Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)

2009-10-03 / 229. szám

4 2009. OKTÓBER 3., SZOMBAT KULTÚRA „Földi Péter haver és ikon egyszerre” Mizser Attila, a Palócföld főszerkesztője mondta ezt a Somoskőújfaluban élő festőművészről, a lap idei ne­gyedik számának minapi bemutatóján. A Kossuth-dí- jas alkotó 60. születésnapja okán volt a rendezvény vendége, s ezért foglalkozott a „Kép tér” című rovat teljes egészében személyével, művészetével. Csach Gábor, Hann Ferenc és Pál József kitűnő, egyedi han­gú írásának közös nevezője az eredeti megközelítés, a meditativ stílus, persze a hozzáértés és a barátnak is kijáró tisztelet mellett. Asztaltársasági tárlat Molnár Éva könyvtárigazgató köszöntőszavait követően rend­hagyó kérdéssel indította a be­szélgetést Mizser Attila is, ami­kor azt tudakolta az ünnepektől, hogy mit lát a kútban. Ezzel Föl­di Péter „Kútbanézők” című fest­ményére utalt, amelynek részle­tei a Palócföldben is láthatók. - Remélem tiszta vizet, amelyet azonban ki kell onnan húzni - jött a válasz, megszínezve azzal a konkrét élménnyel, amelyet a festő gyermekkorában a kércsegi gémeskútnál a nagy­mamájával átélt. Az ilyen emlék­képek, történetek fogódzót jelen­tenek ahhoz, hogy a képek által . kifejezendő tartalom megfogal­mazódjék, képzőművészetté vál­jék. Arra a kérdésre, hogy mit je­lent számára a hatvanadik szü­letésnap, Földi Péter „csak” any- nyit mondott: - Három unokát. Ugyanis ezekben a napokban - mintegy legszebb ajándékként - gyarapodott a família, megér­kezett a legkisebb, Földi Judit is. Bővebben szólt viszont arról, hogy milyen érzések fűzik szü­lő- és lakóhelyéhez, Somoskőúj­faluhoz. Minden - a felmenők, a sok barát, ismerős, az egymásra figyelő közösség - odaköti, So­mos biztos pont az életében, nemcsak az otthonlétben gyöke­rező létformájának szerves ré­sze, de inspirációt nyújt alkotó­munkájához is. Bár hívták Pécs­re, szóba jöhetett volna Eger is, komolyan soha nem merült fel, hogy elköltözzön innen. Talán Hollandiát próbálta volna ki, a virágok, a vizek miatt... Tanárai, mesterei sorában első helyen ugyancsak egy helyi művészt, Somoskői Ödönt említette Földi Péter, mondván, hogy a festői lá­tásmódot ő Verte bele, s példaér­tékű volt művészetikai alapállá­sa is. A főiskolán Blaskó János, Seres János és Nagy Ernő növen­déke volt. Ők elsősorban mód­szert tanítottak, segítettek eljut­ni a látszattól a jelig, a mögöttes tartalomig. Ami pedig a nagy elődöket illeti, ezúttal is az em­beri lelket láthatóvá tevő Remb­randt neve merült fel elsőként, de Csontváry, Van Gogh, Dürer és Tóth Menyhért is közéjük tarto­zik, mint ahogyan a népművé­szet évezredes jelrendszere, s a gyermekrajzok teremtő gesztu­sa is hatással volt rá. Saját taná­ri pályáján is sok támpontot ka­pott tanítványaitól, akikben vi­szont azt a kiskaput igyekezett kinyitni, amely önnön értékeik­hez vezet. Annak kifejezetten örül, hogy nem utánozzák, nem akarnak madarakat rajzolni. Az immár hatvanéves Földi Péter a továbbiakban is elsősorban fes­teni szeretne, de reméli, hogy több időt, energiát lesz képes for­dítani a családra is. A Palócföld 2009/4-es száma a Földi-blokkon kívül más érde­kes, fontos olvasnivalót is kínál a másfél éve már megszokott szerkezetben. A „...kávéházi szegleten” című lírarovat kurió­zuma az az ajánlás, amit éppen Mizsér Attila írt Menyhért Anna „kísérletező nyelvhasználatú”, a „jelenlegi trendekkel szándékol­tan szembemenő” versei elé. A „Próza és vidékéiből Szabó And­rea „Újkori triptichon” című írá­sa emelhető ki, s nem azért mert a szerző lapunk munkatársa. A „Kutatóterület” közli a Palócfóld 2008-as pályázatának két díj­nyertes Madách-tanulmányát Cserjés Katalin, valamint Varga Emőke tollából. Figyelemre mél­tó Bódi Katalin dolgozata is, minthogy egyszerre idézi meg Kazinczy Ferencet és Kármán Jó­zsefet. Ezúttal is sok új ismeret tudható meg a „Találkozási pon- tok”-ból, konkrétan Nagy Csilla „Örökösök vagyunk” című inter­jújából, amelyet Becsó Zsolttal, a megyei közgyűlés elnökével ké­szített a hagyományokról, a kul­túráról, a jövő évi Mikszáth-cen- tenáriumról. Érdemes az „Ami marad” című recenziórovatban is tallózni, a soron következő ol­vasnivalóink kerülhetnek ki az elemzett könyvek közül. Csongrády Béla „Ez az egyesület nem kérni, ha­nem adni akar... szellemi táplálé­kot" - többek között ez a sor is szerepelt a harmincas évek kö­zepén alakult salgótarjáni Balassa Bálint Társaság prog­ramjában, s nem idegen ez a gondolat a jelenlegi - hivatalo­san 1991 óta létező - Balassi Bá­lint Asztaltársaság kollek­tívájától sem. Ezt bizonyít­ják rendszeresen megren­dezett kiállításaik is, ame­lyek - azontúl, hogy bemutatják a képzőművé­szettel foglalkozó tagok leg­újabb munkáit - rendre esztétikai élményekben ré­szesítik közönséget. Idei tárlatukat a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Bóna Kovács Károly Galé­riájában rendezték. Zsibói Gergely középiskolai tanár, költő találóan kezdte meg­nyitóbeszédét egy Szilágyi Domokos-verssel: „Ki szűk­nek érzi a mindenséget: / te­remt. / így szokik a föld a rendhez, / Földhöz a Rend..." Már a kőbaltás ember is terem­tett, amikor másolta, ugyanak­kor magasabb szinten újrater­vezte a világot, fejtegette a szó­nok, aki szerint ezt teszi a Szilá­gyi-vers címe szerinti „Bolond festő” is, amikor „virtualitással amúgy is eltöltött világunkban újabb, s újabb lehetőségként léte­ző tereket nyit meg... Rendet akar... Ez a rend természetesen sokféle módon materializálódhat: a forma építése, vagy éppen meg­bontása - bármennyire is ellent­mondásszerű - ugyanúgy rend­hez vezet. A formabontás és építés egyszerre van jelen a tárlat anya­gában ” - mondta Zsibói Gergely, hisz’ a klasszikus iskolázott- ságú, hagyományú csendéletek­ben, tájképekben megmutatko­zik ugyan a nyugalom, a harmó­nia iránti vágy, de a „lemez­telenedé rend", a teremtés ígére­tével kecsegtető hiányérzet is tetten érhető a kiállításon. S a látogató valóban azt tapasztalja, hogy F. Csaba Mária „A salgói vár őszi erdőben” című munká­ja vagy Gyüre Nándor „Maconkai tó” című festménye inkább az előbbi kategóriába tartozik, Birkás Babett, Földi Gergely, Gelencsér János, Orbán György, Tar Róbert művei vi­szont az utóbbiak sorába illesz­kednek jobban. Többek - pél­dának okáért Losonczy Ildikó vagy Szenográdiné Végh Erzsé­bet - munkái pedig túlmutat­nak az önkényes besoroláson.