Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-08 / 156. szám
2009. JULIUS 8., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Világbajnokságra készül Zilaj Csaba a szervátültetettek világbajnokságára készül atlétika. A szécsényfelfalui 36 éves Zilaj Csabának 10 évvel ezelőtt nagyon komoly műtétje volt. Az orvosok az életét csak csontvelő-átültetéssel tudták megmenteni. Ő hitt a felépülésében, a gyógyulásában. Az orvos- tudományba, a gyógyulásba vetett hitének köszönhetően sikerült. Fizikailag egy kicsit megerősödjön, a maga módján elkezdett sportolni. Egy olyan kis faluban, mint Szécsény- felfalu a legkézenfekvőbb sportolás a futás volt. Akkor nem gondolt versenyekre, díjakra, számára egy dolog volt fontos, az egészség. Az élettől visszakapta egészségét. Életében egyre nagyobb szerepet kapott a sport. A szimpatikus fiatalembernek, akit a községben is szeretnek, tisztelnek, önkormányzati képviselőnek is megválasztották, a sport szép lassan beépült az életvitelébe. Egyre céltudatosabban, egyre többet sportolt. Két évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a Szervátültetettek Országos Szövetségével, akkor tudta meg, hogy a szervátültetettek részére rendszeresen hazai és nemzetközi versenyeket szerveznek. Jung Ágnes szövetségi edző javaslatára tervszerűbbé, rendszeresebbé váltak életében az edzések. A hivatásos gépjárművezető, aki a Nógrád Volán buszvezetője, szabad idejének egy részét a sportnak szentelte és szenteli. A szövetségi edző elkészíti számára az edzéstervet, amelyet rendszeres orvosi felügyelet mellett teljesít. Hetente egy-két alkalommal, ahogy az ideje engedi, Budapestre utazik, ott edz, s megbeszéli a feladatokat az edzőjével. A hét többi napján Szécsényben, a salakos futópályán rója a köröket. Tavaly ősszel bekerült a szervátültetettek Európa-bajnokságán hazánkat képviselő 5ó fős csapatba. A németországi Eb-ről egy arany- és négy ezüstéremmel tért haza. Aranyérmes volt 4x100 méteres váltóban, ezüstérmes lett 200 méter, 400 méter, 800 méteres síkfutásban és súlylökésben. Most még nagyobb sportmegmérettetés előtt áll, ami minden bizonnyal élete szép emlékei közé fog bekerülni. A szintfelmérő versenyek alapján bekerült a szervátültetettek világbajnokságán hazánkat képviselő 36 fős csapatba. A világbajnokságot augusztus 19 és szeptember 1. között Ausztráliában rendezik meg. A költségeket a szövetségük fizeti. A világverseny előtt, augusztus 5-15. között Kaposváron edzőtáborban vesznek részt. ■ Szenográdi Ferenc SPORTTÜRMIX Nőtincs nyerte a tornát labdarúgás. A megyei III. osztály Rétsági csoportjában bajnok Nőtincs nemzetközi tornát rendezett a napokban. A viadalon három csapat vett részt és hazai siker született. Eredmények: Nőtincs - Ősagárd 4-0, Ősagárd - Málas (szlovák) 4-2, Nőtincs - Málas 6-2. Végeredmény: 1. Nőtincs, 2. Ősagárd, 3. Málas. Felkészülési torna STRANDKÉZI LABDA. A balassa- gyarmat városi sportintézmények és a Balassagyarmati Kábel Sportegyesület a hét végén felkészülési strandkézilabda-tor- nát rendez a városi strandfürdőn. A sportverseny célja versenylehetőség biztosítása a meghívott hazai csapatoknak és a felnőtt férfi nemzeti válogatottnak. Július 11-én 14 órától, míg 12-én 10 óráról lesznek a mérkőzések. Egyenlőtlen feltételekkel is pontok ATLÉTIKA Ifjúsági, junior és U23-as bajnokság, Székesfehérvár A három korcsoportot összefogó egyéni bajnokságnak Székesfehérvár adott otthont, ahol a Salgótarjáni Atlétikai Club futói és a Balassagyarmati Vitalitás SE kalapácsvetői egyéni rekordokat és két bronzérmet is begyűjtötték. Tömön Gergely roppant biztató dobással szerzett bronzérmet az ifisták kalapácsvetésében. A vitalitásos korábbi legjobbjánál - amit a pár héttel korábbi ifjúsági Budapest-bajnokságon ért el - a bajnokságon több mint három méterrel vetette messzebb a hatkilós sporteszközt. Ennek a tökéletes formaidőzítésnek köszönhetően a balassagyarmati felfért a dobogóra, tavaly még csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni. Gergő csapattársa, Gömör Marianna is bronzéremnek örülhetett Székesfehérvárott. Az előző évben még a juniorok közt lett ötödik, most a legfiatalabb utánpótláskorúként rögtön egy bronzzal nyitott. Fábián Gábor tanítványai közül még négyen szereztek pontot (az első 12 helyezett kapott ranglistapontot). A SAC-os ifista fiúk ellentétes napokat zártak. Míg Molek Dávid 1500 méteren egyenletes futás és hasznos hajrázás után egyéni rekorddal lett negyedik (800-on egy századdal maradt le az ötödiktől), addig Varga Bálint 800 méteren volt sikeresebb (futamában harmadik), és ezen a távon érte el egyéni legjobbját, a hosszabb távokra még edződnie kell. Mindkét egyesület elmarad a rivális klubok felkészülési lehetőségeit tekintve, ennek ellenére kiváló eredményeket értek el a korosztályos bajnokságokon, és eredményeik, pontszerzéseik bizonyítják, még így is az élmezőnybe tudnak kapaszkodni. A nógrádiak eredményei. Ifjúságiak. Fiúk. 800 méter (26 induló): 6. Molek Dávid 2:01,93 perc ... 11. Varga Bálint (mindketten Salgótarjáni AC) 2:04,67. 1500 méter (19): 4. Molek Dávid 4:10,76 ... 17. Varga Bálint 4:26,63. Kalapácsvetés (5 kg, 10): 3. Tömön Gergely 61,91 méter. Lányok. Kalapácsvetés (4 kg, 12): 9. Kovács Aliz 29,32. Juniorok. Fiúk. Kalapácsvetés (6 kg, 13): 7. Vetró Gergő 57,24 ... 11. Viktor Ákos 38,01. 12. Barna Balázs 36,05. Utánpótlás. Nők. Kalapácsvetés (4 kg, 5): 3. Gömör Marianna (valamennyien Vitalitás SE) 40,20. ■ B.L. Tömön Gergely a dobogón jobbra, előtte edzője, Fábián Gábor Biztonsági céget alapított a Ferencváros labdarúgás. Fradi Security Kft. néven saját biztonsági céget alapított a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság, az FTC Zrt. Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a klub székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az élvonalba három év után visszajutott együttes hazai és idegenbeli meccsein is biztonsági szolgálatot ellátó újonnan alakult cég százszázalékos tulajdonosa az FTC Zrt., továbbá az egyesület biztonságért felelős emberének Téglás Sándort nevezte ki. Téglás és Berki egyaránt azt reméli a változástól, hogy nem lesz balhé a zöld-fehérek mérkőzésein, s elsőként a beléptetést szeretnék hatékonyabbá és kulturáltabbá tenni az Albert Stadionban.- Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy mennyien biztosítják majd a találkozókat, mivel ez nagyban függ az ellenfél kilététől is - mondta Téglás. Berki azzal indokolta a lépést, hogy az angol tulajdonos megkövetel bizonyos változásokat, melyek közül ez volt az egyik. Az új cég létrehozásától hosszú távon egyértelműen azt várják, hogy a nagyobb biztonság hatására a családok visszatérjenek a stadionba. A cél az, hogy 6000 bérletet adjanak el. - Drasztikus jegyáremelés lesz, de ősz- szeget még nem mondanék. Ezzel is azt szeretnénk elősegíteni, hogy szurkolóink inkább bérletet váltsanak, amellyel a szokásos egy-két ingyenes meccsen túl egyéb kedvezményeket is biztosítani szeretnénk - válaszolt Berki újságírói kérdésre. A csapat megerősítésére vonatkozóan azt mondta, hogy a héten számos tárgyalást folytat, amelyek ha sikerrel zárulnak, akkor nagyon kellemes meglepetés éri majd a csapat szurkolóit. Hozzátette, jelenleg külföldi labdarúgók élveznek prioritást, Magyarországról csak akkor várható igazolás, ha jövő hétre még marad lyuk az együttesben. Akik itthonról szóba jöhetnek, azokról Berki szerint begyűjtötték az információkat, hogy mennyiért válna meg tőlük a klubjuk, de további lépésre csak a már említett esetben kerül sor. Berki zárásként megjegyezte, valamivel nagyobb lesz a csapat költségvetése, mint az előző, még NB II-ben töltött szezonban volt, továbbá jelezte, a klub ajándékboltjának kínálatát jelentősen bővítették. Tavasszal remekül szerepelt a Madách DSE KÉZILABDA Pest megyei bajnokság, nők - Az edző reálisnak értékeli a hatodik helyet Hatodik helyen végzett a Pest megyei bajnokságban a Salgótarjáni Madách DSE női kézilabdacsapata, méghozzá úgy, hogy az igazi kiugrást a tavaszi idény során mutatták fel a hölgyek. A gárda teljesítményét Oláh Sándor edzővel elemeztük. A számok tükrében- Összességében hogyan érté keli a csapata 2008-2009-es szezonját?- A mögöttünk hagyott bajnokság felemásra sikeredett. Ősszel úgymond „beestünk” a küzdelmekbe, mivel mindössze egy bő heti edzésmunkával, edzőmeccs nélkül kezdtük a mérkőzéseinket, ráadásul az ellenfeleinket sem ismertük. Időbe telt, mire utolértük magunkat, így sok pontot elvesztettünk. Ezek az elherdált pontok végeredményben két hellyel hátrébb soroltak a végén bennünket. A tavasznak már felkészültebben, és az őszi tapasztalatokkal gazdagodva kezdtünk, és ez az eredményekben is megmutatkozott. Úgy érzem, ezek alapján reális az első Pest megyei szezonunkban elért hatodik helyezés.- Mi volt az oka, hogy a rosz- szul sikerült Nógrád megyei téli terembajnokság után a társaság Pest megyében ilyen szép tavaszi veretlenségi sorozatot produkált?- Ezen a Nógrád megyei küzdelemsorozaton gyengén szerepeltünk, leszerepeltünk. A dolgok úgy nem mehettek tovább, és mivel ki nem állhatom a „maszatolást”, néhány dolgot megváltoztattam. További szereplésünket konkrét feltételekhez kötöttem, ami a csapat munkájában, életében, hozzáállásában pozitív változást hozott.- A tavaszi szezon meccseiből melyiket emelné ki pozitív, illetve negatív értelemben és miért?- Több mérkőzésen a végjátékban vesztett helyzetből nyertünk, illetve mentettünk pontot. Ezt nagy pozitívumként kell értékelnem. Negatív benyomás Dabason ért igazán. Szerintem már sosem tudjuk meg miért, összeomlottunk az utolsó tizenkét percre. Erre pedig nem vigasz, hogy sok ilyet látott már a világ kézilabdában.- Mit terveznek a következő idényre? Szintén Pest megyében indulnak-e, illetve lesz-e változás a játékoskeretben?- Terveink szerint továbbra is Pest megyében játszunk. Szeretnénk egy kicsit előre is lépni, de ez sok tényezőn múlik. Anyagi helyzetünk siralmas, a csökkent önkormányzati támogatás mellett növekvő kiadásokkal kell számolnunk, de szeretnénk tisztességgel végigjátszani a bajnokságot. A játékoskeretben egy-két változás történhet: Gyenes Anett lehetséges költözése, és Gyetvai Márta felsőfokú tanulmányai lehet, megakadályozzák további szereplésüket. Nem szívesen mondanánk le róluk. Szeretném továbbá, ha rutinos kapusaink közül legalább az egyilu-e időnként már számíthatnánk. Nehéz lesz, de ez a csapat képes megvalósítani terveinket. ■ Hegedűs Henrik Végeredmény 6. St Madách DSE 22 11 3 8 551-529 25 Mérkőzésről mérkőzésre Verőce (idegenben) 19-30, Jászárokszállás (otthon) 31-20, Inárcs II. (i) 20-25, Diósd (o) 26-20, Aranyszarvas SE (i) 22-28, Kistarcsa (o) 29- 29, Göd II. (i) 24-39, Dabas (o) 25-26, Kóka KSK (i) 30- 29, Mogyoród (o) 27-10, Cegléd (i) 18-30, Cegléd (o) 22-21; Verőce (o) 26-18, Jászárokszállás (i) 27-23, Inárcs II. (o) 25-25, Diósd (i) 31- 19, Aranyszarvas SE (o) 24-17, Kistarcsa (i) 21-15, Göd II. (o) 25-25, Dabas (i) 21-39, Kóka KSK (o) 28-29, Mogyoród (i) 30-12. Házi góllövőlista 195/90 hétméteresből: Gyenes Anett; 50/0: Kovács Éva; 47/3: Gyetvai Márta; 46/6: Marcsokné Tóth Valéria; 41/5: Kovács Renáta; 33/1: Kelemen Cintia; 28/1: Gyetvai Gréta; 27/15: Institórisz Alexandra; 20/1: Szabó Evelin; 17/0: Miheller Kinga; 14/0: Hartmann Inez; 12/2: Bodor Gabriella; 11/2: Brezovszky Zsanett; 7/2: Berindán Ivett; 3/0: Boros Daniella. Játszott még: Kiss Annamária, Jászberényi Kitti, Tóth Bianka (kapusok).