Nógrád Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 252-276. szám)

2009-11-13 / 262. szám

2009. NOVEMBER 13., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Fiatalok a környezetért A város- és faluvédők szövetsé­ge ismét meghirdette a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című pályázatát. S mint tizenhét éve minden alka­lommal, ezúttal is részben arra kíván ösztönözni, hogy az érin­tett korosztálybeiiek nyitott szem­mel járva „fedezzék fel” az értéke­ket, s pályázati munkában hívják fel a figyelmet ezekre. Másrészt arra is kapnak biztatást: álmod­ják meg, milyennek szeretnék lát­ni azt a helyet, ahol élnek. írásos és képzőművészeti pályázatokkal egyaránt jelentkezhetnek a fiata­lok a szövetség címén, (1126 Bu­dapest, Szoboszlai út 2-4.) a be­nyújtás határideje a jövő év febru­ár 15-e. A korábbi években na­gyon szép nógrádi sikerek szület­tek a hasonló témájú pályáza­tokon, a legjobbakat kiállításon is bemutatták, illetve városvédő tá­borozáson vehettek részt a legsi­keresebb pályázók. Radnótira emlékeztek Salgótarján. Mintegy 50 ember emlékezett meg - spontán szer­veződéssel - Radnóti Miklós ha­lálának 65. évfordulóján a ma­gyar és egyetemes költészet egyik legjelentősebb alakjáról Salgótarjánban. Czene Gyula rö­vid beszédében - többek között - elmondta, hogy a munkaszol­gálatos költő 1944 november 9-i kivégzése egy gyalázatos kor, gyalázatos tette volt. Radnóti ma is élő, 97 éves felesége, gyönyörű szerelmes verseinek ihletője, Gyarmati Fanni mostanában fél. Aggasztja őt az ordas eszmék fel­éledése. Molnár Károly, a mind­össze 35 évet élt Radnóti Him­nusz a békéről című, napjaink­ban is aktuális versét mondta el, majd a jelenlévők virágot és mé­csest helyeztek el a költő Varga Imre által készített szobránál. Diákvezetők találkoznak Salgóbánya-Salgótarján. a gyér mekek jogainak hete rendez­vénysorozat keretein belül az általános és középiskolás diák­vezetők találkoznak a Medves Hotelben november 13-án, pén­teken déli 12 órától. A program után 16 órától (szintén a hotel­ben) „Öreg kontinens fiatal pol­gárai” címmel EU-ismereti ve­télkedő is lesz, majd 20 órától diszkó kezdődik a városi sport- csarnokban. Füvesember az egészségnapon Szécsény. Ingyenes szűrővizs­gálatokkal, egészségi állapotfel­méréssel, természetgyógyásza­ti előadással és más hasznos, a betegségek megelőzését is szol­gáló programmal várja a hely­belieket a november 14-i városi egészségnap. A Krúdy Gyula Városi Műve­lődési Központ és Könyvtár au­lájában 10 órától lehet igénybe venni a térítésmentes vizsgála­tokat, felméréseket, 11 órától Szabó György, a bükki füves­ember a gyógynövények hatá­sait ismerteti. Mindemellett ta­nácsadás, bemutatók, gyógyte- ák kóstolója is szerepel a nap kínálatában. Változik a forgalmi rend Salgótarján. Legfrissebb infor­mációink szerint megyeszék­hely belvárosában a Rákóczi út -Arany János út-Kossuth Lajos utca csomópontban forgalmi- rend-változás lép hamarosan életbe. A beavatkozás - amely november 13-tól, péntektől kez­dődik, befejezési ideje pedig no­vember 20., péntek lesz - Salgó­tarján Megyei Jogú Város Ön- kormányzata, és a Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. együttműködé­sében valósul meg. Mint megtudtuk, a munkála­toknak köszönhetően lehetsé­gessé válik a Rákóczi útról a Kos­suth Lajos útra és az Arany Já­nos útra való, balra kanyarodás. Ennek érdekében az Álba Üzlet­ház, valamint az ÉVI Üzletház előtti útszakaszokon balra ka­nyarodó sávok kerülnek kialakí­tásra (felfestésre). Ennek követ­keztében módosul a Füleki út fe­lől a belvárosba haladó forgalmi sáv átvezetése is a csomóponton. Biztosítva lesz az Arany János útról a Kossuth Lajos útra történő áthajtás. Ezzel összefüggésben pe­dig a Kossuth Lajos utcában csök­ken a forgalmi sávok szélessége. A Füleki út felől a Kossuth La­jos útra jobbra kanyarodó forgal­mi sávot viszont bevonják a jel­zőlámpás szabályozásba. Információink szerint alaposan átalakul a kereszteződés forgalmi rendje Az átalakítás ideje alatt a for­galomirányító jelzőlámpa nem üzemel majd. A város vezetői és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei munkatársai a munkálatok ideje alatt, valamint az új forgalmi rend bevezetési időszakában fokozott figyelmet kérnek a járművezetőktől és a gyalogosoktól egyaránt. A csomópont átalakítását köve­tően a Március 15. út egyirá- nyúsításának megfordítása is vár­ható az Arany János út és a Karancs Szálló közötti szakaszon. „íme az út, már csak végig kell menni rajta” (Folytatás az 1. oldalról.) A felszedett kockakövek sem ke­rültek el a bányatelepről: a bá­nyászemlékmű környékét burkol­ták le egy részükkel. A megvalósult beruházás je­lentős mértékben javítja a közel­ben lévő ipari üzemek telephe­lyének megközelíthetőségét, csökkentve a dolgozók munkába járási idejét és vonzóbbá téve az iparterületet. Az itt élők sem kényszerülnek többé kerülőút megtételére, hiszen a 21. számú főúttal párhuzamosan futó 6 lakó­utcát összegyűjtő út biztonságos közlekedést biztosít.- Közel egy évvel ezelőtt nyúj­totta be a város önkormányzata pályázatát az útfejlesztésre és si­került is elnyerni a támogatást. Több mint 85 millió forintból va­lósult meg a Köztársaság út fel­újítása, az itt lakók nagy örömé­re - fogalmazott Lavajné Dóka Éva polgármester, hozzátéve: - A beruházás azért is jelentős a vá­ros életében, mert a kisterenyei településrész végén kezd kiala­kulni egy ipari park, amelynek most van folyamatban az engedé­lyezési eljárása. Reményeink sze­rint egy-két éven belül több cég is ide fog települni. A vállalatok vezetőinek az volt az igényük, lelő színvonalú legyen. Ennek a hogy az ide vezető út és az ipari feltételnek most már eleget tu- park megközelíthetősége megfe- dunk tenni. Az út átadásának ünnepi pillanata Mint mondta, a városban a Köz­társaság út az első uniós forrásból megvalósult beruházás, de sorra következnek majd az újabb és újabb átadások: a közeljövőben a Kossuth iskolát, majd reményeik szerint egészségházat avatnak.- Az útfelújítás nyitórendezvé­nyén azt mondtam: ez az útépítés legyen jelképes, jelentse azt, hogy Bátonyterenye elindul a fejlődés útján. íme az út, már csak végig kell menni rajta - zárta szavait Lavajné Dóka Éva, majd a nemze­tiszínű szalag átvágásával jelké­pesen is megnyitották az utat a forgalom előtt. Falunyi ember fedél nélkül FGLl&E Ők is óvják a hajléktalanokat Minden tőlük telhetőt megesznek a rendőrök, hogy az utcán élők biztonságban átvészelhessék a telet - közölte Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-f&i kapitányság szóvivője: - Napi kapcsolatot ápol-] nak a hajléktalanokat segítő intézményekkel, egészségügyi szolgálatokkal, folyamatosan elem­zik a fedél nélküliekkel kapcsolatos bűncselek­ményeket, elhalálozásuk körülményeit, s fokozot­tan figyelnek a kihűléses, legyengüléses halálese­tek megelőzésére. Ha indokolt, gondoskodnak a veszé­lyeztetett emberek mentővel vagy krízisautóval történő elszállításá­ról is. A rendőrök telente - főleg a késő esti és éjszakai órákban - a karitatív szervezetek tagjaival, aktivistáival közösen keresik fel a hajléktalanok tartózkodási helyeit, s tájékoztatják őket az ideig­lenes szállás-, melegedő- és étkezési lehetőségekről. Az egyedül élő, főként idős személyeket szintén rendszeresen látogatják. Mindezek ellenére az elmúlt évek téli időszakában több emberrel is végett mára kihűlés. Ha bárki erre utaló jelet tapasztal, a helyszín pon­tos megdőlésével és a veszélyeztetett személy fizikai állapotának közlésével hívja a rendőrség ingyenes 112-es, illetve 107-es telefon­számát, a további intézkedések megétele céljából! (Folytatás az 1. oldalról.)