Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)
2009-10-30 / 250. szám
4 2009. OKTOBER 30., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Hatvan éve közös úton Körséta a város kiállítóhelyein Szenográdi Ferenc Zsunypuszta-Szécsény. Szétesik Pál és Eged Erzsébet hatvan évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. A hat évtized alatt egymás kezét fogva, közösen haladtak azon az úton, amit választottak. A csípős, őszi szélben, a nyirkos időben a zsuny- pusztai meleg családi fészekben idéztük fel az elmúlt éveket. Nem csak egymáshoz, a kis településhez is hűek maradtak, ahol születtek. Szelcsik Pál legénykorában a megye első gépállomásán volt traktoros, amely Zsunypusztán alakult meg. A helyi kultúrcso- portban gyakran találkozott Erzsikével. A két fiatal között lángra lobbant a szerelem, úgy döntöttek, hogy együtt, közösen élik további életüket. A szerelem a hosszú évek során, szeretetté szelídült, de Ady Endrét idézve „Már vénülő kezemmel, fogom meg a kezedet, Már vénülő szemmel, őrizem a szemed..., De a kezedet fogva őrizem a szemedet”. Őrzik a hatvan év közös emlékeit, a gyermekeik nyújtotta boldogságot. A betegágyuk melletti aggodalmat, mindazt a sok szépet, kemény munkát, ami összeköti őket. A feleség, akinek édesapja bognármester volt, végig a mező- gazdaságban dolgozott, vezette a háztartást, nevelte a gyermekeket. Négy gyermekük volt, de a 60. házassági évfordulóra rendezett ünnepségen már csak hárman lehettek ott. A legidősebb gyermeküket 2001-ben eltemették. Annak fia, aki nyolc éve Írországban él, most hazajött, hogy a többiekkel együtt köszöntse a nagyszülőket. Szelcsik Pál amikor 1950-ben megalakult Szécsényben a gépállomás, odakerült dolgozni, s nyugállományba vonulásáig a munkája Szécsényhez kapcsolta. Dolgozott az ifjúsági szervezetben, végzett pártmunkát, 1979-től nyugállományba vonulásáig az ÁFÉSZ elnöke volt. A házasságkötésük 60. évfordulójára összejött a család. Szécsényben, a Gesztenyéskert vendéglőben három leánygyermekük és azok családtagjai, hat unokájuk és három dédunokájuk köszöntötte az ünnepeiteket. Együtt a népes család Szelcsikék házasságkötésének hatvanadik évfordulóján Egészségház épülhet G. E. Bátonyterenye. a város képvi- selő-testülete szeptember 28-i ülésén többek között az önkormányzat idei évi költségvetésének módosítását tárgyalta meg. Ezt a lépést a már bekövetkezett gazdasági események, illetve egyedi döntések - pályázati támogatásról szóló döntések és szerződések, helyi döntések, saját hatáskörben tett javaslatok - indokolták. A módosítást követően a költség- vetési hiány 359 millió forintra csökkent. A képviselők kifejtették, hogy örülnek a hiány mérséklésének, azonban az még mindig magas, ezért továbbra is úgy kell gazdálkodni, hogy ez a csökkenő tendencia a jövőben is folytatódjon. A városvezetők egyhangúlag döntöttek arról, hogy az önkormányzat a jövő évben is a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázathoz, ennek érdekében a 2010-es költségvetésében 1,7 millió forintot különítenek el erre a célra. Döntés született a Tanuszoda Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjáról, és az intézmény működési támogatásáról is. A képviselőA képviselő-testület az október 8-i, rendkívüli testületi ülésén tárgyalta és fogadta el a maconkai víztározó környezetvédelmi-vízügyi fejlesztése tervezési és kivitelezési munkáira vonatkozó általános egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását. Emellett arról is döntöttek, hogy pályázatot testület egyhangúlag döntött arról, hogy az uszoda ügyvezetői feladataival továbbra is Szerémi Gábort bízza meg határozatlan időre. Emellett támogatták, hogy az intézmény részére támogatási kölcsönként, visszafizetési kötelezettség nélkül ösz- szesen 15 millió forintot biztosít az önkormányzat. A kisterenyei egészségház létesítéséről szóló előterjesztés is a képviselők elé került, ebből kiderült, hogy a Szirt Invest Kft. ügyvezetője megkereste az ön- kormányzatot a kisterenyei településrészen tervezett egészségház építésével kapcsolatban. Elképzelésük szerint Bátony- terenyén, a kisterenyei városrész területén, saját költségükön hoznának létre egy - a modern követelményeknek mindenben megfelelő - egészségházat, ahová az önkormányzat által megjelölt egészségügyi szolgáltatásokat telepítenének. A beruházás megvalósítására és a létesítmény üzemeltetésére egy céget alapítanának, amely vállalná az épület üzemeltetésének költségeit is. Az egészség- ügyi szolgáltatóknak, a háziorvosoknak, vagy az önkormányzatnak mindössze a használanyújtanak be a társadalmi megújulás operatív program keretében kiírt az „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” elnevezésű felhívásra. A háziorvosi ügyelettel kapcsolatos közbeszerzés kiírását, a Fidesz-frakció tartózkodása mellett, nem fogadta el a képviselő-testület. tukban álló rendelők üzemeltetési és rezsiköltségét kellene viselniük. Az egészségház a Zrínyi úti általános iskola mellett, az iskola ingatlanából telekalakítással leválasztott területen épülne meg. Az épülő egészségházban helyet kapna három felnőtt-, egy gyermek-háziorvosi, valamint a két védőnői körzet és a kapcsolódó kiszolgáló helyiségek. Az ezen felüli területrészt a beruházó szabadon a tervezett konstrukció szerint gyógyszertárként - hasznosíthatja.