Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1242009-05-30 / 124. szám

2 2009. MÁJUS 30., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Gyermeknap és pünkösdölő MoÜMS. A Seholsziget élmény­parkban gyermeknapot és pün­kösdi programokat rendeznek május 30 és június elseje között. Mindhárom napon 10 órától vár­ják színes programokkal a ven­dégeket Az ide látogatók bete­kinthetnek a Sólyomszem lovar­dában zajló lovas edzésekre, megtekinthetik Tisza Sándor fa­faragó népi iparművész kiállítá­sát és kézműves-foglalkozásokon is kipróbálhatják ügyességüket, részt vehetnek a Lapaj Banda du­dás népi zenekar táncházában, ezen kívül lovas- és íjászbemuta­tót is láthatnak. A gyerekeket ál­latsimogató, mini állatkert és óri­ás csúszda is várja. Koncertet adnak Ságétujáii-Batfrttalla. a xv. baglyasi napok rendezvényso­rozat keretein belül május 30- án, szombaton 19 órai kezdettel a Saigon együttes koncertezik a diákotthon nagytermében. A szervezők mindenkit szeretet­tel várnak! Lehet más a politika lÉMMBmuL A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt kampányrendezvényére kerül sor május 30-án 14 órakor a Pool Cafe teraszán, a bevásárlóudvar­ban. A beszélgetés során Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, EP-képviselőjelölt és Mile Lajos, LMP-választmányi tag, EP- képviselőjelölt elmondják, hogy az EP zöld frakciójában mit ten­nének a vidékért, az olcsóbb, környezetbarát energiáért, az új munkahelyekért, a biztonságo­sabb élelmiszerekért és a hatá­ron túli magyarokért. Gyermeknap a faluszépítőkkel Mátranovák. Családi gyermek­napot rendez május vasárnap 14 és 20 óra között a lakótelepi játszótéren a Mátranovákért Faluszépítő Egyesület. A látoga­tók részt vehetnek többek kö­zött ügyességi versenyeken, va­lamint kipróbálhatják az arc­festést és a lufiborotválást, de lesznek zenei programok is. A rendezvény támogatói: a Bátonyterenye Kistérségi Szoci­ális Központ Gyermekjóléti Szolgálat, a Bombardier és a községi önkormányzat. „A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás" A címben szereplő idézet Széchenyitől származik és aki idézte, Kriston Nándor, a Sajóvölgye Takarékszö­vetkezet elnöke. Beszélgetésünknek az volt a célja, hogy választ keressünk, megfér-e egymással napi 12-14-16 óra munka és egy szenvedély... Nagyszerű csapat vezető­je vagyok, az elmúlt 10 évben egyetlen fegyelmi vétség sem volt Mindez talán köszönhető annak is, hogy olyan etikai kódexet ké­szítettünk, amelyben a legapróbb részletekig szabályoztuk a vadász kötelező magatartását, s a közel­múltban kiadott beírókönyvek kö­zül az 1-es számú a társaságé. Kriston Nándor arra a kérdés­re, hogy hogyan fér meg egymás mellett a vezető szerep és a va­dászszenvedély a következő vá­laszt adta: - Az okos vezető jól vá­lasztja meg munkatársait és meg tudja osztani a munkát. Nem­csak vezetem a társaságot, időt fordítok a vadászatra is. A közel­múltban például Kaszópusztán Nógrád Megyei Hír­lap olvasóival, hogy családjában a lányai nem vadásznak, de kétéves unokája már ült vele a lesen. Sőt elárulta azt is, hogy egy magaslesen fogalmazódott meg benne az elhatározás a volt ■ Egy sikeres csapat mű­ködéséhez nem kevés segítség, alkalmazkodás szükséges. Háromkő Takarékszövetkezet megvásárlását illetően. Egy sikeres csapat működésé­hez nem kevés segítség, alkal­mazkodás szükséges. Erről is beszélt Kriston Nándor: - 48 óra kötelező társadalmi munka segít bennünket abban, hogy a közel hetven százalékban nyugdíja­sokból álló társaság vállalni tud­ja a vadászatot. A kompetenciá­ról mindemellett azt tartom, hogy egy vadásznak legyen ott­hon engedéllyel tartott vadhúsa, ne kényszerüljön vadorzásra. Sok minden változott az elmúlt évtizedekben, különösen a kö­zelmúltban. A vadaskertek meg­sairól is: - A va­dászat szellemi­leg és fizikailag egyaránt karbantart engem. Úgy gondo­lom, hogy az erdőjáró ember job­ban megbecsüli a környezetét, annak szerves részévé válik, kö­zösségi életet él, programokat szervez és beírja magát az erdők életébe, például azzal, hogy va­dászati emlékoszlopokat állít. A megyei vadászkamara a fentiekkel egyetértve és Kriston Nándor munkáját elismerve Borsod-Abaúj-Zemplén Vadásza­táért emlékérmet adományozott az elnöknek. Kriston Nándor közel 30 éve vadászik, édesapja és nagyapja is vadászok voltak. Mint mond­ta, volt ideje egyeztetni, s főként súlyozni munkát és szenvedélyt.- Több mint 10 éve elnök is va­gyok. Azért bízták rám ezt a fel­adatot, mert - az idézettel ellentét­ben - a vadászat már sajnos nem több, sokkal inkább kevesebb er­dőzúgás. 42 tagunkkal 4200 hek­táron vadászunk festői környezet­ben Lázbérc és Sajóvelezd térsé­gében. Nagy vadas területünk van - mondta az elnök, majd kitért a vadásztársak együttmű­ködésére is: ­cserkelve lőttem egy dámbikát. Mindezek mellett azonban úgy gondolom, hogy a csapat sikeres­ségének kulcsa az, hogy egy jó értelemben vett zárt közösséget alkotunk. Mind a 42 tag tart­ja magát ahhoz, hogy az új felvételesek csa­ládtagjaink közül kerülhessenek ki. Az elnök megosz­totta a jelenésével és vadászati cé­lú hasznosításával nem tudok azonosulni, nem fogadom el a kerítéssel és kiskertkapuval be­zárt őz, szarvas vagy akár vaddisznó vadá­szatát. Az elnök végül a vadá­szat fontosságára hívta fel a figyelmet, s nem utolsósorban szólt an­nak pozitív hatá­Ezanap a gyermekeké Salgótarján. Gyermeknapi programokkal várja vendégeit május 31-én, vasárnap a Jó­zsef Attila és Konferencia-köz­pont és a város önkormányza­ta. A rendezvény 10 órakor a pünkösdicsalád-választással kezdődik, majd fellép a hatva­ni Brass Cirkusz, azt követően pedig ünnepi népszokásokkal ismerkedhetnek meg az ér­deklődők. A délután folyamán többek között kerékpáros ügyességi versenyt és óriás családi társasjátékot rendez­nek a Fő téren. A zene sem maradhat el: Tóth Tibor és Tóth Boglárka rajzfilmslágereket ad elő, de fellépnek a Nógrádi Sztár legjobbjai is. A napot pe­dig SP-koncert zárja. Juniális Romhány. Az MSZP 4. számú választókerülete szervezésé­ben május 30-án 10 órától az angolkertben juniálist szer­veznek, melynek Göncz Kinga, a párt EP-listavezetője és Lamperth Mónika, MSZP-el- nökhelyettes, Romhány dísz­polgára a vendége. 11 órakor Termán István polgármester köszönti az egybegyűlteket, majd Göncz Kinga mondja el beszédét. Főzőverseny, egész­ségsátor, lovaglás, hintókocsi- kázás színesíti a programot. Hagyományőrző együttesek lépnek színre, Demeter Dorisz énekel és ifj. Majnik László gi­tározik. A sportcsarnokban a romhányi művészi teremke­rékpárosok mutatkoznak be. A gyermekek kisvasutazhat­nak, valamint játszóház, vetél­kedők, versenyek szórakoztat­ják őket. Preparált táskákkal... Nyíregyháza. Lopáson értek négy salgótarjáni nőt pár napja egy nyíregyházai bevásárlóköz­pont egyik üzletében. A meg­alapozott gyanú szerint az asz- szonyok nyolc pólót tulajdoní­tottak el, összesen mintegy 30 ezer forint értékben. A kár nem térült meg, mert bár az eltulaj­donított ruhaneműket lefoglal­ták, azokat a biztonsági riasz­tók kiszakításával megrongál­ták az elkövetők. A tettesek minden jel szerint jó előre fel­készültek a lopásra: táskáikat úgy preparálták ki, hogy a biz­tonsági kapuk semmiképpen se riasszanak. „Bezsákolta” a biciklit is Sógátoján. Egy salgótarjáni be­vásárlóközpont május 25-én, éj­jel 1 óra körüli időben értesítette a városi rendőrkapitányságot ar­ról, hogy egy férfit lopáson ér­tek. Az egyik kasszás vette ész­re, hogy az elkövető, kezében egy jól megpakolt zsákkal átlép­te a nem működő pénztárak kö­zött található sorompót és a kijá­rat felé igyekezett. A tolvajt azonban utolérték, a biztonsági szobába kísérték, s átvizsgálták a zsákját, amelyben az eltulajdo­nítani kívánt ruhaneműk és egyéb termékek lapultak, több mint ötvenezer forint értékben.- A gyanúsított még a helyszí­nen beismerte a rendőröknek, hogy azt a kerékpárt, amellyel a bevásárlóközpontba érkezett, két nappal korábban, egy kisterenyei családi ház kertjéből lopta el. Az elkövetőt őrizetbe vették és kezde­ményezték a bíróság elé állítását - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Nógrádi nyugdíjasok a dobogón ÜMÉlfr Otthonunk Európa címmel, európai uniós vetélkedőt hirdettek a nyugdíjasszerveze­tek részére. A benevezett csapatoknak „házi fel­adatként” három fordulóban írásos feladatokat kellett megoldani. Ennek alapján hívták be a ré­gió döntőjére az 5 legtöbb pontszámot elért csa­patot. Az észak-magyarországi régiós döntőre megyénkből 3 csapat is meghívást kapott. Május 26-án, kedden Miskolcon mérték össze tudásu­kat a nyugdíjasok. Első helyen az egy éve alakult, szécsényi Őszi Színek klub Kiss Lajosné, Zsédely Lajos, Majsányi Lászlóné, Faluhelyi László, Bélák Dezső összetételű csapat végzett. Második Bátonyterenye, harmadik Magyarnándor. A régió döntőjén a legtöbb pontszámot elért csapat, mint győztes brüsszeli kiránduláson vesz részt. A vasárnap, f NOGRAD ö HÍRLAP tartalmából: Kíspártok nagy ugrás előtt A Fidesz előnye behozhatatlannak Étszik az MSZP-vel szemben a jövő heti európai választás előtt. De mi van a kispártokkaí? Mire szavazzon, aki a két nagyból kiábrándult Összesen 8 pártlista in­dul benne régi elfeledett csoportok és új próbálkozók is. Melyikük Ész képes átlépni az ötszázalékos európai küszöböt? A legszebb természetfotók Megérkeztek Budapestre a MÉg Égszebb természet- fotói. A versenyre 32 ezer fotó érkezett a viÉg min­den tájáról a zsűri ebből válogatta ki a nyerteseket, amelyek most Budapesten Éthatók. A Természettu­dományi Múzeum táriatán egy híres magyar alkotó, Forrásy Csaba éÉtmükiállítása is megtekinthető. Ő denevérfotóival szerzett viÉghírt ti Kriston Nándor az emlékéremmel

Next

/
Oldalképek
Tartalom