Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)

2009-10-02 / 228. szám

2 2009. OKTÓBER 2., PÉNTEK Nem rózsás, de javítható a bérlakáshelyzet Garzonház: kinőhet az önkormányzat markából? Dr. Baráthi Ottó Akár megelégedéssel is nyugtázhat­ná a Nógrád Megyei Hírlap rendszeres olvasója, hogy milyen gyakran foglal­kozik az újság Salgótarján bérlakás­helyzetével, ha nem tudná, hogy a lap jó szimatú munkatársai jobbára „csak” a felhalmozódott feszültségek nyomá­ba eredtek. Kiváló kollégám például - az augusztus 8-i és KM számban - be­hatóan elemezte a kolóniák és benne lakó nehézsorsú emberek helyzetét, életkilátásait, jelezve, hogy a szerkesz­tőség várja az olvasói észrevételeket is. A lehetőséggel élve alábbi írásomban a garzonházi gondokat villantom fel, a tel­jesség igénye nélkül, empirikus módon közelítve. Az írás indítékai - némi kommentárral Hogy kerül a garzonház a kolóniala­kások apropóján terítékre? Nos, ennek több triviális oka is van. Egyrészt az ikerház éppúgy a város önkormányza­tának tulajdonában áll, mint dominán­san a kolónialakások, másodszor mind­két kategória kezelője a Salgó Vagyon Kft. Harmadszor: a garzonház gondjai is sokasodnak, feszültségei fokozódnak, nagyobb figyelemre és mielőbbi megol­dásra várnak. Végezetül: magam húsz éve vagyok a garzon lakója és évről év­re mind nagyobb averzióval élem meg és aggodalommal figyelem a házbeli történéseket. így különösen az épület állagának oktalan pusztítását, az egy­kor békés belső világú ház bérlőinek fo­gyatkozását, a lakók összetételének kedveződen irányú változását, a napi zsörtölődéseket, a kisebb-nagyobb konf­liktusokat, a közösségi miliő megrom­lását. Amennyiben az ember azt olvas­sa ki a sajtóhírekből és lapelemzések­ből, tapasztalja a városi közgyűlés ülé­sein, veszi ki szakemberek nyilatkoza­taiból, hogy a város bérlakásproblémái toronymagasságúak, akkor a toronyma­gasságú garzonház gondjai az itt élők szerint alig(ha) kisebbek. írásom a jó ér­zésű lakótársak kérésére és inspiráció­jára, észrevételeik felhasználásával is, hangsúlyosan a prevenció jegyében ké­szült, az illetékesek figyelmébe történő ajánlással. Mielőtt a garzonház valami­féle modern kolóniává válna... Az ikerházak sem érnek az égig A garzonház létesítésének nagy ötle­tét az váltotta ki, hogy a völgyvárosban nincs mód a vízszintes irányú terjesz­kedésre, és csak „magasházak” létesíté­sével valósítható meg a szükséges töme­ges lakásépítés. Ezt a teóriát aztán a szocialista városépítés mérhetetlenül megalomániás mentalitása megerősí­tette, a politikai döntés megszületett, anélkül, hogy a távlatos működés és fenntartás-fenntarthatóság dilemmája valakit is foglalkoztatott volna. A két to­ronyház a hetvenes évek elején épült fel, első lakói 1973 nyarán-őszén költöz­tek be. Az épületegyüttes alagútzsalus építési módszerrel készült, előre gyár­tott, elvileg tűzálló vasbeton mellvéd­panelekkel. A város centrumában ma­gasodó garzonház annak a nagy terüle­tű épületkomplexumnak a része, amelyben a városháza és a történeti múzeum található, továbbá, amelyben üzlet- és vendéglátó-helyiségek foglal­nak helyet. Az épület magasba nyúló, markáns-mutatós külsejével Salgótar­ján jelképévé vált, és akár büszkeséggel tölthette el az ötletgazdát, a kivitelező és más közreműködőket is. (Kevesen tud­ják talán: az ikerház ma is a magyaror­szági magasházak TOP 25-jében foglal helyet, 70 méteres magasságával Bé­késcsaba, Esztergom, Gyöngyös és Mis­kolc hasonló toronyépületeivel