Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-20 / 166. szám

2009. JÚLIUS 20., HÉTFŐ MOZAIK 7 BEEEE33SE3I1 Az elveszett ereklyék fosztogatói az igazság serlege képes rá, hogy feltárja a titkokat. Még kalózok rabolták el, majd az 1700-as években Delacroix, a francia diplomata kezébe került Sydney-ék az ő egy­kori kastélyában kezdenek kutatni, ahol most szakácsis­kola működik. 20.15 TV2 Tűzvonalban Az angyalföldi nyolcas körzet miközben az állomány a vám- és pénzügyőrséggel közös akcióra készül, Edit Bordás segítségét kéri az apja miatt. Demsa bosszúhadjárata le­sújt az oroszokra, és a Denise elleni merénylet új megvilá­gításba kerül. 21.10 Ml CSI - Miami helyszínelők kivégzésszerűen tarkón lö­vik a Vargas fivéreket, egyi­kük azonban csodával hatá­ros módon túléli a merényle­tet. Trip nyomozó rájön, az eset összefügg Leo és Sienna ügyével. A népszerű páros közvetve hozzájárult a gyil­kossághoz. 21.20 RTL KLUB Ember egy idegen égitesten évforduló Ma negyven éve lépett először ember a Holdra 1969 júliusában világszerte figyelték az Apolk)-ll egyedülálló teljesítményét, az első holdra szállást A holdra szállás kerek év­fordulója alkalmából kü­lönleges műsorral készül az NGC: űrutazásra hívja nézőit. Ezen a héten - má­tól - ötször tekinthetünk este nyolckor a végtelenbe. Utazás az univerzum peremére címmel tegnap már megvolt a beköszöntő film. Egyetlen, vágás nélküli felvételfolyammal mutat­ta meg, mit látnánk űrhajónk ab­lakából, ha keresztül tudnánk szelni a teljes világegyetemet. Neil Armstrong Holdon hagyott lábnyoma mellett elsuhanva lát­nánk a fényesen világító Vé­nuszt, majd következne a Mer­kúr, ez a szinte teljes egészében vasból álló kicsiny bolygó. A Marson tomboló tornádókhoz, kráterekhez és kanyonokhoz ha­sonló nincs a Földön; de egzoti­kum tekintetében a Jupiter sem marad el a „harcias” bolygó mö­gött, hiszen körülötte évszázad­ok óta vörös vihar tombol, amely méreteit tekintve a Földnél há­romszor nagyobb. A Szaturnusz Titán nevű holdján igazi földbé­li táj fogad: a szárazföldeket fo­lyók, tavak és óceánok tagolják, ám ezek anyaga nem víz, hanem folyékony metán. 1969 júliusában világszerte mintegy 600 millióan figyelték lélegzetvisszafojtva, amint Neil Armstrong első emberként egy másik égitestre teszi a lábát. A si­ker teljes volt, azonban adták ol­csón, hisz az Apollo-11 misszió­ját és az azt követő öt holdra szál­lást a történelem legdrágább és legveszélyesebb expedíciói közt tartják számon a szakemberek. A Kockázatos holdra szállás cí­mű film az Apollo-program eddig el nem mondott történeteit oszt­ja meg a nézőkkel (ma 20.00). A 37 ezer kilométeres óránkén­ti sebességgel a Hold felé szágul­dó Apollo 13 fedélzetén két nap­pal 1970. április 11-i felbocsátását követően váratlanul elszabadult a pokol: az egyik oxigéntartály fel­robbant, veszélybe sodorva az űr­hajó levegő- és energiaellátását A legénységnek egyetlen esélye volt az életben maradásra: ha átköltö­zik a lecsatolható holdkompba, melyben megfelelő mennyiségű levegő és víz található két ember két napon át való ellátására. A gond csak az volt, hogy a legény­ség háromtagú, és a Föld három napra volt tőlük. Most az Apollo 13 című film betekintést nyújt ab­ba az emberfeletti teljesítmény­be, melyre szükség volt a túlélés­hez ezen a kockázatos utazáson (holnap 20.00). A Pusztuló univerzum című film megismertet a tudós véleke­déssel arról, miként keletkezett és miként fog elpusztulni a világ- egyetem. Annyi biztosnak lát­szik, hogy az univerzum pusztu­lása még messze van - akár 50 milliárd év is eltelhet a pillanatig (szerda 20.00). A Kozmikus ször­nyek című film egy gigantikus fe­kete lyuk mélyére kalauzol el nagy teljesítményű teleszkópok segítségével (csütörtök 20.00). Hogyan festene a földi világ, ha a Hold nem keringene a bolygónk körül, megtudhatjuk A Hold-rej­tély című filmből (péntek 20.00). A szabadkőműves páholyoktól a mai titkos társaságokig A titkos társaságok mindig is iz­gatták az emberek fantáziáját. A Duna Televízióban ma este indu­ló Titkos társaságok című soro­zat az ismeretterjesztő műfaj esz­közeivel szegezi a képernyő elé a nézőt A négyrészes argentin so­rozat első epizódja a szabadkő­művesség történetét tekinti át a középkortól napjainkig. Ebből ki­derül, hogy az első titkos szövet­ségek tagjai építőmesterek vol­tak, akik szaktudásuk titkait véd­ték azzal, hogy gondosan megvá­lasztották, kit engednek maguk közé. A második epizód az illu- minátusokat veszi górcső alá, azt a szellemi irányzatot, amely a vi­lág központosított irányítását tűz­te ki célul, és futótűzként terjedt a 18. század végén Európa és Észak-Amerika szabadkőműves páholyaiban. ■ Zártságukat szigorúan őrző közösségekről szól a Duna TV új sorozata. Az Egyesült Államok születé­sénél nagy számban bábáskod­tak szabadkőművesek. A har­madik rész arról is beszámol, milyen titkos szimbólumok ke­rültek az amerikai államiság jel­képeire, így a címerre és a bank­jegyre. A negyedik rész három olyan titkos társaságot mutat be, amelynek léte és tevékenysége a 20. századhoz kötődik. ■ Otthon jól jön a nőuralom Már a kilencedik évét töl­ti a TV2-nél Azurák Csa­ba. A Napló és a Mokka műsorvezetője rokon­szenves személyiség, aki segít eligazodni a nézők­nek az élet dolgaiban. Szentgyörgyi Rita- „Nem szeretnék beleké- nyelmesedni a stúdióba”- mondta korábban. Akkor miért a műsorvezetés felé vitte az útja?- Az élet hozta úgy, hogy több szerepem lett a stúdióban. A mai napig készítek riporto­kat, csak kevesebb idő és ener­gia marad a forgatásra. Fontos, hogy a kapcsolat a külvilággal, ismerje az ország gondjait, mert csak úgy tud jó munkát végezni. Egészen más, ha úgy faggatom a politikusokat, hogy amit kérdezek, személyes él­ményen alapul.- Nyáron tölti be a harminc- harmadik életévét. Van-e szakmai csúcs, amit meg­célzott?- Szerintem az ember negy­venhez közeledve elkezd gon­dolkodni, mi az, amit még nem csinált meg. Nem terveztem tu­datosan a pályámat, mindig jöt­tek az újabb feladatok. Mindkét jelenlegi műsoromat nagyon szeretem, és komoly szakmai kihívásnak tartom. A Mokka el­ső órája politikusabb, közéletibb, nagy felkészültsé­get, olvasottságot, rutint felté­telez. A Naplóban pedig az je­lenti a kihívást, hogy a 21. szá­zadi televíziózásban, felgyor­sult életünkben milyen szer­kesztéssel, tartalommal lehet a képernyő elé ültetni a nézőt.- Többször is hívták a köz­szolgálati televízióba. Mi köti a TV2-höz?- Alapvetően hűséges és ne­hezen mozduló típus vagyok. Nagyon jó a társaság, a főnöke­imtől szabadkezet kapok a munkában. Komoly politikai beszélgetős műsorokban kínál­tak szerepet a közszolgálati te­levíziónál, de szeretem azt a faj­ta kettős életet, amit a TV2-ben élhetek riporterként, szerkesz­tőként, illetve műsorvezető­ként. Nem csak a nyomasztó, szürke dolgokkal kell foglalkoz­ni, adott esetben a téma szóra­koztató oldalát is fel lehet vil­lantani. Korábban szentül hit­tem, nincs átjárás a műfajok kö­zött. Ma az a meggyőződésem, hogy az ember hitelessége nem a műsortípustól függ, hanem a személyiségétől.- Kétgyermekes lányos apu­kaként otthon nőuralomban él. Örül neki?- Még soha nem élveztem ennyire, hogy uralkodnak felet­tem. Zsófi lassan négyéves lesz, Hanna másfél esztendős. Olyan rosszak, mint öt fiú. Gré- ti, a párom irányítja az egész családot, rá hárul a gyerekek felügyelete is. Igyekszem kö­vetkezetes, szigorú, de olyan apa lenni, akiért rajongnak a gyerekei. Eddig sikerült... Kalandor és kincsvadász Sidney Tia Carrere nem válogatós, begyűjti az ereklyéket Az elveszett ereklyék fosz­togatói című TV2-n futó sorozat nemcsak a címé­vel utal a nemes elődre, Steven Spielberg klasszi­kus kalandfilmjére. A szép tanárnő, Indiana Jones - női kiadásban. Tvr-hét Főszerepben Christien Anholt és Tia Carrere. Furcsa viszonyban vannak, minden őrültségre képesek A csinos és okos Sidney Fox nép­rajzot és régészetet tanít az egye­temen. Szerinte azonban nem elég a katedráról papolni a rég­múltról, a titokzatos maja kultú­ra emberáldozati rítusáról, vagy a kelta harcosok összecsapásai­ról. Látványosabbá lehet tenni a témát a hallgatóknak, ha az em­ber nemcsak beszél a természe­ti népek termékenységi szertar­tásairól, hanem első kézből szer- N zett információkkal dúsítja. Mert | a kíváncsiság mellett kalandszel- I lem is szorult belé. Maga ered a régi korok emlékei nyomába, tér­képezi föl az eredeti helyszíne­ket, gyűjti be az ereklyéket. Kalandos útjait legtöbbször nem az egyetem fizeti. Sidney megbízói sorában tehetős üzlet­ember, magángyűjtő és vallási vezető, maffiózó és titkos ügynök is megtalálható. A hölgy nem vá­logatós, a halott baseballjátékos ereklyéjének visszaszerzése ugyanúgy lázba hozza, mint a ré­gi ikonok megszerzése. Sidney nemcsak a múlt világában mo­zog otthonosan, a távol-keleti harcművészetben is járatos. Nem ajánlatos hát vele ujjat húzni, bár próbálkozó mindig akad. Sidney kéretlen szövetségesre talál az Angliából érkezett tanár­segéd, Nigel (Christien Anholt) személyében. Ugyan nem lelke­sedik a kalandokért, ám a Sidneyhez fűződő furcsa viszo­nya arra készteti, hogy részt ve­gyen minden őrültségben. Két- balkezességével újabb és újabb bajokat okoz. Sidney megformá- lója az egzotikus szépségű Tia Carrere. A most negyvenkét éves színésznő számára a Gyilkos nap című thriller jelentette a kiug­rást. Eddigi legnagyobb sikerét az Arnold Schwarzenegger nevé­vel fémjelzett Két tűz között című akciófilmben aratta. Tia Carrere énekesnőként is ismert, remekül táncol, és mestere a távol-keleti harcművészeteknek. Nigel Bailey szerepét Christien Anholt alakítja. A nyolcvanas évek végén tűnt föl tévésoro­zatokban. Legutóbb a Flyboys - Égi lovagok című repülős film­ben láthattuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom