Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)

2009-08-18 / 191. szám

2 2009. AUGUSZTUS 18., KEDD NÓGRÁD MEGYE Kapunyitás Fülek felé Kazár. Módosította a helyi vidék- fejlesztési stratégiáját a 36 Jó Pa­lóc Közhasznú Egyesület a mag­tár közösségi házban nemrégi­ben tartott közgyűlésén. Ezt a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium irányító hatósága kérte, mert az akció- csoportoknak saját fejlesztési terveikre épülő rendeletet kell hozniuk az Új Magyarország vi­dékfejlesztési program (ÚMVP) IV-es tengelyére vonatkozóan. Legfontosabb feladat ugyanis, hogy összhangba hozzák a ren­deletet (amely szabályozza a tá­mogatások tárgyát és mértékét, a kérelmek benyújtásának sza­bályait és időszakait, az elbírálás módját és a kifizetési kérelmek benyújtásának feltételeit) vala­mint a stratégiát Az ülés részt­vevői pontosították a támogatha­tó tevékenységeket és a pályázók körét, a célterületek között átcso­portosították a rendelkezésre ál­ló keretösszeget. Az előírások­nak megfelelően két tevékenysé­get kiemeltek: az egészségügyi központ kialakítását, valamint a vállalkozások számára meghir­detett, térségi rendezvények le­bonyolításához szükséges esz­közbeszerzést. Az érintettek mindkét esetben az ÚMVP IH-as tengelyére nyújthatnak be támo­gatási kérelmet. Szó volt az ösz- szejövetelen arról is, hogy ősszel megnyílnak a Leader-források, a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület működési területén pedig egy­millió eurós pályázati forrást for­díthatnak a tervek megvalósítá­sára. Elfogadták a tagfelvételi ké­relmeket, egyhangúlag támogat­ták az elnökség azon kezdemé­nyezését, melynek célja együtt­működés kialakítása és közös pályázatok készítése a szlovákiai Fülek városával és térségével. Végül Molnár Katalin, az egyesü­let elnöke bejelentette: az ÚMVP IU-as tengelyének jogcímébe be­nyújtott támogatási kérelmek befogadó határozatait hamaro­san kézhez kapják a pályázók. A MEGOLDÁS: EGV TÁBLA Sófharlyáfl-i^nti&cr. Ahogyan a képen is látszik a tábla nem más mint egy vadveszélyre figyelmeztető, veszélyt jelző tábla. Az út másik oldalán lévő jelzőtábla még látszik, így tudjuk bemutat­ni olvasóinknak. A dolog pikantériája, hogy ezt az útszakaszt alig néhány hónapja újították fel és adták át. Különdíjat érdemelt a palóc virtus Különdíjjal tért haza a Nógrád táncegyüttes Lengyelország - és Európa - legnagyobb folklórfeszti­váljáról. Schveiczer K. Salgótarján. Negyvenhatodik alkalommal rendezték meg a napokban a nemzetközi hegyi folklórfesztivált a lengyelországi Beskidekben. A salgótarjáni Nógrád tánc- együttes idén második alkalommal szerzett jogot arra, hogy Magyarországot képvisel­hesse a néptáncosok számára szervezett seregszemlén, amelyre ezúttal 18 nemzet küldte el a legjobbjait. A nógrádosok az egyhetes rendezvény ke­retében két felvonuláson vettek részt és nyolcszor léptek színpadra különböző palóc összeállításokkal. A lengyel települések - például Auschwitz - mellett a fesztivált ugyancsak vendégül látó csehországi Jablonkovban is ropták a táncot, ahonnan egyébként meghívást is kaptak egy jövő évi másik fesztiválra. A Nógrád táncegyüttes szereplését azon­ban máshogy is elismerték: különdíjat kap­tak a karakteres táncért és viseletért. A nem­zetközi hegyi folklórfesztivált az idén a dél­amerikai Ecuador együttes nyerte, ezzel elő­ször fordult elő, hogy Európa határain túlról érkezett csoport vihette haza a fődíjat, a Grand Prix-t. E trófeát egyébként korábban már több Nógrád megyei néptáncegyüttes is elnyerte: a mihálygergei Ipoly 1999-ben, a szécsényi Palóc 2003-ban, a pásztói Muzsla pedig 2006-ban.- Jó volt a szervezés, a vendéglátásra sza­vunk sem lehet, szóval jól éreztük magun­kat Lengyelországban. Ott még tartják ma­gukat a mondáshoz, miszerint lengyel, ma­gyar két jó barát. Rengeteg érdeklődő ­2-5000 ember - volt kíváncsi minden egyes előadásra - fogalmazott Szabó János, a Nóg­rád táncegyüttes művészeti vezetője:- Ami pedig a szereplésünket illeti: termé­szetesen szerettünk volna nyerni, de koránt­sem vagyok csalódott. Egyrészt sok fiatal most először volt külföldön a Nógráddal, másrészt a fesztiválon húsz együttes lépett fel, s közülük mindössze heten részesültek díjazásban. A legjobbak között is az első har­madban lenni egyáltalán nem rossz dolog - tette hozzá. A Nógrád táncegyüttesnek egyébként nem jutott sok ideje a pihenésre: pár nappal hazaérkezésüket követően már a gyöngyösi Gyöngy fesztiválon arattak nagy tetszést. S a továbbiakban is feszesnek ígérkezik a me­netrend: az augusztus 20-i ünnepség alkal­mából Salgótarján főterén, két napra rá pe­dig Taron lépnek fel (itt a Viganó társaságá­ban), majd e hónap 28-án ismét a megye- székhelyen, a „Kertben” adnak másfél órás műsort. És a sort - amely csupán az elkövetke­zendő hetek legfontosabb teendőit foglalja magába - egy igazán nagy kihívás zárja: szeretnének minél jobban szerepelni az ok­tóber 9-11-e között megrendezendő nagykállói fesztiválon, ahonnan két éve két díjjal tértek haza. Törökországban táboroznak Egy kis éji zene a salgói várban Ságőhüjáft Zenés estet rendez­tek az elmúlt hét végén a salgói várban. Egy kis éji zene cím­mel, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai, jelenlegi és volt diákjai közreműködésével. Az egyórás műsorban a Cantabile kamara­kórus madrigálokkal, Széki Fló­ra Vivaldi-mű részleteivel, a somoskői harsonatrió rene­szánsz táncokkal lépett fel, Fájd Gergő Telemann-zenemű tétele­it szólaltatta meg. További fellé­pők voltak: Tóth Tibor és Nádasdi Szilvia (hegedű), illetve a kamarazenekar, tagjai: Czine Rita, Szatmári Szilvia, Turcsányi Zsófia, Fájd Gergő, Háry Péter, Kollár Tamás, Szekeres Ildikó, Tóth Tibor, Nádasdi Szilvia, Fo­dor Sándor. FOTÓK: GYURIÁN TIBOR A Nógrád táncegyüttes nyolcfős, tizen­éves táncosokból összeállított csoportja au­gusztus 9-18. között egy nemzetközi tá­borban vesz részt Törökországban, Trabzon tartományban. Az Európai Unió támogatásával megvalósult találkozón - amelyre öt országból érkeztek fiatalok - az egyes nemzetek fiai-lányai népszokásokat, dalokat és táncokat mutatnak be a többi­eknek, sőt ezeket meg is tanítják nekik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom