Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)

2009-10-30 / 250. szám

2 NOGRAD MEGYE 2009. OKTOBER 30., PENTEK Nándor-fesztivál búcsúztatóval Október közepén Nándor napjához kapcsolódóan két­napos fesztivált rendezett a község, amellyel hagyo­mányt kíván teremteni. Gálaesttel jubiláltak Balassagyarmat Az ötvenéves Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ félszáz éves fennállását egy programok­kal teli héttel ünnepelte, melynek kicsúcsosodása az októberi gálaest volt. Sz. A. Hegedűsné Jusztin Gizella, a művelődési központ munkatársa mutatta be a feldíszített színpad­ra lépőket: Mészáros Mátét és a házban működő tánccsoportját, Csábi István és Végh Gyula elő­adóművészeket, a gyarmati szín­kör tagjait, valamint a Franko Be­áta és Ember Csaba vezényelte balassagyarmati dalegyletet. A műsorszámok közepette Medvácz Lajos polgármester, a művelődé­si központ egykori igazgatója mondott köszöntőt. Mint elmond­ta: az ötvenéves művelődési köz­pont komoly múltra tekint vissza a város történetében. Már 1914- ben döntöttek Balassagyarmaton egy kultúrpalota létrehozásáról, amelyet a vérzivataros idők miatt nem sikerült megépíteni. 1941- ben tervpályázat készült, de megint közbeszólt a háború. Az ötvenes évek elején a bálterem­mel rendelkező Óváros téri ven­déglőben működött a Mikszáth Kálmán lárási Kultúrotthon, mely 1959-ben vette fel a Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pont nevet, s helyet adott a zene­iskolának is, valamint elindította a nagyhírű irodalmi színjátszó napokat Az Óváros térről a me­gyeházára, majd a járási palotába költöztek, 1989-ben pedig a jelen­legi épületbe, mely a könyvtár­nak és a középiskolának is ottho­na. - A művelődési központ min­dig kiváló népművelőkkel, szín­vonalas eseményekkel büszkél­kedhetett - hangsúlyozta a polgármester, aki a képzőművé­szeti szabadiskolát, a kézműves­műhelyt, a színjátszást, a fafara­gó-szakkört külön is kiemelte. - Fejleszteni szeretnénk az épüle­tet, felújítjuk a nyílászárókat, kor­szerűsítjük a fűtést, s nem adtuk fel a színházterem létrehozásá­nak tervét sem - szögezte le Medvácz Lajos. Az estet igazi ün­neplés koronázta meg: a Jagyutt Péter mestercukrász sütötte szü­letésnapi tortát Csemniczky Zol­tán igazgató vágta fel, aki pohár­köszöntőjében arról szólt: a mű­velődési központ a fél évszázad alatt mindig igyekezett élhetőb­bé, tartalmasabbá tenni a város hétköznapjait A meghívott vendégek és az egykori munkatársak Ebecz La­jos és Kamarás Sándor muzsiká­ja közepette Idézhették fel az el­szállt évtizedeket. Magyarnáltdor. A programsoro­zat egyben projektindító ren­dezvény is volt, ugyanis az eb­ben az évben negyvenéves művelődési házat is elbúcsúz­tatták, amelyre nagyszabású felújítás vár. A fesztivál első napján, pénteken több mint hetven általános iskolás diák vett részt a történeti játszó­házban Jakus Juli népművelő vezetésével. Bőgős Tamás polgármester és Konczek József költő nyitotta meg Szegő Attila festőművész ki­állítását a művelődési házban, majd irodalmi esten vettek részt az érdeklődők, ahol országos hí­rű, rangos vendégekkel zajlott a beszélgetés, Konczek József költő vezetésével: dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az Agria folyóirat főszerkesztője és Serfőző Simon, József Attila-dí- jas költő, író, drámaíró, szer­kesztő vallottak a magyarságról, a magyar nemzetről, a magyar nyelv szépségeiről. Serfőző Si­mon felolvasta verseit. Az ese­ményen Csábi István közremű­ködött. Bőgős Tamás polgármes­ter szombaton 16 órára meghív­ta a művelődési ház és a könyv­tár volt dolgozóit. A jó hangulatú találkozón felidézték az elmúlt negyven év jelentősebb esemé­nyeit, az emlékeiket megosztot­ták egymással, majd mindenki beszámolt arról, hogyan alakult az élete. Az est folyamán a szín­házteremben Komáromi István előadóművész és a tánckar lé­pett fel. Ezt követően a vendé­gek, a közönség és a volt kollé­gák az épület előtt ünnepélye­sen elbúcsúztatták a művelődé­si házat. Itt az általános iskola diákjai és a nyugdíjasegylet tag­jai működtek közre, majd tűzijá­tékban gyönyörködhettek a résztvevők. * * * Ahogyan arról lapunk már korábban is beszámolt mikrotérségi kultúrházat hoz­nak létre a községben a műve­lődési ház revitalizációjával egy sikeres pályázatnak köszönhe­tően, amelyet az Új Magyaror­szág fejlesztési terv keretében az észak-magyarországi opera­tív programhoz nyújtott be a te­lepülés önkormányzata. A tele­pülés 160 millió forintot elnyert a kultúra helyi bölcsőjének fel­újítására. Télen is lesz munka Szalmatercs. Az Út a munkához program keretében a községi ön- kormányzat több mint félszáz embert foglalkoztatott. A prog­ram a téli hónapokban is folytató­dik. Munka, ha kevesebb is mint nyáron, azért lesz településen. November l-jétől 15 fő számára biztosítanak munkalehetőséget Csatlakoztak Rimoc, NagylÓC. Rimóc Község Önkormányzata szeptember 30- tól, Nagylóc Község Önkormány­zata november 30-tól csatlako­zott, illetve csatlakozik a mozgó- könyvtár-szólgáltatáshoz. Központban a vasútmodellek Cs. E. Salgótarján. Vasútmodell-kiállí- tás várja az érdeklődőket a Jó­zsef Attila Művelődési és Konfe­rencia-központban november 6 és 8 között. A tárlat - amely minden nap 10 órától 18 óráig lesz látogatható - központi ele­me egy tizenöt méter hosszú, sűrű városi közeget bemutató nagy terepasztal. Tasnádi Gyula szervező szerint ahogyan a mozdonyok és villamo­sok, úgy a működő vidámpark és a magától közlekedő autó is meg­található a pályán. Mint megtudtuk, Tóth Szilvia, a klub egyetlen hölgy tagja is elhoz­ta modelljeit: az otthoni terepasz­talok, hegyi vasút, s keskeny nyomközű vasút mellett ez alka­lommal egy háromszerelvényes kisebb várost is bemutat a nagy­érdeműnek. Horváth István gyűjtő pedig a tatabányai árok bányászatának emléket állító, nagyméretű LGB és Spur 1-es vasútját hozza el, amelynek számos kiegészítőjét ő maga és családja készített el. A vendégeket vásárlási és cse­re lehetőség is várja. Ipoly-híd: alapkőletétel RárÓspiiSZta. Az Ipolyon európai uniós forrásból felépítendő híd alapkövét helyezik el ünnepé­lyes keretek közt november 3-án kedden 9.30 órakor a település- részen. Ezt követően 9.45 órakor Ipolytarnócon, a nemzeti park fogadóházának termében a szlo­vák és a magyar külügyminisz­ter, Miroslav Lajcák, valamint Balázs Péter tájékoztatót tart. Utoljára használták művészek a régi színpadot településrészi képviselő sze­mélyében - a Magyar Posta re­gionális és helyi vezetője, vala­mint a vállalkozó is, megegye­zés született. Ennek értelmében a vállalko­zó vállalta, hogy továbbra is fo­gadja az ügyfeleket a Fáy András körúti posta - méghozzá a meg­szokott nyitva tartási időben és szolgáltatásokkal - s a Füleki úton is nyit egy új szolgáltatási helyet. A város - pontosabban cége, a Salgó Vagyon Kft. - pedig ahogy a korábbitól, úgy az új bérlőtől sem kér bérleti díjat a kezelésében lévő épület haszná­latáért. A kérdés várhatóan no­vemberben kerül a megyei jogú város közgyűlése elé. Salgótarján. Zökkenőmentes volt az OTP salgótarjáni igazgatósági fiókjának átköltöztetése október közepén - tájékoztatta lapunkat Sándor Zoltán igazgató. A Rákóczi út 22. szám alatti létesítmény­ben felújítás kezdődött, ezért az ideiglenesen átalakított emeleti részen fogadják ügyfeleiket, amelynek bejárata pár méterrel a korábbi portál mellett található. A bankjegykiadó automatát az épület előtt helyezték el, közel a bejárathoz. Az ideiglenes fiók természetesen ugyanazokkal a szol­gáltatásokkal várja ügyfeleit, mint korábban, sőt, négy új tanácsadói pult beállításával lehetőség van arra is, hogy az ügyfelek bármilyen pénzügyi kérdést megbeszélhessenek az ügyintézőkkel. A felújítás várhatóan öt hónapig tart, utána ismét a régi helyen fogadja a pénzintézet ügyfeleit. Új postahivatal nyílik a Füleki úton, de - a korábbi tervekkel ellentétben - a Fáy András körúti fiók sem zár be - ezt Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere jelentette be a megyei jogú város leg­utóbbi közgyűlésén. nában kívánta végezni tevé­kenységét. Miután a Kemerovo lakói til­takozóleveleket küldtek, illetve aláírásgyűjtésbe kezdtek az őket hátrányosan érintő elkép­zelés ellen, az önkormányzat háromoldalú tárgyalást kezde­ményezett az ügyben. A minap megtartott tárgyaláson, ame­lyen képviseltette magát a vá­rosvezetés - Eötvös Mihály al­polgármester és Eisler Ferenc Rendhagyó módon kiállítással búcsúztatták a művelődési házat Salgótarján. Székyné dr Sztrémi Melinda polgármester elmond­ta: a városvezetés szeptember elején kapott jelzést arról, hogy a Magyar Posta Zrt. közbeszer­zési eljárást folytat a Fáy And­rás körúti hivatalban a jövőben postai szolgáltatást végző vál­lalkozó kiválasztása érdekében. A legkedvezőbb ajánlatot be­nyújtó pályázó azonban nem a Kemerovo-lakótelepen, hanem a Füleki úton található ingatla­Postafordulat OTP: MEGÚJULÓ TARJÁNI HÓK

Next

/
Oldalképek
Tartalom