Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-25 / 145. szám
12 2009. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK SPORTTŰKÖR A festői szépségű, történelmében gazdag, több mint 700 éves somoskői vár szomszédságában tegnap rendezték meg a 22. Nemzetközi Salgótarjáni Ugrógálát. Az 1999-ben megépített Somoskő Váralja Sportcentrumban már tizedik alkalommal szervezték meg a versenyt, amelyre azt megelőzően mindig Salgótarján Fő terén került sor. Angyal János, az ugrógála szülőatyja, versenyigazgatója ezúttal is remek mezőnyt hozott össze. A férfiaknál az orosz Ivan Uhov 231-el bizonyult a legjobbnak, míg a nőknél az orosz Viktorija Kljugina 194 centiméterrel nyert. hij w jMp ■ -fWr h fi A közönség remekül szórakozott Uhov jött, látott és győzött atlétika 22. Nemzetközi Salgótarjáni Ugrógála, Somoskő Tegnap délután a szép számú közönség elsőként Besenyei Péter műrepülő világ- és Európa- bajnok remek bemutatóját láthatta. Az eseményt Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. ‘A folytatásban Mátraházi Imrét, dr. Tölg-Molnár Lászlót és dr. Nyerges Mihályt ajándékkal jutalmazták meg az atlétikában eltöltött több évtizedes munkájukért. Aztán megkezdődődött a férfi magasugrás, ahol a sztár, az orosz Ivan Uhov volt, aki márciusban megnyerte az idei eddigi legrangosabb versenyt, a torinói fedett pályás Európa-baj- nokságot Torinóban (232 cm), korábban 2005-ben junior Eu- rópa-bajnoki címet is szerzett Litvániában (223 cm). Uhov 218 centiméteren kezdett, melyet könnyedén vitt át, ekkor még nyolcán voltak versenyben, igaz a 222-re már csak hatan maradtak, ahol újabb három búcsúzó volt. Az orosz sztár ezt a magasságot kihagyta, majd a 225-ön másodikra jutott túl. A versenyben lévő olasz Nicola Ciotti harmadikra vitte a magasságot, míg a holland Martija Nuijens kiesett. A léc ezután 231-re került, mely az olasznak soknak bizonyult, igaz az előbbi ugrásával beállította ez évi legjobbját. Uhov szép mozdulattal másodikra vitte át ezt a magasságot, majd a 234-en ugyan volt biztató ugrása is, de nem sikerült átvinnie. A gálán először induló Ivan Uhov jött, látott és esélyeshez méltóan nyert. Legjobb magyarként Harsányi Olivér 218- al a nyolcadik, Pál Robin 214-el a kilencedik, Fajoyomi Viktor 205-el a tizedik, míg Szabó Róbert 200-al a tizenegyedik lett. A nők versenyében hatan indultak, ahol Viktorija Kljugina akkor kezdett ugrani, amikor Szabó Barbara az utolsó érvényes ugrását teljesítette 180 centiméteren. Az orosz ezután is elsőre vitt minden magasságot, egészen 194-ig, majd a 198-on is volt jó ugrása, de nem tudta teljesíteni. A magyarok közül Szabó az idei junior fedett pályás bajnok (tavaly szabadtéren is nyert a juniorok között) második lett, Bihari Patrícia 174- el negyedik, míg Erős Enikő 171- el az ötödik helyen zárt. 22. Nemzetközi Salgótarján, Ugrógála, Somoskő. Eredmé nyék. Magasugrás. Férfiak (11 induló): Ivan Uhov (orosz) 231 2. Nicola Ciotti (olasz) 225 3. Martijn Nuijens (holland 222. Nők (6 induló): 1. Viktori ja Kljugina (orosz) 194, 2. Sza bó Barbaral80, 3. Barbon Lalákova (cseh) 177. Balogh Tibo Női dobogósok (balról: Szabó Barbara, Viktorija Kljugina és Barbora Lalákova Az olasz Nicola Ciotti 225-el második lett a férfi magasugrásban Az orosz Viktorija Kljugina 194-el nyerte a női magasugrást Besenyei Péter műrepülő világ- és Európa-bajnok ezúttal is remek légibemutatót tartott