Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-17 / 138. szám

2009. JÚNIUS 18., C KÖZELET |üjjiJVjőJ Jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 300 ezer forint bírságra ítélte tegnap Sas Józsefet a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Főügyészség 2005-ben emelt vádat a humorista ellen, mert 1998 és 2001 között keletkezett 58 milliós jövedelme után nem fizetett adót és tbjárulékot. Több tízezer ember Teherán utcáin az iráni elnökválasztáson vesztes reformpárti elnökje­lölt, Mir Húszéin Muszavi több tízezer híve gyűlt ösz- sze tegnap is Teherán köz­pontjában, hogy tiltakozzon a voksolás szerintük meg­hamisított eredménye ellen. A választást a hivatalos eredmény szerint Mahmúd Ahmadinezsád ultrakonzer­vatív elnök nyerte. Újabb HINl-fertőzések Magyarországon ÚJABB HÁROM, az Új típUSŰ influenzavírussal fertőzött személyről tud az ÁNTSZ. A betegek közül ketten - egy házaspár - New York­ban, a harmadik pedig Lon­donban járt a közelmúlt­ban. Ketten már meggyó­gyultak, a harmadik beteg állapota kielégítő. Ezzel hét­re emelkedett az új influen­zavírus által okozott meg­betegedések száma Ma­gyarországon. Elfogták a szegedi bankrablót ELFOGTA A RENDŐRSÉG a két héttel ezelőtti szegedi bank­rablás elkövetőjét Magyar- csanádon. A 23 éves nő nem ismeretlen a rendőr­ség előtt: korábban rablás, lopás, hamis vád, közokirat­hamisítás miatt indult elle­ne eljárás. Pelczné ajelnökölhet a távozó Ader helyett pelczné gáll Ildikó, a Fi­desz alelnöke lehet az euró­pai parlamenti választáson mandátumot szerzett Áder lános utóda az Or­szággyűlés egyik alelnöki tisztségében - erősítette meg a Fidesz. Alelnök lehet Pelczné Magosz: haszonbérlet jogellenesen a magosz szerint a hazai és az EU-joggal is ellentétes az a pályázati kiírás, illetve gyakorlat, amellyel a nemze­ti vagyonkezelő 40 ezer hek­tárnyi, jó minőségű állami földterületeket hirdetett meg haszonbérletre. A szervezet szövetségi igazgatója, Budai Gyula szerint az EP-válasz- tás után megkezdődött az ál­lami földek tulajdonjogának, bérletének átjátszása kor­mányhoz kötődő gazdasági társaságok részére. Fideszes lenne az államfő? megszokás Sólyom László a kudarcok ellenére sem egyeztet a pártokkal Sólyom László a frakcióvezetőkkel. A közvélemény szerint Navracsics Tibor (Fidesz) áll hozzá a legközelebb Baka András: három lesz a magyar igazság? Valamit biztosan nem jól csinál Sólyom László köz- társasági elnök, mert a közvélemény-kutatások egyre inkább megosztó, mint egységteremtő sze­mélyiségnek mutatják. Vég Márton „A köztársasági elnök nem vál­toztatott a gyakorlaton, és nem egyeztetett a főbírójelölt szemé­lyéről egyik párttal, így az MSZP-vel sem - jelentette ki teg­nap Kumin Ferenc, a Köztársa­sági Elnöki Hivatal főosztályve­zetője. Ennek persze van némi kockázata, hiszen a köztársasá­gi elnök hétfőn egyértelmű jel­zést kapott Baka András leszava­zásakor, hogy vegye komolyan a magyar Országgyűlést. „A főbíróválasztás fiaskójának nagy vesztese Sólyom László, mi­vel az államfő jelöltállítási gya­korlata ezúttal nemcsak kudarc­hoz vezetett, de egyenesen ellen­tétes hatást váltott ki” - mondta lapunknak Szomszéd Orsolya. A politológus emlékeztetett: az ál­lamfő eredetileg azt akarta, hogy a pártok a háttéralkuk helyett a akár jövő hétfőn kiderülhet, melyik párt volt a hunyó a főbí­ró-választási botrányban, ha nyílt szavazást tartanak majd Baka Andrásról „Az MSZP igennel fog szavazni” - közölte TUkacs István. Az MSZP-s poli­tikus ezt azzal indokolta, hogy így nem állhat elő az a hazug helyzet, amelyet szerinte a Fi­desz teremtett. A Fidesz a kö­vetkező frakcióülésén azért új­ból meghallgatja Bakát, míg az MDF szerint a jelölt iránt már elfogyott a bizalom. nyilvánosság előtt mondjanak szakmai véleményt a jelöltekről, most pedig, kihasználva a titkos­ságot, még abban sem értenek egyet, hogy ki miként szavazott. Sólyom László tevékenységét nem csak a honatyák, hanem a közvélemény is egyre kritikusab­ban szemléli. A Publicus Intézet kutatásából kiderült, hogy tavaly október óta 40-ről 47 százalékra nőtt azok aránya, akik megosztó személyiségnek látják, és csak a megkérdezettek 31 százaléka vé­li úgy, hogy Sólyom egységet te­remt. Tízből négyen gondolják úgy, hogy megnyilatkozásaival inkább a Fidesznek kedvez. Ezt nem lehet kimutatni, de tény: nem tett jót a válságkezelés elfogadottságának, hogy a gyes jogosultsági idejének csökkenté­se miatt megfontolásra vissza­küldte a Bajnai-kormány szociá­lis csomagját. Épp annak a parla­mentnek, amelynek szavahihető­ségében a főbíróválasztás körüli hazudozással végleg megrendült a bizalma. De a Fideszt is kioktat­ta a helyes ellenzéki magatartás­ról, amikor egyértelművé tette: nem demokratikus dolog ügyé­szi eljárásokat és bírói ítéleteket kilátásba helyezni 2010-től. Sztárok a Kapcsolat koncerten simply red Több százezer embert várnak az idén is Június 27-én, szombaton 13. alka­lommal kerül megrendezésre a T-Mobile Kapcsolat koncert, amelynek sztárfellépője idén a Simply Red zenekar lesz, előtte pedig Király Viktor, a Megasztár 4 győztese lép színpadra. Az egész estés kikapcsolódást nyújtó programra a szervezők az elmúlt évekhez hasonlóan több százezer embert várnak az Ötvenhatosok terére. Az eseményhez kapcsoló­dóan a T-Mobile ügyfelei a t-zones és web’n’walk portálról díjmente­sen tölthetik le a Simply Red né­hány sikerszámát a koncertet megelőző napokban. A Kapcsolat koncerten ez el­múlt években olyan sztárok lép­tek fel, mint Sting, Elton John vagy Santana. Az este főszerep­lője idén a Mick Hucknall nevé­vel fémjelzett Simply Red jelen­ti, és a magyar közönség újra ta­lálkozhat a 2008-as Megasztár győztesével, Király Viktorral is. Az Ötvenhatosok terén, a Vá­rosligeti fasor magasságában fel­állított színpadon zajló esemé­nyek az elmúlt évekhez hason­lóan a Műcsarnok felől lesznek a legjobban láthatók, a Hősök te­rén összegyűltek az idén is óri­áskivetítőkön kísérhetik figye­lemmel azokat. A kiváló zenei élményről a legkorszerűbb tech­nikát képviselő hangrendszerek és kivetítők gondoskodnak. A T-Mobile társadalmi felelős­ségvállalásával összhangban ezen az eseményen különösen nagy hangsúlyt helyez a környe­Színpadra lép Király Viktor, a Megasztár 4 győztese is zetvédelemre és a hátrányos hely­zetűek segítésére, akik így akadá­lyok nélkül a koncert részesei le­hetnek. A Nonprofit Információs és Oktatási Központ bevonásával kiválasztott közhasznú szervezet, a Nagycsaládosok Tótkomlósi Egyesületének félszáz pártfo- goltját is vendégül látja. A színpad és a helyszín kialakításakor külön fi­gyelmet fordítanak arra, hogy a zöldterületet és fá­kat kordon védje, illetve esetle­ges károk esetén helyreállí­tásukról mihamarabb gondos­kodnak. A szervezők azt tanácsolják a koncertre látogatóknak, hogy időben tájékozódjanak a hely­szín megközelítésének lehetősé­geiről és a közlekedési változá­sokról. A kerékpárral érkezőkre is gondolva biciklitárolót alakíta­nak ki, ahol a kétkerekűek a koncert idejére elhelyezhetők. Érdemes figyelemmel kísérni a www.t-mobile.hu/t-mobile honla­pot, mert a hasznos információk mellett számos, a Kapcsolat kon­certhez kapcsolódó játékban érté­kes díjakat lehet nyerhni: találko­zási lehetőséget a Simply Red együttes frontemberével, Mick Hucknall-lel, valamint VIP kon­certbelépőket és CD-ket. A T-Mobile a koncerten kívül még egy apró ajándékkal szeret­ne kedveskedni zenerajongó ügyfeleinek, ezért a t-zones vagy web’n’walk portál Zene oldalá­ról, vagy közvetlenül a Kapcsolat koncert összeállításból díjmen­tesen letölthetővé teszi a Simply Red öt sikerszámát június 22. és 27. között. ■ E. Cs. Nem tudni mit tett, de őrizetben Budaházy Őrizetbe vették Budaházy Györ­gyöt szerda délután - erősítette meg a sajtóértesülést Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Fő­ügyészség szóvivője. Bővebb tá­jékoztatást későbbre ígért, de úgy tudni, hogy a Magyarok Nyilai szélsőjobboldali csoport tevékenysé­géhez kapcsolódó­an terrorcselek­mény elkövetésével és emberölés előkészületével gyanúsíthatják Budaházyt. Az elmúlt évek kormányellenes tüntetései egyik szervezőjének diósdi házában tegnap házkuta­tást tartottak, és a rendőrök több számítógépet is lefoglaltak. Budaházy ellen az elmúlt évek­ben több per is indult, a 2002-es hídfoglalásért például közmun­kára ítélték. A Magyarok Nyilai nevű társa­ság vállalta magára olyan akciók elkövetését, mint a Szilvásy György korábbi titkosszolgálato­kat felügyelő tárca nélküli miniszter házának, és a fővá­rosi Hollán Ernő ut­cai Broadway jegy­irodának a megtá­madása. Utóbbiba azért dobtak Molotov-koktélt 2008 májusában, mert koráb­ban egy lányt nem úgy szolgál­tak ki, mint ahogyan elvárta vol­na. A rendőrség nekik tulajdo­nítja Ecsődi László szocialista képviselő adonyi házának fel- robbantására áprilisban tett kí­sérletet is. ■ V. M. ■ A Magyarok Nyilai szélső- jobboldali szer­vezettel hozták kapcsolatba. Budaházyt tavaly év elején közmunkára ítélték a 2002-es hídfoglalás miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom