Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1172009-05-22 / 117. szám

2009. MÁJUS 22., PÉNTEK SPORTTUKOR 11 Háromszázan, szpartakiádhangulatban III. miniolimpia, Mátranovák Az atlétika több számában is megmérkőztek a fiatalok Nyolc általános iskola részvéte­lével hét sportágban háromszáz fi­atal mérte össze tudását nemrég a mátranováki általános iskolai tag- intézményben. A miniolimpiát harmadik alkalommal rendezték meg, és két szlovák tanintézmény­nek köszönhetően idén először volt nemzetközi. Az idősebbek még emlékezhet­nek a falusi szpartakiádok hangu­latára, és nyüzsgésére, múlt pén­teken a mátranováki szervezők újra ezeket próbálták belecsem- pészni a tanulók egy napjába. A megnyitón Simon Gusztáv tagin­tézmény-vezető köszöntötte a je­lenlévőket, majd egy kis kulturá­lis műsor után Földi Gyula polgár- mester nyitotta meg a rendez­vényt Hol szoros küzdelmet, hol pe­dig kimagasló teljesítményeket szültek az iskola környékén több helyszínen folyó küzdelmek. Volt vajas kenyér, születtek hősök, a nebulók a szellemi képességeiket is próbára tették és a fizikai hatá­raikat is feszegették. A dobogósok eredményei. Lab­darúgás. Fiúk I. korcsoport (4 csa­pat): 1. Mátranovák. 2. Kazár L 3. Mátraterenye. II. korcsoport (4): 1. Kazár. 2. Ragyolc. 3. Mátraterenye. III. korcsoport (3): 1. Kazár. 2. Mátranovák. 3. Ragyolc. IV. korcso­port (5): 1. Bátonyterenye. 2. Dorogháza. 3. Mátranovák. Lá­nyok (9): 1. Bátonyterenye. 2. Ragyolc. 3. Kazár. Sakk. /-//. kor­csoport (5): 1. László Gergő (Mátranovák). 2. Baranyi Bálint (Mátranovák). 3. Kecskés Attila (Kazár). III-W. korcsoport (11): 1. Juhász Róbert (Mátra­novák). 2. Gyetvai Zsó­fia (Fülek). 3. Cserhá­ti Marcell (Kazár). At­létika. Medicinlabda­dobás (3 kg). I. korcso­port. Fiúk (20): 1. Rátóti Róbert (Kazár) 27,60 m. 2. Száméi Dá­niel (Mátranovák) 25,20. 3. Kovács Dó- minik (Kazár) 24,70. Lányok (10): 1. Szota Cintia (Mátranovák) 15.90.2. Kanász Krisz­tina (Mátranovák) 14.20.3. Tóth Viktória (Kazár) 13,20. II. kor­csoport. Fiúk (12): 1. Kalmár Norbert (Mátranovák) 37,50. 2. Fájd Zsolt (Kazár) 31,80. 3. Praveczki Ádám (Kazár) 31,70. Lányok (8): 1. Kaposi Letícia (Ka­zár) 26,70. 2. Csikós Zsuzsanna (Mátranovák) 25,50.3. Szűcs Do­minika (Dorogháza) 21,80.17/. kor­csoport Fiúk (17): 1. Farkas Bence (Mátranovák) 10,70.2. Sailed Pat­rik (Mátranovák) 10,69.3. Radics Árpád (Kazár) 9,50.Lányok(17): 1. Gajdár Nikoletta (Mátranovák) 9.40. 2. Simon Krisztina (Mátranovák) 8,60.3. Nagy Viktó­ria (Kazár) 8,40. IV korcsoport Fi­úk (12): 1. Fejes István (Kazár) 13,00. 2. Szekeres Dávid (Kazár) 12.40. 3. Simon András (Dorogháza) 11,00. Lányok (14): 1. Mikuska Vivien (Kazár) 10,30. 2. Putnok Réka (Kazár) 9,40.3. Tol- mácsi Flóra (Mátranovák) 9,10. Tá­volugrás. I. korcsoport Fiúk(17): 1. Muska Krisztián (Mátranovák) 280 cm. 2. Valériusz Keve (Kazár) 263. 3. Balogh Ákos (Kazár) 262. Lányok (8): 1. Jakubovics Mónika (Mátranovák) 280. 2. Horváth Villő (Mátranovák) 196.3. Sándor Evelin (Kazár) 180. II. korcsoport Fiúk(14): 1. Czigler Donát (Kazár) 291. 2. Baranyi Bálint (Mátranovák) 289.3. Kecskés At­tila (Kazár) 282. Lányok (10): 1. Csömör Orsolya (Kazár) 275. 2. Bronner Dalma (Mátranovák) 264. 3. Kuborczik Virág (Mátranovák) 252. III. korcsoport Fiúk (17): 1. Vanó Krisztián (Mátranovák) 356.2. Bakos Árpád (Kazár) 355.3. Kakukk Patrik (Ka­zár) 343. Lányok (17): 1. Rab Leila 310. 2. Serfőző Fanni 291. 3. Kazinczi Aliz (mindhárman Mátranovák) 290. IV. korcsoport Fiúk (16): 1. Cserháti Dániel (Ka­zár) 406. 2. Lakatos István (Mátraterenye) 387. 3. Gyenes Norbert (Fülek) 377. Lányok (11): 1. Szoucsek Éva (Mátranovák) 339. 2. Tolmácsi Flóra (Mátranovák) 320.3. Szekula Do­natella (Kazár) 313.30 méteres fu­tás. I. korcsoport. Fiúk (13): 1. Puporka Renátó (Dorogháza) 5,39 mp. 2. Kovács Dominik (Kazár) 5,55.3. Uhrin Balázs (Dorogháza) 5,62. Lányok (14): 1. Oláh Anita (Mátraternye) 5,01. 2. Tóth Mar­garéta (Kazár) 6,00. 3. Máté Lau­ra (Mátranovák) 6,06. II. korcso­port Fiúk (19): 1. Kalmár Norbert (Mátranovák) 4,97. 2. Domán Ri- chárd (Dorogháza) 5,31.3. Baranyi Bálint (Mátranovák) 5,34. Lányok (10): 1. Csömör Orsolya (Kazár) 5,38.2. Valériusz Éva (Kazár) 5,62. 3. Jakubovics Andrea (Mátranovák) 5,67/7/. korcso­port Fiúk (20): 1. Kaposi Dá­vid (Kazár) 4,66. 2. Vásárhe­lyi Áron (Mátranovák) 4,82. 3. Bata Gábor (Kazár) 4,88. Lányok (15): 1. Kun Dóra (Mátramindszent) 6,19. 2. Kazinczi Aliz (Mátranovák) 5,26. 3. Rab Leila (Mátranovák) 5,27. IV. korcso­port Fiúk (13): 1. Lakatos Ist­ván (Mátraterenye) 4,46. 2. Cserháti Dávid (Kazár) 4,48. 3. Jeges Ronald (Ragyolc) 4,59. Lányok (13): 1. Kun Zsó­fia (Mátramindszent) 4,91.2. Havrán Cintia (Kazár) 5,01; 3. Barát Vivien (Kazár) 5,10. íjá­szat///-/!; korcsoport lány fiú (17): 1. Kazinczi Bence. 2. Má­té Brúnó. 3. Hugyecz Martin (mindhárman Mátranovák). Füles labda. I. korcsoport. Fiúk (12): 1. Szilágyi Kornél (Mátra­novák). 2. Puporka Renátó (Dorogháza). 3. Kovács Dominik (Kazár). Lányok(14): 1. László Fan­ni (Mátranovák). 2. Sándor Evelin (Kazár). 