Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1202009-05-26 / 120. szám

Az észak-koreai kommunista hadsereg, mint a párt ökle. Megállt az idő, mintha a múlt század közepén lennénk a hidegháború legfeszültebb éveiben. Atomot robbantottak észak-korea Tálas István: komolyan kell venni, de ne riogassunk Morvái Krisztina esete a Telegraph-fal A BRIT KONZERVATÍV lap Morvái Krisztinát, a lobbik EP-listavezetőjét idézi: ő tisz­tességes politikus, három gyermek édesanyja, „maguk ott Nyugaton mégis náci­ként mutatnak be engem”. A Daily Telegraph portréjá­ban Morvái Krisztina „az európai szélsőjobb gondo­san fodrászolt, parfümillatú új megjelenítője”. A lap sze­rint Morvái lemondta az in­terjút, mert pártját összefüg­gésbe hozták a rasszizmus­sal és a romaellenességgel. 3700 román vasutast rúgnak ki menesztik a Román Vas­utak 3700, nyugdíjas kort elért dolgozóját. Csökkentik a prémiumokat és pótléko­kat is, olyan mértékben, amely egyenértékű 4000 al­kalmazott menesztésével. Ficót felzaklatták Orbán szavai még A pozsonyi parlamen­tet is összehívhatják, dekla­rálni Szlovákia területi egy­ségét a Fidesz és a magyar koalíció elnökeinek szom­bati beszédei miatt Eszter­gomban a magyarság euró­pai parlamenti képviseleté­nek fontosságát emelték ki a szónokok. Robert Fico kormányfő emiatt „diplo­máciai úton” kéri Orbán Viktort, „hagyja abba az in­dulatok szítását, ne veszé­lyeztesse Szlovákia területi épségét”. Fico vádaskodik >anncn „Nem szabad súlyos gaz­dasági szankciókkal sújta­ni Észak-Koreát az atom­robbantás miatt, mivel a térségben súlyos humani­tárius katasztrófa alakul­hat ki” - mondta lapunk­nak Tálas Péter szakértő. Éber Sándor „Komolyan kell venni az észak­koreai atomrobbantást, de nem szabad atomháborúval riogatni senkit” - mondta lapunk érdek­lődésére Tálas Péter, a Zrínyi Mik­lós Nemzetvédelmi Egyetem Stra­tégiai és Védelmi Központjának vezetője. Észak-Korea hétfőn je­lentette be, sikeres föld alatti kí­sérleti atomrobbantást hajtott végre, valamint rövid - 130 kilo­méteres - hatótávolságú rakétát is kilőtt kísérletképpen. Az orosz hadsereg megfigyelőállomásai szerint a robbantás húsz kilo- tonna erősségű volt. „Nem hiszem, hogy Észak-Ko- reának támadó szándéka lenne”- hangoztatta a biztonságpoliti­kai szakértő. Tálas Péter szerint a sztálinista vezetésű ország tech­nikailag még nem tudja megol­dani, hogy a jelenleg mintegy szo­bányi méretű töltetet miniatüri­zálva egy hordozórakétára tudják szerelni. A szomszédságban olyan atomhatalmak is szerepelnek - Kína, Oroszország, és a térségben jelen lévő Egyesült Államok - amelyek az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának (BT) tagjai. Ők dönte­nek háború és béke sorsáról, így a sztálinista Kim Dzsong II vezet­te ország nem kockáztathat meg egy atomháborút. A phenjani ve­zetésnek az a meggyőződése, hogy a világ függetlenségének fel­számolására törekszik. „Észak- Korea azt szeremé, hogy nagyha­talomként tekintsenek rá, mivel egy atomhatalommal máshogy bánnak, ezért a robbantási kísér­let inkább egy politikai üzenet” - mondta Tálas. A szakértő szerint a legfonto­sabb kérdés az, hogy a nemzetkö­zi diplomácia hogyan kezelje Phenjan atomkísérletét Nagyon ritka ugyanis, hogy egy társadal­milag, és gazdaságilag ennyire szegény ország szert tett volna ilyen típusú fegyverre. „A nem­zetközi szankciók kontraproduk- tívak, mivel éhínséget idéznének elő, s ez a térség számára sokkal veszélyesebb lenne annál, mint­hogy kialakul egy nukleáris hata­lom” - hangsúlyozta. A szank­ciók szociális feszültséget, társa­dalmi robbanást okozhatnak, amiből egy humanitárius ka­tasztrófa alakulhat ki, ami Kíná­nak, Dél-Koreának és Oroszor­szágnak sem érdeke. A nemzetközi közvélemény nem mehet el szó nélkül az atom­kísérletek mellett. Tálas szerint a Biztonsági Tanács tagjai közül egyedül Kína tud hatni Észak-Ko- reára. Phenjan nemrég vonult ki a hatoldalú tárgyalásokról, ame­lyet‘atomprogramja leszerelésé­ről folytattak. Az ENSZ ugyanis elítélte az április eleji, vitatott si­kerű rakétakísérleteket. Észak- Koreának 2006 decemberében már volt egy kísérleti atomrob­bantása, de az csak egy kilotonna erősségű lehetett. Nem tüntetnek a ferneres rendvédelmi dolgozók „Elállt a kormányzati megszorító intézkedések és a szolgálati tör­vény tervezett módosítása elleni csütörtöki demonstrációtól a Fegyveres és Rendvédelmi Dol­gozók Érdekvédelmi Szövetsége” - jelentette be tegnap Kónya Pé­ter, a szervezet elnöke. Egyes ága­zatok azonban még fenntartják a demonstrációs készültséget, attól függően, hogy a tárcával folytatott tárgyalások során a részletkérdé­sekben is meg tudnak-e állapod­ni. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal folytatott egyeztetések előrehaladottak, a főbb kérdésekben - például a szolgálati nyugdíjba vonulás és a táppénz feltételeiben - megálla­podtak, de egyes részletszabá­lyok még pontosításra várnak. A hétfői tárgyalások után Kó­nya közölte, a szakszervezetek és a tárca várhatóan pénteken ír­ják alá kompromisszumos meg­állapodásukat. A még nyitott kérdések elsősorban a jövedel­mekkel kapcsolatosak. ■ Fegyverrel vetett véget életének a polgármester Dávod polgármestere, Pétiké Jó­zsef vasárnap este háza udvarán fejbe lőtte magát. A baon. hu internetes hírpor­tál érdeklődésére a Bajai Rendőr- kapitányság bűnügyi osztályve­zetője, Szabó Ferenc megerősí­tette a középkorú férfi öngyilkos­ságát.- Este fél 8 körül kaptuk a be­jelentést a kapitányságra, hogy háza udvarán fegyverrel hado­nászik egy férfi. Majd egy lövés is dörrent, a férfi maga ellen for­dította a fegyverét - közölte az osztályvezető.- Annyit mondhatok, két vizs­gálatot folytatunk: közigazgatá­si eljárás keretében vizsgáljuk a haláleset körülményeit, és nyo­mozást folytatunk lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűn­tettében is - tette hozzá. ■ Obama: Phenjan fenyegetést jelent „AZ ÉSZAK-KOREAI NUKLEÁRIS és rakétakísértet súlyos aggo­dalomra ad okot minden or­szág számára” - hangoztatta Barack Obama. Az amerikai elnök szerint a nemzetközi jo­got sértő és provokáló Phen­jan fenyegetést jelent a nem­zetközi békére és biztonságra, ami cselekvést követel a nem­zetközi közösségtől. még A phenjan szövetségese­ként számon tartott Kína is el­ítélte az atomkísérletet Varjú László külügyi szakállamtit­kár Hanoiban kijelentette, az atomkísérlet az egész nemzet­közi közösséget fenyegeti Június hetedike után nyolcadika lesz? ep-választás Göncz Kinga gyurcsányi fordulattal védekezik Hat év börtön ötszáz rendbeli csalásért Péntekig befejezik az európai parlamenti (EP) választás szava­zólapjainak nyomtatását az Ál­lami Nyomdában - közölte teg­nap az Országos Választási Iro­da (OVI). A június 7-i választá­son mintegy 8 millió választásra jogosult van, de a szükségesnél 4 százalékkal több szavazólapot nyomtatnak, biztonsági okokból. Egy szavazólap előállítása 12 fo­rint. Növeli a költségeket, hogy a dokumentumot többféle bizton­sági jellel is ellátják, így például mikroírással és UV-festékkel. „Nem lesz változás a június 7-i EP-választás után, minden megy tovább. Hetedike után nyol­cadika lesz” - mondta Göncz Kinga, az MSZP európai parla­menti listavezetője. Hasonlóan fogalmazott a tavaly március 9-i népszavazás előtt Gyurcsány Fe­renc akkori kormányfő is. Bár az MSZP veresége után tényleg március 10-e jött, de Gyurcsány később menesztette az egészség- ügyi minisztert, ami a koalíció felbomlásához vezetett. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar me­zőgazdaság érdekeit az európai színtéren” - mondta Glattfelder Béla, a Fidesz EP-képviselője. Ki­fejtette: az agrárium szempontjá­ból döntő lesz a 2013 és 2021 kö­zötti uniós költségvetési időszak, amely meghatározza, milyen jö­vője lesz a magyar mezőgazda­ságnak. ■ V. M. Teljes gőzzel nyomják a szavazólapokat az európai parlamenti szavazásra Első fokon hat év szabadságvesz­tésre ítélte hétfőn Klivinyi Zoltánt a Vertical Invest perében a Fővá­rosi Bíróság több mint nyolcszáz­millió forintos, mintegy ötszáz rendbeli csalás miatt. Klivinyi öt vádlott-társa 3 év és 5 év hat hónap kö­zötti szabadságvesz­tést kapott. Egyikük szökésben van, és hónapok óta isme­retlen helyen tartózkodik. A 2003-ban alakult Vertical Invest Ingatlanhasznosító és Befektető Szövetkezetnek a vád szerint 2003-ban mintegy 1500 tagja volt, akik hozzávetőleg másfél milliárd forintot fizettek be a pia­cinál magasabb kamat reményé­ben, ám nagyobb részük nem kapta vissza a pénzét. A büntetőper 2007 decemberé­ben kezdődött, Klivinyi Zoltánt és nyolc társát több százmilliós hűt­len kezeléssel és más vagyon el­leni bűncselekmé­nyekkel vádolták meg. Tavaly csalásra módosult vád az el­járásban. A vádlott Klivinyi Zoltán ellen korábban nemzet­közi elfogatóparancsot adtak ki. A Vertical Invest ügyvezetőjét akkor Ausztriában, a schwechati repülőtéren fogták el 2003. szep­tember 5-én. Két hónappal ké­sőbb, november 11-én hozták Magyarországra. ■ ■ Klivinyin és tár­sain több mint 800 milliós kárt kérnek számon. A legfőbb ügyésztől Gusztos Péter (SZDSZ) megkérdezte a T. Házban: miért nem járnak el, ha civilek, közszereplők adatait közli a szélsőséges kurucinfo? Ügyészeknél, bíráknál ezt megteszik. Kovács Tamás (fotónk) válasza: feljelentésre vagy saját hatáskörben megismert adat alapján nyomozhatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom