Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)
2009-10-03 / 229. szám
2009. OKTÓBER 3., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR Felfutás Salgóra HEGYI SÍROLLER ORSZÁGOS BAJ NÖRSÁg. A sírollerezés hazai fellegvára évekkel ezelőtt Salgótarján volt. A Petőfi DSE legjobbjai a nemzetközi élvonalba tartoztak. Azóta ugyan sokat változott a helyzet, de a megyeszékhelyen néhányan ma is sikeresen űzik a szép sportágat. Természeti adottságaink mellett bizonyára ennek is köszönhető, hogy a Magyar Sí Szövetség döntése értelmében az idén nálunk rendezik meg az erőt, összerendezettsé- get igénylő hegyi sírollere- zésben az országos bajnokságot október 3-án Somoskőújfalu és Salgó között. A felnőttek rajtja 10 órakor a somosi templom mögül lesz, az ifjúságiak a somoskői elágazótól indulnak, a serdülők Eresztvényből kezdik meg a rendkívül meredek útvonal leküzdését. Az eredményhirdetést Salgóbányán, az erdészeti bemutató ház udvarán tartják. Két kerékkel többje van A gyorsaságimotoros-világ- bajnokságon a MotoGP-ben versenyző Talmácsi Gábor a jövő hét végén, 10-én szombaton indul a 12 órás autós megbízhatósági viadalon a Hungaroringen. A 2007-ben a nyolcadliteresek között világbajnok pilóta elmondta, hogy a San Marinó-i GP, vagyis szeptember hatodika óta nem versenyzett, így már alig várja a következő, portugáliai viadalt. „Nagyon feltöltődtem, tele vagyok energiával. A hét végén Estorilban lesz futam, utána a Hungaroringen kerül sor a 12 órás versenyre, ezt követően pedig ismét jön a MotoGP, ezúttal már Ausztráliában” - mondta Talmácsi, aki elárulta, hogy az autósport egyre közelebb áll hozzá. A magyar motoros Bódis Kálmán, Rácz István és Barta Attila társaságában, az első teljesen Magyarországon tervezett és készített versenyautóban, a Brokernet Silver Stingben veszi fel küzdelmet a többi csapattal jövő szombaton. Talmácsi nem először vált kettőről négy kerékre: legnagyobb sikerét a 2007-es dubaji 24 órás viadalon érte el, amikor Bódisékkal az előkelő 3. helyen végzett. A hungaroringi esemény csütörtökön kezdődik és szombaton fejeződik be. A12 órás futam rajtja az utolsó napon 10-én 10 órakor lesz és 22 órakor intik le a versengést, ösz- szesen 39 csapat áll rajthoz. Egy elégedetlen tarjáni világbajnok ERŐEMELÉS Sándor Judit világcsúcsa ellenére is úgy érzi, maradt még benne Idén szeptember utolsó napjaiban a franciaországi Saint Avoldban rendezték meg a WUPA erőemelő-világbajnokságot, ahol a nők mezőnyében két magyar versenyző is indult, s egyikük a salgótarjáni Sándor Judit, a Quasimodo Testépítő Sport Egyesület kiválósága, Európa-bajnoka megnyerte az abszolút kategóriát, azaz nem csak súlycsoportjában, hanem az összes hölgy induló között ő bizonyult a legjobbnak. Mint az alábbi sorokból kiderül, mégsem volt felhőtlen öröme. tek, például a hazaiakon kívül az Egyesült Államokból, Szlovákiából vagy Németországból, hazánkat Strinyi Anikóé s jómagam képviselte - meséli. Ä második fogásnemet a fekvenyomást 105 kg-mal indította Judit és 110 kilóval fejezte be. - Ennek sem repestem, mert éreztem, hogy 10 kg-mal is többnál) azon túl, hogy nem találtam súlykategóriámban ellenfélre, magasan nyertem a női abszolút kategóriás mezőnyt. Nagyon örülök ennek a világbajnoki címnek, de nem vagyok elégedett a számszerű eredményeimmel, mert úgy érzem, hogy szervezettebb körülmények között még többet tudtam volna kihozJudit fekvenyomás közben, útban a vb-címhez és az új világcsúcshoz Majd egynapos autózgatás után hullafáradtan érkezett meg a franciaországi St. Avoldba a WUPA profi világbajnokságra a két erőemelő hölgy, akik szerencsére csak a 4 napos verseny legvégén léptek a közönség elé, így volt idő kipihenni a hosszú utazás viszontagságait, sőt némi bá- mészkodásra is tellett a tipikus elzászi „ékszerdobozban”.