Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-04 / 153. szám

2009. JÚLIUS 4.. SZOMBAT Bejegyezték Bugár pártját Pozsonyban bejegyezték a Híd nevű pártot, amelyet a Magyar Koalíció Pártjából kilépett parlamenti képvi­selők alakítottak. A bejegy­zéshez tízezer támogató aláírást kellett gyűjteni. Az egyik alapító, Bugár Bé­la néhány napja azt mond­ta, hogy majdnem 30 ezren írták alá a bejegyzési kérel­met. A Híd egy hét múlva tartja alakuló gyűlését Révkomáromban. Nem sikkasztással vádolják Kolompárt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, és nem sikkasztás gyanújával vádolják Kolompár Orbánt - derül ki az MTI által idézett vádiratból. Az Or­szágos Cigány Önkormány­zat elnökét egy, még 2006- ban az Országos Foglalkoz­tatási Közalapítványtól nyert támogatással össze­függésben vádolják 2,7 mil­lió forint szabálytalan elszámolása miatt. MDF: nem fogy el a tagság a kilépésektől herényi károly szerint az MDF megrázkódtatás nél­kül fogja túlélni a változá­sokat, mert többen lépnek be a pártba, mint ahányan az elmúlt időszakban kilép­tek. A független országgyű­lési képviselő nagyjából húszra tette azoknak az MDF-eseknek a számát, akik az utóbbi időben el­hagyták á pártot. Herényi: nem apadunk el Közeledés Dabas-Sáriban a szlovákok napján? Pozsony nem akarja rákénysze­ríteni Budapestre a szlovák mi­niszterelnök látogatását - vála­szoltak Bajnai Gordon kormány­fő nyilatkozatára. A magyar kor­mányfő a szlovák állámnyelvtör- vény elfogadása miatt halasztot­ta a kétoldalú találkozót. Ennek ellenére ma Dabas-Sáriban, a magyarországi szlovákok nap­ján Bajnai Gordon mellett ott lesz Dusán Caplovic miniszter­elnök-helyettes, kisebbségügyi miniszter is. A pozsonyi kultu­rális tárca közölte: az állam­nyelvtörvény ellenére senki nem nézi, hogy a kórházakban milyen nyelven beszél egymás­sal orvos és betege. így bünte­tésre sem lehet számítani. ■ Az ukrán származású John Demjanjuk egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé állítsák - közölte a müncheni ügyészség. Naponta kétszer 90 percre korlátozzák a 89 éves férfi tárgyalási idejét. A vád: a II. világháborúban a sobibori náci haláltábor őreként 29 ezer esetben bűnsegéd volt emberölésben. Sorsfordító Mozdonyfordító mszp-kongresszus Kiss Péter és Szekeres távozna a kormányból? Kiss Péter társadalompolitikai miniszter A honvédelmi tárca vezetője, Szekeres Imre Kiss Péter és Szekeres Imre miniszteri, míg Újhelyi Ist­ván és Simon Gábor állam- titkári posztjától válhat meg, ha a kongresszus megszavazza: a párt válasz­tási bizottsága tagjainak ki kell lépniük a kormányból. Éber Sándor „November végén lépjen ki a kor­mányból az, aki a párt országos választási bizottságában (ovb) konkrét pártbeli feladatot kap” - javasolja a Népszabadság forrá­sai szerint Lendvai Ildikó pártel­nök az MSZP mai, várhatóan zárt kongresszusán, a zuglói Vasúttör- téneü Park Mozdonyfordítójában. Az ötletet Baja Ferenc, a párt szo­cialista platformjának vezetője vetetté fel. Elképzeléseit a pénteki elnök­ségi ülésen terjesztette be, a nyil­vánossággal korábban nem osz­totta meg. „A kormányban, a frak­cióban és az elnökségben is egész embert kívánó feladatok vannak” - mondta lapunk megkeresésére Baja Ferenc. Az infokommu­nikációs kormánybiztos szerint a kabinetben a legfontosabb a vál­ságkezelés, a stabilitás biztosítá­sa. A képviselőcsoportban gyors elemző munkára van szükség, hogy szakmaüag megalapozottá tegyék a kormány döntéseit. Az elnökség tagjainak pedig újjá kell építeniük az MSZP-t. „Ezeket a feladatokat nem lehet megosztot­tan elvégezni” - érvelt javaslata mellett lapunknak Baja. Szeke­res Imre honvédelmi miniszter és Kiss Péter társadalompolitikai miniszter jelenleg a június 9-én megalakult ovb tagja, így ha a szombaton összeülő kongresz- szus megszavazza Lendvai javas­latát, akkor ősszel el kell hagy­niuk bársonyszéküket. Újhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal, míg Simon Gábor a szociális és munkaügyek államtitkára, s mi­vel mindketten az ovb tagjai, így nekik is távozniuk kell ősszel a Az élcsapat és a kormánytagok listája az MSZP Országos Választási Bizottságának tagjai: Lendvai Ildikó pártelnök, Szekeres Im­re elnökhelyettes, Lamperth Mónika elnökhelyettes, Kiss Péter alelnök, Mesterházy Atti­la alelnök, frakcióvezető, Újhelyi István alelnök, Simon Gábor, a választmánya elnö­ke, Brecskáné Nagy Mária pénztárnok, Rich László párt­igazgató. A testület tagjai kö-. züt jelenleg kormányzati pozí­ciót Kiss Péter (társadalompo­litikai miniszter), és Szekeres Imre (honvédelmi miniszter) visel. Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Újhelyi István pedig a Minisz­terelnöki Hivatal államtitkára. kabinetből. Szombaton egyéb­ként az ovb-t kibővíti a kongresz- szus. Lukács Zoltán, Komárom- Esztergom megyei pártelnök az Indexnek azt mondta, megyei el­nök se legyen kormánytag. Újhelyi felvetette, az az ovb-tag, akinek a munkája teljes embert kíván a választásokig, adja át ka­binetbeli posztját. Ezzel a Nép- szabadság szerint Szekeres is egyetértett. „A kongresszuson nem lesz­nek szerintem érdemi személy- cserék. Ősszel lehet majd tisztújí­tás, addig is intenzíven kell dol­gozni” - nyilatkozta Baja. Kiss Pé­ter az elnökségi ülés után azt kö­zölte, ősszel módosíthatnak majd alapszabályt, mely alapfeltétele a tisztújításnak. Ekkor döntenek a választási programról, a minisz­terelnök-jelöltről, az országos lis­táról és az új elnökségről is. A kormányfőjelöltnek Lendvai vár­hatóan átadja a pártelnöki posz­tot. A kongresszus novemberben lehet majd, a jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása után. Képviselői költségek: egy balti miatt dupla pénz jár Ősszel korrigálhatja a törvényho­zás azt a bakit, amely miatt a par­lamenti képviselők egy része a költségtérítés jövő évi megszün­tetésével a jelenlegi költségtéríté­se dupláját kaphatja választóke­rületi póüék címén. A hétfőn szin­te teljes parlamenti konszenzus­sal elfogadott és 2010-től életbe lépő új szabályok szerint az or­szággyűlési képviselők javadal­mazása adóköteles: az alapdíj és a bizottsági vagy országgyűlési tisztségért járó pótdíj mellett jöve­delemnek minősül a választóke­rületi pótlék és a lakhatási támo­gatás is, amelyekből számlák alapján írhatók le a költségek. ■ Korrigálnak: januártól csak adózott pénzt kaphatnak. Ha egy képviselő egyetlen számlát sem nyújt be, akkor tel­jes jövedelme adóköteles. Jövőre minden képviselő maga dönthet - ugyanúgy, mint a vállalkozók -, nem gyűjt számlákat (ekkor bevételének tizede számít költ­ségnek), vagy nyilatkozik év ele­jén, számlákat gyűjt, és becslést készít arról, hogy bevételének hány százalékát tudja elszámol­ni az év folyamán. A Népszava arról számolt be, csaknem 70 képviselő akár a dupláját, míg az „átlag” honatya a másfélszeresét viheti haza a je­lenlegi költségtérítésből, attól függően, milyen messze lakik a fővárostól. „Tény, azoknál a kép­viselőknél, akik nem csupán egy bizottsági tagság után kapják a pótdíjat, az új rendszer torzít” - ismerte el Göndör István. A szo­cialista politikus szerint a gyors törvényalkotás miatt fordulha­tott elő a baki. Megígérte: jövő év januárjától egyetlen forinthoz sem juthat hozzá képviselő adó- és járulékmentesen. Seres Mária, aki népszavazást kezdeményezett ez ügyben, ki­tart amellett: nem vált okafogyot- tá a referendum. „A népszavazás­ra javasolt kérdés egyértelmű: csak bizonylattal elszámolt költ­ségek után járjon kifizetés a kép­viselőknek” - szögezte le. ■ V. M. Kardcsapás Afganisztánban. Amerikai katona fog kezet egy afgán fiúval Helmand tartomány Garmsir körzetében. Dél-Afganisztánban az amerikai erők a vietnami háború óta a legnagyobb légidesszantos támadást hajtják végre. A Khanjar (Kardcsapás) Hadműveletben 4000 ezer amerikai katona és 650 afgán kormánykatona szorítja ki a Helmand-folyó völgyéből a tálibokat, hogy augusztus 20-án biztonságban megrendezhessék az elnökválasztásokat. Megtiltották a mára tervezett gárdatüntetést Tilos ma tüntetni a fővárosi Sza­badság téren, mert a rendőrség egyetlen szombati demonstráció megtartását sem vette tudomá­sul. A miheztartás végett pedig kilátásba helyezték: élni fognak a jogszabályok adta lehetőségek­kel, vagyis a legha­tározottabban fel­lépnek azokkal szemben, akik meg­sértik a törvényt. Et­től függetlenül az interneten most is olvasható a Magyar Gár­da és néhány más jobboldali szerveződés felhívása, amelyben demonstrációra hívják mindazo­kat, akik tiltakozni kívánnak a Magyar Gárda Egyesület csütör­töki, jogerős bírósági feloszlatá­Fellépnek a törvénysér­tőkkel szemben. sa ellen. így az utóbbi évek leg­nagyobb szabású szélsőjobbol­dali tüntetésére számíthatunk a fővárosban. Ezért az egyesülési joggal való visszaélés miatt ren­delt el nyomozást a rendőrség. Több szélsőséges szervezet is csatlakozott a Buda- házy György mellet­ti szimpátiatüntetés­hez, akit terrorcse­lekménnyel, robba­nóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gya­núsítanak. A rendőrség fokozott, huszonnégy órás ellenőrzést tart a fővárosban: igazoltathat, jármű­vüket vizsgálhat át, közbiztonság­ra veszélyt jelentő eszközöket fog­lalhat le. ■ V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom