Nógrád Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 252-276. szám)
2009-11-30 / 276. szám
2009. NOVEMBER 30., HÉTFŐ 11 Huszonhat csapat nevezett TEREM LABDARÚGÁS Balassagyarmat 24. téli bajnoksága - Holnap kezdődik a pontvadászat SPORTTUKOR Hódon hódítottak a tarjániak úszás 3. Hód Kupa nemzetközi meghívásos verseny Nagyszabású, kétnapos nemzetközi úszóversenyt rendeztek a hódmezővásárhelyiek, nagyra törő vágyaikat mi sem jellemezte jobban, minthogy csak az általuk meghívottak indulhattak. így aztán ízlésük szerinti rangos mezőnyt trombitáltak össze. Legnagyobb örömünkre eredményeik alapján három salgótarjáni úszóreménységet is érdemesnek tartottak a színvonal emelésére, akik nem is okoztak csalódást az elit mezőnyben, sőt Tóth Zsófi Zsanett bravúrjai révén eddig az egyesület életében is példátlan sikert értek el. Eredményei magukért beszélnek: Tóth Zsófi Zsanett Sztáregyesületek (Kőbánya, lövő SC, FTC, Honvéd, Pécs, Szeged, Békéscsaba, Dunaferr, Integra Eger, Temesvár stb.) sztárúszói nyüzsögtek két napon át a 3. Hód Kupán, így igazán megtiszteltetés volt a salgótarjáni GDSE három fiatal versenyzőjének jelenléte. Persze a meghívás eredményeiknek szólt, és a mieink hozták is a tőlük elvártakat, mindegyikük eddigi legjobbját teljesítette. Papp Marcell, a tarjániak között a szorgalom jelképének számító Csincsik Dani, egyben az országos élvonal mögé zárkózott fel, Tóth Zsófi Zsanett, a megyeszékhely vízi „szuper- expressze” (TGV-je) pedig nem hivatalos, (sajnos a magyar ranglista készítői az úszószövetséggel folytatott több hónapos huzavona és egyezkedés után abbahagyták az igen fontos, hivatalos statisztika további elkészítését és naprakész gondozását) de megbízható számítások szerint győzelmeivel 50 m pillangóban és gyorson újra átvette a magyar kor- osztályos ranglista vezetését, háton pedig második. (Megjegyzendő, hogy ez a rangsor akár versenyről versenyre változhat valamelyest, de a lényeg, hogy Zsófi már huzamosabb ideje a hivatalos időmé- résű listák valamelyik legelőkelőbb - általában dobogós - helyén tanyázik.) 50 gyorson egy mérföldkőnek számító határ (30 mp) alá került, és pillangóideje is nagyon figyelemre méltó, mindezt olyan mezőnyben érte el, ahol mögötte tülekedhetett a hazai utánpótlás krémje. Eredményeink 50 m gyors. 1997-98-ban születettek, lányok: 1. Tóth Zsófi Zsanett 29,18 mp. Fiúk, 1994-95: 7. Csincsik Dani 27,88. 100'm gyors. 1994-95, fiúkA. Csincsik Dani 1:00,63 perc, 6. Papp Marcell 1:02,62. 200 m gyors, 1994-95, fiúk: 6. Csincsik Dani 2:14,11. 50 m mellúszás. 1997-98-ban születettek, lányok: 11. Tóth Zsófi Zsanet 42,59 mp. Fiúk, 1994-95: 10. Papp Marcell 39,66, 12. Csincsik Dani 41,08. 50 m hátúszás. 1997-98-ban születettek, lányok: 1. Tóth Zsófi Zsanett 33,37. Fiúk, 1994-95:10. Csincsik Dani 35,15, 11. Papp Marcell 37,39. 100 m hát 1997-98-ban születettek, lányok: 1. Tóth Zsófi Zsanett 1:13 22 perc. 50 m pillangó. 1997-98-ban születettek, lányok: 1. Tóth Zsófi Zsanett 31,24. Fiúk, 1994-95: 6. Csincsik Dani 35,15,7. Papp Marcell 37,39. lOOmpillangó. 1994-95, fiúk: 3. Csincsik Dani 1:07,48 perc, 5. Papp Marcell 1:08,79. ■ (sts) Lezárult a nevezési határidő, a tervezetteknek megfelelően december 1-jén, kedden kezdetét veszi Balassagyarmat huszonnegyedik téli teremfoci-bajnoksága. Az abszolút kategóriában tizenkilenc, míg az öregfiúknál hét csapat nevezett. A versenybizottság úgy döntött, hogy az öregfiúknál két fordulót bonyolítanak le, így alakul ki a végső sorrend. Az abszolút kategóriában viszont tekintettel a sportcsarnok időbeosztására és a költséghatékonyságra egy tízes és egy kilenccsapatos csoportot alakítottak ki, és a versenykiírásban foglaltaknak megfelelően a csoportok első három helyezettje hatcsapatos rájátszásban tiszta lappal indulva körmérkőzésen dönti el a végső sorrendet. A többiek a helyezési számuknak megfelelően játszanak tovább. A versenybizottság döntött arról is, hogy az idei év eredményei alapján a jövőben első és másodosztályt alakít ki. A tervek szerint az I. osztályban az idei bajnokság 1-10. helyezettjei jogosultak nevezni, a többiek és az új nevezők a II. osztályban indulhatnak el. A torna korábbi főszponzora átmenetileg kiszállt, így egyelőre névadó nélkül indulnak a küzdelmek. Az első két hét menetrendje. Abszolút csoport 1. forduló. Decemlabdarugas. Az eddig menedzserként dolgozó Üli Hoeness váltotta pénteken Franz Beckenbauert a Bayern München labdarúgóklub elnöki székében. A leköszönő Császár tiszteletbeli elnök lett, ezt a titulust eddig csak az 1993-ban elhunyt Wilhelm Neudecker kapta meg. Az 57 éves Hoeness 30 esztendeje tevékenykedett a bajor egyesület menedzsereként, játékosként pedig bér 1., kedd. 20.30 óra: Rocco - Pici-Csel FC (B-csoport). 21.20: Budícek - Liget FC (B-csoport). December 2., szerda. 20.30: Cortez - XXX (A-csoport). 21.20: Cserhát Print - Ipolyszög (A-csoport). December 3., csütörtök: 20.30: Favorit - Nagyoroszi (A- csoport). 21.20: Hiénák - AMICO (A-csoport). December 5., szombat 19: Észak Kapuja - Chaos FC (A-csoport). 19.50: Nyomdász FC - Szügy SE (B- csoport). 20.40: Babcsán Művek - Santos (B- csoport). Szabadnapos: Ne- cseszdel FC. Old Boys csoport. 1. forduló. December 12., szombat 15: Építkezők Boltja - Csitár- öregfiúk. 15.50: BSE-öregfiúk I. - BSE-öregfiúk fi. 16.40: Caffe Orchidea - Ipolyszög. Szabadnapos: Syscon Informatika. Abszolút csoport 2. forduló. December 9., szerda: 20.30: Nagyoroszi - Észak Kapuja (A-cso- port). 21.20: XXX - Cserhát Print (A-csoport). December 10., csütörtök. 20.30: Ipolyszög - Favorit (A- csoport). 21.20: Cortez - AMICO (A-csoport). December 12., szombat: 17.30: Chaos FC - Hiénák (A- csoport). 18.20: Pici-Csel FC - Nyomdász (B-csoport). 19.10: Szügy SE - Babcsán Művek (B- csoport). 20: Santos - Necseszdel FC (B-csoport): 20.50: Liget FC - Rocco (B-csoport). Szabadnapos: Budícek. 1970 és 1978 között erősítette a müncheni csapatot A játékosként és szakvezetőként is világbajnok, 64 esztendős Beckenbauert 1994- ben választották elnöknek, vezetésével a bajor klub másfél évtized alatt nyolcszor lett bajnok a Bundesligában, hatszor nyerte meg a Német Kupát, s egy-egy Bajnokok Ligája-, UEFA-kupa- és Interkontinentális Kupa-sikert jegyzett. Meghívás a zürichi FIFA-gálára labdarúgás. Joseph Blattemek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének meghívására a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia delegációja december 21-én Zürichben részt vesz a FIFA éves díjkiosztó gáláján, amelyen idén először adják majd át a Puskás-díjat a 2008-2009-es idény legszebb gólját szerző játékosnak. Az akadémia tájékoztatása szerint a küldöttséget Orbán Viktor, a létesítmény alapítója vezeti, s jelen lesz az eseményen a három éve elhunyt legendás játékos özvegye is. A Puskás-díj alapításáról szóló szerződést a felcsúti Puskás Akadémián írta alá Blatter és Puskás Ferencné október 20-án. A díjat minden évben az a játékos kapja, aki a FIFA által felkért neves szakemberek - köztük a játékosként és edzőként is világbajnok Franz Beckenbauer, a FIFA futballbizott- ságának elnöke - és a szurkolók szavazatai alapján az év legszebb gólját szerezte. Hoeness az új Bayern-főnök Minden eddiginél hosszabb és nehezebb lesz Budapest-Bamako 2010 rali és kalandtúra - Három nógrádi csapatra számíthatunk Budapest-Bamako kalandrali és túra szervezői az Autósport Expo 2009 kiállításon sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2010-es futam útvonalát, mely alapján az eddigi legkeményebb Budapest- Bamakóra készülhetnek a versenyzők. Az eddigi, majdnem végleges állás szerint megyénket három csapat képviseli az eddigi leghosszabb és legnehezebbnek ígérkező „flúgos”, de egyben karitatív futamon. Vigyázz Afrika - jövök... Tóth Hajni (jobbról az első) idén januárban, a kompátkelés előtt Nagyon röviden és tömören 42 nap, 20314 kilométer, 8 lengéscsillapító és 2 laprugó a Budapest- Bamako 2010 bejárásának és fel- térképezésének a fő számai. Mindez jó néhány rekordot jelent, hiszen ennyi időt még soha nem emésztett fel a bejárás, illetve eny- nyi kilométer sem került egyszerre itineríró járműbe a Bamako történetében. Az elfogyasztott futóm- alkatrészek pedig utalnak a pálya nehézségére - mondta Polgár András, a nagy afrikai futam verseny- igazgatója. A versenyzők a 9108 km-es távból körülbelül 6300-at tesznek meg Afrikában, melynek jelentős része korábbi Dakaros útvonalakat és más kemény off-road szakaszokat jelent. A „kalandozók” 8265 kilométerrel számolhatnak, ha csak nem kerülnek és tévednek el túl gyakran a 17 nap alatt. A 2009 márciusban közzétett útvonalhoz képest összesen két etapot módosítottak a szervezők az októberi bejárás során. Az egyiket az apály-dagály ingadozása húzta keresztül, a másik módosítás mellett egy jótékonysági akció miatt döntöttek. A mezőny a befutó előtti utolsó éjszakát Togounál tölti, ahol február 1-jén, a Bamako zárónapján egy iskolai adományozással indul az utolsó etap - számoltak be a szervezők az apróbb változásokról is. Szilasi Ildikó, az Afrikai-Magyar Egyesület koordinátora ismertette a B-B 2010 humanitárius programját, mely során egy húsztonnás, 86 köbméteres, adománnyal teli kamiont juttatnak el a „nagy afrikai futam” által érintett útvonalon található több rászoruló intézménybe. Az adományokat oktatási, egészségügyi és szociális intézmények között osztják szét, többek között a mauritániai Nouakchott- ban és Mali északi részén található Diemában, valamint Bamako városában. Az intézmények között szerepel többek között egy csecsemőotthon - ahol az első táv-örökbefogadó szülő, Fábry Sándor volt - valamint a Jajkiáltás központ", a szexuális erőszakot elszenvedett gyermekek otthona is. „Szervezetünk a jövőben nem csak segélyezéssel kíván foglalkozni, a későbbiekben a fejlesztésre helyezné a hangsúlyt Jelmondatunk: Tudunk nagyot tenni!” - tette hozzá Szilas Ildikó. Az Afrikai-Magyar Egyesület, mint a segélyezésben és fejlesztésben járatos partner arra törekszik, hogy a futam résztvevőit elkötelezetté tegye az adományozásban, az „idén halat, jövőre hálót” elgondolás jegyében. Ami a nógrádi résztvevőket illeti, két változást is tapasztalhattunk legutolsó híradásunk, november eleje óta. A salgótarjáni aranykezű ezermester, Halász Péter útitárs nélkül maradt, így az ugyancsak tarjáni, Bamakót már megjárt Tóth Hajnalka mellé ül be, előreláthatóan egy háromágú csillagos kocsiba, a „Mercedes Adventure” csapat egyik járgányába és a „Kalandtúra” szekciót fogják erősíteni. Mint Hajnalka lapunknak elmondta, mivel csak ketten lesznek az „otthagyósnak” tervezett négykerekűben, erősen fontolgatja, hogy kedvenc kutyáinak - de legalábbis egyiküknek - megmutatja a fekete kontinenst, de akkor a hazautat is gépjárművel kellene megtenni, így lehet, hogy négylábújának a homokdűnék és szavannák helyett meg kell elégednie a megszokott hazai kutyafuttató tereppel. Hajni előző B-B-jén idén januárban az alkalmilag összeverődött kocsikaravánban a háziasszony és szakács szerepét is gyakran ellátta, de mint megjegyezte, most többet vállal magára a vezetésből, és ezt lehet, hogy megsínylik az éhező férfibendők, hisz napi 5- 600 fárasztó kilométer után már nem fog annyira buzogni benne a főzési vágy. Az itthoni előkészületek során már befizették a nevezési díjakat, beadták a vízumkérelmeket, összeírták a csomaglistát és lassan megkapják az összes védőoltást. A bátonyi „Öreg rókák” (Old fox) először vágnak neki üyen hosszú és rázós útnak, lesz mire rácsodálkozniuk, nem úgy mint az érsekvadkerti-le- géndi veteránoknak, Szabó Tamásnak és Hegyi Viktornak, akik most is inkább a lemaradtak, műszaki hibával küszködök begyűjtésével és megsegítésével lesznek elfoglalva a hivatalos rendezői stáb tagjaiként Bár a január 16-i budapesti rajt még távolinak tűnik, a résztvevők rengeteg teendője miatt hamar a nyakukon lesz. ■ (sts)