- szorosan együttműködve vég­zi feladatát. A szolgáltatás a téli időszakban minden hétköznap 18-8 óráig, valamint hét vége­ken és ünnepnapokon 24 órá­ban biztosítja a szolgáltatást Nógrád megye területén. Salgótarjánban a település lé- lekszáma miatt nem kötelező fel­adat az utcai szociális munka mű­ködtetése, a program azonban idén is - a „Hajléktalanokért Köz- alapítvány” pályázatán elnyert 800 ezer forintos egyszeri, vissza nem térítendő támogatás révén - biztosított. Az utcai szociális munkával megvalósul az intéz­ményes ellátással szemben bizal­matlan, az utcán életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése.- Ők többnyire azok a szemé­lyek, akik az átmeneti szálló rendszabályait, magatartási nor­máit nem tudják, nem akarják vállalni. Mintegy 20-25 ember él a megyeszékhely közterülete­in. Számukra egyfajta biztonsá­got jelent az utcai szociális mun­ka, hiszen kollégáim naponta a terep folyamatos feltérképezése, az utcán élők felderítése mellett segítik azokat a hajléktalanokat, akik az életben maradáshoz szükséges legalapvetőbb feltéte­leket nélkülözik - fogalmazott az igazgató, hozzátéve: - A fedél nélkül élők számára a meleg vé­dőital, az élelmiszer, a takarók, a hálózsákok, a vízhatlan kabát, a csereruházat és a rendszeres személyes kapcsolattartás bizto­sításával elkerülhető a közvetlen életveszély. Mint mondta, az utcán élők el­látása mellett kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a komfort nél­küli lakásban, illetve a nem la­kás céljára szolgáló helyiségben egyedül élő idős, beteg emberek­re is. A hajléktalanellátás szem­pontjából kiemelt jelentőségű a téli időszak, hiszen tevékenysé­gük ekkor leginkább az életmen­tést, a hajléktalanlétből fakadó ártalmak csökkentését foglalja magában. Emellett természete­sen további cél a megelőzés és az integrálás is. A hideg időszak következté­ben kialakuló ellátási nehézsé­gek enyhítése, az ellátási krízis megelőzése - mint elsődleges cél - a meglévő intézmények és a kiegészítő programok kihasz­nálásával biztosított. Bőhm Sándor, a balassagyar­mati Vöröskereszt területi veze­tője az ottani helyzetet vázolva elmondta, hogy jelenleg 382 haj­léktalanról van tudomásuk. A nyugat-nógrádi térség szinte va­lamennyi településéről érkezett a városba fedél nélkül maradt ember, emellett börtönből sza­badult személyek és pszichiátri­áról kikerült betegek is vannak közöttük.- 1998-tól folyamatosan nö­vekszik a hajléktalanok száma, 2006-ban szinte megduplázó­dott és azóta is emelkedik. A gaz­dasági válság hatására egyálta­lán nem jutnak még alkalmi munkához sem és mivel szinte semmilyen irattal nem rendel­keznek, nehéz a munkaügyi központtal együttműködniük - hangsúlyozta Bőhm Sándor, hoz­zátéve: - Jelenleg 57-62 fő él közterületeken, ők a személyes higiéniai szükségleteiket csak a nappali melegedőnkben tudják elvégezni, így az év minden nap­ján kénytelenek vagyunk azt nyitva tartani. Ezen kívül 130-135 fő nem la­kásszerű épületben él, szerszá- moskamrában, betonteknőkben, a szőlőkben található szerszá- moskamrákban húzzák meg magukat. Mint mondta, a városban mindössze 20 főt tudnak az át­meneti szállón fogadni, azonban körülbelül 150 férőhelyre lenne szükség. Igyekeznek eísősorban olyan beteg embereket elhelyez­ni a szállón, akik életvitele meg- oldhataüan a közterületeken. Ut­cai szociális munkával tudják el­érni, hogy nem lehet kéregető- ket látni az utcákon. Szinte ész­re sem lehet venni, hogy egy falunyi ember él Balassagyarma­ton úgy, hogy nincs fedél a feje fölött.- Amikor beköszönt a fagyos időjárás, este és hajnalban is vé­gigjárjuk a várost és plédet, me­leg teát osztunk az embereknek. Ha a szükség úgy kívánja, a szál­ló egy foteljében, vagy akár a WC-n ülve is eltölthet egy ziman- kós éjszakát a hajléktalan - fo­galmazott a területi vezető. A városban népkonyha, nap­pali melegedő, utcai szociális munka és az átmeneti szálló se­gíti az utcán élők helyzetét, emellett igyekeznek a fedél nél­kül maradt embereket más szo­ciális intézményekben - például idősek otthonában - elhelyezni. - Legfőbb célunk, hogy emberi méltóságukat meg tudják őrizni a társadalom perifériájára szo­rult emberek - hangsúlyozta Bőhm Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom