Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-23 / 143. szám

009. JUNIUS 24. SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE anctábor ásztó. A Teleki László Művelő- ési Központban napközis tá- ort szerveznek június 29 és jú- us 3 között, a résztvevők mo- ern táncot tanulhatnak és kéz- lűves foglalkozásokon vehet­tek részt. fócsnifesztivál i kastélykertben íátonyterenye. Negyedik alka- jmmal rendezi meg a város nkormányzata a „Terennei ocsnifesztivált” június 27-án, 0 órától a Gyürky-Solymosy tastélyparkban. n megméret- etésen egyéni versenyzők és sapatok is összemérhetik fő- őtudományukat, a legízlete- ebb tócsni készítőit értékes újakkal jutalmazzák. A ren- lezvény ideje alatt szórakozta- ó programok is várják az ér-. leklődőket. Iliver ÍZÓCSény. A balassagyarmati tózsavölgyi Márk Művészeti Is­kola Szécsényi Tagintézményé- íek színjátszósai, Garamvölgyi Andrea növendékei felnőtt sze- ■eplők közreműködésével júni- ís elején mutatták az Oliver cí- nű kétrészes musicalt. Az elő- idásnak, amelyet Garamvölgyi Andrea rendezett nagy sikere .-an a városban. Június 27-én ;ste 7. alkalommal tűzik műso- ■ukra. Minden valószínűség szerint nem utoljára. Nosztalgikum Balassagyarmat június 27-én 20 órától harmincasok karaokeval ísszekötött nosztalgia bulijára <erül sor a Mikszáth Kálmán Vlűvelődési Központban. Óvoda felújítása ■ndrefalva. a község óvodáját ■égen fel kellett volna újítani, óz épület öreg, a hátsó fala vi- :esedik, a nyílászárók rosszak, íem szigetelnek. Az önkor- nányzat többször is pályázott a ípület felújítására, eredmény- elenül. Most a kitartásukat si- cer koronázta. Csóriné Jotyánszki Ágnes polgármes- er lapunknak elmondta, hogy jályázat útján 14.7 millió forin- ot kapnak. Ebből a pénzből és 1 10 százalékos önerőből eltud- ák végezni a belső felújítást, a alak szigetelését, a padlózat sseréjét. Új nyílászárókat építe­lek be, s felújítják a vizesblok­kot, kifestik a helyiségeket. Salgótarján - Bátonyterenye. a ta­/alyi rendezvény sikere kap­csán a Személy-, Vagyonvédel­mi, Magánnyomozói Szakmai Kamara Nógrád Megyei Szerve­zetének elnöksége azt a határo­zatot hozta, hogy, közösen a N’ógrád Megyei Hírlappal az dén is megrendezi július 4-én, szombaton a vagyonőrök csalá- li napját és minden érdeklődő 'andevúját az országszerte hí- ~es maconkai tóparton. A megyei napilappal közösen szervezzük az idén is ezt a ren- lezvényt - mondta tájékoztató­éban Czenegál Elemér, a kama- 'a megyei elnöke -, és komoly kulturális programokat is mű­sorba vettünk. Kiss Szilvia ope- 'ett énekes mellett természete­Tehetségből nem volt hiány a fesztiválon fotó: gyurkó péter Salgótarján. Az elmúlt hétvégén megrendezték a harmadik Észak-magyarországi Tehetség­kutató Rock Fesztivált. Április végén hirdették meg a ver­senyt, olyan lehetőséggel, hogy interneten keresztül is lehetett szavazni mely együttesek jut­hatnak be. A szavazás lezárása után 50 zenekar jelentkezett, azonban ebből csak 24 juthatott tovább a zsűritagok döntése alapján. Az elődöntők, amelye­ket Pásztón és Balassagyarma­ton rendeztek nagy sikert arat­tak. A fesztivált két nap alatt bo­nyolították le. Ezeken a napokon különböző stílusú zenékkel szó­rakoztatták a közönséget a csa­patok. Az elődöntőkből bejutott zenekarok fellépési sorrendjét sorsolással döntötték el. A kon­certek ideje alatt tombolahúzást és a „Rock-történet a 70-es évek­től napjainkig” című kiállítást is megrendezték, ez utóbbit Mezei István nyitotta meg, aki régen a pop-rock tábor főszervezője volt. A kiállítás július 15-ig megte­kinthető a József Attila Művelő­dési és Konferencia-központ au­lájában. Egyik zenekar se távozott üres kézzel. A megmérettetésen első helyezést ért el a soproni Blizard elnevezésű banda, a csapat 120 ezer forintos nyereményben ré­szesült Salgótarján város jóvol­tából. A második lett a budapes­ti Peacetones, nekik a Hangár Stúdió biztosítja a hanganyaguk elkészítését. A harmadik helye­zett a debreceni Aetrigan együt­tes, akik a 2010-es Dark River Rock Fesztivál részvételét nyer­ték el, amelyet Erdélyben ren­deznek majd. Nyitva lesz a várkapu Salgótarján-Salgóbánya. a Salgóbányai Várkapu Idősek Klubja és a Nyitott Könyv Olvasó­kör Egyesület - TEMI Könyvtár közös rendezvényt szervez „Nyit­va van a várkapu...’’ címmel júni­us 26-án. A résztvevők az idősek klubjában gyülekeznek 8 órakor, majd Svecz István, a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezet vezetője, vala­mint Pádár Lászlóné, a TEMI Könyvtár igazgatója nyitja meg az egész napos programot. A kö­zös nyársalást követően a jelenlé­vők kirándulásra indulhatnak a közeli Boszorkánykőre, ahol geoládát helyeznek el. A bogrács­ban főtt ebéd elfogyasztása után különböző vetélkedőkön - puz­zle, totó, darts, mozi-kvíz - mér­hetik össze tudásukat és ügyes­ségüket a résztvevők. A rendez­vény házigazdája Holecz Istvánná, a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása Szociális Központjának vezetője lesz. Nyitott órák Salgótarján. Dr. Juhász Tibor al­polgármester június 24-én, szerdán 8 és 12 óra között foga­dónapot tart a városházán. Megszépül a falu Karancsalja. Az „út a munká­hoz” nevű közmunka program keretében 37 főt alkalmaz az önkormányzat. A település la­kosságának célja, hogy környe­zetüket rendezettebbé varázsol­ják. Ennek megvalósítása a közmunkások segítségével tör­ténik, akik füvet vágnak, virá­gokat ültetnek, valamint virág­ágyásokat készítenek. Fogad a polgármester Salgótarján. Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város polgármestere június 25-én, csütörtökön foga­dónapot tart a városházán 8 és 12 óra között. Családi foglalkozás Salgótarján. Szórakoztató műso­rokkal várják a gyermekeket és szüleiket a SITI-ben június 24- én, szerdán 10.30 órától 12.00- ig. A program vezetői: Kuborczik Istvánná és Balázs Istvánné mondókákkal és gyer­mekdalokkal kedveskednek a résztvevőknek. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. Salgó-Sík Kft: a remény még él... (Folytatás az 1. oldalról.) Ekkor a gyár póthiteleket igényelt, ám eze­ket a bankok olyan feltételekhez kötötték, amelyeket a május 20-i taggyűlés nem tu­dott vállalni. Ekkor az összes számlájukra inkasszót vetettek ki, s 50 millió forintot azonnal le is emeltek onnan.- A tavaly még virágzó cég tehát nem szakmai okok és nem a piacszűkülés mi­att jutott ilyen nehéz helyzetbe, hiszen jelenleg is bővelkednek megrendelések­ben. Az elmúlt évek, évtizedek legna­gyobb haszonélvezőin, vagyis a bankokon múlik a Salgó-Sík Kft. sorsa - hangsú­lyozta Székyné dr. Sztrémi Melinda, hoz­zátéve: Salgótarján költségvetésében a Salgó-Sík Kft. bezárása 8,5 millió forint kiesést okozna. A 2006-os konvergenciaprogram meg­jelenésével és az azzal járó, elsősorban az építőipart sújtó megszorításokkal kez­dődtek a problémák Fejérvári Géza, a Salgó-Sík Kft. ügyvezetője szerint. Ettől kezdve, az állami beruházások és a la­kossági megrendelések visszaesése mi­att - bár még tavaly is nyereséggel zár­tak - évről-évre csökkent a cég árbevéte­le. A forint árfolyamcsökkenése adta meg az újabb lökést, ami közel 130 millió fo­rint veszteséget okozott a cégnek. A bankokkal a pénzügyi probléma meg­oldása érdekében ez év januárjától folyta­tott tárgyalások - a pénzintézetek által szabott, vállalhatatlan feltételek miatt - rendre eredménytelennek bizonyultak. Az egyik kiváltó tényező a körbetartozás volt: a Salgó-Sík Kft-nek 2008 végén 200 millió forintot meghaladó követelése volt, s a partnerek egyre nehezebben törlesztenek. Ám a „végső döfést” a bank vitte be, megpecsételve ezzel a Salgó-Sík Kft. sorsát...- Az évközi hitel törlesztésének határide­je lejárt, az átütemezéstől elzárkózott a pénz­intézet, ezért a bank május 22-én inkasszót nyújtottak be, s minden pénzt levettek a számlánkról. Ezzel fizetésképtelenné vált a cég. Mivel piacaink vannak, s ez évben is nyereséges termeléssel számolunk a felszá­moló szándéka az, hogy-működés közben ér­tékesítse a céget - fejtette ki Fejérvári Géza. Az ügyvezető igazgató hozzátette: ameny- nyiben a felszámoló elképzelésének megva­lósításához hozzájárulnak a hitelezők - aki­ket az eljárás május 27-i megindulását köve­tő kilencven napon belül kell összehívni -, akkor megmenekülhet a Salgó-Sík Kft. A társaság tele van megrendelésekkel, így je­lenleg is működik: a dolgozók egy műszak­ban, teljes kapacitással termelnek. sen szerepet kap a népzene, így például a dorogházi asszonykó­rus, valamint a néptánc bemuta­tó is. A különféle versenyek kö­zött lesz tájfutó, horgász ver­seny is de bizonyára népszerű lesz a sörivó verseny is. A gye­rekek lovagolhatnak, a kiseb­Sándor József és Czene gál Elemér Biztonsági őrök randevúznak tóparton bek részére légvár „épül”. Sze­retnénk népművészeti sátrat fel­állítani, ahol az érdeklődők megismerhetik, hogy valójában milyen a népi fazekasság. A lá­togatók kipróbálhatnak számos kézműves foglalkozást is. Szeretnénk és reméljük, hogy az idén lesz rendőrségi be­mutató, illetve tűzoltó, illetve katasztrófavédelmi eszközök bemutatója is. Nyilván nem maradhat el a hagyományos hórgászverseny, hogy a tóbirodalom pecásai el- dönthessék kié lesz aznap a fo­gási dicsőség. A szervezők bíznak benne, hogy ott lesznek a kazári laska- és a vanyarci haluskakészítők, és az érsekvadkerti göncfőző csapat, s talán esetleg az Ezüst­fenyő otthon tócsnikészítői is. Ennek a rendezvénynek el­maradhatatlan része a főzőver­seny. Három kategóriában az idén is megrendezzük: levesek, pörköltek és hal étel kategóriá­ban. A kamarában várjuk a csa­patok jelentkezését. Érdemes mielőbb jelentkezni, mivel csak 17 csapat számára van lehető­ség ízes tudományának csillog­tatására. A díjazottak különféle tárgyjutalmakon, ajándékutal­ványokon osztozhatnak a támo­gatók jóvoltából. A kamara minden biztonsági cég vezetőjét írásban értesíti a rendezvényről, a várható prog­ramról, amire tőlük választ vá­runk. A vagyonőröket szeretettel várjuk’családjukkal együtt, s a vagyonőri igazolvány bemutatá­sával vendégül látjuk őket egy bográcsgulyásra és egy pohár italra. Természetesen vagyon­őreinken kívül minden érdeklő­dőt szívesen látunk. Érthető, hogy a tavalyi nagy sikerre va­ló tekintettel az idén is minél több biztonsági őrt és érdeklő­dőt várunk. A szervezők számos meglepe­tés mellett tervezik, hogy min­denki, aki belép a szigetre kap egy számot, amit érdemes lesz megőrizni az esemény zárásáig, mivel néhány szám tulajdonosa kiemelt meglepetésben része­sülhet - mondta lapunknak Sán­dor József a kamara titkára. Rockbandák „háborúja"

Next

/
Oldalképek
Tartalom