Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)
2009-08-26 / 196. szám
12 2009. AUGUSZTUS 26., SZERDA SPORTTŰKÖR Walke Károly szerint kemény munkával elérheti célját csapata KOSÁRLABDA Pénteken Balassagyarmaton kezdik meg az edzőmérkőzések sorát a tarjániak A felkészülés első, alapozó jellegű részének végéhez közeledik a Salgótarjáni Kosárlabda SE élvonalbeli együttese, amely pénteken este Balassagyarmaton idei első előkészületi találkozóját is lejátssza. A Jászberény elleni tesztmérkőzés előtt a megyeszékhelyi gárda újdonsült vezetőedzőjét, a játékosként közel százszoros válogatottsággal, bajnoki aranyéremmel és kupagyőzelemmel büszkélkedő Walke Károlyt faggattuk pályafutásáról, salgótarjáni tapasztalatairól, céljairól, reményeiről. A felkészülés első szakaszának végéhez közeledő tarjániak pénteken a Jászberény ellen mérhetik le pillanatnyi erőállapotukat- A hazai kosárlabda-szeretők körében igen jól cseng Walke Károly neve, hiszen csaknem két évtizeden keresztül a legjobb magyar kosárlabdázók között tartották számon önt Felelevenítenéjátékos-pályafutásának legfontosabb állomásait?- Mosonmagyaróvárról származom, a kosárlabdával is szülővárosomban ismerkedtem meg, meglehetősen későn, tizennyolc évesen - kezdte a most negyven- három esztendős szakember. - Korábban atlétikával, azon belül gerelyhajítással foglalkoztam, s a sportágváltást tulajdonképpen egy véletlennek köszönhettem. Egy alkalommal a rossz időjárás miatt tornaterembe kényszerültünk, ahol éppen a kosárlabdázók tréningeztek. Mivel egy játékos hiányzott, megkértek, hogy álljak be, s nekem annyira megtetszett az egyéni sportolóként számomra akkor még ismeretlen csapatmunka és maga a közeg, hogy ottragadtam. A következő évben azután Szegedre kerültem és a helyi Radnóti gimnáziumban fejeztem be középiskolai tanulmányaimat Igazán innen kezdődött kosárlabda-pályafutásom, melynek elindításában nagyon sokat köszönhetek Guóth Iván edzőnek és Wirth István testnevelőnek.-Az első sikerekre sem kellett sokáig várni- Valóban, hiszen húszesztendősen már válogatott kerettagnak mondhattam magam, s ezt követően hosszú évekig szerepeltem a Ránky Mátyás, ma)A Mészáros Lajos, később pedig Patonay Imre által dirigált nemzeti csapatban, melynek szerelését nyolcvannyolc alkalommal ölthettem magamra. Klubszinten több csapatban is játszottam, a legtöbb időt, közel hat évet Szegeden és Debrecenben töltöttem el. Ezen kívül megfordultam a Bp. Honvéd, a szombathelyi Falco, a Szolnoki Olaj és a Soproni Ászok csapatainál is, míg élvonalbeli pályafutásomat 2005-ben Nyíregyházán fejeztem be. Időközben elvégeztem a kertészeti egyetem kertészmémöki szakát, 2004- ben pedig a testnevelési főiskolán kosárlabda-szakedzői képesítést szereztem. Összességében négyszer szerepeltem bajnoki (kétszer a Honvéddal, egyszer-egyszer a Falcoval és a Szolnokkal), ötször Magyar Kupa-döntőben, számos Koracs Kupa, illetve ULEB-kupa mérkőzésen is pályára léphettem. Volt a sorban bajnoki dm és kupaWalke Károly szerint Salgótarjánban adottak a sikeres munka feltételei győzelem is és természetesen soksok felejthetetlen derbi.- Edzői pályafutása egyetlen városhoz, Debrecenhez kapcsolódik.- Az edzősködésbe az azóta már megszűnt Debreceni Vadkakasok csapatánál kóstoltam bele, a neves horvát szakember, Rajkó Toroman segítőjeként. Miután a 2006-2007-es idény közben anyagi problémák miatt az együttes húzóemberei távoztak, engem bíztak meg az úgymond „maradványcsapat” felkészítésével. A meggyengültjátékosállománnyal nem sok reményünk volt élvonalbeli tagságunk meghosszabbítására, így az én legfontosabb feladatom az volt, hogy megfelelő alapot teremtsek egy sikeres B-csoportos szerepléshez. Ezt sikerült is elérnem, hiszen a következő idényben - immár a Debreceni Egyetem színeiben - magabiztosan nyertük meg a második vonal küzdelmeit és egy év kihagyás után visszakerültünk a legjobbak közé. Az élvonalbeli szereplésnek is az én irányításommal vágott neki a DEKE, ám a hetedik forduló után kenyér- törésre került sor az egyesület vezetőivel, akikkel az edzői munka alapvető feltételeiben nem tudtunk közös nevezőre jutni. Ugyan felajánlották számomra a klub utánpótlás szakágának vezetését, ám én korrektebbnek tartottam a távozást Az előző idény hátralévő részét így elsősorban szakmai továbbképzésre szenteltem, illetve sok időt töltöttem családommal, Tamara lányommal és Donát fiammal, illetve feleségemmel, aki napokon belül életet ad harmadik gyermekünknek, Blankának.- Hogyan érte a tarjáni vezetők felkérése?- Némileg váratlanul, s tulajdonképpen az utolsó pillanatban érkezett Dániel Tamás klubmenedzser megkeresése, hiszen már éppen folyamatban volt soproni költözésünk, ahol egy kosárlabdaiskolában dolgoztam volna, s e- mellett egy osztrák élvonalbeli együttes másodedzői posztját is felajánlották számomra. Mivel azonban nem titkolt célom volt, hogy minél előbb visszakerüljek a hazai első osztályba, örömmel vállaltam el a salgótarjáni csapat irányítását Döntésemben az is közrejátszott, hogy csupa pozitív emlékkel rendelkezem a nógrádi megyeszékhelyről, a csapat szurkolóinak jó értelemben vett fanatizmusáról. Az egyesület irányítói által felvázolt koncepció is elnyerte tetszésemet, s a csapat elé kitűzött célt részemről egyértelműen megvalósíthatónak ítéltem. Az ehhez szükséges feltétélrendszer, a körülmények, s a személyi állomány véleményem szerint adott Salgótarjánban.-Az élvonalbeli riválisokéhozví szonyítva milyennek ítéli együttese játékosállományát?- Azt gondolom magyar állományunk az élvonalban középmezőny feletti erősségűnek mondható, s döntő lesz a csatlakozó légiós kontingens minősége, ami nyilván a mérkőzések során fog kiderülni. Elöljáróban az eddig szerződtetett két külföldiről annyit, hogy nagyon jó képességű, a csapat szerkezetébe illő játékosokról van szó. Interneten keresztül már sikerült felvennem velük a kapcsolatot, s kértem tőlük, hogy lehetőség szerint megfelelő fizikális és mentális állapotban érkezzenek, s ennek érdekében már otthon végezzenek el bizonyos feladatokat.- Hogyan értékeli az eddig elvég zett munkát?- A tervezett program szerint haladunk, egyelőre semmilyen hátráltató körülmény sem zavarta felkészülésünket. Minden játékos megfelelő hozzáállással és koncentrációval végzi az előírt edzésmunkát. Azt gondolom, ha továbbra is ezen az úton tudunk haladni, akkor elérhetjük céljainkat, sőt mivel a sport kiszámíthatatlan, akár túl is szárnyalhatjuk azokat. Amennyiben a játékosok fogékonyak lesznek az általam kért egészségesen agresszív védekezésen alapuló, lendületes, kreatív kosárlabdára - ami egyébként az én edzői „filozófiám” is egyben - azt hiszen kellő optimizmussal nézhetünk a szezon elé.- Miként alakul az októberi baf noki rajtig hátralévő bő egy hónap programja?- Most pénteken lejátsszuk első felkészülési mérkőzésünket. A Jászberény elleni balassagyarmati találkozón nyilván csak a csapat magyar magja lép pályára, s célunk, hogy kipróbáljuk néhány eddig tanult játékelemet, illetve felmérjük jelenlegi kondicionális állapotunkat. A jövő hét végén azután a szlovákiai Iglón veszünk részt egy erős nemzetközi tornán, immár a napokban csatlakozó két légióssal, James Davissal és Rickey Huckabyval kiegészülve. Azt követően Besztercebányára utazunk egy újabb nemzetközi viadalra, szeptember 18-20. között a saját rendezésű Szert Sán- dor-emlékversenyen szerepelünk, végül pedig az utolsó hét végén két Nyíregyháza elleni hazai találkozóval zárjuk a felkészülést. Összességében 12-15 edzőmérkőzést tervezünk, így ameny- nyiben szükséges lesz, a meglévőkhöz még további találkozókat is lekötünk.- Október első hét végéjén pedig már bajnoki találkozón kell bizo nyítaniuk, mégpedig nem kisebb rivális, mint a bajnoki címvédő, s a nyáron a hírek szerint tovább erősödő Paksi Atomerőmű SE otthonában.- Valóban, talán a legerősebb riválissal szemben debütálunk, ám én garantálhatom, hogy bárki legyen is az ellenfél, csapatom minden mérkőzésen maximális felkészültséggel, elánnal és győzni akarással lép majd pályára. Nagyon bízom abban, hogy megkapjuk a Salgótarjánban megszokott szurkolói támogatást, s hazai mérkőzéseinket lehetőség szerint telt ház előtt játszhatjuk. Mi azon leszünk, hogy nagyon sok örömet szerezzünk szurkolóinknak, támogatóinknak, illetve a csapatot működtető menedzsmentnek. ■ H.P. Futásban nem volt párja Nyári biatlon Európa-bajnokság, Csehország " * A csehországi Nőve Mesto adott otthont a nyári biatlonosok idei Európa-bajnokságának, ahol két Petőfi DSE-s is képviselte Salgótarjánt. Közülük Papp Ildikó elképesztő futást prezentált, sajnos azonban lövészete miatt nem tudott kiemelkedő helyen végezni. A salgótarjáni sportoló az első nap a második, míg másnap a legjobb futóeredményt érte el, megelőzve Európa legjobbjait. A 3 kilométeres sprintpályán kedvezett számára a sík terep és az aszfalt. Mint később elmondta, nagyon jó formában érezte magát, és a legjobb futók közt volt, viszont a lövészet a kevés gyakorlási lehetőség és a technikai akadályok miatt gyengébben sikerült, így.a huszadik helyet szerezte meg. A tömegrajton (5 km) már ő bizonyult a legjobb futónak, a lövészete egy kicsit jobban ment, mint előző nap, az első körről is legelsőnek jött be. Szüksége is volt az előnyre a lassabb lövészete miatt. A négyfős vegyes váltóban az első emberünk kilencediknek hozta a csapatot, Ildikó feltornázta hetediknek, de a két fiú lövészetével lerontotta a magyarok pozícióját- Nagyon jó helyen volt a verseny, egy fejlett biatlonközpontban, jó hangulatban telt az Eb. Az első nap után a futópozícióm biztató volt a másnapra nézve, viszont a lövészet miatt eléggé elkeseredtem. A 15. helyemnek már jobban örültem, jól ment a versenyzés, a lehetőségeimhez képest. A váltóban úgy érzem azt hoztam, amit vártak tőlem. Fizi- kaüag mind a három versenyen nagyon jól éreztem magam, jól jött ki a formaidőzítés, a lövészeten kell javítani a világbajnokságig. Most egy időre megkaptam kölcsönbe egy puskát, addig remélem hozzászokok, és bízok benne, hogy a vb-n jobban összejön a lövés is - mondta a salgótarjáni. Az év legnagyobb nyári biatlon viadalát, a világbajnokságot a németországi Oberhofban rendezik szeptember 21. és 27. között, a szervezők több ezer nézőt várnak a biatlonközpontba. A nógrádiak eredményei. Sprint Junior férfiak (4 km, 55 induló): 37. Hatházi Péter (3+1 lőhiba) 17:52,7 perc (+2:45,1 perc hátrány a győztestől). Felnőtt nők (3 km, 28): 20. Papp Ildikó (2+4) 14:24,4 (+1:58,7). Tömegrajt Felnőtt nők (5 km, 25): 15. Papp Ildikó (1+3+2+1) 25:40,9 (+3:09,4). Vegyes váltó (2x3 kmnő+2x4 km férfi, 11 csapat): 10. Magyarország (Bakos Zsófia, Papp Ildikó, Tagscherer Imre, Muskatal István) 3+12+7+11 lőhiba, 1,07:41,1 óra (+9:43,4). Koeman bő kerete LABDARÚGÁS. Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 29 fős bő keretét a svédek (szeptember 5.) és a portugálok (szeptember 9.) elleni világbajnoki selejtezők előtt. Erről a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatta az MTI-t. A szakember - előzetes tervei szerint - pénteken szűkíti a „kört”, akkorra alakul ki, hogy kik költöznek be jövő hétfőn az MLSZ telki edzőközpontjába. A névsorban egyetlen figyelemreméltó újdonság van: a hosszú, súlyos sérüléséből felépült Buzsáky Ákos is meghívást kapott. A bő keret Kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Racing Genk). Védők: Szélesi Zoltán (klub nélkül), Bodnár László (DVSC-TEVA), Fehér Csaba (NAC Breda), Vanczák Vilmos (FC Sión), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Gyepes Gábor (Cardiff City), Horváth Gábor (Videoton FC), Vaskó Tamás (Újpest FC), Bodor Boldizsár (Roda JC), Gaál Miklós (Amkar Perm). Középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna), Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers). Támadók: Szalai Ádám (Real Madrid Castilla), Torghelle Sándor (FC Augsburg 1907), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Ipswich Town), Kabát Péter (Újpest FC). Ribéry-ügy lezárva labdarúgás. A Real Madrid sportigazgatója szerint befejeződött Franck Ribéry ügye: végleg lekerült a napirendről a francia labdarúgó szerződtetése. „A függöny lement, miután a Bayern München nem kívánja eladni Ribéryt” - mondta a spanyol közszolgálati televízióban Jorge Valdano. A napokban a válogatott középpályás szintén leszögezte, hogy a bajoroknál marad, mert a vezetőség is ezt kívánja. A német klubnál hónapokig nem lehetett tudni, hogy Ribéry elhagyja-e a csapatot, mivel a Real Madrid élénken érdeklődött iránta, és később a Chelsea és az Internazionale is konkrét ajánlatott tett a középpályásért. A bajorok aztán 100 millió euróbán határozták meg a francia árát, aminek hatására a Madrid elállt vételi szándékától. EurópaToipa, Bulgária Az iskolai tanulmányait és ezzel sportkarrierjét is szeptembertől a fővárosi TF-en folytató Hatházi Péter nemrég Bulgáriában is elindult egy nyári biatlonversenyen. Banskoban Európa-kupa futamot rendeztek, ahol a tarjáni mindkét nap előkelő helyen végzett. A sprint két lövészete során mindössze három hibát vétett, és a hetedik lett, míg a másnapi tömegrajtos versenyen egy pozícióval előrébb tudott végezni. A salgótarjáni eredményei. Junior férfiak Sprint (4 km, 28 induló): 7. Hatházi Péter (1+2) 15:52,8 perc. Tömegrajt (6 km, 24): 6. Hatházi Péter (3+3+3+2) 27:33,1.. ■ B. L.