Nógrád Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
2009-04-20 / 91. szám
2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Buszvárótervek sámsonháza. A főút mentén három új buszvárót fog kialakítani tervei szerint a község önkormányzata. Az anyagiak előteremtéséhez kistérségi pályázaton szeretnének támogatást szerezni. Intézményfelújítás palotás. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat az iskola és az óvoda részleges felújítására. Az oktatási intézmény épületében a nyílászárók cseréje, illetve a homlokzati rész javítása szükséges. Az óvoda esetében pedig a tetőszerkezet és a vizesblokk megújítása esedékes. Bővül a kör barna. Április vége felé indul a közmunka a településen részben a szokott tennivalókkal: a közterületek rendezésével, takarításával. Idén azonban bővítik a feladatkört, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, művelhető területeken konyhakerti növényeket termesztenek az óvodakonyha céljaira. Óvodai munkálatok sámsonháza. Ideiglenesen a gyermekek átmeneti otthonának épületébe költöztették a helyi óvodát, hamarosan felújítások kezdődnek ugyanis a gyermekintézményben. Az önkormányzat pályázaton négymillió forintot nyert a munkálatokhoz, melyek a fűtést, a villamos hálózatot és a vizesblokkot érintik. Konferencia a gyermekekért szécsény. A Magyar Tudományos Akadémia TKK Gyermek- szegénység Elleni Programiroda, a Szécsényi Gyermekesély Iroda, Szécsény önkormányzata és a Miniszterelnöki Hivatal április 24-25-én a Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtárban a Legyen jobb a gyermekeknek nemzeti stratégia helyzetéről országos konferenciát szervez. Célja, hogy áttekintést nyújtsanak a 2006 őszén indított szécsényi alkalmazási kísérlet jelenlegi állásáról, tapasztalatairól és annak kiszélesítési lehetőségeiről. Motorosklub a környezetért A. Á. Salgótarján-Karancsalja. Két teherautónyi, azaz közel egytonnányit!) szemetet szedtek össze a Karancs Motor Barátok Klubja tagjai szombaton a megyeszékhely és Karancsalja között. A maroknyi motoros ezzel is tanúbizonyságát adta: igenis fontos számukra a környezet, sőt... Az ötlet néhány nappal korábban pattant ki Tórák Márta fejéből, aki egy sétája során felfigyelt arra, mennyire szemetesek az erdők, s az utak. Bár a rövid séta végén összeszedte azt a szemetet, amit hirtelen össze lehetett, ez nem volt (nem lehetett) elég számára. Felkérte a Karancs Motor BK tagjait, segítsenek megtisztítani a megye- székhely környékének egyik legszemetesebb részét, s a motorosokban nem is csalódott. Ugyancsak segítségét ajánlotta fel az Ipoly Erdő Zrt., amely autót, zsákokat és láthatósági mellényeket adott, de pozitívan állt a kezdeményezéshez a VGÜ Kft. is, amely térítésmentesen fogadta be az összeszedett szemetet. A déltől kora estig tartó akcióban a Karancsalja és SalgótarKisbuszt kaptak húsvétra HERENCSÉNY. A váci Lu- kács és Tamás Kft. márka- kereskedésben vette át Herencsény polgármestere, Jusztin Józsefné a mintegy tizenegymillió forint értékű, kilencfős Volkswagen Crafter kisbuszt április 7-én. A fehér kisbusz valódi húsvéti ajándékot jelentett a falu számára. Tavaly adták be pályázatukat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalhoz és október végén derült ki, hogy nyertek. A húszszázalékos önrészt kedvező hitelkonstrukció keretében tudták biztosítani. A kisbusszal oldják majd meg a betegek balassagyarmati rendelőbe való szállítását, valamint gyógyszerbeszerzéseket, bevásárlásokat végeznek, s a rászorulókat, a szociális gondozottakat és az időseket segítik. ján közti szakaszon gyűjtötték a hulladékot a most nyeregből kipattanó motorosok. Zsákjukba főleg műanyag palackok és egy gyorsétterem-hálózat eldobált csomagolóanyagai kerültek (ezeket valószínűleg az elsuhanó autókból dobták ki), de találtak vécécsészét, üres pornófilmes dobozokat, kazettát, szögesdrótot, autószélvédőt, matracrugót, félévnyi, zsinórral összekötött Nógrád Megyei Hírlapot, purhabot, oltott meszet, építési törmeléket, nejlonzacskót, valamit több elhullott (vélhetően elütött) állat maradványait. A legtöbb szemét a jól ismert „lerakóhelyen”, a két település közt félúton, a kanyarban került a zsákokba, amelyet bár rendre megtisztítanak, valakik mégis mindig úgy érzik: itt, az erdő tő- szomszédságában van a legjobb helye a háztartásból kiebrudalt kacatoknak. Nos, ha csak néhány hétig is, de ez a terület újra fellélegezhet kicsit. Az akció nyomán két teherautónyi szeméttől szabadult meg az alig két kilométeres szakasz, amely így a szemnek is kellemesebb az erre járóknak. A motorosklub tagjai pedig ígérik: ezzel nem ért véget környezet- védő munkájuk. Pályázat a felnőttképzésért Sz. A. érsekvadkert. A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség és a Magyar Népfőiskolái Társaság közösen pályázott a felnőttképzési civil hálózat, a hatékony civil partnerség kialakítása és a szakmai érdek- képviselet megteremtése céljából.- Idén januártól megkezdődött program és 2010. december 31-ig tart. A projektbe négy régiót, Eszak-Magyarországot, a Közép-Dunántúlt, az Észak- Alföldet és a Dél-Alföldet vonták be, 12 megyével - mondta Kelemen Istvánná, az érsekvadkerti Mikszáth Kálmán Közművelődési Intézmény könyvtárosa, aki a projekt megyei koordinátora. A felnőttkori tanulás még mindig nem kapja meg a megérdemelt elismerést, s azok a civü szervezetek sem, amelyek segítik a tevékenységet. Ezt felismerve fogott össze a két pályázó szervezet, amely a felnőttképzés érdekképviseleti és szakmai hálózatát kívánja megszervezni és működtetni. A szakmai-hálózati együttműködés keretében olyan adatbázis-rendszert fejlesztenek ki, amely hozzájárul a tudásalapú társadalom létrehozásához. A négy régió 12 megyéjében koordinátorok fogják össze a civil szervezeti munkát és választott képviselőik útján alakítják meg az országos lobbiszervezetet. A civil szervezetek számára rendszeres programok és műhelyek szolgáltatnak fejlesztési lehetőséget. A döntéshozókat, szakmai szervezeteket és szponzorokat is bevonják munkánkba.- A szervezetek képzési tevékenységéről, oktatói és szakértői bázisáról, igényeiről felmérést készítünk. Segítjük a nemzetközi pályázatokban való részvételt is - mondta a koordinátor, aki azt is hozzáfűzte: százfős záró konferencia és egy országos terjesztésű kiadvány mutatja majd be az eredményeket, amelyek valószínűleg segítik a civil szervezetek felépítéséből, felkészültségéből és kapcsolat- rendszeréből adódó hiányosságok megszüntetését, s ezáltal a felnőttképzés gyakorlatai beépülhetnek a magyar civil szféra tevékenységébe. Hímzett képek Sz. A. _______ ._________ Moh ora. Április 18-án délután került sor a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület idei első rendezvényére. » Bállá István bőrész rendezésében Szabó Massányi Kinga „Hímes képek és ékes zene” című tárlata nyílt meg a Tolnay Klári-emlékház galériájában. Az újságíró-építésznek e kiállítás immár a második bemutatkozása volt Mohorán. Az „ékes zenét” Bach muzsikája fémjelezte az ünnepi alkalmon, hiszen a művésznő lánya, Szabó Priscilla kiváló fuvolista, Miskei László pedig zongorán közreműködött. A műveket Őze Áron, Jászai Mari-díjas színművész ajánlotta a szépszámú közönség figyelmébe. Mint elmondta, a jó tollú újságíró többször írt cikket róla, s később egyre melyebben megismerte Szabó Massányi Kinga színes egyéniségét.- Megtudtam, hogy remekül fotóz, fotógyűjteménye van, s nyitott szemmel jár a világban. Az is tudomásomra jutott, hogy kitűzőket készít, majd megtekinthettem hímzett képeit - mondta Őze Áron, aki ismertette, mit kell tudni a hímzett képek készítési technikájáról. A beszkennelt fotókat - amelyek Szabó Massányi Kinga szemét dicsérik - egy számítógépes eljárással hímzett formában láthatjuk viszont. A tárlaton, amelynek megnyitását Őze Áron József Attila „A Dunánál” című versével fejezte be, többek között Tolnay Klári arcképeinek sajátos hangulatú, hímzett változatai szemlélhetők meg, de tájképek, portrék, s zenei ihletettségű alkotások is ékeskednek a falakon. és ékes zene Szabó Priscilla fuvolajátéka teremtett hangulatot Szabó Massányi Kinga kiállításához Jusztin Józsefné polgármester, Kosik Mihály képviselő és a márkakereskedés munkatársai