Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-23 / 169. szám

életmód Az ember is kiszagolja mások félelmét Tudat alatt képesek vagyunk má­sok félelmét szaglás útján észlelni - állítják az eddig csak az állat­világból ismert jelenségről né­met pszichológusok. Ha egy em­ber orra észleli a másik izzadsá­gában lévő „félelemmolekulá­kat”, agyában azok a területek aktiválódnak, amelyek a sajná­latért és a félelemérzetek felis­meréséért felelősek - mondta a kutatást végző Bettina Pause, aki szerint ez az első bizonyíték ar­ra, hogy az embernél is átadód­nak vegyi úton az érzelmek. A csaknem tíz éven át folyó vizs­gálatok során ötven embertől vet­tek izzadságmintát. Vattakoron­gok segítségével a hallgatók elő­ször vizsgahelyzetben, majd pár nappal később sportolás közben termelt izzadságot szolgáltattak a kutatóknak. A szagokat 28 kísér­leti személy orrába vezették be, és mérték agyi aktivitásukat ■ Szív- és tüdőproblémái okozták annak a férfinak a halálát, akinek szerve­zetében kimutatták az új influenza kórokozóját. A betegség már több mint 700 emberéletet követelt világszerte, a 41 éves fér­fi a kór első magyarorszá­gi áldozata. AS-összeállítás Meghalt egy 41 éves féri ha­zánkban, akiről az orvosi bonco­lás során derült ki, hogy az új, A/H1N1 influenzavírussal volt fertőzött - jelentette be a kor­mányszóvivői tájékoztatón Fa­lus Ferenc országos tiszti főor­vos. Az egy héttel ezelőtt el­hunyt férfinak két alapbetegsé­ge volt: a szívével és tüdejével voltak problémái, de korábban nem fordult orvoshoz. Influen­zára utaló tünetei nem voltak, nem volt lázas sem - közölte Fa­lus Ferenc. A tiszti főorvos nem kommentálta, miért csak egy héttel a halál bekövetkezte után hozták nyilvánosságra az esetet. A főorvos elmondta: a szezoná­lis influenzás fertőzéseknél is előfordulnak halálozások, így a mostani eset nem tekinthető rendkívülinek. Hazánkban eddig 37 esetben mutatták ki az új vírusfertőzést. Tegnap 7 beteget regisztráltak, mindegyiknél enyhe lefolyású a betegség, közülük kettőt kórház­ban figyelnek meg, a többiek tar­tózkodási helyükön kerültek el­különítésre. A következő hetekben renge­teg külföldi érkezik az országba, például a hétvégi Forma- 1-es fu­tamra, vagy az augusztus köze­pén megrendezendő Sziget Fesz­tiválra is, de az EU-ban sehol sem lehet karantént kialakítani, így Magyarországon sem külö­nítenek el senkit - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Készül ugyanakkor a vírusfer­tőzés megelőzésére szolgáló vé­dőoltás. Az Omninvest Kft. augusztusban megkezdheti a ki­szállítását az Egészségügyi Kész­letgazdálkodási Intézetbe. Heten­te 500 ezer adagot képesek elő­állítani, így bőven fedezik a hazai igényeket. A tiszti főorvos koráb­ban úgy nyilatkozott: mindenkit, aki a karját tartja, be kellene ol­tani, ám nem kívánják elrendel­ni a kötelező oltást. Az Egészség- ügyi Világszervezet azt ajánlja, hogy a populáció 50-60 százalé­kát oltsák be az egyes országok, ami megakadályozhatja a jár­vány terjedését. Nálunk a leg­borúlátóbb becslések szerint megfelelő védelem híján akár 3,5 millióan is megbetegedhetnek. Falus Ferenc emlékeztetett: az influenza cseppfertőzéssel ter­jed. A személyes és általános hi­giénés szabályok betartása vé­delmet nyújt. Ezért különösen fontos, hogy gyakran mossunk kezet szappannal, meleg vízzel. Ne nyúljunk a szemünkbe, or­runkba, szánkba. Egyszer hasz­nálatos papír zsebkendőbe kö­högjünk, tüsszentsünk. Nem jut mindenkinek vakcina EURÓPÁBAN 60 millió ember­nek is szüksége lehet az új influenza elleni oltóanyagra, de mindenkinek nem jut - fi­gyelmeztetett az egészségügy­ért felelős európai biztos. andrulla VASSziuu kifejtette: az Európai Bizottság szakér­tői szerint 60 millióra tehető azok száma, akik a leginkább ki vannak téve a Hl NI veszé­lyeinek, amely április óta több mint hétszáz halálesetet oko­zott világszerte. MARGARET chan, a WHO fő­igazgatója a BBC-nek figyel­meztetett: a jelenlegi lesz a legnagyobb méretű influenza­világjárvány. A HINl-es vírus ugyanis alig hat hét alatt ter­jedt el annyira, mint a koráb­biak hat hónap alatt. Meghalt egy újinfluenzás HiNi Nem tervezik karantén felállítását Magyarországon Az Omninvest pilisborosjenői laboratóriumában már gyártják az új típusú influenza vírusának ellenszerét. Nem mindenkinek jut belőle Azonos nemű szüléinktől tanuljuk az elhízást Tízszer nagyobb az esélye, hogy az elhízott anya lánya is túlsú­lyos lesz, és hatszor nagyobb va­lószínűséggel válik túlsúlyossá egy elhízott apa fia. A Nagy-Bri- tanniában elvégzett, 226 család­ra kiterjedő vizsgálat azt mutat­ta, hogy hasonló kapcsolat az el­lenkező nemű szülők és gyere­kek között nincs. A kutatók úgy vélik, az összefüggés nem gene­tikai eredetű, inkább a viselke­dési mintákra vezethető vissza. Szerintük a lányok akaratlanul is megtanulják anyjuk, a fiúk pe­dig apjuk szokásait, megoldási módjait. A három évig tartó fel­mérésben azt tapasztalták, hogy az elhízott anyák 8 éves lányai­nak 41 százaléka szintén elhí­zott volt, míg a normál testsúlyú anyák lányainak csak négy szá­zaléka. Az elhízott apák fiainak 18 százaléka, míg a normál test- súlyúaknak csak három százalé­ka volt elhízott. ■ Mától ismét hőségriadó, legyünk óvatosak! kánikula Sok folyadék kell, de kerülendő az alkohol, szélsőségesen erős az UVB-sugárzás Ma és holnap több helyen 27 fok fölött valószínű az átlaghőmér­séklet, ezért az országos tiszti fő­orvos elrendeli a 2. fokozatú hő­ségriadót az ország egész terüle­tére. Ám a hét végére enyhülés várható. Falus Ferenc országos tiszti fő­orvos felhívja az egészségügyi intézmények, a mentőszolgála­tok, az önkormányzatok figyel­mét arra, hogy az egészségün­ket érintő megelőző intézkedé­seket tegyék meg. így többek kö­zött az esti órákban locsolják a közterületeket, és tegyék közzé az igénybe vehető légkondicio­nált helyiségek listáját. Minden­kire érvényes általános tanács, hogy a hőség idején védje magát Ha nincs más megoldás, ez is jó lehet. A szakemberek azért azt ajánlják, fedjük be fejünket a nap sugarai ellen sok folyadék fogyasztásával, ám az alkoholos italokat, a túlzott kávézást kerülni kell. Az elvesz­tett sót pótolni kell a szervezet­ben. A déli órákban ne tartóz­kodjunk napon, hiszen magas az UVB-sugárzás. Óvjuk a fejünket, a szemünket és a testünket a tű­ző naptól. ■ július 23., csütörtök hajnalban 18-23 °C napközben 35-40 °C július 24., péntek hajnalban 20-25 °C napközben 32-37 °C július 25., szombat hajnalban 17-22 °C napközben 27-32 °C július 26., vasárnap hajnalban 16-21 °C napközben 24-29 °C július 27., hétfő hajnalban 12-17 °C napközben 25-30 °C Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Genetikával az agydaganatok ellen hét olyan kulcsfontosságú gént azonosítottak amerikai tudósok, amelyek segítségé­vel előre jelezhető az agy­ban jelentkező daganatos betegségek kimenetele. A vizsgálatok révén remé­nyeik szerint olyan gyógy­szerek is kifejleszthetők lesznek, amelyekkel célba lehet venni a betegség kiala­kulásáért felelős géneket. Szívbeteg lehet, akinek gyulladt az ínye a fogíny idült gyulladása koszorúér-betegség fokozott kockázatát valószínűsíti a szervezetben - igazolták a legújabb kutatások. Ha a fogorvos ilyen jellegű szájüregi eltérést észlel, a betegnek érdemes részt vennie egy kardiológiai ki­vizsgáláson is. Nyolc termék már nem veszélyes a tortellino kft. a június végén zárolt 13 tortellini, ravioli és lasagne terméke közül nyolcra feloldotta a zárolást, így ezek a termé­kek újra kereskedelmi for­galomba hozhatók, fogyasz­tásuk nem jelent élelmi­szer-biztonsági kockázatot - közölte a ceglédi székhe­lyű cég. A zárolás alól felol­dott termékek között hét szeptemberi lejáratú tortel­lini-, és egy raviolikészít­mény van. A cég a terméke­ket június 30-án az alap­anyag toxinszennyezettsége miatt zároltatta kereskedel­mi partnereivel. Már nem veszélyes Összeírnák, hol van újraélesztő gép jelentkezzenek az ÁNTSZ- nél azok a szervezetek, gaz­dálkodóegységek, amelyek­nél defibrillátor található - kéri az országos tiszti főor­vos. 2007-ben 8376 ember hirtelen szívhalál következ­tében vesztette életét. Ha a közelben defibrillátor és laikus életmentő lett volna, legalább nyolcszázan ma is élhetnének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom