Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)
2009-08-06 / 181. szám
2009. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK ELETMOD Gyógyszert is adagol a különleges kontaktlencse Amerikai orvosok és mérnökök fejlesztettek ki egy olyan különleges kontaktlencsét, amely folyamatosan, előre beállított állandó mennyiségben gyógyszert adagol a szembe. Hasonló gyógyszeradagoló kontaktlencse kifejlesztésére korábban is történtek már próbálkozások. Az eddigi változatokból a szembe helyezés utáni órákban nagy adagban szabadult fel a hozzájuk kötött vegyidet, ezt követően pedig a leadott mennyiség gyorsan csökkent. Az új kontaktlencse két különböző rétegből áll: belsejében egy a szervezetben lebomló polimer film tartalmazza a hatóanyagot, ezt pedig egy műanyag hydrogél réteg veszi körül. A két különböző anyag tulajdonságainak változtatásával a kibocsátott gyógyszermennyiség pontos adagolása érhető el. A kontaktlencse prototípusa már elkészült, az első tesztelések során ciprofloxa- cint, egy a szemészetben gyakran alkalmazott antibiotikumot kötöttek hozzá. Az új lencse laboratóriumi körülmények között harminc és száz nap közötti időtartamon keresztül volt képes állandó mennyiségben a szembe juttatni a hatóanyagot. A szemet is nedvesíti a gyógyszeradagoló kontakt- lencsét olyan szembetegségek esetében lehetne leginkább hasznosítani, amikor gyakori cseppentésre van szükség. Ilyen például a zöldhályog, vagy a szárazszem betegség. Egyre modernebb lencsék vannak A bélflóra egészségéért probiotikumok Nem mindegy, gyógyszert vagy joghurtot eszünk-e A probiotikus joghurtok is elősegítik az egészséges bélflóra fenntartását, ám ezek hatása jóval kisebb, mint a gyógyhatású készítményeké Antibiotikum-kúra, hasi panaszok vagy stressz esetén sokat segíthetnek szervezetünk regenerálásában a probiotikus készítmények. A probiotikumok legfőbb szerepe a megfelelő emésztés elősegítése és fenntartása. B- és K-vita- minokat juttatnak a szervezetünkbe, fokozzák a természetes védekezőképességünket. A patikákban vény nélkül beszerezhető OTC probiotikumok a bélflóra károsodását, az ennek következtében fellépő tünetek kezelését hivatottak szolgálni. Ezek a készítmények gyógyszerészeti minőségűek, azaz előállításukat, hatásosságukat és biztonságosságukat gyógyszerészeti hatóság ellenőrzi, illetve a készítmény hatásosságát és biztonságosságát humán klinikai vizsgálatok bizonyítják. A probiotikus étrend-kiegészítők segítenek a bélflóra egészségének megőrzésében. Olyankor érdemes használni őket, amikor - legtöbbször a táplálkozási szokások miatt - nem garantált a bélflóra egyensúlyának fenntartása Ezek a készítmények már nem gyógyszerészeti minőségűek, azaz előállításukat és biztonságosságukat „csak” élelmiszer-hatóság ellenőrzi. Csak kis hányaduk esetében végeznek valamiféle humán klinikai vizsgálatot, így hatásosságuk és biztonságosságuk nem minden esetben bizonyított (a dobozon jelzett hatásosság sokszor nem az adott készítménnyel történt vizsgálatból származik: így nem garantált, hogy az eltérő csíraszám és alkalmazási mód ellenére a készítmény ugyanazt a hatást váltja ki, és ugyanolyan biztonságos), általában alacsonyabb csíraszámot tartalmaznak. A probiotikus joghurtok szintén az egészséges bélflóra fenntartását segítik elő, az egészséges táplálkozás részei, a bennük lévő probiotikum mennyisége azonban nem állandó, és általában alacsony. Rendszeres, hosz- szabb ideig tartó napi használatuk segíti az egészség és a jó közérzet megőrzését A probiotikumok nem csak használatukban, de a bennük lévő mikroorganizmusok tekintetében is eltérnek egymástól. A táplálékkiegészítők és a „funkcionális” ételek mindegyike Lactobacillusok és/vagy Bifido- bacteriumok tejtermékekben előforduló törzseit tartalmazzák, míg a gyógyszerek általában speciális probiotikus törzseket (például Bacillus clausii baktériumot) tartalmaznak. Ha betegek vagyunk, éppen ezért fontos tisztában lennünk a probiotikumok sokszínűségével. Komolyabb esetekben már nem elégséges a joghurt vagy a kefir, hanem csak a vény nélkül kapható probiotikumok nyújthatnak megfelelő védelmet számunkra. Vigyázzunk az immunrendszerünkre! az immunrendszer szervezetünk veleszületett és szerzett védekezőképessége. Ha törekszünk a vitamindús étkezésre, sportolunk és megpróbálunk stresszmentes életmódot folytatni, sokat tehetünk ennek megőrzéséért, erősítéséért. Az egészséges felnőttek immunrendszere időszakosan is gyengülhet, betegség, trauma, helytelen táplálkozás miatt Ilyenkor legtöbbször a bélben levő immunsejtek csökkent működéséről van szó, itt termelődik a szervezet immunsejtjeinek nyolcvan százaléka. immunrendszerünk központjának tehát a bélrendszert és a vele szorosan összefüggő hasi nyirokszövetet vehetjük. Ha tehát a bélrendszerünk meggyengül, az szorosan kihat az immunrendszerünk működésére is. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Agresszívabbak a szülői házban élők AZOK A FIATAL FÉRFIAK, akik a szülői házban élnek, jobban hajlanak az erőszakra, mint azok, akiknek saját lakásuk van - mutatta ki egy brit tanulmány. Az ok: nem viselnek felelősséget, ritkábban részesülnek egy partner hatásában, és több pénzük jut alkoholra is. Kurkuminnal az Alzheimer ellen ÁLLATKÍSÉRLETEKEN nyert adatok szerint a D-vitamin egyik változata és az ázsiai konyha sokat használt fu- szerének hatóanyaga, | a kurkumin javíthatja az £ Alzheimer-kóros agyi károsodás következményeit. Fogat növesztettek felnőtt egerekben JAPÁN KUTATÓKNAK sikerült jól működő fogakat növeszteniük felnőtt egerekben egérembriókból vett sejtek felhasználásával, és remélik, a jövőben használható lesz embereknél is az új technológiájuk. A beültetés utáni 37. napon kibukkantak az új fogak. Gorillákról is teljed az újfajta HIV-vírus EGY KAMERUNI NŐ gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg. A nő francia kutatók szerint egy másik embertől kapta el a vírust, tehát az újonnan felfedezett kórokozó már az emberek közt terjed. Az AIDS- betegség vírusát -, amely 33 millió embert fertőzött meg, és 25 millió halálát okozta - a csimpánzokhoz vezették vissza a tudósok. Attól, hogy koplalunk, nem élünk tovább fogyókúra Ronthatja az immunrendszer működését a táplálékhiány Napi fél óra sportolás megvédhet a ráktól Korábbi kísérletek arra utaltak, hogy aki kevesebb kalóriát fogyaszt, az lassabban öregszik, mégis úgy tűnik, ezért nem érdemes lelkes koplalásba kezdeni. A legutóbbi vizsgálatok eredményei ugyanis arra utalnak, hogy az állítás valószínűleg csak laboratóriumi körülmények között állja meg a helyét. Amerikai kutatók az emberi immunrendszer viselkedését meglepő módon modellező gyümölcslegyeket tanulmányozták. Összehasonlították a steril körülmények között élő, garantáltan egészséges gyümölcslegyek viselkedését éhezés esetén azon állatokéval, melyeket különféle kórokozókkal megfertőztek. A kórokozók olyanok voltak, melyek az ember számára halálos veszedelmet jelentenek. Volt olyan fertőzés, ami lényegesen nem változtatta meg élettartamukat, akár jól etették őket, akár koplaltak. Volt viszont olyan baktérium, amely az éhező legyekkel sokkal gyorsabban végzett, mint a jól táplált állatokkal. A kutatók azt írták, hogy a táplálék mennyiségének csökkentése az immunrendszer működését bonyolult módon befolyásolhatja, ezért a mindennapi életben nehéz előre megmondani, hogy egy esetleges bakté- £ riumfertőzés milyen követkéz- | ménnyel járhat, az életkilátáso- £ kát nem is említve. Napi harminc perc futás, úszás, kerékpározás vagy futballozás nem csak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében segít, de felére csökkenti a rák kialakulásának kockázatát is. A kutatók ezt annak tulajdonítják, hogy amikor valaki közepes vagy nagy intenzitással sportol, megkétszereződik az oxigénfogyasztása, ami támogatja a szervezetet a különböző betegségekkel - köztük a rákkal - szembeni küzdelemben. Finn orvosok több mint 2500 42 és 61 év közötti, különböző testmozgást végző, a kísérlet kezdetekor rákbetegségben még nem szenvedő embert tanulmányoztak másfél évtizeden keresztül. A résztvevők közül a kutatás ideje alatt 181-en haltak meg valamilyen rákbetegségben, a leggyakoribb a tüdő-, a prosztata-, a gyomor-, a bél- és a nyirokrák, továbbá az agydaganat volt A megfigyeltek fizikai aktivitásának tanulmányozása során a kutatók arra a következtetésre jutotttfk, hogy akik naponta legalább harminc percig végeztek valamilyen testmozgást, azoknál - a felhasznált oxigénnek köszönhetően - felére csökkent a rák kialakulásának kockázata, leginkább a tüdő-, a gyomor- és a bélráké, még akkor is, ha más negatív tényezők - kor, alkoholfogyasztás, dohányzás, túlsúly - is közrejátszottak. ■ A szélsőséges koplalás, az anorexia semmiképp nem jó a szervezetnek