3. Sipos Enikő (Mátranovák). II. korcsoport Fiúk (10): 1. Búzás Krisztofer. 2. Szomora Róbert. 3. Baranyi Bálint (mindhárman Mátranovák). Lá­nyok (9): 1. Kuborczik Virág. 2. André Mercédesz. 3. Bronner Dalma (mindhárman Mátrano­vák). Szellemi totó: 1. Mátranovák (Vanó Krisztián, Eczet Kristóf, Vá­sárhelyi Áron). 2. Mátramind­szent (Berze Friderika, Kun Dóra, Kun Zsófia). 3. Kazár (Kovács Gá­bor, Fejes István, Szabó Máté). ■ Bakos László ASahtar az utolsó győztes UEFA KUPA-DÖNTŐ. A Sahtar Donyeck nyerte a labdarúgó UE- FA-kupa utolsó kiírását, ugyanis szerdán az isztambuli döntőben hosszabbítás után 2-1-re legyőz­te a Werder Brement Sahtar Donyeck (ukrán) - Werder Bremen (német) 2-1 (1-1,1-1,2-1) Isztambul, 52 ezer néző, vezette: Luis Medina Cantalejo (spanyol). Sahtar Donyeck: Pjatov - Srna, Kucher, Csigrinszkij, Rat - Lewandowski, Fernandinho - Ilsinho (Gai, 100.), Jadson (Duljaj, 112.), Willian - Luiz Adriano (Gladkij, 90.). Edző: Mircea Lucescu. Werder Bremen: Wiese - Fritz (Pasanen, 95.), Prödl, Naldo, Boenisch - Niemeyer (Ciolisz, 103.), Frings, Baumann, Özil - Rosenberg (Hunt, 78.), Pizarro. Edző: Thomas Schaaf. GL: Luiz Adriano (25.), Jadson (97), ill. Naldo (35.). Sárga lap: Srna (57), Lewandowski (77), Ilsinho (87), ill. Flings (45.), Fritz (82.), Ciolisz (115.), Boenisch (121.). Az első félidő közepén az uk­ránok vezetéshez jutottak, s ez további lendületet adott a csapat­nak, a játék képe alapján akár a meccs is eldőlhetett volna, azon­ban a németek egy pontrúgást követően hatalmas potyagóllal egyenlítettek. Ez alaposan „meg­fogta” a Sahtart, a Werder vi­szont nem tudott veszélyesebb lenni. A folytatásban egyik gár­da sem mert kockáztatni, min­den játékos a biztos megoldásra törekedett, így nem esett gól, az­az következhetett a hosszabbítás. A ráadásban Jadson váratlanul betalált, ezzel eldöntve a sorozat 51. kiírását. A következő idény­ben az Európa Liga váltja fel az UEFA-kupát. Száz gólnál tart a Babosán Művek LABDARÚGÁS Megyei III. osztály Balassagyarmati csoport 24. forduló Unicum FC Mohora - Nagylóc 7-2 (2-1) Mohora, 50 néző, vezette: Kiss J. Unicum FC Mohora: Dudás - Gál T., Bendik, Antóni, Grenyó, Koplányi Cs., Vidámi, Petras, Mizera, Nagy Albert, Gulyás. Cs.: Szalai, Nagy Attila, Rith. Edző: Gál Tibor. Nagylóc: Rácz B. - Oláh Sz., Csík Cs., Makkai P., Szőrös J., Makkai L, Kovács N., Virág, Tajti, Bangó, Rádi. Cs.: Vankó. Edző: Gyebnár Gyula. GL: Mizera (6), Bendik, Hl. Bangó (2). Sárga lap: Antóni, ill. Tajti. Csesztve - Ipolyvece 4-0 (1-0) Csesztve, 7 5 néző, vezette: Gálik Zs. Csesztve: Pálmán K. - Karaba T., Korbely, Tornyos, Pásztor, dr. Kopinecz, Odor, Szabados Á., Sza­bados R., Bilák, Bozány T. Cs.: Ferencz, Kükkel. Edző: Palánki Já­nos. Ipolyvece: Farkas T. - Molnár, Máth, Pintér Á., Busái, Rados, Gombár, Zsiga, Szabó P., Fábián, Gyurcsány. Edző: Balogh János. GL: Pásztor, Szabados Á., dr. Kopinecz, Kükkel. Ludányhalászi - Herencsény 3-1 (1-0) Ludányhalászi, 50 néző, vezette: Kovács J. Ludányhalászi: Priska - Lőrik, Ádám, Makovinyi, Rácz, Ár­va, Végh Gy., Mester, Szeles L, Baranyi, Szeles G. Cs.: Gerőcs, Végh T., Mosó, Hlavay. Edző: Gerőcs József. Herencsény: Bara­nyai - Tácsik, Balázs, Bobák, Jusz­tin Sz., Veszelka, Mezőhegyi, Gyurovics, Holes, Szilfai, Kereszt­úri. GL: Árva (2), Rácz, ül. Jusztin Sz. Sárga lap: Árva, ill. Veszelka, Balázs. Csitár - Ipolytamóc 7-3 (3-2) Csitár, 75 néző, vezette: Urbán V. Csitár: Oravecz - Csábi Cs., Valah, Molnár, Babcsán Á., Baráz, Fran­kó, Petrovszki, Bozány G., Szalánszki R., Chikány. Cs.: Tóth G., Kanyó N. Edző: Szalánszki Ró­bert. Ipolytamóc: Toldi T. - Kiss T., Berki, Bolyós, Varga, Bóta, Mol­nár L., Kiss Sz., Gál L, Kiss T., Tőrincsi. Cs.: Reisinger, Török, Kal­már, Tatter. Edző: Török Tamás. GL: Bozány G. (2), Szalánszki R. (2), Frankó (2), Csábi Cs., ill. Kiss Sz. (2), Kiss T. Sárga lap: Kiss Sz. Nógrádmarcal - Magyamándor 0-6 (0-4) Nógrádmarcal, 50 néző, vezette: Dubovszki J. Nógrádmarcal: Iva- nics - Csonka, Hanzel, Ábrahám, Tolnai, Petői, Rácz, Varga Cs., Csá­bi, Gazsi, Oláh. Cs.: Huszárik, Vidák, Szabó T. Magyamándor Varga A. - Forgács, Nagy, Csalár, Juhász, Istvanovszki, Kormány, Bagyal, Jusztin, Simon, Kukucska. Cs.: Gyimesi, Benkó, Veszelka. Edző: Marsiczki József. GL: Istvan­ovszki (3), Bagyal, Jusztin, Gyime­si. Sárga lap: Varga Cs., ill. Jusztin. Babcsán Művek SC - Nógrádsipek3-1 (2-1) Balassagyarmat, 7 5 néző, vezette: Dubovszki J. Babcsán Művek SC: Hegedűs A. - Takács, Kovács J., Gaál P., Feranecz, Szajbert, Anik, Gyenes, Kovács A., Babcsán, Hege­dűs K. Cs.: Mészáros, Vachó. Edző: Babcsán Tibor. Nógrádsipek Végh Sz. - Tresó, Végh R, Oláh B., Né­meth, Rigó, Boda, Csemák, Laka­tos, Zsíros, Pityi. Cs.: Lenner, Varga, Bartus. Edző: Balázs Ferenc. GL: He­gedűs K. (2), Kovács A., ill. Lakatos. Sárga lap: Babcsán 1, ill. Lenner. Buják H - Galgaguta 1-0 A bajnokság állása 1. Babcsán M. 2217 2 3 100-32 53 2. Mohora 22 15 3 4 57-39 48 3. Magyamándor 22 15 0 7 69-39 45 4. Nógrádsipek 22 14 3 5 49-25 45 5. Herencsény 22 14 2 6 77-36 