holtver­senyben...) Ugyanakkor többen már a ház tervezése-építése idején tudni vél­ték, hogy a garzonház nem más, mint egy elhibázott vállalkozás, soha meg nem térülő, hosszabb távon akár finan- szírozhatatlan, fenntarthatatlan építési beruházás, amit elhallgat(tat) a politika. Miként arról sem beszélt soha egyetlen városvezető sem, hogy (ab ovo) milyen hiányosságokat hordoz magában az épületkomplexum. Ezek egyike, hogy a két monstrum tűzbiztonság és tűzvéde­lem szempontjából már az átadásakor sem felelt meg jogszabályoknak (hozzá­férhetőségnek, tűzszakaszolásnak stb.), s különösen nem adekvát a mai, szigo­rúbb előírásokkal. így például a szinti közlekedőkre benyíló ajtókra önműkö­dő csuklószerkezetet írt elő a szabvány, a garzonban pedig ilyen még ma sincs. A lépcsőház - amely menekülőút lehet­ne - nem túlnyomásos előtérrel kap­csolódik a szintekhez, így tűz esetén korántsem lenne füstmentes. Mindez a 2003. január 25-én bekövetkezett sú­lyos - egy lakó halálát is okozó - tűzeset során beigazolódott, a vizsgálat során pedig megerősítést nyert. Sajnos, a helyzet jottányit sem javult, a legutób­bi - pályázati pénzekből megvalósított- korszerűsítés és nagyfelújítás alkal­mával sem kerülhetett sor a csuklós­szerkezetes ajtók beépítésére. (Ma már- az önkormányzati büdzsé szűkössége miatt - a régen ellopott, leszerelt ajtó­zárak pótlására, kilincsek felszerelésre sem jut pénz...) Pedig az említett tűzeset szinte előre „kalkulálható” volt. Erre magam már egy évvel korábban figyelmeztettem, a Garzonházi gond(olat)ok c. írásomban (Nógrád Megyei Hírlap 2002. február 11.). Többek között így: „...a legsürgő­sebb prioritások között kell helyet kap­jon a tűz- és vagyonvédelem fokozot­tabb biztosítása és rendszeres ellenőr­zése, mielőtt még a garzonház pokoli toronnyá válna...” De nem történt sem­mi, csak éppen a ház égett le majdnem, az ellenőrzés pedig - úgy tűnik, de nem tetszik - a mai napig is laza. Az épület így már maga eleve is a gondok bölcső­je, az egyik jelentős veszélyforrás. Mondhatnám: az ikerházak, kívülről szépek, magasak, de ugyancsak nem érnek az égig... Ráadásul még az ön­gyilkosjelöltek számára is vonzó, töb­ben önkezükkel vetettek véget itt (ez év április és május elején is) életüknek, borzolva a lakók idegeit. Mobil és heterogén lakóközösség Paradox módon mintegy potenciális fe­nyegetést jelentenek a garzonházban ma­guk a lakóközösség tagja is, azaz mi ma­gunk; egy falunyi népség. Az ikerház ala­csonyabb, 15 emeletes épületében 120, magasabb, 18 emeletes tömbjében 144, egyenként 29 m2 alapterületű lakás talál­ható, amelyek elvüeg akár több mint öt­száz lakó elhelyezését biztosíthatnák. Va­lójában - a mobilizáció miatt - talán so­ha nem volt „telt ház”, ám mostanában még kevésbé. Augusztus végi informáci­óim szerint 41 (!) lakás volt üres. Ugyan­akkor, amennyire csak heterogén lehet egy település lakossága, annyira sokrétű és színes a garzonház lakóközössége is. Az épületegyüttest jobbára egyedülállók és idősebbek, többségükben kisnyugdíja­sok lakják. Az iskolázottsági és képzett­ségi szint talán egy kisvárosi átlagnak közel megfelelő, esetleg valamivel alacso­nyabb, minthogy néhány felsőfokú vég­zettségű, mint fehér holló van jelen. Vi­szonylag jelentős a cigányetnikumhoz tartozók száma, talán az arányuk is nö­vekvő. A korstruktúra az újszülöttől a 90 évesig terjed. A lakóközösség kvázi leké­pezi egy munkanélküliségtől is sújtott, elöregedő település - szociológiai szem­pontból széles spektrumú, sokszínű - társadalmi struktúráját. Csoda-e, ha ez a rendkívül rétegezett lakóközösség manapság nem éppen a béke, a nyugalom és a harmónia idilli szigete. Pedig az első lakók között beköl­tözött 14. emeleti volt lakótársaim (minthogy magam a tűztől való fóbiám­tól vezéreltetve ez év elején leköltöztem a harmadik emeletre) állítják, hogy a kezdetekben a legnagyobb jószom­szédság, megértés és segítőkészség uralta el a lakótömböket. Miként a tisz­taság és a higiénia is inkább jellemző volt. Zsörtölődések, családi viszályok, veszekedések ritkán fordultak elő, míg mostanában szinte mindennaposak, nem ritkán súlyos kimenetelűek, ese­tenként orvosért, mentőért kiáltóak. Mondják, hogy a bérlők mostanában kevésbé tudnak, vagy éppen akarnak alkalmazkodni a közösségi élethez, a korábbinál is nehezebben integrálód­nak, s rövid távon aligha asszimilálód­nak. Előfordul, hogy a fiatalabbak nem viseltetnek kellő tisztelettel az időseb­bek iránt, a köszönés, az udvariasság, a jó szó, a mosoly mintha kiment volna a divatból. Vagy csak a garzonházból? Ugyanakkor jelenlévő bajforrás a nemtörődömség, a közömbösség, a ha­nyagság intenzív léte és a higiénia hi­ánya. Nem vigyáznak-vigyázunk elég­gé a ház rendjére, a közös helyiségek tisztaságára, nem tartjuk be az előírá­sokat. Nem rendeltetésszerűen hasz­náljuk a közlekedőket, a közös helyisé­geket, közösségi tereket. Jelentős a ron­gálás, a szándékos károkozás is. Az ikerházi „lepényrészek’’, a házat köz­vetlenül körülölelő utca- és térrészek kidobált hulladékoktól, ételmaradék­októl, üres flakonoktól, cigarettacsik­kektől szennyezettek, esetenként le­hangoló látványt nyújtanak, miként időnként a lépcsőházak és a közössé­gi terek is kiábrándítóak. Arról nem is beszélve, hogy a magasabb emeletek­ről kidobott tárgyak balesetet okozhat­nak, akár életveszélyt is jelenthetnek, karambolt is előidézhetnek. Egyes la­kásokban a csótányok - a rendszere­sen megtartott, szakszerű irtás ellené­re is - vígan megélnek és szaporod­nak, ismert vándortermészetükkel és fertőzésveszélyükkel kétségbe ejtve a bogármenetes lakásokban élő, „boga­rasán” tisztaságszerető lakókat is. A szándékos károkozás és rongálás, az ablakok betörése, kilincsek leszagga- tása, villamos berendezések és világítá­si eszközök tönkretétele, a falfirkák és a liftek összekarcolása (stb.), mindezek megjavítása, felújítása már eddig is hor­ribilis összegbe került az önkormány­zatnak. Többen szóvá teszik és hiányol­ják a garzonház gondnokának és a por­taszolgálatot teljesítőknek a prevenciós szerepét, felelősségét a renitens lakók megfékezésében, rendre utasításában. Csakhogy a gondnok - aki a Salgó Va­gyon Kft. alkalmazottja - kompetenciá­ja korlátozott. Felelősségteljes munka­köri - jobbára adminisztratív - felada­tait maradéktalanul és jól látja el, hu­mánus hozzáállása, segítőkészsége ki­fogástalan. A portaszolgálatot adó biztonsági cégek alkalmazottainak fel­adatköre ugyancsak behatárolt, jószeri­vel a jelzőszerepre szorítkozik, így di­rekt módon a legkevésbé sem lehetnek befolyással a lakók viselkedésére. A garzonházba belépőket nem tarthatják fel, miként az esetlegesen agresszív mó­don viselkedőket sem fékezhetik meg. Ráadásul - mint az látható is nap mint nap - egyes lakótársak folyamatos je­lenlétükkel és panaszáradatukkal is ter­helik őket. Ami részben akár érthető is: esetleges megoldásra váró problémá­jukkal nem tudnak kompetens sze­mélyhez fordulni. (Folytatás holnapi lapszámunkban)

Next

/
Oldalképek
Tartalom