Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-24 / 144. szám
2009. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK 5 JÓ TANÁCS Nem látok jól az új szemüveggel sokba van Olvasónk új szemüveget rendelt egy optikai szaküzletben orvosi vizsgálat után. Nem lett jó, ezért a régi szemüvege receptje alapján csináltatott egy másikat. Azzal sem lát jól. az úr úgy gondolja, a pénznek legalább egy része visz- szajárna, hiszen a két szemüvegért sokat fizetett, és a végén egyiket sem tudja használni. Ebben az esetben az a kérdés, valóban hibázott-e az üzlet. Mert ha pontosan az orvosi vizsgálat alapján megállapított paraméterekkel készítették el az első szemüveget, akkor a bolt vétlen. Akárcsak akkor, ha a második szemüveg lencséi pontos „másolatai” az úr régi szemüvegének. ha viszont úgy áll a helyzet, hogy az üzlet valami mást csinált, mint amit az orvos helyben felírt, illetve a másik szemüveg nem ugyanolyan, mint a régi, akkor a minőségi reklamáció jogos. A vásárlót kártalanítani kell, és újra kell készíteni a szemüveget. hogy mi az igazság, azt egy bevizsgálás döntheti el. A kedves vásárló tehát minőségi reklamációt tehet, amelynek nyomán az üzlet köteles felvenni a reklamációs jegyzó'könyvet. Feltéve, ha nem rögtön a helyszínen állapodnak meg a felek abban, hogyan rendezik a problémát. Ezt Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Felügyelőségének osztályvezetője mondta el. Az üzlet a jegyzőkönyvezés után elrendeli a bevizsgálást. Amennyiben a hiba a gyártásból adódik, és a bolt korrektül jár el, újracsináltatják a szemüveget. de az is elképzelhető, az úr nem hagyott időt magának, hogy megszokja az új szemüveget. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu AZDASAG Nagyobb hazai szélerőművek 1. Mosonmagyaróvár 5x 2000 KW 6. Levél 12x 2000 KW 10. Jánossomorja 4» 2000 kW 5x 2000 KW 12» 2000kW 4» 2000 kW 2. Mezőtúr 1x 1800 KW 7. Bakonycsemye H2000KW 11. Acs 1» 2000kW 3. Törökszentmiklós 1x 1500 kW 8. Sopronkövesd 4x 3000 kW 12. Pápakovácsi 1» 2000 kW 4. Felsőzsolca ÜB <1800KW 0. Nagytózs 3» 3000 kW 13. tösigmánd 25» 2000 kW 5. Csetény 2x 2000 kW Forrás. Magyar Szétonargia Társasig Kedvezőbb szelekre várva régi-új energia Egyszerűbb és gyorsabb engedélyezés jól jönne Egy éve van még arra - nem is olyan sok idő hogy a megújuló energiákkal kapcsolatos nemzeti cselekvési tervet a kormány benyújtsa Brüsszelnek, az uniós bizottságnak. Ha csak körbenézünk az országban, látható, bőven lenne még tennivaló e téren is. VG - Németh Márk Bár jelenleg egy százalék alatti a szélenergia részesedése a hazai villamosenergia-termelésből, a szakmabeliek szerint 2020-ra az egyik legfontosabb megújuló energiaforrássá válhatna, ha a kormányzat azonnali, az elterjedését segítendő intézkedéseket hozna - hangzott el a Magyar Szélenergia Társaság (MSZT) és az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) rendezvényén. Magyarországon most összesen 177 megawatt szélerőmű-ka- pacitás üzemel, ez az európai 65 ezer megawattos összkapacitás- hoz képest is elenyészően alacsony. Pedig a szakértők szerint rendkívül nagy hazánk szélenergia-potenciálja. Mint azt Tóth Péter, az MSZT elnöke elmondta: ha minden olyan helyre szélerőműparkot építenének, ahol azt a tájvédelmi és környezetvédelmi előírások lehetővé teszik, és ahol gazdaságos a telepítés, akkor összesen 56,8 tera- wattórás viUamosenergia-terme- lést lehetne elérni. A megújuló energiaforrások, ezen belül a szélenergia hasznosításának bővítése uniós követelmény is: az EU direktívája minden tagállam számára megállapította a megújulókra vonatkozó kötelező célkitűzést, így Magyarországnak azok arányát az energiaszerkezetben 2005- ben mért 4,3-ről 13 százalékra kell növelni 2020-ra. „Az Európai Bizottság tanulmányában használt modell szerint Magyarország potenciálja alapján 2020-ra 20 százalékos arány is teljesíthető lenne, de bármi, ami a 13 százalék felett lenne, lehetőségeket jelentene a helyi gazdaság számára” - mondta Hercsuth Andrea, az Európai Bizottság Közlekedési és Energiaügyi Főigazgatóságának tisztségviselője. A megújuló energiával kapcsolatos nemzeti cselekvési tervet, amely leírja a cél eléréséhez szükséges intézkedéseket, 2010 júniusáig kell benyújtani az Európai Bizottságnak. Addig azonban, hogy kihasználja hazánk a szélenergiában rejlő lehetőségeket, még számos teendő van. „Ha a korNapi húsz új szélerőmű az EU-ban tavaly az európai unión belül az újonnan beépített villamosenergia-termelő kapacitás 36 százaléka szélenergiából származott, megelőzve minden más technológiát, beleértve a gáz-, a szén- és az atomenergiát is. Tavaly átlagosan húsz szélerőművet építettek minden egyes munkanapon. Az év végére összesen 160 ezer dolgozót alkalmaztak közvetlenül és közvetetten a szektorban, ebbe körülbelül 11 millió eurót fektettek be az EU-ban. 2020-ig a szélenergia-szektorban alkalmazottak száma valószínűleg megduplázódik. „Az európai pozitív növekedési tendenciák megismételhetők lennének Magyarországon is, új munkahelyeket és megélhetést biztosítva a magyarok számára” - mondta ezzel kapcsolatban Jacopo Moccia, az EWEA szabályozási tanácsadója. mányzat azonnali intézkedéseket tenne az engedélyezési eljárások és a megújuló energiaforrások hálózati csatlakozása terén, a szél lehetne az egyik legfontosabb szereplő a 2020-as megújulós célkitűzések elérésében” - véli Tóth Péter. Jelentősen fejleszteni kell a magyar vil- lamosenergia-hálózatot, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. által a szélenergiára megszabott 330 megawattos korlátot pedig 2020-ig nagymértékben ki kellene bővíteni - mondta Kovács Máté, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetfejlesztési főosztályának tanácsosa. A többséget nem érdekli A magyarok 38 százaléka mondja magáról, hogy érdekli a környezetvédelem. Amíg a szelektív hulladékgyűjtés a fogyasztók felét foglalkoztatja, addig az olyan fogalmak, mint a klímaváltozás vagy a társadalmi felelősségvállalás, még idegenül csengenek az embereknek, állapította meg legutóbb a GfK Hungária és a TÁRKI közös felmérése. A legszegényebb rétegek hajlandók a legkevésbé védeni a környezetet. Érdemes ezen változtatni. wEsnzEm Csehek gyártják a Globus löncshúst a pályázatot elnyerő cseh Hamé július közepétől jogosult a Globus márkájú húsalapú konzervtermékek gyártására és forgalmazására. Átadták a receptúrát is. A Globus csoport a jövőben a két legnagyobb súlyú termékcsoportjára, a mélyfagyasztott és a zöldségkonzerv termékeire kíván fókuszálni, e téren jelentős beruházásokat hajtottak végre. Most örülhetnek a frankhitelesek a hazai deviza tegnap 1,4 százalékot erősödött az euróval szemben: 277-ös szintig. Míg a svájci frank ellenében 3 százalékos volt a kapaszkodás. A svájci jegybank ismét frankeladásba kezdett. A magyar háztartások jelentős része svájci frankban adósodott el: az adósságállomány 63 százaléka van denominálva frankban. Kevésbé habzik júliustól a Rába új szűrőberendezést működtet júliustól a Boxmark cég feldbachi bőrgyára. A kétmillió eurós beruházás jótékony hatással lesz a Rába habzására. Erről is tárgyalt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter osztrák kollégájával. A Rába akcióprogram minden kinti bőrgyárat a szűrők