Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)
2009-08-17 / 190. szám
2 2009. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Zarándokok sokasága emlékezett a Boldogasszonyra „Le kell hajolni a világ elesettjeihez... ” Szabó Andrea A búcsú a Boldogasszony halála elnevezésű népi virrasztással; azaz a palócok jellegzetes áhítatának felelevenítésével kezdődött meg pénteken, éjféli szentmisével. Szombaton már kora reggeltől fogadták a búcsúsokat, az ünnepi szentmiséhez körmenet kapcsolódott, amelynek szónoka és főcelebránsa P. Magyar Gergely tartományfőnök volt. Lorettói litániát tartottak és P. Kálmán Peregrin kegyhely- igazgató mutatta be a körmenettel egybekötött szentmisét. A nagykátai harmonikások Mária-köszöntője után szentóra, keresztútjárás következett, éjfélkor pedig szentmise kezdődött. Vasárnap gyóntatással indult a nap, s a reggeli szentmisét követően 11 órakor került sor az ünnepi nagymisére és körmenetre. Több ezer zarándok töltötte meg a kegyhelytemplomot körülvevő dombokat, még Luxemburgból, Dániából és Németországból is özönlöttek a hívek, akik valóságos sátortáborban virrasztottak éjszaka. A nagymise főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök volt, aki szentbeszédében azt hangsúlyozta: le kell hajolni a világ elesettjeihez, gyengéihez, hiszen a világ sora nem csak a politikusokon, gazdasági szakembereken múlik, hanem rajtunk, a világ minden egyes emberén. - Egymást segítve, a másik terhét hordozva építsük a világot Isten dicsőségére és az embernek örömére - fogalmazott a megyés püspök, aki Isten kegyelmét kérte az égi anya, Mária közbenjárásával. A szentmisét követően vette kezdetét a méltóságteljes körmenet, elöl a rendház keresztjével és a kegyszoborról készült képpel. Egymás után tűntek fel a zászlók, Mária-képek és szobrok, gyönyörű viseletek, s jöttek sorban a kazincbarcikai, gyöngyösi, erdőteleki, cserháthalápi, hevesi, nagyrédei zarándokok, akikhez szinte az egész országból és külföldről érkező hívek csatlakoztak. Harmonikaszó kísérte a szent énekeket, s messze szállt a sok száz hívő énekszava: „Minket hiába, Uram, ne sirasson Áldott Boldogasszony!” FOTÓK: GYURIÁN TIBOR