Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)
2009-08-06 / 181. szám
10 SZOLGALTATAS 2009. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK AUGUSZTUS 6. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Berta és Bettina nevű olvasóinkat! Berta. Germán istennő - a téli napforduló, a fény születésének létrehozója - Perchta nevéből ered, emellett több így végződő keresztnév önállósult becézése is. Jelentése: tündöklő. Védőszentje: Szent Berta, aki férje beleegyezésével kolostort alapított és annak apátnőjeként halt meg a 7. század végén. Virága: a piros rózsa. Ady Endre, majd halála után Márffy Ödön festőművész felesége volt rövid élete végéig a csúcsai kastély úrnője, Boncza Berta, azaz Csinszka. Az I. világháborúban a németek által használt hatalmas méretű ágyút nevezték el a katonák kövér Bertának. Bettina a Babett, Berta és Erzsébet név becézésének továbbképzése, amely önállósult. Bette Davies amerikai filmszínésznő volt, aki kétszer is elnyerte az Oscar-díjat. A Nap kel: 5.28, nyugszik: 20.11 órakor. A Hold kel: 20.13, nyugszik: 5.45. ORSZÁGSZERTE ENYHÜLÉS 24 X ie°c a* 25'C 15 *C Szecsény 25 X * 17.^. > Salgótarján Bátorifterenye Balassagyarmat 4 ä a I # Retság pásztó "O „emS EWS-' ’C Készíttette: V W zones Nógrád megyében ma elvékonyodik a felhőzet, és néha kisüt a Nap is, de helyi záporeső, egy-egy hevesebb zivatargóc továbbra is ekStordul. Élénk, néha erős északi szél fúj. A jeüemzó hőmérséklet délutánra 25 fok kdfé emelkedik, péntek reggelre 17 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: péntektől keddig kellemes hőmérsékletű idő várható, napos és felhős időszakokkal. Jővó hét keddre ismét záporos, kissé hűvös idő ígérkezik. Orvosmeteorológia: hidegfront] hatás várható közlekedés-meteorológia: az erős zivatarfoltok térségében romlik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koofdináltsága. Ez a közlekedésben (okozza a balesetveszélyt A zivatarok heves záporesővel, vízátfolyásokkal, letörő ágakkal, esetleg jégesővel is veszélyezte® a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésárt felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.wtmeLlw »X Vizhőmérséklet Duna 20-23 X Tisza 23-26 X Balaton 24 X Velencei-tó 25 X Fartő 21 X Tisza-té KM 26 Xf ITnün Gombák magas C&aiásfóMí magas Pázsitfűfélék közepes HUMOR- Jean, hozza a fürdőnadrágomat!- Dehát uram, éppen az ön esküvőjére megyünk!- Tudom, de úszni szeretnék a boldogságban. * * * Esztétikaórán mondja a tanár az osztálynak:- Gondolom, azt tudjátok, hogy a szépségideál korszakonként változik. Vegyük például az 1937-es szépségkirálynőt. 153 centiméter magas volt, emellett 54 kiló. A méretei pedig: 76-64- 80. Mit gondoltok, milyen esélye lenne egy mai szépségversenyen? Jelentkezik az egyik diák:- Szerintem semmilyen.- Igen, ez így igaz. És miért?- Mert mostanra már nagyon öreg szegény.- Móricka! Mondd, mi lesz belőled, ha ennyit hazudozol?- Politikus! * * * A dallasi repülőtéren már hosszú ideje felszállásra várakozott egy gép, mert rossz volt az időjárás. A légikisasszony elkezdett az utasok között kólát és sós mogyorót felszolgálni. Egyszer csak a pilóta bejelentette, hogy megfordult a szél, ezért elkezdi a felszállást. A légikisasszony így adta tovább az utasoknak:- Kérem kapcsolják be a biztonsági öveket, ragadják meg az italaikat és tartsák jól a mogyoróikat, mert azonnal felszállunk! * * * Tudósítás az új pápa megválasztásakor: „Amikor megszólaltak a harangok, a Szent Péter téren elszabadult a pokol...” FIGYELEM!/£\ 2009. évi FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁGX^/ VI. fordulójának megrendezésére kerül sor 2009. augusztus 9-én, 10 órai kezdettel Kétbodony - Romhány közötti labdarúgópályán Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága K Augusztus 4-i 6 16 17 24 25 28 30 33 35 37 ÉENÓ nyerőszámok 47 50 55 56 61 62 64 65 69 75 NAPI HOROSZKÓP oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Párjával áttekinti kapcsolatukat, életkörülményeiket. Talán azt fontolgatják, nem kellene-e szebb környékre költözniük. szűz (Vili. 24—IX.23.). A várva várt nyaralást valószínűleg el kell halasztania. Családja, gyermekei szintén igényt tartanak Önre. A szerelemben a féltékenység dominál, akkor is, ha nincs rá ok. mérleg (IX. 24—X. 23.). Barátja/barátnője állandóan Önre támaszkodik. Ez egy idő után terhes lehet, de ennek a barátnak vannak jó tulajdonságai is. Beszéljék meg a nézeteltéréseket! skorpió (X.24-XI. 22). Végre enyhülnek az érzelmi feszültségek. Lezárult a nagy megmérettetések időszaka az életében. Nyugodtan szemléli a változásokat. nyilas (XI. 23—XII. 21). Ez a nap nem akármilyen. Tele van meglepetésekkel. Fontos események részese lehet a munkahelyén, de fokozottan kell vigyáznia az épségére! bak (XII. 22-1.20). Kicsit kedvetlen. Pesszimistán nézi a világot. Kisebb akadályokra számíthat, ez azonban ne vegye el a kedvét, mert a telihold okozza, ami rövidesen továbbhalad. vízöntő p. 21-11.20). A telihold a Vízöntőben keletkezik és némi nyugtalanságot okoz. Ennek ellenére pozitív változásokra is számíthat, különösen a szerelemben. halak (II. 21-111.20). A telihold miatt feszült és ideges. Ezt az érzést ne hagyja eluralkodni magán. Sportoljon, mozogjon, vezesse le a felesleges izgatottságot. kos PII.21-IV. 20). A telihold okozta fáradtság érzés ne keserítse el, hamarosan túl lesz rajta. Az Ön körül uralkodó fagyos légkört oldja fel kedveskedéssel, szeretettel. bika (IV.21-V.20). Sok a feladata, igen izgalmas nap köszönt Önre telihold idején. Ne panaszkodjon, mert nem talál meghallgatásra. ikrek (V. 21—VI. 21). A telihold hatása megzavarja nyugalmát, kissé ingerült. Ám tele van dinamizmussal, lelkesedéssel, és ezt használja ki! RÁK (VI. 22—VII. 22). Ön igazán nem olyan ember, aki mások rovására igyekszik boldogulni. Ma mégis jól teszi, ha több energiát fordít arra, hogy jobban elismerjék munkáját. Rádió- és televízióműsor-ajánlat mtv 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Mezga Aladár különös kalandjai 9.25 A Tenkes kapitánya (magyar sorozat-13/4) 9.55 Szomszédok (magyar sorozat) 11.05 Főtér 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 Família Kft (magyar sorozat) 13.15 Slovenski utrinki 13.45 Együtt 14.20 Átjáró 14.50 Múlt-kor 15.20 Csináljuk a fesztivált! - Válogatás 16.10 Kisváros (magyar sorozat) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Bűvölet (plasz sor. - 240/144-145.) 18.45 Életképek (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A vadon bűvöletében (angol sorozat-8/3.) 21.05 Tűzvonalban (magyar sorozat) 22.10 Csütörtök este 22.45 Számlával milliókért 22.55 Memento '89 23.05 24 - Negyedik évad (am. akciófilm-sor. - 24/18) 23.50 Koncertek az A38 hajón mg 5.50 Nap kelte 9.00 Srpski ekran 9.25 Unser Bildschirm 9.55 Kérem a következőt! 10.05 Fehér Agyar (26/4.) 10.30 Paddington kalandjai 10.55 Kodály Zoltán: Magyar népzene 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.15 Záróra 13.05 Zöldegyetem 13.30 Szakképzési körkép 13.55 Segítünk 14.20 Magánbeszélgetések 15.10 Egészségszerviz 15.35 Nap-nyugta 18.10 Nekem ne lenne hazám? 18.20 Elet-víz 18.40 Épített szépségek 19.05 Esti mese 19.30 Elisa di Rivombrosa (olasz sorozat-26/4) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Míg a gyanú el nem választ (amerikai thriller, 2007) Leeza Mitchellben, a philadelphiai étteremkritikusban felmerül a gyanú, hogy férje, Trey összeszűrte a levet régi barátnőjével, és felfogad egy magánnyomozót, hogy derítse ki az igazságot. A magánnyomozónak azonban megtetszik a rendkívül csinos ügyfél, ezért bekamerázza Leezáék házát, és mindent elkövet, hogy tönkretegye tízéves házasságukat. Amikor azonban a pár, erőfeszítései ellenére kibékül, Ethan felbérel valakit, hogy ölje meg Treyt, aki viszont túléli a merényletet. A pszichopata férfi tovább zaklatja a családot, így végül egy eldugott helyre utaznak néhány napra, hogy lerázzák. Ethan azonban oda is követi őket, és megpróbál végleg megszabadulni Treytöl, hogy végre az övé lehessen álmai asszonya. 22.35 Szigetvári vértanúk (magyar tévéfilm, 1996) 23.45 Záróra TV 2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Babapercek 9.10 Telekvíz 10.10 Kenguk (francia rajzfilmsorozat) 10.35 Teleshop 11.40 Francia lecke (német vígjáték, 2006) Florian, Matthias es Enrique, a három jó barát ezúttal - a szokásostól eltérően - nagy örömmel készülnek a suliba. Hát, hogyne tennék, hiszen ma érkeznek a francia cserediákok, vagyis egy teljes busznyi csinos francia csaj! Hank, a nagymenő azonban hamarabb vágódik be a csajoknál, s ráadásul alkut is köt a srácokkal, hogy aki több csajt hódít meg, azé lesz az autója. 13.25 Kvízió 14.25 Mentőhelikopter (német akciófilm-sorozat) 15.25 Parti nyomozók (amerikai akcióvígjáték-sor.) 16.20 Hal a tortán (vendégváró valóságshow) 17.30 Rejtélyek kalandorai (amerikai-kanadai filmsor.) 18.30 Tények 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krim ivígjáték-sorozat) 20.15 Popdaráló (zenés show-műsor, ism.) 21.15 Cukros néni (angol vígjáték, 2007) Á Cukros néni két ifjú és reményteli legény története, akik szeretnének betörni a filmiparba, és nem is kell olyan sokat várniuk arra, hogy rábukkanjanak életük nagy lehetőségére. Mivel elegük lesz művészrajongo filmes tanárukból, a produceri álmokat dédelgető Joe (Tom Riley), valamint tehetséges, ám ugyanakkor kissé neurotikus rendező haverja, Baggy (Tom Burke) úgy döntenek, hogy London felé veszik az irányt, és szerencsét próbálnak forgatókönyvükkel, melyről úgy hiszik, aranyat ér. Az első meghallgatások természetesen csalódást okoznak, mindenütt zárt ajtókba ütköznek. Aztán végül megfordulni látszik szerencséjük, amikor egy hasonlóképpen elkeseredett producer (Eddie Marsan) megdobja őket némi pénzzel, cserébe bőseink megígérik, hogy szállítják azt a sztárt, akit a befektető akar. Csupán egyetlen probléma van az egészben - a producer Öt- fogásos Candyt (Carmen Electra) szeretné a filmben látni, a világ elsőszámú pornósztárját. Közben: Kenósorsolás 22.55 Jericho (amerikai sorozat) 23.50100 csoda 23.55 Tények este 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.20 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Fél kettő 14.35 Áramszünet (amerikai thriller, 1998) John Dantley két repülőgép katasztrófájának ügyeben nyomoz az állami repülésbiztonsági szerv megbízásából. A férfi az igazság kiderítésén túl szeretné megtalálni terhes felesége haláláért felelős embert is, aki az egyik szerencsétlenül járt gépen utazott. Egy megvádolt repülésirányító két különleges rendellenességről leadott jelentésről is beszámol, ám azok nyomát nem találják. Sót, egyre több furcsaságra derül fény az ügyben. Valaki teljes bizonytalanságot akar kelteni a légiforgalomban, ahol a pár másodperces áramkimaradások is végzetesek lehetnek. 16.15 Második esély (amerikai sorozat) 17.25 Cobra 11 (német akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó 19.05112 - Életmentők (német akciófilm-sorozat) 19.35 Fókusz 20.10 Vacsoracsata 21.15 Nicsak, ki beszél most! (amerikai vígjáték, 1993) James és Mollie boldog házasságban élnek már 6 éve. Van két gyermekük és persze a velük járó összes gond. James nagyon jó állást kap egy nagy légitársaságnál és egyre több időt kell a levegőben töltenie. Mollie tűri egy darabig, hogy minden az ő nyakába szakad, de mikor a férfi főnöknője kikezd Jamesszel, betelik a pohár. 23.10 Kemény zsaruk (amerikai akciófilm-sorozat) 5.50 Jake és a dagi 6.40 Monk - Flúgos nyomozó 7.40 San Francisco utcáin 8.35 Halálbiztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok 10.15 Tv-dokik 11.05 Vészhelyzet 11.55 Topmodell leszek! 12.50 Gordon Ramsay - A konyha ördöge 13.40 Halálbiztos diagnózis 14.30 Gyilkos sorok (amerikai kiimisorózat) 15.20 Monk Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 16.10 A férfi fán terem (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.10 Gordon Ramsay - A konyha ördöge (amerikai ismeretterj. sor.) 18.00 Topmodell leszek! (amerikai valóságshow) 18.55 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Christine kalandjai (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Ä férfi fán terem (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.50 CSI- New Yorki helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.45 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 23.40 Start (autósmagazin, ism) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Híradó. Sport 6.20 Térkép - Válogatás 6.50 Élő egyház 7.15 Megyejáró 7.30 Hatodik sebesség 8.00 8 perc a konyhában 8.10 Nyári matiné 9.00 Est neked (ism.) 9.30 Bűvölet (ism.