- csébé ­Földi Péter „Hangyaboly” című festményének részlete a Palócföld 2009/4-es számából A kiállítást Zsibói Gergely középiskolai ta­nár, költő nyitotta meg FOTÖ: HANDÓ PÉTER „Gyógyító hangok” Fülekről „Mázik István a városi művelődési köz­pont igazgatója Füleken. Novellái, ver­sei, riportjai hazai lapokban is megje­lennek. Az országos hírű Zsákszínház megalapítója (1979), rendezője, vezető­je. Első verseskötete - amely „Vallatom magam” címmel jelent meg - harmincöt verset tartalmaz” - e néhány alapinfor­mációt közlő sor kerülhetett csupán ar­ra a meghívóra, amely Nyitott Könyv Ol­vasókör Egyesület TEMI könyvtárába in­vitálta az érdeklődőket a szerzővel való találkozásra. Aki jelen volt e rendezvé­nyen, sokkal többet tudott meg Mázik Istvánról, de nemcsak róla... A beszélgetőtárs szerepét Tamóczi László salgó­tarjáni újságíró - aki régóta ápol munka- és bará­ti kapcsolatokat Mázik Istvánnal, ennélfogva jól is­meri munkásságát - vállalta magára, s talán ma­ga sem gondolta, hogy milyen könnyű dolga lesz a „pulpituson”. Ugyanis alig pendített meg egy-egy jellemző kulcsszót a vendég pályaképéből, verse­iből, a reakció minden esetben részletes, figye­lemre méltó, sőt érdekfeszítő volt. Mázik István előzékenyen és élvezetesen mesélt a családi vonat­kozásokról éppúgy, mint életpályájának alakulá­sáról, a személyes történések társadalmi hátteré­ről is. Elmondta, hogy 1957-ben született Füleken s minden nehézség ellenére szép gyermekkort tudhat magáénak, sok emlék, élmény fűzi a Sár­kányhegyhez és környékéhez. Apja evangélikus kántor volt, éltek Várgedén, majd Rozsnyón is. Szülei tanítónak szánták, ő pedig mindenáron szí­nész szeretett volna lenni. A békesség kedvéért je­lentkezett a nyitrai főiskolára, azt remélvén, hogy nem veszik fel, de véletlenszerűen Is hibátlanul töltötte ki a felvételi tesztlapot. Egy félévnél azon­ban nem bírt ki többet és minden tiltás ellenére a Kassai Thália Színház tagja lett mintegy öt eszten­dőre. Ott tanulta meg a színpadi játék csínját-bín- ját, s remek szerepeket is sikerült eljátszania. Nem véletlen, hogy éppen őt kérték meg: élessze fel, újítsa meg Füleken az egykoron virágzó színját­szást. Elsőnek a Ludas Matyi rockosított változa­tát tűzték műsorukra. Zsákvászonból csinálták a jelmezeket, innen ered a Zsákszínház elnevezés. A magyar zászló három színének alkalmazásával, a mintegy száz embert szerepeltető, hétszáz nézőt vastapsra késztető emlékezetes bemutatóval - mint ahogyan a Szabad Európa Rádió mondta - egy kis kulturális forradalmat csináltak. Ez 1979- ben történt, tehát az idén éppen harmincéves a Zsákszínház, amelynek sikerei összenőttek Mázik István nevével. A társulat keretében eleddig há­romszázan léptek színpadra, egyebek mellett ját­szottak Spiró-, Schwajda-, Örkény-, Hrabal-dara- bokat, számos rangos díjat nyertek, bejárták Kö- zép-Szlovákia szinte minden magyarlakta telepü­lését és sokszor szerepeltek Magyarországon, Nóg- rád megyében is. A színházcsinálás mellett Mázik István az egész füleki kulturális élet egyik megha­tározó személyisége, politikai tevékenysége révén is hozzájárul a magyarság identitástudatának, ér­tékeinek megőrzéséhez, gyarapításához. E külde­tést - mint a „Vallatom magam” versei bizonyítják - költőként is híven szolgálja, azt tartván, hogy „A megbántottak gyógyító hangokra fllelnek... ” JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „ Unalmas ez a történelmi sorozat, de a trükkök nagyon élethűek!” Szerencsés nyertesünk: Nagy Jánosné Tar, Liget út 6. Kérjük, mai rejtvényünk megfejté­sét október 8-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vá­sárlási utalvány szintén itt vehető át. Mázik István „Vallatom magam” című kötetét dedikálja Cs. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom