Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-20 / 141. szám
009. JUNIUS 20., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR RÓLUNK SZOL Elfáradás KITÖRT A VAKÁCIÓ. A tanulók egy része a hivatás- tudattal megáldott pedagógusok jóvoltából hosz- szabb-rövidebb ideig tartó táborba megy. Akadnak, akik a nagyobb településeken szervezett sporttáborokban töltenek néhány napot. A gyerekek többsége azonban program nélkül tétlenkedik a nyáron. Pedig lehetne a szünidőben a korábbiaknál intenzívebben a sporttal, a testmozgással is foglalkozni. Lehetne, de az iskolákat, így a tornatermek ajtaját is - szokás szerint - nyáron bezárják. így van ez annak ellenére, hogy nélkülözhetetlenül fontos lenne - mint teszik ezt számos országban szorgalmi időben is - a lakóhelyi közösség, köztük a gyerekek számára kinyitni azokat. Megyénkben már találkozhatunk ugyan ehhez hasonló, szimpatikus gyakorlattal, de jobbára az iskolák és sportlétesítményeik szigorú zárva tartása a jellemző. BÁRMILYEN FURCSA, de a szülők különösebb lépéseket nem tesznek csemetéik sportos időtöltése érdekében. Ezen sajnos különösebben nem csodálkozhatunk, mert nem kevés azoknak a száma, akik legszívesebben a heti néhány testnevelésórát kiiktatnák gyermekeik programjából. Esetenként az is előfordul, hogy a sporttal hozzák kapcsolatba a más órákon nyújtott gyengébb teljesítményeket is, s a testnevelés „fárasztó hatását” kárhoztatják. Szerencsére a szakemberek egy része - a különböző zsörtölődé- sek közepette is - változatos tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal igyekszik megszerettetni a bizony fáradtsággal járó, kitartást igénylő rendszeres testmozgást. TERMÉSZETESEN FELVETŐDIK a kérdés, hogy szerencsés-e „meghajtani” a sportfoglalkozások során a gyerekeket - „Az én fiamat ne fárassza az ájulásig!” - reklamált az egyik szülő a testnevelőnél, aki védekezésül Frenkl Róbert, a TF professzora által közzétett felmérésekből idézett. Ezek szerint a mai gyerekek kevésbé ellenállóak fizikailag és pszichikailag is mint ré- j gebben, s ennek egyik fő oka a fizikai terhelés tartós hiánya, így az emberi szervezet nem tanulja meg mozgósítani tartalékait, emiatt nem bírja az időnként fellépő nagyobb terheléseket, hanem összeroppan, kevésbé áll ellen a betegségeknek és lassabban regenerálódik. Ennek következménye felnőttkorban a sokféle nyavalya. SZÖGEZZÜK LE ISMÉTELTEN: a nyár remek lehetőséget nyújthatna a szabadidő erőt, egészséget szolgáló sportos eltöltésére, s tegyük hozzá: a nélkülönözhetetlenül fontos közösségi kötődések ápolására. A társadalmilag oly fontos célkitűzés segítésében bizonyára szívesen vennének részt a fogyatkozó optimizmussal rendelkező testnevelők is. Nem az a gond tehát tanév közben és nyáron sem, hogy elfárad a gyerek, sokkal inkább a semmittevés miatt kell, kellene aggódnunk. j :ocitábor Mátranovákon Czene Gyula Megharcoltak a helyekért TRIATLON Nógrád megyei diákolimpia, Salgótarján A tavalyi esztendőben nagy kert aratott kezdeményezés iktatásaként augusztus 3-7. ázott immár másodszor ren- 3znek napközis focitábort [átra-novákon 6-14 éves lá- y'ok és fiúk részére. A foglal- Dzásokat ez alkalommal is 3ter Munnecom, a Holland Ki- ilyi Futballszövetség (KNVB) lunkatársa vezeti, holland és tagyar szakemberek segítségei. A játékos edzéseket, ichnikai gyakorlatokat kulturális és egyéb szabadidős programok is színesítik. Az öt napos tábor részvételi díja 6000 forint, amely magában foglalja a napi háromszori étkezés, illetve a búcsúünnepség költségeit is, e mellett minden résztvevő egy márkás futball labdát kap ajándékba. A szervezők a távolabbról érkezők számára igény szerint sátorozási lehetőséget is biztosítanak, természetesen felnőtt kísérő felügyelete mellett. Triatlon diákolimpia megyei döntőt rendezett az elmúlt vasárnap a Tarjáni Tornádó Triatlon SE. A Tóstrandra nem csupán nógrádiak, hanem megyénkén kívüliek is érkeztek. A résztvevők az úszás után a strand főbejárata, és az SBTC- pálya között köröztek kerékpárjukkal, majd végül a futásra a strand területén került sor. Megérdemelt jutalmaikat az eredményhirdetésen vehették át a szép számban magukat kipróbáló nebulók. Az országos döntőt június 20-án Budapesten, a Margitszigeten rendezik, ahová több korcsoport nógrádi diákjai is elutaznak majd. Nógrádi vonatkozású dobogós eredmények. Újonc „A”. Fiúk: 1. Tórák Levente. 2. Bajczár Benedek. Lányok 1. Angyal Alexandra. 2. Laczkó Rozina (valameny- nyien SKÁID). 3. Gordos Bianka (Balassagyarmat, Kiss Árpád Tagiskola). Újonc „B”. Fiúk 1. Sándor Tamás. 2. Laczkó Soma. 3. Petróczi Bálint. Lányok 1. Burai Virág. 2. Király Dóra. 3. Stadler Leona. Nem igazoltak Fiúk 1. Kiss Levente. 2. Tóth Zalán. 3. Varga Bence. Lányok 1. Barta Luca. 2. Laczkó Szabina. 3. Grajzler Sáron (valamennyien SKÁID). Gyermek Fiúk 1. Varga Zoltán. 2. Ubrankovics Dániel. 3. Jamrik Egon (mindhárman Kiss Árpád). Lányok 1. Szuhán Dóra. 2. Hajzser Adél (mindketten SKÁID). Serdülő. Fiúk 1. Hajzser Máté (St., Bolyai János Gimnázium). 2. Rózsa Balázs (Kiss Árpád). 3. Tóth Máté (Bolyai). Ifjúsági. Lányok 1. Herczeg Judit (St., Madách Imre Gimnázium). Felnőtt. Férfiak 1. Musszer Roland (Balassagyarmat). 2. Tóth Zénó (Salgótarján). KONFŐOERÁCIÓS KUPA. A brazil labdarúgó-válogatott fölényesen, 3-0 ra nyert az amerikai csapat ellen a Dél-Afrikai Köztársaságban zajló Konföderációs Kupa csoport- küzdelmeinek második fordulójában, s így fél lábbal már a legjobb négy között érezheti magát. A délamerikaiak góljait Felipe Meló, Salgótarjáni a válogatottban A Tiszaújvárosban megrendezett ranglista versenyen ötödik helyével a TTT-s Király Kinga bekerült a magyar serdülő válogatott csapatába a Balatonfüreden megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyére (Beurer Triatlon Tour Körverseny, része volt a Triatlon Tour 2. állomása is). Maga a küzdelem extrém körülmények között zajlott. 18 fokos vízben, másfél méteres mólóról rajtoltak. Szeles idő volt, a víz hullámzott. Az úszás nem igazán sikerült a tarjáni lánynak, 14. időt úszta. Kemény emelkedős, dombos kerékpáros pálya, majd sík futópálya következett. Jó bicajoRobinho és Maicon szerezte. Az amerikaiak a második félidő nagy részében emberhátrányban futballoztak, miután Sacha Kljestant az 55. percben kialította a játékvezető. A másik mérkőzésen a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott 1-0-ás vereséget szenvedett az egyiptomi csapattól. zással (6.) és még jobb futással (7.) végül a 8. helyig sikerült fel- küzdenie magát. A serdülő lányok versenyén a magyar csapat bizonyult a legerősebbnek, a Nógrád megyei sportolóval a tagjai közt. A nőknél egyébként a Tiszaújvárosban is győztes Kovács Zsófia (Gyötri, 2;06:21 óra) nyerte a TriaÜon Tour-sorozat idei második állomását, míg a férfiaknál a háromszoros olimpikon Kuttor Csaba (UNIQA-Újbuda, 1;51:10 óra) győzött. Eredmények. ORV. Abszolút nők (36 induló): 1. Hargitai Henrietta (6:27, 24:02, 11:21) 41:50 ... 8. Király Kinga (7:32, 24:59, 12:21)44:52. B. L B-csoport 2. forduló: Brazília - Egyesült Államok 3-0 (2-0). GL: Felipe Meló (7.), Robinho (20.), Maicon (62.). Egyiptom - Olaszország 1-0 (1-0). GL: Hornos (40.). 7.). A csoport állása: 1. Brazília ó pont, 2. Olaszország 3 (3-2), 3. Egyiptom 3 (4-4), 4. Egyesült Államok 0. Hét végi sportműsor Szombat LABDARÚGÁS. Megyei L osztály: Nagybátony - Palotás, v.: Pap I., 17 óra. STRANDKÉZILABDA: I. Építők EBT torna, Salgótarján, tóstrand, 10 óra. Vasárnap labdarúgás. Megyei L osztály: Mátranovák - Pásztó, v.: Babcsán Á., Rimóc - Berkenye, v.: Oláh G., Cered - Romhány, v.: Olasz R., Héhalom - Szécsény, v.: Fekete L, Kisterenye - SBTC, v.: Baranyi G., Karancslapujtő - Karancsberény, v.: Kovács T., Tar - Buják, v.: Szép J., 17 óra. Megyei IL osztály. Keleti csoport Etes - Vizslás, Romano KASÉ - Karancsalja, Zagyvaróna - Mátraszele, Somoskőújfalu - Karancsság, Mátraterenye - Ságújfalu, Karancskeszi Luciáivá, 17 óra. SPORTTURMIX Focisuli A Salgótarjáni Sportiskola Egyesület labdarúgó szakága edzőtábort szervez 1998-2002 között született gyerekek részére, Salgótarjánban, a Forgácstelepi sportpályákon. A tábor június 29-e és július 3-a között lesz, melynek részvételi díja 8 ezer forint fejenként. Az edzések 8-16-ig lesznek, szakképzett edzőkkel. Toborzó LABDARÚGÁS. A Nógrádi Sasok Utánpótlás Futball Klub felvételt hirdet 2000 és 2001-es, illetve 2002 és 2003-as fiúk és lányok részére. A toborzó a mátra- nováki sportpályán lesz június 21-én, vasárnap, 10 órától. Jelentkezni lehet a helyszínen, illetve Smelkó Károlynál (06-20-567-4343) és Szabó Tamásnál (06-20- 938-3633). A képzések szintén Mátranovákon lesznek. Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Szabó Sándor salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: 2,2, lx, 2,1, lx, lx, lx, 2, lx, 1,1,12, x. Egyiptom legyőzte Olaszországot Megnevezett esélyesek )OR DE FRANCE A nagy esélyes spanyol Iberto Contador szerint csapattársával, a hét- :eres győztes, de visszavonult, majd újra íatasorba álló amerikai Lance Armstronggal meg kell majd küzdenie az idei Tour de •ance országúti kerékpáros körversenyen.- „Szerintem Gyenyisz Mencsowal, Cadel mns-szel, a Schleck-testvérekkel, Carlos istréval, valamint Armstronggal és Levi npheimerrel fogunk majd harcolni a sárga ikóért”- nyilatkozta a 2007-ben győztes, ) esztendős bringás az olasz La Gazzetta illő Sport nevű újságnak. Contador ugyanakkor nem biztos abban, )gy az Asztana csapata jobban támogatja ajd a győzelemért folytatott küzdelemben , mint az amerikai rekordert.- „Engem ez nem igazán érdekel, a ver- nyben majd kialakul a sorrend, én a leg- bb teljesítményemet fogom nyújtani”- ondta Armstrong, aki nem régen nyilatko- itt pár mondat erejéig lapunknak a Giro d' dián. Vajon sikerül e a nagy visszatérés Armstrongnak? FOTÓ: SATIS Elbert Gábor távozik MLSZ. Elbert Gábor közös megegyezéssel távozik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) főtitkári posztjáról. - Kisteleki István elnökkel nem egyezett a véleményünk a főtitkár feladatköréről. Ő végrehajtó személyként gondolkodik a pozícióról, míg magam alkotói tevékenységnek látom - magyarázta a válást Elbert Gábor az MTI-nek. Az időzítéssel kapcsolatban megjegyezte, azért most távozik, mert jelenleg nem zajlik a bajnokság, válogatott meccs sincs, így nem okoz kárt a főtitkári pozíció megüresedé- se. Jövőjével kapcsolatban a korábbi sport-szakállamtitkár any- nyit mondott, hogy egyelőre nem tudja, hol vállal szerepet, de nem a politikában. Kisteleki István 2006 óta az MLSZ elnöke, s azóta Elbert a hetedik főtitkár, aki távozik a posztról, de közel tízhónapos munkájával a legtovább ő „bírta” ebben a pozícióban. „Sajnálattal vettem tudomásul a történteket - nyilatkozta Kisteleki István. - Határozott álláspontom a főtitkár nyilatkozatával kapcsolatban az, hogy nem vélemény- különbség kérdése munkakörének pontos meghatározása, mert azt egyértelműen rögzíti az MLSZ alapszabályának 43. paragrafusa. Megértem azt, ha valakinek egyéb elképzelése van, de alapvető törekvése volt az MLSZ- nek az elmúlt 3 évben, és a továbbiakban is az, hogy azt a rendet, amelyet szeretne megkövetelni a labdarúgás szereplőitől, az MLSZ-en belül is érvényesítsük. - Számomra nem kérdés az, hogy ezt hány főtitkárváltás oldja meg, kizárólag arra törekszem, hogy azok a célkitűzések, amelyeket az elnökség megfogalmazott, mindenképpen érvényesüljenek és úgy tapasztalom, hogy az elért eredmények az utóbbi időben ezt egyértelműen alátámasztják - tette hozzá a szövetség elnöke. Király Kinga