Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-23 / 169. szám
2 NÓGRÁD MEGYE 2009. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Kétrészes sorozatunkban szakértő szemmel vizsgájuk a magyar agrárium múltját, jelenét jövőjét. Az már rövid vizsgálódás után is látszik, hogy baj van! Nagy bajban van a magyar mezőgazdaság! Mondják egyre többen, egyre hangosabban mezőgazdaságban dolgozók, agrártudománnyal foglalkozó kutatók, főiskolai, egyetemi szakemberek. Közülük többen avatott kézzel, érett bölcsességgel nyúlnak e témakörhöz és szakmailag, tudományosan megalapozottan, kellő nemzetközi rálátással - politikai pártoktól függetlenül - ajánlják a mezőgazdaságban, a mezőgazdaságból megélni akaró gazdálkodók, politikusok, kormányzati tényezők számára a mérlegelésre érdemes, a járható utat. Agrárium: szükség van a fejlődésre Minden segítség ráférne a mezőgazdaságunkra... C. prof. Dr. Vasas Joachim (1. rész) A magyar mezőgazdaság az elmúlt két évtizedben rossz irányba haladt, ez az út nem folytatható! A természeti, földrajzi, humán adottságok, tradícióink más, eredményesebb megoldásokat követelnek. Érdemes a legfontosabb tapasztalatokat összegezni, elemezni! Ez egyre inkább a történészek, agrártörténészek feladata lesz. Az időt, energiát azonban nem a múltra, a rendszerváltástól eltelt időszakra kellene fordítani, a múlt dolgaiban konfrontálódni, hanem válaszokat találni a hogyan tovább magyar agrárium fő kérdésre! A hangulati, érzelmi, indulati, politikai elemekből és a kölcsönös bizalmatlanságból táplálkozó szemléletmódot abba kellene hagyni, és az ösz- szefogás, az együttgondolkodás, a közös cselekvés irányába mielőbb elmozdulni. Amikor a magyar agrárjövő- ről gondolkodunk, akkor egyértelműen ki kell mondani, hogy nem egy szűk szakmáról, szakmai kérdésekről van szó, hanem az egyik legfontosabb nemzeti stratégiai értékű témáról, benne a magyar földről, a vidék népességmegtartó szerepéről, a stratégiai értékű élelmiszer-termelésről, a megújuló energiákról (víz, termo, nap, bio stb). Nem túlzás azt mondani, hogy aki a magyar agrárjövőről gondolkodik, az a létünkről, egyéni, családi, nemzeti értelemben és mértékben talpon maradásukról is elmélkedik. A rendszerváltástól eltelt időszak szinte példátlan, sajátos vonása a magyar agrárium minden alapvető kérdésében a fő politikai erők, de a gazdálkodók között is rendkívül súlyos a megosztottság, a szembenállás. Ez az alapvetően szakmai, racionális gazdasági érdekeket figyelmen kívül hagyó - elsősorban érzelmi, indulati, politikai - elemekre épülő szemléletmód lassan már a párbeszédet is lehetetlenné teszi, s szinte kizárja az agrárstratégiáról való közös gondolkodást is. A magyar agrárgazdaság egyre gyengülő versenyképességgel rendelkezik, belső strukturális feszültségekkel terhelt, erőforrásait (természeti és humán) alig használja ki, olykor szánalmas, kiszolgáltatott, megalázott, tehetetlenül vergődő helyzetben van, fénykorához viszonyítva (az 1970-es, 1980-as években) elszomorító képet mutat. A feszítő, az egymásra ható, egymást felerősítő kedvezőtlen tényezők közül csupán néhányat említek meg:- a magyar agrárium jogi és környezeti változásai kiszámít- hatatianok,- adózási rendszere drámaian rossz,- a sajátos magyar túlteljesíté- si effektusból adódóan az agrárium szabályozási és állam- igazgatási terhei aránytalanul és értelmetlenül magasak,- az agrár-szakiskolai képzés, különösen a szakmai gyakorlat- orientált képzés gyalázatos! (a gazdálkodók 92%-a csak 8 osztállyal, vagy annál kisebb végzettséggel rendelkezik),- a jog- és vagyonbiztonság katasztrofális,- a horizontális és vertikális szövetkezés rendkívül alacsony szintű,- a mezőgazdasági termelők direkt értékesítési formáit, lehetőségeit alaptalan, értelmetlen „élelmiszer-biztonsági” követelmények sora akadályozza,- a mezőgazdasági gazdálkodóegységek üzemmérete mesz- sze elmarad az optimális üzemmérettől, ez alapvetően meghatározza az alkalmazható technológiát és az egy munkaerőre eső teljesítményt,- az osztatlan közös földtulajdon a további fejlődés gátja! Amikor a magyar agrárfejlődés fő irányairól, fejlődési, fejlesztési lehetőségeiről töprengünk fontos, hogy ne a vágyak kategóriáiban, hanem a lehetőségek, a realitások számításba vételével gondolkodjunk. Ebben a munkában nélkülözhetetlen mérlegelni azokat az objektív folyamatokat, amelyek bennünket körülvesznek, szemléletmódunkat és cselekedeteinket befolyásolják. Nem kerülhetjük meg, hogy a tudomány fejlődésének megállíthatatlan folyamatairól és azok következményeiről ne szóljunk. A tudomány fejlődése megállíthatatlan. Az elmúlt évtizedekben dinamikus előrehaladás tapasztalható a természettudományok (műszaki, elektronika, mikroelektronika, a biológia, biokémia stb.) és a társadalom- tudományok területén is. Az új tudományos kutatási eredmények - bár nem automatikusan és nem azonnal - folyamatosan megjelennek nem csak a katonai szférában, hanem a polgári javakra történő termelésben. Mindezek - és bizonyos pénzügyi tényezők - hatására a megváltozott világban folyamatosan átalakulnak a termelési eszközök és a termelés struktúrája, a társadalom szerkezete, a hatalom és gyakorlásának módjai, továbbá a lakosság életminősége is. Az emberiség történetében ezek a folyamatok, objektív változások különböző módon és mértékben a válságot és a munkanélküliséget állandóan újratermelték és újratermelik. A mindenkori politikai elit felelőssége az újratermelődő válságok és munkanélküliség kezelése. Ezek a nagy horderejű változások a mezőgazdaságban is megjelentek. Elegendő utalni arra, hogy ötven év alatt milyen változások történtek az erőgépek, a fajtanemesítések, a növényvédelem, gyomirtás, vagy a mesterséges szaporítás, területén. A változások egyik látványos velejárója, hogy a mezőgazdasági termelésben foglalkoztatottak száma állandóan csökken, hiszen a tudomány és a technika fejlődése révén egy munkaerő mind nagyobb teljesítményre válik képessé, egyre nagyobb értékek előállítására alkalmas. A világban és a magyar mező- gazdaságban - a 2008-09-es pénzügyi és gazdasági válságtól függetlenül is - olyan objektív folyamatok bontakoztak ki, amelyek minőségileg új típusú válaszokat és cselekvéseket igényelnek. így például a mezőgazdaságban megállíthatatlan a tőke- és a birtokkoncentráció! A lakosság egyre növekvő hányadának élelmiszerekkel történő ellátása koncentrálódott, a tömegfogyasztás vált egyre jellemzőbbé. Egyértelmű a koncentráció a kereskedelem, a szállítás, a kereslet és a kínálat, összességében a lakossági ellátás terepein is. A változások egyik alapvető iránya a jó minőségű, versenyképes, nagy tételű, állandó, elegendő mennyiségű, mind kevesebb beszállítóra épülő mezőgazdasági termékek, élelmiszerek előállítása. Új és egyre erősödő tényezőként kell számolnunk azzal, hogy a világpiacon a mezőgazda- sági termékek, technológiák, élelmiszerek iránt növekedni fog a fizetőképes kereslet a növekvő lakónépesség és a gazdasági fejlődés következtében. Sajátos ellentmondás, hogy a lakónépesség növekedése, az élelmiszerek iránti kereslet fokozott erősödése területileg, földrajzilag igen távol található az élelmiszer-termelő, exportálni képes országoktól. Ezekkel egyidejűleg az USA mezőgazdasági exportja, különösen a kukorica és a szemes gabonafélék tekintetében csökkenni fog. (Az átalakuló üzemanyagpiac révén.) Ezekhez a fő folyamatokhoz, objektív mozgásigényekhez, tendenciákhoz kellene, hogy igazodjon a magyar mezőgazdaság és élelmiszer-termelés úgy, hogy figyelembe vegye a nemzeti sajátosságokat és az EU közös agrárpolitikájából adódó lehetőségeket, mozgásteret. Az előző évben elkezdődött pénzügyi, gazdasági világválság és a meglévő belső problémák együtt, egymásra hatva szinte elemi erővel sürgetik egy nemzeti agrárstratégia mielőbbi kidolgozását. Amennyiben illúziókra építve adjuk meg a válaszokat ezekre az új kihívásokra, akkor ne csodálkozzunk amikor az illúziók összeomlanak, s abból megrázkódtatás, csalódottság, kiábrándultság következik egyéni, családi és nemzeti értelemben és mértékben egyaránt. I Természetesen arról sem sza- I bad megfeledkezni, hogy a rend- 5 szerváltást követő első kormány e nem egyszerűen politikai, gazdasági hibákat, hanem bűnöket követett el a magyar agrári- ummal szemben a kárpótlásos licitálás módszerrel, amely az optimális üzemmérethez közeli, a nagyüzemi gép- és eszközállományt szétzilálta, a mezőgazda- sági termelést 30-40 évvel korábbi szintre vetette vissza. Az a kormánypolitika ezt a gyalázatos lépést még megtoldotta azzal, hogy a mezőgazda- sági termékeket feldolgozó állami tulajdonú kapacitásokat (növényolaj-ipar, vágóhidak, cukoripar, konzervipar, tejipar, szeszipar, dohányipar stb.) nem a magyar mezőgazdasági termelőknek adta, hanem a külföldi konkurenciának, melyek következtében a magyar mezőgazda- sági termelés teljesen kiszolgáltatottá vált. Mindezek következtében a magyar agrárium sebei, veszteségei igen súlyosak, s ebből a helyzetből közel húsz éve nem tud talpra állni. A politika által okozott károkat a szinte kivédhetetlen természeti csapások (fagykár, jégkár, aszálykár, árvíz, belvíz, stb.) még tovább növelték. Nem kevés gondot okozott a túltermelés (gabona, bor, málna, dinnye stb.) és az áruhiány is, továbbá a tartós, korrekt, megbízható piacok hiánya. A nemzetközi objektív tendenciák és a hosszú ideje lábadozó magyar agrárium tényei kevésbé pontos ismeretében (a politikai befolyástól mentes valós helyzet tisztességes feltárásának hiánya miatt) a magyar mezőgazdasági termelők ez idáig nem tudtak kellően segíteni önmagukon. Leginkább egységesek a kormánnyal szembeni követelésekben voltak, de saját, jól felfogott érdekeik érvényesítéséért, a horizontális és vertikális integráció kialakításáért, az agrárképzés, a szaktanácsadás színvonalának javításáért már vajmi keveset tettek. Hajlamosak voltak az agrárgazdaságtan nemzetközileg is elismert és oktatott tételeit, tanításait elfelejteni. A magyar mezőgazdaság, szélesebb értelemben az agrártársadalom az elmúlt évszázadban több alkalommal élt át stratégiai értékű változtatásokat. Ezeket lehet hangulati, érzelmi, indulati, politikai alapon minősíteni és a következő parlamenti választásokon voksok gyűjtésére felhasználni, de nem árt tudni, hogy ezek a magyar agráriumon nem segítenek. Megítélésem szerint, most amikor nagy, új világméretű stratégiai játszma kezdetén tart a világ, amely megrázó válságot produkált, ismét stratégiai váltás elé állítja a magyar agrártársadalmat is. Az igazi nagy kérdés ebben a nemzetközi feltételrendszerben, milyen lesz a magyar agrárjövő? (Az írás második részét keressék pénteki lapszámunkban!)
