Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-18 / 139. szám
12 2009. JÚNIUS 18., CSÜTÖRÚ • • •• SPORTTUKOR Papp Ildikó aranyéremmel tért haza NYÁRI BIATLON Viessmann Kupa, Szlovákia m A szlovákiai Revucaban az elmúlt hét végén rendezték a Viessmann Kupa következő fordulóját, kispuskás és légpuskás kategóriákban. Magyarországról hét versenyző érkezett, közülük négy nógrádi. Ideális biatlonos idő és kemény, nehéz terep várt a résztvevőkre. Nem a pénz dönt olimpia, A sportolók érdekei és nem a pénz az első számú szempont a 2016-os nyári olimpia rendezőjének kiválasztásakor - mondta lacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden, azt megelőzően, hogy a négy versenyben maradt pályázó szerdán bemutatja pályázatát a NOB tagjai előtt, Lausanne-ban. „Osztom azt az álláspontot, hogy a döntésünkben a főszerepet nem játszhatja a gazdasági helyzet - nyilatkozta újságíróknak Rogge. - Korábban sem a leggazdagabb városokra esett a választásunk, s azt hiszem, helyesen döntöttünk. A sportolók érdekei a legfontosabbak, hiszen az olimpia róluk szól. Amit mi akarunk, az egy szép város, jó közlekedés, jó versenyek és televíziós lefedettség.” Tokió, Chicago, Rio de laniero és Madrid képviselői szerdán mutatják be pályázatukat a NOB tagjai előtt. A végső döntés azonban nem most, hanem október 2-án, a szövetség dániai kongresszusán születik majd meg. Rogge tájékoztatóján beszélt arról is, hogy szeretnék kordában tartani az érintett országok vezetőinek lobbitevékenységét -a kongresszuson, elsősorban azért, hogy a magas rangú politikusok „akcióikkal” ne szorítsák háttérbe magát a választást. „Ha államelnökök jelen akarnak lenni a majdani helyszínkijelölésnél, ez jogukban áll. Mi csupán azt szeretnénk, hogy tartsák tiszteletben az etikai bizottságunk által meghatározott normákat.” A NOB-vezér ezzel utalt a legutóbbi két választásra, melyeken Tony Blair akkori brit kormányfő London győzelméért tett meg mindent, Vlagyimir Putyin volt orosz államfő pedig Szocsi sikeréért munkálkodott erőteljesen. A politikusok aktív jelenlétének mindkétszer meglett az eredménye, hiszen London kapta a 2012-es nyári, Szocsi pedig a 2014-es téli játékok rendezési jogát. Idén szinte biztosan ott lesz Koppenhágában Barack Obama amerikai elnök, hogy Chicagót győzelemhez segítse. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. Szombaton az egyéni indítá- sos versennyel vette kezdetét a rendezvény (30 mp büntetőidő /lőhiba). A salgótarjáni Petőfi DSE tagjai közül elsőnek Hatházi Péter rajtolt a juniorok között. Távja 7 kilométer volt, amit négy lövészet tarkított. Az érettségijére készülő Peti felkészülése nem mondható zavartalannak, azonban nagyon szépen versenyzett Szlovákiában, megtett minden tőle telhetőt. Az utolsó lövészete nem sikerült valami fényesen, és így a második helyen zárt. Felnőtt női mezőnyben Papp Ildikó és Czene Zsuzsanna révén voltak érdekeltek a mieink. Előbbi most is hozta a már megszokott futóformáját, mellette a lövészete is jól sikerült (kategóriájában a legjobban lőtt, összesen hatszor vétett) és a versenyt sikerült megnyernie riválisai előtt.- Nekem az volt különösen nagy boldogság, hogy sikerült revánsot vennem. Tavaly a szlovák bajnokságon összecsaptam a szlovák bajnokkal, aki ott megelőzött, most pedig én nyertem közel két perces előnnyel. Futásban csak kicsit vagyok jobb tőle, ezúttal a lövészet döntött kettőnk között.-Tényleg ideális volt minden, és jó lenne a következőkben hasonlóan folytatni a versenyzést a világversenyekkel bezárólag - értékelt a sportolónő. Czene Zsuzsa - aki most kezd visszatérni a biatlon világába - bizonyult a nap (másik) meglepetésemberének, ugyanis jó lövészetével a dobogó harmadik fokára állhatott. Délután kerültek sorra a légpuskások, köztük Varga Bencével, és szokás szerint ezúttal is a legnépesebb mezőnnyel. A táv 3 kilométer volt, közben két lövészettel. A tarjáni a fekvőben ellőtte magát (2 hiba), azonban az állót hibátlanra hozta, így végül a hatodik helyen zárt. Vasárnap a sprint táv került megrendezésre, már csak két salgótarjáni indulóval. A pályán az ellenfeleken kívül az erős napsütéssel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Előbb a kispuskások rajtoltak, Zsuzsa távja 3 kilométer volt, két lövészettel, amelynek fekvő része nem a legjobban sikerült, az állóval ellentétben. Végül szoros versenyben az ötödik helyen ért célba. Később rajtoltak a légpuskások, köztük Bence, akire 2,5 kilométer várt. A fekvő lövészetet megint „elszórta” (2 hiba), azonban az álló most is hibátlanra sikerült, és ez ismét a hatodik helyet érte neki. A petőflsek eredményei. 1415 éves fiúk. Egyéni indításos (19 induló, 3 km): 6. Varga Bence 15:59,4 perc (2+0 lőhiba, +2:08,4 perc hátrány az elsőtől). Sprint (19 induló, 2,5 km): 6. Varga Bence 11:30,9 (2+0, +1:25,6). Junior férfiak (20-21 évesek). Egyéni indításos (5, 7 km): 2. Hatházi Péter 33:32,4 (3+2+0+4, +3:15,3). 22-30 éves nők. Egyéni indításos (7, 6 km): 1. Papp Ildikó 32:34,2 (1+2+1+2)... 3. Czene Zsuzsanna 41:20,4 (3+1+2+1, +9:16,2). Sprint (6, 3 km): 5. Czene Zsuzsanna 20:44,0 (3+1, +4:07,5). B.L. Toborzó labdarúgás. A Nógrádi Sasoi Utánpótlás Futball Klub felvételi hirdet 2000 és 2001-es, illetve 2002 és 2003-as fiúk és lányok részére. A toborzó a mátranováki sportpályán lesz június 21-én, va sámap, 10 órától. Jelentkezni le hét a helyszínen, illetve Smelkc Károlynál (06-20-567-4343) és Szabó Tamásnál (06-20-938- 3633). A képzések szintén Mátranovákon lesznek. Mi lesz veled DVTK? labdarúgás. Nyüt levélben tudakolta Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere kedden a Soproni Ligában szereplő Diósgyőr labdarúgócsapatának tulajdonosaitól, hogy működik-e tovább a DVTK futballvállalkozás a jelenlegi formájában. A miskolci városvezető úgy fogalmazott: miután az elmúlt hetekben számtalan vészjósló hír és pletyka jelent meg a DVTK labdarúgócsapatának jövőjéről, a miskolci városvezetést aggasztják ezek a hírek. A város vezetése úgy tekint a csapatra, mint Miskolc élő szimbólumára, a miskolciak számára fontos sportereklyére. Ezért nem mindegy, hogy ml van és mi lesz a csapattal. Az alpolgármester végezetül felvette: amennyiben a DVTK tulajdonosai nem kívánnak a jövőben a diósgyőri futballra áldozni, akkor eladó-e a DVTK, és ha igen, akkor mennyiért, és amennyiben eladó a klub, miért várnak az utolsó pillanatig az eladással? Budapesten lesz autósport. Augusztus 28. és 30.1 között a Hungaroringen rendezik meg az FIA, a Nemzetközi Automobil Szövetség GT-világsoro- zatának egyik versenyét A mogyoródi pálya a visszalépett Bukarest helyére ugroü be helyszínként. Tenisz mellett biatlon TRiATLON. Lányi Andrást választották a Magyar Triaüon Szövetség elnökévé. Elődjének, Szekeres Imre honvédelmi miniszternek lejárt a mandátuma és nem jelöltette magát újra. A teniszező Szávay Ágnes menedzsereként is ismert Lányi mellett Márkus Gábor és Nemes Csaba jelentkezett elnöknek, ám utóbbi két jelölt visszalépett. Borg szerint Federer, esetleg Murray TENISZ Hétfőtől beindul a füves nagyüzem Wimbledonban LORDON. Két sima játszmában 6:0, 6:l-re nyert Am Gréta az angol nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában a brit Emily Webley-Smith ellen. A világranglistán 202. magyar a következő körben a nála három hellyel előrébb rangsorolt ausztrál Monique Adamczak-kal találkozik, a főtáblára jutáshoz három győzelem kell. Nem sikerült viszont Marosi Katalin bemutatkozása a tenisz szentélyében, 6:4, 6:4-re kikapott a román Begutól, így maximum nézőként maradhat Wimbledonban. A hétfőn kezdődő 128-as főtáblán Szávay Ágnes és Czink Melinda alanyi jogon szerepel. Közben már nyilatkozgatnak a végső esélyekről a tenisz halhatatlanjai, az ötszörös wimbledoni győztes svéd Björn Borg - aki tavaly hazánkban is járt a csillagok gáláján - szerint például ismét Roger Federen legnagyobb esélyese a londoni teniszviadalnak. „Azzal, hogy Párizsban nyerni tudott, felszabadult, így már rendkívül magabiztosan fog játszani itt Wimbledonban is” - vélte az 53 éves élő legenda, aki 1976 és 1980 között minden évben megnyerte az angolok nyílt bajnokságát. - „Mindannyian tudjuk, milyen Roger játéka füvön. Egyszerűen elképesztő, amit csinál. Úgy gondolom, talán a hazai Andy Murray okozhat majd neki némi gondot, ha választanom kéne, azt mondanám, kettejük közül kerül ki a végső győztes”- tette hozzá Borg, akinek igencsak jók a megérzései, hiszen tavaly a spanyol Rafael Nadal végső sikerét jósolta meg. „Rafa” a döntőben, fantasztikus csatában nyert Federer ellen, megszakítva ezzel a bázeli klaszszis 2003 óta tartó sikersorozatát. Vajon meddig jut Wimbledonban Szávay Ágnes Nyitónapon Magyarország első csapata és Lengyelország nyert KÉZILABDA Olimpiai Reménységek női tornája, Salgótarján A Magyar Kézilabda Szövetség nyerte el a 2009. évi női Olimpiai Reménységek versenyének rendezési jogát Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyar- ország részvételével, zajló utánpótlás tornán az 1994. január 1- én és utána született játékosokból álló nemzed válogatottak részére. A háromnapos tornát június 16-18 között a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendezik meg. A cseh válogatott lemondta a tornán való részvételt, ezért Magyarország két csapattal vesz részt Ballainé Szarka Éva és Pádár Ildikó edző vezetésével, akik sokszor szerepeltek a magyar felnőtt válogatottban. Első forduló eredményei Magyarország A- Magyarország B 42-24(19-11) Salgótarján Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Nagy, Végért. Magyarország A: Bíró - Schneider 7, Szekerczés 3/1, Mészáros 2, Ivanics 4, Virág 2/1, Tóth 4. Cs.: Szemerey, Nagy kapusok, Szendrei 2, Gaylhoffer 3/1, Gróz 5/1, Bárány 4, Bárdi 6, Érti. Edző: Ballainé Szarka Éva. Magyarország B: Tzintzis - Ács 2, Sirián, Burghardt, Kurucz 9/1, Balázsi 4/1. Papp 2. Cs.: Pető kapus, Pál 1, Csendes, Samu Rózsa 4, Csajbók 1, Tauker, Karvaj 1. Edző: Pádár Ildikó. Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2. Kiállítások: 2 perc, ill. 4 perc. Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-2,13. perc: 6-5,19. perc: 8-8, 24. perc: 14-8, 28. perc: 18-10, 33. perc: 21 -12,42. perc: 29-13, 52. perc: 35-17,57. perc: 40-22. Kiegyenlítődött első húsz perc után kijött, a rutinosabb A-csapat erőfölénye és tudásbeli különbsége ami nagy különbségű győzelmet eredményezett számukra. A B-csapatban pályára lépett Karvaj Melánia, a Salgótarjáni Beszterce DSE játékosa, aki egy gólt szerzett. Ballainé Szarka Éva: - A cseh válogatott visszalépése miatt, mi két csapattal tudtunk indulni. Nagyon sok tehetséges gyerek van az 1994-es korosztályban. Az első húsz percben szinte fejfej mellett haladtunk, aztán elhúztunk és fölényes siker lett a vége. Úgy érzem a B-csapat egy kicsit mintha feladta volna, de ott is nagyon sok tehetség van. Pádár Ildikó: - Nagy jó dolognak tartom, hogy két csapattal indulhattunk, így több gyereket tudunk megnézni. Ebben a korosztályban nagyon sok tehetséges, ügyes játékos van. Mi jól kezdtük a mérkőzést, húsz percig nagyon remekül játszottunk. Aztán megszakadt ez a jó teljesítmény, mondhatom azt, hogy az A-csapat egy kicsit átment rajtunk, nagy gólkülönbséggel kaptunk ki. Ezek a meccsek arra nagyon jók, hogy tanuljunk, ráadásul nálunk vannak olyan gyerekek, akiknek még több rutint kell szerezni. A vereség ellenére ügyesek voltak gyerekek, meg vagyok velük elégedve. Lengyelország - Szlovákia 31-29(12-16) Salgótarján Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Novák, Pauló. Lengyelország: Natalia - Wioletta 2, Sandra, Jgoda 7/1, Joanna 4, Rontana 10/2, Marzena 5. Cs: Justyna kapus, Katarzyna, Adrianna, Aleksandra 1, Ewa, Martyna, Michalina, Zuzanna 2. Edző: Majdzinska Edyta. Szlovákia: Csákóvá - Spaková 5/4, Füleková 2, Hovorková 2, Variassiová 1, Olsovská 2, Krajcovicová 4. Cs.: Kvasnicová kapus, Klucková 1, Bujnochová 3/1, Kostelná 4, Burchel Michel 4, Königová 1, Sabacová, Kolesárova, Lukacková. Edző: Fotul Miroslav. Hétméteresek: 4/3, ill. 6/5. Kiállítások: 14 perc + kizárás Wioletta Staniczek 3x2 perc után, ill. 2 perc. Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-4, 15. perc: 4-9, 23. perc: 8-15, 29. perc: 11-16,37. perc: 15-19,43. perc: 20-24,50. perc: 26-26,55. perc. 29-29, 58. perc: 29-29. Az első játékrészben a lengyel lányok, nagyon keményen, helyenként durván védekeztek, aminek több kiállítás lett az eredménye. A szlovákok higgadtan nagyon taktikusan játszottak a mezőnyben, a helyzeteiket jól használták ki, így a szünetre megnyugtató előnyt szereztek. Fordulás után is tartották a szlovákok az előnyt. Aztán a játékrész második felétől a lengyelek óriási akarattal vették magukat a küzdelembe, a szlovákokon a fáradság jelei volt tapasztalható és egyre több hibát vétettek. A lengyelek ledolgozták a hátrányukat, és végül megérdemeltem nyerték meg a találkozót. Mai program: 10 óra: Szlovákia - Magyarország B. 12 óra: Lengyelország - Magyarország A. 13.30 óra: eredúiényhirdetés. Mulicza Ferenc