44 6. Galgaguta 22 11 2 9 6244 35 7. Csitár 22 9 5 8 89-52 32 8. Csesztve 22 8 5 9 3741 29 9. Ludányhalászi 22 6 6 10 38-56 24 10. Ipolytamóc 22 6 5 11 3345 23 11. Ipolyvece 22 5 6 11 41-61 21 12. Buják 0 22 4 2 16 38-78 14 13. Nagylóc 22 3 4 15 48-107 13 14. Nógrádmarcal 22 3 3 16 21-104 12 15. Magyaigéc visszalépett Rétsági csoport 22. forduló Nőtincs - Nógrád 5-1 Nőtincs: Balogh G. - Hevesi, Hugyecz, Tóth Sz., Sirkó, Tamis, Kurall (Nagy G.), Revóczki, Görög (Uhlár), Cseri (Szabó Gy.), Szunter. Nógrád: Fritz J. - Less, Pálinkás, Fritz L, Csabuda, Sipiczki, Hörnyék (Povazsán), Jakabovics (Hekli), Kovács B., Gyuricza, Mé­száros (Hruska). GL: Revóczki (2), Cseri (2), Szunter, ill. Sipiczki. Bemecebaráti - Tereske 3-2 Bemecebaráti: Kerekes - Fabi, Gáspár R, Gyöngy, Pázmán (Ko­vács Z.), Jónás, Dombi, Busái, Győ­ri, Menyhárt, Bakos. Tereske: Candidó - Németh, Velki, Dóbiás, Jakubecz, Dohány, Kiss G., Koczka (Bulejka), Molnár R, Babicz, Kosik Zs. (Oláh R.). GL: Busái, Győri, Ko­vács Z., ill. Kiss G., Babicz. Borsosberény - Tolmács 1-1 Borsosberény: Tövis - Diny- nyés, Oláh J., Kollárovits, Sinkó, Sipos Á., Vass, Ficsúr, Majer Zs., Pénzes, Szaszovszki. Tolmács: Torkovics - Gyuricza, Hajnis, Patzek, Hekli, Mezei, Burik, Fodor, Kuris, Féja, Rotter. GL: Majer Zs., ill. Burik. Legénd - Ősagárd 3-2 Legénd: Juhász - Sinkó, Fehér (Simkó G.), Koczkár, Pintér, Kiss R, Hoksza (Franyó), Pach, Simkó A. , Molnár Z., Kumász. ősagárd: Nagy G. - Hugyecz, Petyánszki, Leányvári, Mogyorósi Gy., Ábra­hám, Mogyorósi S., Kuska, Misják, Csákvári, Miklósi. GL: Pintér, Pach, Franyó, ill. Ábrahám, Kuska. Hont - Szátok 0-4 Hont Gergely - Styaszni, Zábrádi, Hommer, Kálmán, Kele­men (Pesek), Lakó, Gál, Vígh, Fa­zekas, Urbán. Szátok: Marsicki - Previz, Kertész, Stvorecz, Szabó F, Surman (Nagy S.), Bozsó, Gulyás J., Vincze, Jakab (Maczkó), Gulyás F. GL: Gulyás F. (2), Bozsó, Nagy S. Felsőpetény - Vámosmikola 0-3 Felsőpetény: Piszár - Szalai, Kosik 0., Kosik L, Albert, Rodák, Karacs, Pogácsás, Huzsgyalka, Ko­csis (Varga R.), Szabó L. (Benyusovics). Vámosmikola: Lengyel - Bernáth, Sági, Gábor, Takács B., Durján (Kiss R), Kiss B. , Sztankovics, Friedmann, Ju­hász, Varga Gy. GL: Takács B. (2), Friedmann. Szondy SE Drégelypalánk - RétságO-1 Drégelypalánk: Hugli Géringer, Dombai, Koleszár, Laka­tos, Pásztor, Pál L, Adler, Kovács Cs., Bálint, Tamás. Rétság: Papp - Rózsa N., Kramlik K., Tövis, Varga A., Rezsnyák, Virág (Miklósi), Mák, Németh, Szúnyog (Hriagyel), Kramlik B. GL: Kramlik B. 23. forduló