korszerűsítésére kötelezi. Magyar- ország továbbra is el akarja érni, hogy a heiligenkreuzi hulladékégető az országhatártól távolabb épüljön meg. Szabó: tisztulni fog a Rába Pannon Támogatás a mezőgazdasági géppark fejlesztéséhez uniós források A kérelmek beadási határideje július 15-e, elszámolni október 31-ig kell a gazdáknak légóta halogatott beruházások /alósulhatnak meg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Aogram (ÚMVP) gépbeszerzési jályázatának jóvoltából. Olyan íszközöket tudnak beszerezni íz agrárvállalkozások ennek rétén, amelyeket addig íélkülözniük kellett, íolott segítségükkel tönnyebben és haté- tonyabban tudnak lolgozni. Sokan régi, ílavult vagy elhaszná- ódott gépeik lecseréléséhez tasználják fel a támogatási kére- em pozitív elbírálását követően negkapott összeget. Van olyan jazdálkodó, aki egy-két géppel gyarapítaná az állományt, mert ennyit ítél szükségesnek vagy ehhez elegendő önrészt képes előteremteni, de akad példa arra is, hogy jócskán megújulhat a teljes eszközpark a közösségi források segítségével egy mező- gazdasági vállalkozásnál. Nagyobb gépcsomag beszerzéséhez kért és kapott uniós pénzt például a Komáromi Mezőgazda- sági Termelő és Szolgáltató Zrt. 2008-ban összesen 500 millió forintnyi beruházásba vághattak bele az ÚMVP-nek köszönhetően. A pályázatot megelőzően jobbára régi berendezéseket alkalmaztak, ezért már rendkívül időszerű volt új, nagyobb hatékonyságú munkagépek beszerzése. A társaság ugyanis összesen 4500 hektáron gazdálkodik, s egyáltalán nem mindegy, mire menynyi időt és energiát áldoznak - fejtette ki Sánta Balázs. A komáromi agrárvállalkozás kontrolling vezetője részletezte: a legjobban az lendíti előre munkájukat, hogy a gépbeszerzési pályázat előző fordulójában számos új szántóföldi géppel gazdagodtak. A munkagépek idén már elkezdték a törlesztést a Komáromi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nél, mivel a kiírás feltételei között felsorolták, hogy október végére el kell számolni a támogatással - ez már ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2Q07-2G13 meg is történt. A jelentős mértékben megújult eszközparkban minden második traktor az uniós forrásnak köszönhetően beszerzett darab, a többit még a szarvasmarha-tenyésztés egyes fázisaiban használják. Az ekék tekintetében szint- _________ úg y 50 százalékos az új szerkezetek aránya a készletben, amit óriási előrelépésként könyvelnek el Komályázatából kapott összeghez a komáromi társaságnak az uniós gyakorlatnak megfelelően saját erőt is biztosítania kellett, a kiadások 75 százalékát kellett önrészként letenniük az asztalra. Tehát lényegesen nagyobb ösz- szegből voltak ké★ ★ ★ ★ ★ ★ romban. Összességében tehát teljesült az a cél, hogy szinte gyökeresen átszabják a munka menetét és minőségét a közösségi támogatásokkal. Az ÚMVP gépbeszerzési pépesek fejleszteni, mint amennyire a támogatás nélkül lehetőség adódott volna - emelte ki a kontrolling vezetője, hozzátéve: tervezik a folytatást is. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból származó források ismét elérhetők az ag- rárium szereplői számára. A kiírás értelmében nemcsak kérelmeiket kell benyújtaniuk a július 15-i határidőn belül, hanem az elszámolás is még ebben az esztendőben történik, méghozzá október 31-ig. Attól biztosan nem kell tartani, hogy nem lesz elég jelentkező, hiszen már az előző forduló zárásakor világos volt: nagy még az igény a mező- gazdasági vállalkozások körében a technológiai fejlesztést célzó uniós támogatásokra. Európai Mezőgazdasági Vidék- fejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával