Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-20 / 141. szám
2 2009. JÚNIUS 22., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Lopott - előzetesbe került S. K. Salfdtariáfl, Egy 36 éves, ságúj- falui lakcímmel, de salgótarjáni tartózkodási hellyel rendelkező férfi pár napja a főplébánia előtti zebrán akart átkelni egy kerékpárral, amikor megállították a járőrök. Az egyenruhások már jól ismerték őt: több biciklilopás kapcsán is felmerült a neve - tudatta Hidasi Béla, a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőhelyettese. A fiatalember a nála lévő kétkerekűvel ezúttal sem tudott megnyugtató módon elszámolni: előbb azt állította, hogy Bátonyterenyéről hozta, utóbb pedig azt, hogy egy kuka mellett találta. Egyik változat sem adott azonban választ arra, hogy boríthatja por a kerékpár teljes felületét, hiszen egész nap esett az eső. A nyomozás során aztán kiderült, hogy a bicikli egy Rákóczi úti lakóépület pincéjéből tűnt el, ahogy az a nadrág is, amelyet az elkövető viselt - tulajdonosuk kétséget kizáróan felismerte ezeket a tárgyakat. Mivel a férfi ellen már több eljárás is folyamatban van, őt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Ml NEM EMELJÜK, VISSZAADJUK AZ ÁFÁT! Minden vásárlónk, aki 2009. Június 22-től június 25-ig WWW.nogrddK6r.hu Salgótarjánban a Pécskő Áruhá; rwháxafi, gyermekruházati, lakástextil, fehérnemű, cipő-,vagy Játék osztályán, ai Adidfv- és A&A Sportruházati üzletben vagy Balassagyarmaton az Ipoly Áruház fehérnemű és lakástextil osztályán 2000 Ft ftltttl összegért vásárol, az ÁFA összegéről ajándékutalványt kap, A játék az élet öröme A kiállításon láthattuk, hogy mivel játszottak egykoron a gyermekek Szenográdi Ferenc iiftiiíííak; A Ménes-patak Menti Egyesület és Endrefalva önkormányzata szervezésében június 20-án szombaton 10 órakor a község közösségi házában megnyílt a IV. Ménes-patak Menti Játékfesztivál. Az ez évi felhozatal is igen színes és gazdag. Bemutatkoztak a játékcéh alkotói: Gémesi Dénes Júlia, Hellenbach Gabriella, Gera Klára. A Kis Áron Magyar Játéktársaságból Rocháni Büdy Annamária, Maruzsné Kovács Éva, akinek makettjein végignézve egy képzeletbeli hazai és európai utazáson vehetünk részt, megcsodálhatjuk a várat, a nevezetes építmények hű kicsinyített mását. A Néprajzi Múzeum a kiállítók rendelkezésére bocsátotta a finnugor népek játékait. Kuriózumai a kiállításnak a japán papírsárkányok. Antal Andrásné csuhéjból készült különböző figuráit hozta el Endrefalvára. Egy külön teremben az endrefalviak állítottak ki. Láthatjuk, hogy mivel játszottak egykoron a gyermekek, s ott vannak mellette korunk képességfejlesztő játékai. Az endrefalvi gyermekek lerajzolták kedvenc játékaikat, a legjobbakat a kiállításon mutatták be. Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester köszöntőjében köszönetét mondott mindazoknak, akik a kiállításon bemutatták gyűjteményüket. Megköszönte a pedagógusoknak, akik az idén is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, a nyugdíjas klub tagjainak, hogy egykori játékukat rendelkezésükre bocsátották. Külön megköszönte Tóth Andrásnak, a Ménes-patak Menti Egyesület alelnökének a munkáját, aki jelentősen hozzájárult a kiállítás anyagainak összegyűjtéséhez. Annak a reményének adott kifejezést, hogy az idén is olyan látogatottsága lesz a rendezvényüknek, amely erőt és hitet ad a további folytatáshoz. Tóth András köszöntőjében arról szólt, hogy ez már negyedik fesztiváljuk, de minden évben újat tudtak mutatni. Egyedi állandó kiállítójuk, Maruzs Éva, de ő is minden évben más-más anyaggal jelentkezik a kiállításon. Hangsúlyozta az ember, a közösségek életében a játék, a hagyományok szerepének a fontosságát. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy kiállításuk hagyományteremtő. Végezetül a játék öröméről, anna személyiséget formáló hatásáról szólt. Mindazok, akik a kiállítást végignézik, i mét rádöbbenhetnek arra, hogy a játék ner zeteken átívelő tevékenység; a tanulás a kr atív fejlődésének egyik eszköze. A játék elkísér minket a bölcsőtől a síri míg a játékban örömünket leljük, addig c él bennünk az életkedv, azt mondhatjuk: játék az élet egyik öröme.