Tolmács - Nőtincs 2-8 Tolmács: Torkovics - Gyuricza, Hajnis, Patzek, Hekli, Mezei, Fo­dor, Kuris, Rotter, Burik (Dezső), Mikolai. Nőtincs: Balogh G. (Haj­nis) - Hevesi, Hugyecz, Tóth Sz., Sirkó, Tamis, Revóczki, Görög, Cseri, Nagy G. (Szabó Gy.), Szunter. GL: Kuris (2), ill. Szunter (3), Revóczki (3), Görög, Cseri. Tereske - Borsosberény 0-1 Tereske: Candidó - Oláh L, Kosik Zs., Dóbiás, Jakubecz (Bulej­ka), Dohány, Kiss G., Bikkes (Velki), Koczka, Molnár R, Babicz. Borsosberény: Tövis Dinnyés, Oláh ]., Kollárovits, Sinkó (Ficsúr), Sipos Á., Vass, Majer Zs., Rózsa M., Pénzes, Szaszovszki. GL: Ficsúr. Rétság - Bemecebaráti 9-1 Rétság: Papp - Miklósi, Kremlik K., Tövis, Varga A., Virág, Mák, Szúnyog, Havay, Németh, Kremlik B. Bemecebaráti: Hor­váth R. - Fabi, Gáspár R, Kerekes, Pázmán, Jónás (Farkas Z.), Dombi, Busái, Menyhárt, Kovács Z., Kosa. GL: Varga A. (3), Kremlik B. (3), Mák (2), Havay, ill. Busái. Vámosmikola - Szondy SE Drégelypalánk 3-3 Vámosmikola: Lengyel - Ber­náth, Sági, Gábor, Takács B., Dur- ján, Kiss B., Friedmann (Varga Gy.), Balázs (Kiss R), Juhász (Kiss Sz.). Drégelypalánk: Hugli - Hrus­ka (Csósza), Dombai, Miskol- czi, Géringer, Pásztor, Pál L, Adler, Kovács Cs., Szabó R., Bálint T. GL: Gábor, Kiss B., Juhász, ill. Pál L, Pásztor, Szabó R. Hont - Ősagárd 2-8 Hont Gergely - Styaszni, Zábrádi (Kormosói), Kálmán, La­kó, Gál, Víg, Urbán, Bodonyi, Péter, Ludányi. Ősagárd: Nagy G. - Kraft, Hugyecz, Leányvári, Mogyorósi Gy., Ábrahám, Kuska, Holecz, Csákvári (Misják), Miklósi, Fodor (Petyánszki). GL: Zábrádi, Styasz­ni, ill. Miklósi (2), Csákvári (2), Kraft, Kuska, Ábrahám, Fodor. Felsőpetény - Szátok 0-7 Felsőpetény: Bartha - Piszár, Karacs, Kosik L, Szalai, Albert, Rodák, Kocsis, Huzsgyalka, Bri- nyiczki, Kosik 0. Szátok Makrai - Surman, Kertész, Stvorecz (Pre­viz), Boda, Bozsó, Gulyás J. (Nagy S.), Vincze, Jakab (Batta), Dobai (Maczkó), Gulyás F. GL: Boda (2), Gulyás F. (2), Maczkó (2), Nagy S. Nógrád - Legénd 7-1 A bajnokság állása 1. Nőtincs 2018 1 1 121-16 49 2. Szátok 2113 5 3 62-27 44 3. Nógrád 2313 4 6 66-38 43 4. V.-mikűh 2212 6 4 6841 42 5. Ősagárd 2311 3 9 75-56 36 6. Borsosberény 23 10 6 7 45-32 36 7. Rétság 22 10 5 7 5141 35 8. Tereske 23 9 8 6 5648 35 9. D.-palánk 23 9 5 9 56-55 32 10. Tolmács 23 7 3 13 42-82 24 11. Legénd 23 6 6 11 53-70 24 12. B.-baráti 23 5 2 16 4887 17 13. Felsőpetény 22 4 018 38-97 12 14. Hont 23 3 0 20 23-114 9 Megjegyzés: Nőtincstől 6 pont levonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom