Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1232009-05-29 / 123. szám

2009. MÁJUS 29., PENTEK 12 ________________________________SPORTTÜKÖR Cs alódottak, de már előretekintenek a tarjáni kosarasok KOSÁRLABDA NB I/B, férfiak - A finálé elvesztése ellenére nem elképzelhetetlen az osztályváltás A Wamsler SE-Salgótarján NB I/B-s csapata múlt szombaton kiábrándító játékkal 77-61-es vereséget szenvedett a SMAFC-NYME együttesével szemben a pontvadászat fináléjának harmadik mérkőzésén, így az idénynek egyértelműen az aranyérem megszerzésének re­ményében nekivágó megyeszékhelyi kosarasoknak a csalódást okozó(?) második hellyel kellett beérniük. A mindent eldöntő fővárosi találkozót követően több fórumon is felvető­dött, hogy Hartvich Tamásék gyenge teljesítménye talán nem a véletlen műve volt, sokan pénzügyi gondokat szimatoltak a háttérben. Többek között ezeknek a mendemondáknak igyekeztünk a végére járni Dávid Krisztiánnal, az egyesület elnökével, valamint Dániel Ta­más vezetőedzővel készített alábbi beszélgetésünkben. Nem csak Stefan Svitek (balról) és Borisz Maljkovics számára volt érthetetlen a harmadik mérkőzés betűje- A magabiztosan megnyert hazai összecsapást, valamint a hajszál hí­ján elveszített soproni találkozót kö­vetően milyen reményekkel várták a mindent eldöntő fővárosi ütközetet? Dávid Krisztián: - Természete­sen úgy készültünk a szombati mérkőzésre, hogy nyerünk, bajno­kok leszünk, jövőre pedig jöhet a Szolnok, az Albacomp, a Paks, a Körmend és a többi első ligás csa­pat Igaz egy héttel korábban, Sop­ronból is el akartuk már hozni az aranyérmet, bár én személy szerint annak kisebb esélyt adtam. A hűség városában egy nagy feltámadás után mégis a kezünkben volt a der­bi, de részben rajtunk kívül álló okok miatt végül nem tudtunk élni a lehetőséggel. így szurkoló, játé­kos, edző és vezető egyaránt na­gyobb sanszot adott egy tarjáni győ­zelemre a harmadik mérkőzésen, még annak ellenére is, hogy nagy volt a bizonytalanság a találkozóval kapcsolatban. Sajnos be kell lát­nunk, hogy a soproni vezetők által folytatott figyelemelterelés jól sike­rült, mert mondjunk bármit is, edzőket, játékosokat és vezetőket egyaránt zavart a párharcot kísérő sportdiplomáciai kötélhúzás. Dániel Tamás: - Higgye el min­denki, hogy rajtam kívül kevesen vannak, akik jobban sajnálnák, hogy így alakult a döntő második és harmadik mérkőzése, mert a kettőt nem választanám el egymástól. Én már Sopronba is úgy utaztam, hogy biztos voltam benne, hogy győzni fogunk és most szombaton sem for­dult meg a fejemben a találkozó előtt, hogy ez nem fog sikerülni. Az elmúlt három évben is megpróbál­tam mindent ennek a célnak alá­rendelni, mégsem sikerült meg­nyernünk az aranyérmet- A pontvadászat korábbi szaka­szában magabiztosan menetelő együttesük ugyanis épp a legfonto­sabb pillanatban, a sorsdöntő mér­kőzésen mondott csődöt Önök mi­ben látják a korábbiak fényében szin­te hihetetlennek, de legalábbis várat­lannak tekinthető összeomlás oka­it? D. K.: - Sajnos már a találkozó elején látszott, hogy valami nincs rendben, hiszen az első húsz perc­ben mindössze huszonkét pontot tudtunk szerezni, olyan kritikán aluli dobáspontossággal, ami egy serdülőcsapatnál is kiverte volna a biztosítékot. A szakmai elemzés nem az én feladatom, de számom­ra tanácstalannak tűnt a támadójá­tékunk, erőnkből csupán egy-egy fellángolásra futatta. Leginkább te- heteüennek éreztem magam, el sem tudtam képzelni mi ennek a teljesítménynek az oka. Talán volt olyan pillanat is, amikor azt gondol­tam, akár én is beállhatnék, ronta­ni nem tudnék a helyzeten. A mér­kőzés után megszólalni is nehéz volt, elkeseredettség ilyen mérték­ben még soha nem lett úrrá rajtam, rajtunk. D. Tj - Néhány nappal az össze­csapás után azt gondolom, hogy ne­künk Sopronban kellett volna pon­tosabb és precízebb játékot nyújta­nunk, ott ugyanis lélektanilag előnyben voltunk a hazaiakkal szemben. Az utolsó mérkőzés betű­jére viszont én sem tudok egy olyan magyarázatot adni, ami megvilágí­taná az év leggyengébb játékának okalt. Néhány olyan dolgot tudok felsorolni, amelyek együttesen okozhatták ezt az enervált produk­ciót Ezek a következők. Mi hetekig arra készültünk, hogy ha szüksé­ges, akkor Salgótarjánban lesz a harmadik mérkőzés, s nyilván nem kell külön ecsetelnem, hogy ez mi­lyen előnyökkel járt volna esetünk­ben. Ahogy azt már korábban Krisz­tián is említette, a döntő mérkőzé­sei alatt folyamatosan egyéb dolgok­kal kellett foglalkoznunk, részben a soproniak, részben a szövetség jó­voltából: pályára lép a SMAFC, vagy sem; Budapesten, Pakson, vagy ép­pen Székesfehérváron játszunk; lesz óvás, vagy nem lesz óvás és eh­hez hasonlók. Ezeket a zavaró körül­ményeket nem tudtuk kiszűrni. Azt is el tudom képzelni, hogy néhány játékosomat nyomasztotta a tét, lát­tam a meccsen hófehér arcokat és bizonytalan mozdulatokat- Ennek ellenére nem nyúltak be­le úgymond a csapatba, nem pihen­tették a láthatóan formán kívül, enerváltan játszó kulcsembereket, amit sok szurkoló és szakember dön­tő hibaként rótt fel a szakmai stáb számára. D. Tj - A kritikusoknak abban igazat adok, hogy Szabó Zoltánt és Balikó Attilát többet kellett volna ját­szatnom már a szezon folyamán is és ezzel ilyen helyzetben ők is töb­bet tehettek volna a sikerért An­nak, hogy nem így történt a magya­rázata az, hogy folyamatosan nyer­tünk, folyamatosan haladtunk elő­re, s ilyenkor nem látszanak annyi­ra a hibák, illetve ezeket nem is hozzuk felszínre, mivel a győzelmet nem kell megmagyarázni. Nagyon sok olyan mérkőzésünk volt az idény folyamán, ahol végletekig ki­élezett helyzetben tudtunk nyerni és a fizikai és mentális tartalékaink nagy részét Uyenkor el is égettük.- Több fórumon is fölvetődött, hogy a szombati mélyrepülés hátte­rében a rossz formaidőzítésen, eset­leges taktikai hibákon kívül más, elsősorban anyagi természetű okok is közrejátszhattak, hiszen sokak vé­leménye szerint ilyen gyenge játékot csak készakarva lehet produkálni Mi a véleményük ezekről a plety­kákról? D. K: - Magam is hallottam ilyes­féle összeesküvés-elméletekről, me­lyek közül a legnépszerűbb szerint a mérkőzés előtt az öltözőben meg­mondtuk a játékosoknak, hogy nem nyerhetik meg a döntőt, mert nincs pénz az élvonalra. Ezt azért tartom mulatságosnak, mert aki megnyeri a bajnokságot, annak még nem kötelező vállalni a maga­sabb osztályú szereplést, hiszen vissza is léphet az indulástól! Nincs az a sportvezető, aki a bajnoki győ­zelem örömét ilyen indokkal elven­né játékosaitól. Hogy ne menjünk messzire, itt van mindjárt a SMAFC példája. Bármennyire is hangoztat­ták a soproni elöljárók a mérkőzés előtt, hogy céljuk az A-csoport, én nagyon meglepődnék, ha az infrast­rukturális, személyi és anyagi felté­telek hiánya ellenére is vállalnák az első ligát A bajnoki címet vi­szont mindennél jobban akarták. D.Tj -A magam részéről ugyan­csak határozottan elutasítom, hogy mi vezetők, akárcsak egy utalást is tettünk volna arra, hogy ne jussunk föl, mert nem lesz fedezet a maga­sabb osztályú szereplésre. Nem hi­szek továbbá abban sem, hogy más külső tényezők befolyásolták volna negatív irányba a csapatot a játéko­sokat. Ezekben a kitalációkban nincs logika.- Amint azt tudósításunkban is je­leztük, a Wamsler SE együttese a ver­senykiírásnak nem megfelelő pálya- választás miatt megóvta a finálé har­madik találkozóját Milyen reménye két fűztek ehhez a lépéshez? D. Tj - Azzal már a jegyzőkönyv aláírásának pillanatában tisztában voltunk, hogy olyan esemény nem történt a mérkőzésen, ami ezt a lé­pést indokolná. Viszont azt is tud­juk, hogy van a kezünkben egy olyan határozat a versenyirodától, amelynek értelmében Salgótarján­ban kellett volna rendezni a harma­dik mérkőzést Ez alapján végigvi­hetnénk egy jogorvoslatot a szövet­ség és a magyar sport jogi hierarchi­áján és nagy valószínűséggel ered­ménnyel is járnánk. A szövetség versenyigazgatója, Rózsás Gábor vi­szont azt kérte tőlem, hogy várjuk meg milyen lehetőségek nyílnak a csapat előtt a következő bajnoki év­vel kapcsolatban, mert egy asztal­csapkodás nem biztos, hogy segíti a tárgyalásokat- Nem mehetünk el szó nélkül egy másik, salgótarjáni szempontból nem sok örvendetes dolgot tartalma­zó jegyzőkönyv mellett sem. D.Kj - Nyüván a mérkőzés ellen­őrének jelentésére gondol, melyben az áll, hogy egy szurkoló a negyedik negyedben megütötte az egyik já­tékvezető karját, ami tényleges erő­szaknak számít. Mindegy, hogy csak jelezni, vagy kérdezni akart tőle valaki, de ez a viselkedés elfo­gadhatatlan. A jogi helyzet ebből a szempontból is nagyon bonyolult, a semleges pálya miatt az illetékesek­2. Wamsler SE-Salgótarján 3. Veszprémi Egyetem 4. Kanizsa KK-DKG-EAST 5. Jászberényi KSE 6. Bonyhádi KSE 7. EKF-Hész Gépszolg Eger 8. Bajai Bácska FKE 9. SZTE-Szedeák 10. Elite Basket Törökbálint 11. Pápai KC 12. Flextronics-KSZC Sárvár 13. Ceragem Kozármisleny 14. Szolnoki Főiskola Olaj KK 15. Tiszaújvárosi Phoenix KK 16. Óbudai Kaszások 17. Újbuda TC 18. Bp. Honvéd 19. Nagykállói KE 20. Univer KSE/B 21. EnterNet-PEKOSI 22. Debreceni EKE U. 23. Fehérvár Kodolányi KC 24. Budafoki KK nek is sok munkájába kerül majd, hogy eldöntsék kinek küldjék ki a háromszázezer forintról szóló csek­ket. Bárki is kapja, a tisztázatlan jo­gi helyzet miatt biztosan megvizs­gálja a fellebbezés lehetőségét Nem szeretnénk, ha ilyen újból előfordul­na mérkőzéseinken, ez ugyanis nem nagyon segíti a sportdiplomá­ciai törekvéseinket- Bár nyilván mindenki számára hatalmas csalódás az aranyérem eí vesztése, a „zuhanyhíradó’'informá­ciói szerint azért van rá némi esély, hogy a következő szezonban mégis él vonalbeli együttese legyen Salgótar­jánnak. Önök miként látják a folyta­tást? D. K: - A csapat további szerep­lését firtató kérdésre egyszerű vá­laszt tudok adni: benevezünk a kö­vetkező évi NB J/B osztályú bajnok­ságra. Sokan kérdezik, mi lesz, ha a SMAFC a várakozásoknak megfe­lelően visszalép az A-csoporttól? A szokásjog alapján műidig a legjobb kiesőt szokták felkérni az indulás­ra, igaz ez a szabály nincs kőbe vés­ve. Esetünkben az EnterNet-NTE Hegyvidék lenne a kedvezménye­zett, de mivel ők a Hódmezővásár­helyi Kosársuli jogán versenyeztek, így csak a vásárhelyieket kérhetik fel. Nekik viszont erre semmiféle erőforrásuk nincsen, vagyis önma­gukban szinte kizárt, hogy vállal­ják a szereplést A hűek szerűit az NTE és köztük nem kis ellentétek feszülnek, és itt akár még mi is kép­be kerülhetünk. A szövetségtől mindenesetre azt az információt kaptuk, hogy amennyiben valami­lyen oknál fogva üresedés lesz az A- csoportban, akkor minket szeret­nének felkérni az indulásra. Eh­hez bekértek egy írásos szándék- nyilatkozatot, amiben vázolnunk kellett, hogy a körülmények, a le­hetőségek Salgótarjánban adottak a legmagasabb osztályban való szerepléshez. D. Tj - Visszatérve picit a szom­bati kudarc okaihoz, azt mondha­tom, hogy mi olyan búvárokhoz ha- sonű'tottunk, akik a megengedett­nél gyorsabban emelkedtünk és mindent képesek voltunk megten­ni azért, hogy mihamarabb elérjük a felszínt Nagyon, de nagyon mély­ről indultunk és nagyon sok ellen­állással kellett megküzdenünk. Gondoljon csak bele mindenki, hogy honnan kezdtük el az építke­zést három évvel ezelőtt és hová ju­tottunk, illetve, hogy ezt az ered­ményt