- Megítélésem szerint a városrész lakóinak a megfelelő színvonalú környezetben nyújtott ellátás biztosítása érdekében egy egészségügyi centrum lehet a hosszú távú megoldás. Figyelemmel arra, hogy a tervezett konstrukció önkormányzati forrást nem igényel, javaslom az elképzelések támogatását - hangsúlyozta Lavajné Dóka Éva polgármester. A beruházással kapcsolatban Molnár József alpolgármester ismertette, hogy a kisterenyei településrészi önkormányzat támogatja az elképzelést.- Mivel a helyi rendelőintézetek elavultak, nincsenek akadálymentesítve, szükség van erre a fejlesztésre, hiszen az az ott élők érdekeit szolgálja - közölte Molnár József, hozzátéve: - A tervezett beruházást a lakosság és az egészségügyi dolgozók is támogatják. A kisterenyei egészségház létesítéséről szóló előterjesztést elfogadta a testület. A képviselők döntöttek egyebek mellett a Bátony Tv támogatásáról és a közfoglalkoztatási terv módosításáról is. B. A. Balassagyarmat Az idei tanévben is a hagyományokat őrizve ünnepelte a forradalom és szabadságharc emléknapját, október 23-át a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium. Az iskola vezetése fontosnak tartja, hogy a diákok megfelelő tudással rendelkezzenek a magyar történelmi múlt eseményeiről. Az iskolába rendszeresen érkeznek vendégelőadók különböző ünnepek alkalmával, akik rendhagyó irodalom- vagy történelemórát tartanak a diákok számára. Az idén visszatérő vendégként érkezett az intézménybe Tomanek Gábor és társulata, azaz a békéscsabai Jókai Színház csapata. Kollégáival, Szőke Pállal és Mészáros Mihállyal egy, az ünnepre összeállított előadással készültek. A megemlékezést a minden évben megrendezendő múzeumi körséta követte. Meló Ferenc, az iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ennek a múzeumlátogatásnak az a célja, hogy a tanulók a megszokottól eltérő módon, az iskolai keretek közül kilépve, élményszerű- en tegyenek szert új ismeretekre. Ebben a tanévben az eddigiektől eltérő kiállításokat látogattak meg diákok. Míg az elmúlt években a Palóc Múzeumot, az izraelita imaházat és a vármegyeházát járták be ezen a napon, az idén új tárlatokat tekintettek meg. Első állomásként a március óta üzemelő Pannónia-kiállítást vették irányba a csoportok, ahol a legendás magyar motorkerékpárok között járva hatvanas évekbeli magyar, cseh és NDK-s sisakok és szemüvegek is fellelhetők. Ezt követte Magyarország első műemlék zsidó temetője, ahol síremlékek, sírkövek találhatók a XVIII. század elejétől a XX. század végéig. A kegyhelyen holokauszt emlékmű és kb. 3000 sírkő áll. A lelkes iskolai csapatok utolsó helyszínei a Horváth Endre Galéria, valamint a szerb templom és a városi képtár képzőművészeti kiállításai voltak. Megújultak a B betűs utcák T. Németh László Szécsény. Újabb három önkormányzati kezelésű utca burkolata újult meg a napokban. A Bajcsy-Zs., a Báthory és a Bem utak felújítására mintegy 80 millió forintot költött a város, 90 százalékban ÉMOP-támoga- tással. A szemet gyönyörködtető látvány még az utcák lakói számára is új. Rigó Ferenc már 45 éve él a Bem utcában, s még emlékszik azokra az időkre amikor Csepel autók szántották végig a sarat, lehetetlenné téve a közlekedést. Az árkokban ösz- szegyűlt víz az építkezések alapjait is veszélyeztette. Úgy 38-40 éve történt meg az első érdemi beavatkozás, azóta az utca állapota csak romlott. Ma viszont úgy néz ki, mint egy virágokkal szegélyezett sztráda. Szigeti Jánosnét sem az 55 évvel ezelőtti állapot fogta meg, amikor Battonyáról ide költözött. Azóta elhunyt férjét követte, de nem bánta meg, mert a környék szép, az emberek barátságosak, s a kiskert most is ad egy kis munkát, melynek a szomszédok dicsérete a jutalma. Az építők azonban még visz- szatérnek, miután a vízelvezető lapokat még nem helyezték el. Erre a tél beállta előtt sor kerül. Az egyirányúsítás is napirenden van, hiszen a három utca a közeli általános iskola forgalmát hivatott tehermentesíteni, a balesetveszélyt csökkenteni. IGAZAN „ACÉLOS” VEVOTALALKOZO Bátonyterenye. Vevőtalálkozót tartott a belföldi acélpiac vezető vállalkozása, a DUTRADE Center. A meghívottakat a társaság vezérigazgatója tájékoztatta eredményeikről és terveikről. Képünkön balról Kroó Iván István vezérigazgató, Kalapos Ferencné, a Sinusker Kft. képviseletében és Papp Tibor telepvezető.