Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-20 / 141. szám

tt 2009 JUNIUS KOZELEr Ágh Péter ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidelitas Miskolcon szombaton. Az eddigi elnök, Szijjártó Péter nem jelöltette magát, mivel kommunikációs feladatai mellett az elnöki stáb vezetője is lett. Ágh azt javasolta a kormánynak, hogy vonuljon csendes pihenőre, és ne nehezítse a fiatalok életét. nana » ras Földrengések Boszniában és Horvátországban A RICHTER-SKÁLA szerinti 4- 5-ös erejű földrengések ráz­ták meg kora délután Hor­vátország déli részét és Bosznia-Herecegovinát. Az első rengések epicentruma a horvátországi Selina és Nin település közé esett, majd Zára (Zadar), és a bosznia-hercegovinai Posusja település körzeté­ben volt. A földmozgás Trogir, Makarska, Sibenik környékén és a dabnát szi­geteken mindenütt érezhe­tő volt. Sérülésekről és anyagi károkról nem érkez­tek jelentések. Megint érvénytelen volt a pécsi választás MINDEN BIZONNYAL új vá­lasztást kell kiírni, miután a második fordulóban sem volt meg a szükséges (25 százalékos) részvétel a pécsi időközi választáson. A Tol­ler László volt pécsi polgár- mester parlamenti képvise­lői helyére kiírt voksoláson este fél hétig mindössze a választásra jogosultak 17,03 százaléka jelent meg. Leg­korábban szeptember elején szavazhatnak újra. Bajnai: A Jobbik nézetei veszélyt jelentenek „A KORMÁNY támogatja azt a törvényt, amely tiltaná a holokauszttagadást Ma­gyarországon” - mondta Bajnai Gordon. A miniszter- elnök szerint minden de­mokratikus erőnek köteles­sége fellépni a szélsőséges eszmék ellen, a Jobbik né­zetei pedig veszélyt jelente­nek a magyar demokráciá­ra. A kormányfő izraeli útja előtt méltatlan, lehangoló és gyalázatos cselekedetnek minősítette a pesti rakpar­ton lévő holokauszt-em- lékmű meggyalázását. Bajnai a szélsőségek ellen szólt Az RMDSZ jelöltet indít az elnökválasztásokon SAJÁT JELÖLTET KÍVÁN indíta­ni az őszi romániai elnök- választásokon az RMDSZ - erre a döntésre jutott a hét­végén Kolozsváron a Terü­leti Elnökök Konzultatív Ta­nácsa. A jelölt személyére vonatkozóan több név is fel­merült, döntést azonban a hétvégén Marosvásárhe­lyen hoznak majd. Dávid Ibolya a Fidesszel kokettál MDF A párt országos gyűlésén megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt Nyílt szavazáson erősítet­ték meg az MDF hétvégi országos gyűlésén Dávid Ibolyát pártelnöki pozí­ciójában. Dávid a Fidesz és az MDF együttműködé­sét szorgalmazta a szélső­jobb megerősödése ellen. Éber Sándor „A bizalmi szavazás több mint kétharmados többséggel megerő­sítette az MDF elnöke és elnöksé­ge által folytatott politikát” - je­lentette ki szombaton Kerék- Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője. A budapesti országos gyűlésen a szavazásra jogosult 378 küldött­ből 274-en jelentek meg. A kül­döttek 182 igen, 72 nem és 20 tar­tózkodással erősítették meg párt­elnöki pozíciójában Dávid Ibo­lyát „Ez kényelmes, magabiztos többség” - értékelt Makay Zsolt, az országos választmány elnöke. A hiányzó két elnökségi helyre Herényi Károlyt és Joó Szabolcsot választották. A voksolás után többtucatnyi küldött elhagyta a zárt ülést. „Szomorúan távozok a pártból” - hangoztatta Porkoláb Mátyás. A budapesti választmány volt elnö­Dávld Ibolya pártelnököt megerősítették, de sokan vitatják ennek módját ke szerint mintegy ötvenen lép­hettek ki a pártból. így tett Grezsa István, a párt Csongrád megyei elnöke. Thaisz Miklós, az Ifjúsági De­mokrata Fórum (IDF) alelnöke sé­relmezte, hogy az igen szavazato­kat nem számolták meg, és zava­rosak voltak a körülmények. Sze­rinte sok küldött nem is tudta, mi­ről szavaz, ugyanis konkrétan nem azt tették fel szavazásra, hogy Dávid maradjon-e a párt el­Határozatképtelenség az SZDSZ-nél „MEG LEHET TARTANI az SZDSZ július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését annak ellené re, hogy határozatképtelen volt a párt országos tanácsá­nak (ot) rendkívüli ülése ” - közölte Fodor Gábor. A volt pártelnök szerint egyszerűbb lett volna, ha szombaton meghozzák a még szükséges döntéseket, de a küldöttgyű­lést így is megtartják. Szent- Iványi István, az ot elnöke el­mondta: akár július 4-én helyben is lehet elnökjelöltet állítani. Nemzetközi csapattal a hazai sikerekért. www.mol.hu HIRDETÉS MOL. MAGYARORSZAG VILÁGCÉGÉ. nöke. Kifogásolta, hogy kritikák nem hangozhattak el, s „megle­hetősen diktatórikusán vezették le az ülést”. Az MDF alapszabályá­nak szombati módosításával az IDF kikerült pártból. Karsai Péter erre úgy reagált, hogy a választ­mány elnöke felolvasta a határo­zati javaslatot, mely arra vonatko­zott, hogy megerősítik-e a pártel­nököt és az elnökséget Sokan sérelmezték, hogy mi­ért volt nyílt szavazás, és az erről szóló javaslatot nem szombaton, hanem már korábban elő kellett volna terjeszteni. Kerék-Bárczy szerint bizalmi szavazás esetén lehet nyílt szavazást is tartani. Annak sincs szerinte semmi je­lentősége, hogy a küldötteket me­gyénként csoportosítva ültették le. Ezt mások úgy értékelték, hogy a vezetés így mérte fel, hogy melyik megyében kell változtatni a vezetésen. „Értelmes konzervatív összefo­gásra van szükség a szélsőjobb ellen” - hangoztatta sikere után Dávid Ibolya. Az MDF elnöke sze­rint a június 7-i választás bebizo­nyította, hogy csak a jobboldal mentheti meg az országot a szél­sőjobbtól, melyhez elengedhetet­len a Fidesz és az MDF együtt­működése. A szocialistáknál már nincs triumvirátus „A július 4-i kongresszuson az MSZP szögezze le: továbbra is töretlenül támogatja a kormányt a gazdasági válságkezelésben” - kezdte el sorolni vasárnap Lend- vai Ildikó a párt legfontosabb fel­adatait. A párt legfelső döntés­hozó szervének el kell indítania a választási program készítését, és ki kell tűznie az új miniszter- elnök megtalálásának határide­jét, amely egy nyár végi, ősz ele­ji kongresszuson meg is történ­het. Lendvai szerint a politika iránti általános bizalomvesztés megállítására egy új, fiatal kor­mányfőjelöltre van szükségük. A pártelnök bejelentette, hogy megalakult az MSZP országos vá­lasztási bizottsága, így befejező­dött a háromtagú ügyvezetés munkája. Lendvai áprilisban az­zal a feltétellel vállalta a pártel­nökséget, hogy a következő tiszt­újításig vele együtt Kiss Péterrel és Szekeres Imrével egy három fős ügyvezetést működtetnek. ■ AzMSZP-elnökségis adakozik az alapba AZ MS országos elnökségé nek tagjai egyhavi fizetésüket ajánlják fel a krízisalapba - közölte Lendvai Ildikó. A párt július 44 kongresszusán gyűjtést is rendeznek a hátrá­nyos helyzetben élők megsegí­tésére. Az alapból a válság miatt nehéz helyzetbe került családok kapnak vissza nem térítendő támogatást

Next

/
Oldalképek
Tartalom