Nógrád Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
2009-04-25 / 96. szám
12 2009. ÁPRILIS 25., SZOMBAT SPORTTÜKÖR Salgótarjániak egymás ellen LABDARÚGÁS Winner-Sport NB III, Mátra-csoport, 23. forduló Az SBFC (kék mezben) együttesére újra nehéz feladat vár fotó: archív Az utolsó csapata labdarúgás. Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön bejelentette, hogy amennyiben a jövő évi világbajnokság után nem hosszabbítják meg a szerződését, visszavonul a proli fut- balltól. „Ez a csapat az utolsó, amelyet irányítok” - mondta az 58 éves szakvezető. - „Remek éveim voltak játékosként, edzőként, és szövetségi kapitányként, de ha a vb után nem kötünk újabb megállapodást, végleg befejezem.” Del Bosque tavaly júliusban vette át a hispán nemzeti tizenegy trenírozását Luis Amgonestől, akivel 44 év után újra Európa-bajnokságot tudott nyerni az alakulat. Spanyolország azóta is folytatja remek sorozatát, ugyanis egymást követő 31 mérkőzésén tudta megőrizni Vicente del Bosque veretlenségét, valamint tíz hónapja folyamatosan az élen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. A Real Madridnál korábban 35 évig játékosként és vezetőedzőként is szereplő del Bosque kétéves szerződése a 2010-es dél-afrikai világbajnokságot követően jár le. A labdarúgó Winner-Sport NB III, Mátra-csoportjában a 23. fordulóban a Salgótarján- Baglyasalja FC az Egri FC-t fogadja, míg a Balassagyarmat a Gyöngyös vendége lesz. Gyöngyös (8.) - Balassagyarmat (13.) A Balassagyarmat csapata legutóbb magabiztosan nyert a Maglód ellen. Tavasszal eddig még nem sikerült pontot szerezniük vendégként, melyre most itt a lehetőség. Igaz az ellenfél egy masszív csapat. Nagy Tibor, a BSE edzője: - Szeretnénk most már idegenben is pontokat szerezni. Azonban ehhez az kell, hogy a játékosok olyan felszabadultan játszanak mint otthon. Ha ez sikerül, akkor nem maradhat el a siker. A várható kezdő csapat: Földi - Balga, Csitári, Szenográdi, Vidra - Nagy Á., Zolnyánszki - Vidra, Mohácsi, László (Széles) - Langó. Sérült: nincs. Eltiltott: Gaál (piros lap miatt). Salgótarján-Baglyasalja FC (4.) - Egri FC (11.) Az SBFC nagy bravúrt hajtott végre az éllovas Újpest legyőzésével. Most vasárnap a salgótarjánijátékosokkal teletűzdelt Egri FC az ellenfél a tóstrandi sporttelepen. Mindkét csapat jó játékosokból tevődik össze, többen ismerik egymást, hiszen együtt játszottak. A helyezéstől ßggetlenül a pillanatnyi jobb forma dönthet. Kis Károly, az SBFC edzője: - Legutóbb az Újpest otthonában sikerült bravúrt elérnünk. Tudjuk, hogy nincs két egyforma mérkőzés, de az igaz, csak akkor lehetünk eredményesek, ha ugyanolyan szervezetten és fegyelmezetten tudunk játszani mint a Szusza Ferenc-stadionba. A várható kezdő csapat: Kiss M. - Galbács, Csatlós Cs., Bezzeg (Pingiczer), Németh - Almási, Csatlós T., Jeney, Siróczki - Kálmán ]., Tarcsa. Sérült: Varga Cs., Csatlós T., Pingiczer. Eltiltott: nincs. ■ Balogh Tibor SPORTTURMIX Érdemérem Gedónak ökölvívás. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Magyar Ökölvívásért Érdeméremmel tüntette ki hatvanadik születésnapja alkalmából Gedó György olimpiai bajnokot A sportág legnagyobb hazai elismerését a Magyar Sport Házában vette át az 1972-es müncheni játékok papírsúlyú aranyérmese. Jó hírünket viszik labdarúgás. Az AC Milan vezetői elégedetten távoztak, s jó hírét keltik majd Magyarországnak a ligaválogatott elleni szerdai barátságos mérkőzést követően - nyilatkozta az MTI-nek Géléi Károly, az esemény főszervezője. A Puskás Ferenc Stadionban 20 ezer néző előtt megrendezett, 5-2-es olasz sikerrel zárult mérkőzés végleges pénzügyi eredményére ugyan még néhány napot várni kell, ám Magyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője szerint megérte tető alá hozni a találkozót. Focitorna SALGÓTARJÁN. A Beszterce-lakótele- pi tagiskolában április 25-én, 10 órától középiskolás-focitornát rendeznek. 4+1 fős csapatok jelentkezését várják a helyszínen 9.30 órától. A nevezés ingyenes. Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Hodászi János balassagyarmati olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: 12,12, lx, x, 1,1,2, lx, x, lx, 1, x2,1,1. ____________________ Ov erdose a favorit A veretlen magyar csodaló, Overdose számít a legnagyobb favoritnak mindkét ascoti galoppversenyen, amelyen indul. A négyéves telivér honlapjának beszámolója szerint a tekintélyes racingpost.com internetes oldalon megjelent oddsok alapján a június ló-i 1000 méteres és a június 20-i 1200 méteres versenyen is Overdose sikeréért fizetik a legkevesebbet a fogadóirodák. Az első viadalon pénzük háromszorosát, míg a másodikon négyszeresét nyerhetik a fogadók a 12 futam után veretlen Overdose győzelmével. Amennyiben mindkét versenyen első lesz az Alagon trenírozott négylábú, akkor a tét tízszeresét vághatná zsebre a szerencsés fogadó, s ez is a legkisebb nyereményszorzónak számít. A magyar csodaló a tervek szerint május 4-én utazik Angliába, ahol július közepéig négy verseny vár rá. Először - felvezetésként - május 23-án a Haydock parkban a Temple Stakes elnevezésű viadalon méreti meg magát. Júniusban a két ascoti verseny következik öt napon belül, azután július 10-én Newmarket- ben áll rajthoz. Hét végi sportműsor Szombat labdarúgás. Megyei I. osztály: Nagybátony - Szécsény, v.: Mohácsi L., Pásztó - Karancsberény, v.: Hornyák K., Palotás - Szügy, Pest megyei jv., Romhány - Berkenye, v.: Molnár L., 17 óra. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Vizslás - Kazár, 16 óra. Megyei III. osztály. Balassagyarmati csoport: Babcsán Művek - Mohora, 16 óra. Öregfiúk- mérkőzés: SKSE - Karancs- keszi, Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 15.30 óra. futsal. Regionális bajnokság, nők: 5. forduló, Buják, 9 óra. kézilabda. NB 1/B, Keleti csoport, férfiak: Balassagyarmati Kábel SE - Erste-Békési FKC, Balassagyarmati Városi Sport- csarnok, 18 óra. NB II, Keleti csoport, férfiak: Abonyi KC - Salgótarjáni KC, 18 óra. kosárlabda. NB II, Keleti csoport, férfiak: Pásztói SZSE- Green Devils - DEACMedikus, Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, 16.30 óra. lovassport: Nógrád megyei díjugrató-bajnokság, 1. forduló, Somoskőújfalu, Platthy Jó- zsef-lovasstadion, 11 óra. Vasárnap labdarúgás. NB III, Mátra- csoport: Salgótarján-Baglyasalja FC - Egri FC, Salgótarán, tóstrandi sporttelep, v.: Kristóf P., Gyöngyösi AK - Balassagyarmat, v.: Kovács G., 16 óra. Megyei I. osztály: Buják - SBTC, v.: Nagy J., Héhalom - Rimóc, v.: Babcsán Á., Tar - Karancslapujtő^v.: Heves megyei jv., Cered - Kisterenye, v.: Oláh G., 17 óra. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Karancsság - Ságújfalu, Mátraszele - Luciáivá, Etes - Karancskeszi, Zagyvaróna - Mátraterenye, Somoskőújfalu - Romano KASÉ, 16 óra. Nyugati csoport: Őrhalom - Nagyoroszi, Nézsa Kétbodony, Ipolyszög - Bércéi, Becske - Diósjenő, Patak - Bánk, Dejtár - Keszeg, Nógrádsáp - Érsekvadkert, 16 óra. Déli csoport: Varsány - Szirák, Ecseg - Ménkes, Vanyarc - Felsőtold, Mátraszőlős - Csécse, Jobbágyi - Szurdokpüspöki, 16 óra. Megyei III. osztály. Rétsági csoport: Nőtincs - Ősagárd, Hont - Rétsági VSE, Felsőpetény - Tereske, Szondy SE Drégelypalánk - Tolmács, Bernecebaráti - Borsosbe- rény, Szátok - Nógrád, Legénd- Vámosmikola, 17 óra. Balassagyarmati csoport: Magyarnándor - Csitár, Galgaguta - Nógrádmarcal, Nógrádsipek - Ludányhalászi, Nagylóc - Buják II., Ipolyvece- Herencsény, Ipolytarnóc - Csesztve, 16 óra. kézilabda. Pest megyei I. osztály, nők: Kistarcsa - St. Madách DSE, 9 óra. Hihetetlen Toyota jelenségek Ritkán adódó, ellenállhatatlan ajánlatok Corolla D-4D 600 000 Ft árelőnnyel Auris Aquatis D-4D 710 000 Ft árelőnnyel Avensis Sol+GPS 1 200 000 Ft árelőnnyel .4- jpjn RAV4 500 000 Ft árelőnnyel kakuk autóház Kft 3100 S3t0Ötar]án. FöJekl úl 152. T»L: 32/520-640 ^. 3JOOGymgyu. itaaoiui:«. i Részletes ajánlatainkat keresse Tel 37/503 503. a Toyota márkakereskedésünkben. Nyílva: H P. 8 17. vagy a w/ww.toyota.hu-n. Szó . 9 16 V., 9-15. Today Tomorrow Toyota A képen láttsató autók ílkisztrácwlk fenti ajánlatok 2009. Sprite TASI visszavonásig érvényesek, a készletről megrendelt Toyota Auris -Aquatis Ö-4Ö, Corc-Jte. RAV4és kifutó Avensis megbatározott modemjeinek vásárlása esetén, a Toyota márisftkereskedfFk hozzájárulásával. A feltüntetett árelőnyök a megbetároeott mertetek különbőzéi tedvezméi’yeiböi altnak. feien hteteiés nem műtősül ajánlattételnek. Részletek a márkakereskedésekben és a »ww.toyüt a hu oldalon. Avensis modellek' kombinált üzemanyag-fogyasztás (1/100 km): 5.5 - 9.6: kombiitátt CQ,-klfcocsátás íg/km); 146 - 228. Auris modellek: fcemoinált üzemanyag-fogyasztás (Ifi 00 km): 5,0 - 7,1; kombinált CO, -kibocsátás (g/kni): Ul - S 66. Coraíia modeMeW. kombinált üzemanyag-fogyasztás 0/100 fűnk 4,9 - 5.9; kamblnáfe CG.-klboesatás ig/km); 127 ~162. RAV4 modettek: kombinált üzemanyag- fagyasztás (1/100 km): 6.6- 9,0; kombinált CO, -kibocsátás (g/km): 173-212.