milyen körülmények között értük el. Gondoljanak bele abba, hogy milyen gazdasági helyzetben van Salgótarján és környéke, en­nek ellenére gazdag városok, gaz­dag csapatait vertük halomra és rajtuk keresztül jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Valóban lehet­nénk csalódottak, mert a mai világ és elsősorban a média azt mondja, ha valaki nem milüárdos, nincs ha­talmas műmelle, vagy nem első va­lamiben, akkor egy senki. Ez a vá­ros, az itt lakók, szurkolóink viszont egyértelműen megmutatták, hogy mi a valódi érték. Az, hogy hétről hétre tizenegy-néhány fickó össze­áll és küzd azért, hogy a salgótarjá­ni embereknek sikerélményt sze­rezzen. Kell ennél több? És azt tu­dom ígérni, hogy a továbbiakban is lesz olyan salgótarjáni kosárlabda- csapat, amely a város híréért, be­csületéért, az itt lakók jobb közérze­téért fog harcolni. Bevallom ugyan­akkor, hogy a döntő előtt én abszo­lút nem tudtam egy újabb B- csoportos évben gondolkodni. Nyilván az élet átírta a forgatóköny­vet, ennek ellenére úgy vélem, hogy egy olyan értéket hoztunk létre, amit tovább kell gondozni. Dávid Krisztiánnal egyeztetve - akinek ez­úton is hadd fejezzem ki hálámat, hogy ennyire korrekten és érett sportvezetőkhöz méltón tudtunk együttdolgozni - az elképzeléseink a következők. Néhány posztra terve­zünk erősítést magyar játékosok­kal. A meglevő keretünk nyolcvan százalékát szeretnénk együtt tarta­ni és azt akarjuk, hogy egy olyan együttes álljon össze, amely az idei teljesítménytől egy fokkal jobbat tud nyújtani. Ennek elégnek kell lenni esetleg a B-csoport megnyeré­sére, de elégnek kell lenni arra is, hogy két-három külföldivel kiegé­szülve megállja a helyét az élvonal­ban is.- Ennél jobb hírrel talán nem is tu­dott volna szolgálni a gárda egyre gyarapodó rajongótáborának. D. Tj - Azt hiszem az egyesület valamennyi tagja nevében mond­hatom, hogy roppant hálásak va­gyunk szurkolóinknak az utóbbi hónapokban kapott támogatásért A magam részéről a szezon legna­gyobb vívmányának egyértelműen ezt tartom. Ennyi őszinte érzelem­mel teli ember nagyon ritka a mai világban. Ezúton is köszönöm a se­gítségüket D. Kj - Csapatunk vezetői, já­tékosai személyesen is szeret­nék megköszönni a drukkerek egész éves kitartó buzdítását, tá­mogatását, ezért évzárónkat is szurkolóinkkal közösen képzel­jük el. A Wamsler SE Salgótarján NB J/B-s ezüstérmes csapata va­lamennyi szimpatizánsát nagy szeretettel várja május 30-án, szombaton 14 órára a városi sportcentrumba egy közös gu­lyásfőzésre. Ezen a baráti ösz- szejövetelen bárki kötetlenül be­szélgethet vezetőkkel és játéko­sokkal, felteheti kényes és ke­vésbé kényes kérdéseit A vállal­kozó kedvűek számára pedig sportfelszerelést is ajánlatos hozni, hiszen csapatunk kihívja szurkolóit egy barátságos kispá­lyás focimérkőzésre is. ■ H.P. Az okció 2009. május 5. és május 31, között, illetve o készlet erejéig érvényes, és csak az akcióban részt vevő Opel-forgalmazóknát érhető el. A General Motors Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Opel-forgalmazók fenntartják a jo­got oz ajánlatok megváltoztatására, illetve visszavonására. A képek illusztrációk. Konkrét ajánlatok és további részletek az akcióban részt vevő Opel-forgalmazók- nál. Opel Astra átlagfogyasztás (kombinált használat esetén): 4,6-6,91/100 km, C02-kibocsátás (kombinált): 124-166g/km. Opel Zafiro átlagfogyasztás (kombinált használat esetén): 6,1-9,61/100 km, C02-kibocsátás (kombinált): 165-230 g/km. Opel Gyarmat 2660 Balassagyarmat, Kővári út 8/A • Tel.: (35) 301-151, (35) 300-181 opelgyarmat@opelgyarmat.t-online.hu • www.opelgyarmat.hu A Magyar Köztársaság 2008- 2009. évi NB VB osztályú férfi kosárlabda bajnokságának végeredménye: 1. Soproni MAFC-NYME

Next

/
Oldalképek
Tartalom