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - Válogatás 14.40 Családi kép tök jó helyen 14.55 McLintock (amerikai film, 1963) 16.55 Szülőszoba (olasz sorozat-26/9.) 18.00 Híróra 18.35 Mese 19.00 Bűvölet (olasz sorozat-119-120) 20.00 Közbeszéd 20.30 Európa csodái madártávlatból (francia ism.-terjesztő sor.) 21.00 A svindlerek királya (spanyol film, 2004) 22.50 Sport 22.55 Futottak még (am.-angol sor. -12/7-8) 23.55 Vénkisasszony (svájci-szerb film, 2006) Fiúm 7.00 Szent Johanna (kanadai kalandfilm, 2/2.) 9.00 Televíziós vásárlás 12.15 Vihar után (amerikai akciófilm, 2001) 14.05 Idegölő (magyar vígjáték, 2006) 15.55 Banános Joe (olasz akcióvígj., 1982) 17.40 Mentőosztag (am. akciófilm, 2003) 19.30 Támad a nap (am. katasztrófafilm, 2005) 21.00 Az exkommandós (am. akciófilm, 1989) 22.35 A halál két arca (am. akcióthriller, 2000) SPORT 1 15.15 Magyar labdarúgás Ligakupa Győri ETO-ZTE (ismétlés) 17.30 Sakkmagazin 18.00 Angol labdarúgás Championship, előzetes (ismétlés) 18.30 Sporthorgászmagazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Póker 23.00 Sporthorgászmagazin 23.45 Mai helyzet 24.00 Zuhanyhíradó 6.00 Földünk a magasból 7.00 Albti rekordok 8.00 Bili - Sydney szakácsa 9.05 Segítség, tönkrementem! 10.05 Dagi gyerekek 11.05 Ez elment vadászni... 12.05 Bili - Sydney szakácsa 13.10 Fagyállók 14.10 Földünk a magasból 15.10 Vadócok dadusai 16.10 Segítség, tönkrementem! 17.10 Ez elment vadászni... Guy majd egy évig élt Alaszka vadonjaiban, így jól tudja, mi kell az életben maradáshoz. Tommi pedig remekül ért a vadételekhez és a vidéki konyhához. Ezért abból, amit Guy elejt, a lány jóízű ételeket varázsol 18.10 Állati rekordok 19.10 Dagi gyerekek 20.00 Fagyállók 20.30 Ki hitte volna? 21.30 Küzdj az életért! 22.30 Döntő csaták 23.30 Az Interpol AXN 9.00 Csillagkapu - Atlantisz 10.00 Eli Stone 11.00 Vízi zsaruk 12.00 David Letterman-show 13.00 Sue Thomas - FBI 14.00 Csillagkapu - Atlantisz 15.00 Táncolj, ha tudsz! 16.00 Vízi zsaruk 17.00 Szentek kórháza 18.00 Lost - Eltűntek 19.00 Csillagkapu - Atlantisz 20.00 Táncolj, ha tudsz! 21.00 Aranypart (ausztrál krimisorozat) 22.00 Kemény zsaruk (amerikai krimisorozat) 23.00 Bordélyház TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Korkontrollpercek 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.45 Szerelmem, a Tátra (kisfilm) 19.00 Csendes percek 19.15 Music Cafe Alapi Band 20.15 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Otthon, biztonságban (amerikai thriller) 22.50 így látom én KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek Időjárás. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 10.30 Élhető világ, 11.05 A hely. 11.30 Vendég a háznál, 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások 14.35 Téridő. 15.15 Közelről. 15.45 Hétköznapi tudomány. 16.15 Zöldövezet. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19,05 Sportvilág. 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyerekeknek. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások. 23.34Tér-idő. 0.10 Éjszaka. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Kötetlenül. 9.05 Segrthetünk?10.05 Közélet 11.05 Mustármag. 12.00 Harangszó, Úrangyala. 13.05 Zenés világjárás. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Templomok és történetek. 14,35 Zeneismertető. 15.15 Püspökkenyér. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Nyelvlecke. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Irodalom. 19.35 Esti mese. 20.10 Katedrális, 21.05 Moralizáljunk! 22.10 Közélet 23,53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. _ T / ^ f Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., ÍVJ | If All l-l I U I A L) kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 11 V^VTAVjlVI-/ megyei LAAJVAJxjlJL Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében KoznunNAPIIAP a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j •*‘®*á“woa Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.