- Sajnos annyira izgultam, hogy a bemutatkozásom előtti éjszakán csak forgolódtam az ágyban, de szerencsére a kialvatlanság nem ütött vissza - bosszankodik még mindig ezen Judit, és a továbbiakban is érte még kellemetlenség, de ez már nem „önhibájából”. A 9.30-as mérlegelés (70 kiló 35 dekát mutatott a mérő s ezzel értelemszerűen a választott 75 kilogrammos kategóriába tartozott) után 10 órakor már kezdhette is gyakorlatát a guggolásban. - 185-öt teljesítettem, és abszolút nem voltam elégedett ezzel, mert lehetett volna több is. Hiba csúszott ugyan is a szervezésbe, ezért a második kör indításakor nem volt időm megfelelően felkészülni a gyakorlatra. Egyébként vetélytársa- im a világ minden tájáról érkézre lettem volna képes - kommentálta újabb csalódását, bár az összetett részeredményben már így is a világcsúcs felett állt, és még hátravolt erőssége, a felhúzás. Az utolsó a gyakorlatnak - melyben az Európa-bajnoksá- gon világcsúcsot állított fel - úgy kezdett neki, hogy meg akarja dönteni saját rekordját, a 200 kilót és így természetesen az ösz- szetett eredményt is.- Utóbbit sikerült is 5 kilóval túlszárnyalnom és az 500 kg-os összesített eredménnyel (ez 30 kilóval több az Európa-csúcsomni magamból. Azért büszke is vagyok az elért eredményeimre és arra, hogy a Magyarország színeiben részt vett férfi és női dobogós versenyzők között a legjobbat sikerült hoznom. Továbbá nagyon sokat köszönhetek a Provéd Zrt.-nek, mely anyagilag támogatott a felkészülésben és utazásban, továbbá a Salgótarjáni Quasimodo TSE-nek, a salgótarjáni önkormányzatnak és különösen hálás vagyok a szeghalmi Süli Tibornak, aki önzeüenül segítségemre volt, emberileg és szakmailag egyaránt. ■ (satis) SPOBTTUHMIX Edberg a „helyettes" tenisz. Csípőműtétet hajtottak végre az egykori világelső Boris Beckeren, ami lehetetlenné teszi részvételét a közelgő budapesti Tennis Classics-on - adta hírül a sajnálatos tényt Becker menedzsmentje. A teljes felépülés heteket vesz igénybe, így Becker helyére új sztárt kellett találnia Taróczy Balázs versenyigazgatónak, aki nem késlekedett és szinte azonnal leigazolta Boris egykori legnagyobb ellenfelét, a svéd Stefan Edberget Edberg szintén egykori világelső, aki legnagyobb csatáit épp a német sztárral vívta, volt három olyan év, amikor mindig ők ketten játszották a wimbledoni döntőt A svéd sztár a sze- niortomák állandó résztvevője, örömmel tett eleget a kérésnek és nagy várakozással tekint a budapesti torna elé. * * * Czink Melinda a 38., míg a tokiói tornán az első fordulóban búcsúzott Szávay Ágnes a 45. helyre csúszott vissza a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, a rangsort továbbra is az orosz Dinara Szafina vezeti Serena és Venus Williams előtt. További magyar sorrend: 179. Marosi Katalin, 216. Kapros Anikó, 245. Ara Gréta. Tengeri bajnokság irrérttArté. Öt hajóosztályban (Bavaria 42 Match, Bavaria 47 C, Dufour 44, Salona 37R és Sun Odessey) szponzorok hiánya és visszalépése miatt a vártnál kevesebben, 45 vitorlás és 450 versenyző indulása várható az idén ötödik alkalommal rendezendő magyar tengeri nagyhajós bajnokságon, melyet október 10 17- én a horvátországi Biograd környékén rendeznek meg. A tengeri bajnokságon a legjobb magyar vitorlázók szállnak hajóra, így a háromszoros címvédő, Czégai Péter mellett a küencsze- res Kékszalag-győztes Litkey Farkas is erősíti a mezőnyt A legfiatalabb kormányos a 23 éves, pekingi olimpikon Berecz Zsombor, a legidősebb pedig a 71 esztendős, többszörös Kékszalag-első, Tuss Miklós lesz. A szervező Adriatic Challenge ezúttal is gondoskodik parti rendezvényekről, s indul egy hírességekből álló csapat, amelyet a Dumaszínház tagjai, valamint Kozmann György világ- és Európa-bajnok kenus, valamint Sipos F. Tamás énekes alkot. Rajt a másodosztályban is FUtm NB I, NB II, nők Elindulnának felfelé... KtSMflM NB I/B, Keleti csoport, 4. forduló NB 1,2. forduló Miskolci Szabadidőközpont- Vénusz (3.) - Skorpió SE-1. DFC Group (7.) Pusnik Zoltán, a Skorpió SE edzője: - Nehéz mérkőzés vár ránk az előző évi bronzérmes, s idén is dobogós álmokat dédelgető Miskolc otthonában. Egyértelmű, hogy az idénynyitón látottaktól jóval összefogottabb és eredményesebb játékra lesz szükségünk egy szoros eredmény eléréséhez, amire azért én képesnek tartom a csapatot. A hétközi, gyöngyösi edzőmérkőzésen mindenesetre már voltak biztató jelek, bár a folyamatos hiányzások továbbra is nagyon megnehezítik felkészülésünket. A készülő keret: Rusz Bianka, Vukovics Andrea (kapusok), Tóth Friderika, Rezes Beáta, Rusz Boglárka, Gáspár Mónika, Farkas Zsanett, Szklenár Kitti, Fehér Vivien, Gál Veronika Szandra, Schneiker Lilla. NB H, Besöpört, 1. forduló A hét végén az NB Bes pontvadászat is elrajtol, melyet az idén tizenegy csapat részvételével rendeznek meg. Megyénket a legutóbbi két idényben az élvonalban szereplő Salgótarjáni Vadmacskák képviseli, amely a tornarendszerű alapszakasz B-csoportjába nyert besorolást a Gyöngyösi FBK- Amazori SE, a Galaxis NFC, a Miskolci Vénusz n. és a Rubeola FC Csömör társaságában. Homyák János, a Vadmacskák edzője: - Felkészülésünk tulajdonképpen elfogadhatóan sikerült, bár a sok távozó miatt lényegében ismét egy teljesen új csapatot kell építenünk. Bár a mindösz- sze tizenhét év átlagéletkorú együttesünknek még sok tanul- nivalója van, de bízunk benne, így is elérhetjük célunkat, a felsőház- ba kerülést. Betegségek miatt a szombati, gyöngyösi nyitó fordulóban várhatóan tartalékos lesz csapatunk, ennek ellenére bízom egy jó szezonkezdésben. A készülő keret: Kadlót Anikó, Banga Angelika (kapusok), Hrecska Viktória, Lehoczki Alexandra, Hornyák Klaudia, Paragi Imola, Kakuk Brigitta, Juhász Boglárka, Sebó Anikó, Romasz Rozália, Juhász Zsuzsanna, Godó Vivien. ■ H.P. Bgy. Kábel SE (12.)- Ózdi KC (13.) Egyik csapat számára sem kezdődött jól a szezon, nyerni még nem tudtak, így nagy küzdelem várható a két pont megszerzéséért. Cseri Péter, a Kábel SE pályaedzője: - A héten én irányítottam az edzésmunkát, mivel Lombos István vezetőedző kisebb műtéten esett át Más jellegűek voltak a tréningek, mint korábban, hiszen fő feladatunk, hogy a három vereség okozta fásultságot „kiverjük” a tagokból és persze a fejekből is. Láthatóan frissebb is lett a társaság. Fontos, hogy sikerült Babicz Balázs ügyére pontot tenni, általa jóval hatékonyabb lehet a támadójátékunk. Az ózdiakat ismerjük, nem csupán az elmúlt két szezon tapasztalataiból, mivel a felkészülés során edzőmeccset is vívtunk egymással. Reméljük, hogy a helyzeteinket minél nagyobb százalékban végre kihasználjuk, akkor biztos megörvendeztethetjük szurkolóinkat az első győzelmünkkel. Akad egy-két könnyebb sérültünk, így csak a kezdés előtt döntünk a benevezendő tizennégy játékosról. A készülő keret: Síró, Nemes (kapusok), Takács, Szabó, Babicz, Demus, Tarjányi, Tepliczky, Kajdy, Szlaukó, Széles, Bán, Kovács, Tihanyi, Jakubecz, Kovácsovics (mezőny- játékosok). ■ H. H. NB n, Keleti csoport, férfiak, 4. forduló Heves SE (8.)- Salgótaijáni KC (11.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazgatója: - A Heves SE ellen reális győzelmi reményekkel lépünk pályára, Füzesabonyban. Ennek szellemében készülünk a szomszédvári fellépésre. Vendéglátónk egy lelkes, újonc, durván védekező csapat, akik az előző héten szerezték meg első győzelmüket a Gödöllő ellen. Bízunk benne, hogy meglesz az első két pontunk. A készülő keret: Magyar, Csala, Istvanovszki kapusok, Jakab Zs., Jakab M., Petrény, Pilisi, Ponyi, Péter, Gyetvai, Vincze, Répás, Biala- szek, Borbély, Blazsek, Molnár. ■ Mulicza Ferenc