Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-14 / 61. szám

2009. március 14., szombat EP-váiasztás népszavazáss KOZELET Törvénymódosítást javasol a képviselők számlaadási kötelezettségéről népszavazást kezdeményező Seres Mária, hogy a népszavazást az Európai Parlament (EP) tagjainak választása napján lehessen tartani. Indoklása szerint egy referendum külön ötmilliárd forintba is kerülhetne. Tojásmentes lesz a nemzeti ünnep? március is. Gyurcsány a Művészetek Palotájában, Orbán a Várban beszél Elismerés társlapunknak. Szili Katalin házelnök az Országgyűlés Arany­érmét adta át tegnap a Sajtószakszervezet képviselőinek, ezzel ismerve el az érdekképviselet két évtizeddel ezelőtti megalakulása óta kifejtett tevékenységét. Az ünnepségen lapunk kiadója, az Axel Springer Magyarország Kft. tatabányai kiadványa, a 24 Óra című napilap kapta a Vasvári Pál-díjat. Az elismerést Szili Katalintól Barsi Szabolcs (balra), Szerdahelyi Csaba (középen) és Palásti Péter (jobbra) vette át. Csáky hivatalosan hétfőn lép ki az MDF-frakcióból „Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt már­cius 16-ával lép ki hivatalosan”- közölte Herényi Károly. A független képviselők közül ketten menthetnék meg csatlakozásuk­kal a megszűnés előtt álló ki­lenctagú MDF-frakciót, azonban Gyenesei István és Tóth András- elmondásuk szerint - nem tár­gyal a belépésről. Vas János is azt nyilatkozta tegnap, hogy nem ül vissza az MDF frakciójába április 10-e után, amikor lejár az a hat hó­nap, amit független képviselő­ként kell letöltenie. Vas közölte, hogy megkeresték a demokrata fórum részéről, de ez már nem az az MDF, amelyből eljött. A Tisztelet Társasága által delegált Vas János tavaly ok­tóber 10-én jelentet­te be, hogy átül a függetlenek közé. Már akkor is a meg­szűnés fenyegette az MDF-frak­ciót, de akkor a korábban fide- szes, majd független Lengyel Zoltán csatlakozott hozzájuk. A Házszabály szerint ha egy frakció létszáma tíz fő alá csök­ken, akkor megszűnik. így az MDF képviselőcsoportjának tag­jai a továbbiakban független kép­viselőként folytatják majd mun­kájukat a parlamentben. ■ É. S. ■ Vas János nem akar visszatérni a frakcióba. Sólyom nem kapott leszállási engedélyt sólyom László köztársasági elnök vasárnap helyett szom­bat délután tesz látogatást Székelyföldön, mert a román légügyi hatóságok az általuk korábban kiadott marosvá­sárhelyi leszállási engedélyt időközben visszavonták - kö­zölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). A megválto­zott program szerint az ál­lamfő Nyergestetőn kopjafát állít a szabadságharcban el­esettek emlékére, majd ünne­pi beszédet mond. Az államfő még ma haza is utazik. A ROMÁN HATÓSÁGOK OZt üzenték Sólyom Lászlónak, hogy nem lenne alkalmas lá­togatása ebben az időszak­ban, tekintettel arra, hogy szerintük a magyar köztársa­sági elnöknek szándékában állta területi autonómia tá­mogatása - közölte hivatalos forrásokra hivatkozva a ro­mán Mediafax hírügynökség. Az indoklás szerint a román hatóságok nem akarják hagyni, hogy Sólyom László magatartása ártson a két or­szág közötti jó viszonynak. „BUDAPEST ÉRTETLENÜL ÁLL a román hatóságok döntése előtt” - mondta a külügyi ál­lamtitkár. Horváthné Fekszi Márta szerint ilyenre nem volt példa az elmúlt években. „Nagyon reméljük, hogy vala­mi félreértésről lehet szó” - tette hozzá. A tárca a jövő hé­ten értékeli a történéseket, a megbeszélésekbe a budapesti román nagykövetet is be sze­retnék vonni. „Az államfő gé­pe Marosvásárhelyen szállt volna le, Sólyom László on­nan repült volna tovább heli­kopterrel a rendezvény hely­színére” - fűzte hozzá Horváthné Fekszi Márta. Az államfő így autóval megy Er­délybe. Szerinte elképzelhetet­len, hogy a határon visszafor­dítják az elnöki konvojt. Egyre borúlátóbban látja a válságot a lakosság „A közvélemény egyre borúsab- ban vélekedik a pénzügyi-gazda­sági válságról, és egyre kiábrán­dultakban fogadja a politikusok és gazdasági szak­értők megoldási ja­vaslatait” - áll a Medián legutóbbi felmérésében. Év eleje óta folyamatosan emelke­dik azok aránya, akik a közel­múlt legfontosabb eseményének a pénzügyi, gazdasági válságot említik. Kivétel a február, ami­kor a veszprémi Cozma-gyilkos- ságot is azonos, 50 százalék kö­rüli arányban mondták. Hatvan százalék elismerte: nem számí­tott arra, hogy a válság ilyen mértékben érinti. 60 százalék elis­merte: nem várt ilyen rosszat. A válságkezelési javaslatokat iskolai osztályzatokkal értékel­ve általában a pártok, a kormány és a Reformszövetség javaslatai is csak kettest, jobb esetben erős kettest kaptak. Kivéve a fi- deszes csomagot, amely a saját szava­zótáborának lojalitása miatt ki­csit jobb, de így is csupán gyen­ge közepes osztályzatot kapott. A kormány nyilvánosságot ka­pott tervei közül általában min­dent támogatnak az emberek, ami adócsökkentéssel, a foglal­koztatás bővülésével és a vagyo­nosok megadóztatásával járna, míg elvetik a mindenki által fize­tendő áfa emelését. ■ Demszky Gábor budapesti főpolgármestert két éve március 15-én dobálták meg először tojással. Ez az idei ünnepen már bűncselekménynek számít. Jóval kevesebb nagy koc­kázatú eseményre számít idén március 15-én a ren­dőrség, mint az elmúlt években. Vég Márton „A rendőrségnek nincs infor­mációja arról, hogy radikális szervezetek a március 15-i ün­nepségek megzavarására ké­szülnének” - mondta tegnap Samu István, az ORFK rendé­szeti főigazgatója. Vasárnapra Budapesten 121, országosan pe­dig 572 rendezvényt jelentettek be. Négy demonstrációt megtil­tottak, ezeket a döntéseket a bí­róság is helybenhagyta. A rendőrség a radikálisok bé­késebb készülődésétől függetle­nül felkészült a rendezvények biztosítására. „A fővárosi rend­őri állományt vidéki egységek­kel és a Készenléti Rendőrség ál­lományával is megerősítik, vala­mint tömegoszlató eszközként lovasrendőrbotokat is vásárolt az ORFK” - mondta Samu. Azt nem árulta el, mennyi pénzért és hány darab botot szereztek be. A rendőrség Igazgatási Köz­pontjában felállt az új irányító központ, ahová beérkeznek a tér­figyelő kamerák képei, és ahol ezeket szükség szerint elemzik. Már helikopterről is tudnak élő­képeket küldeni az irányító törzshöz, így a levegőből vezérel­ve is tudják irányítani a rendőri egységeket. „SZÓVAL NEM AKARJÁK a haza- árulók, hogy meg legyenek to­jással dobálva? Rendben, ak­kor mindenkinek elemózsiás táskával kell aznap Budapest­re érkezni, benne tojás, son­ka, szalonna, kenyér, hagy­ma, paprika, kinek mi az ízlé­se” - írta híveinek a radikális körökben jól ismert Toroczkai A rendőrségi fellépés idén még keményebb lehet mint az elmúlt években, ugyanis feb­ruárban kiszélesítették a rend­bontónak minősülők körét. Va­sárnap már azokat is őrizetbe ve­heti a rendőrség, akiknél a ko­rábbi tüntetések és zavargások megszokott kellékeit megtalál­ják. Mivel a garázdaság kategó­riáját kiterjesztették a sérülést nem okozó támadásokra is, a to- jásdobálók és a fenyegetően fel­lépő tüntetők is büntetésre szá­László és Budaházy György. Szerintük mindenkinek min­dig úgy kell készülnie, hogy bármikor kitörhet megint a „cirkusz”. A rendőrségnél be­jelentett rendezvényük is lesz a budapesti Szent István té­ren, ahol 2006. október 23-án délelőtt az első nagyobb tünte­tő tömeg is összegyűlt. míthatnak. Idén már büntetik az előkészületet is: aki záptojással vagy a rendezvények megzava­rására, bűncselekmény elköve­tésére alkalmas eszközzel megy tüntetni, az több év börtönre is számíthat. Az ORFK 15 pontból álló javas­latot is megfogalmazott. Arra ké­rik például az ünneplőket, hogy tájékozódjanak a forgalomkorlá­tozásokról, ne vigyenek kisgyer­mekeket a tömegbe, kövessék a rendezvényeket biztosító szak­emberek utasításait. Orbán Viktor Fidesz-elnök délután a budai Várban tart be­szédet. Az MDF elnöke azonban értesüléseink szerint hivatalo­san sehol sem jelenik meg: Dá­vid Ibolya családja körében ün­nepel. Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök-pártelnök idén sem beszél a múzeumkerti ünnepsé­gen, ott lesz viszont a Kossuth téri zászlófelvonáson, majd a koszorúzáson és este a Művésze­tek Palotájában, zártkörű ren­dezvényen. Tojás helyett elemózsiás táska HIRSAV Négy helyet fosztott ki két fegyveres BUDAPESTEN KÉT FÉRFI teg­nap reggel egy élelmiszer- boltot rabolt ki fegyverrel. Feltehetően ugyanezek a férfiak fegyverrel raboltak ki előző este egy borozót, késő éjszaka pedig két szó­rakozóhelyet. A VII. kerüle­ti borozóban az egyik ven­dégre a támadók rá is lőttek, valószínűleg gáz­pisztollyal. PSZ: gyorsított eljárást az agresszív szülők ellen MINDEN ESETBEN gyorsított eljárás, de akár előzetes le­tartóztatás legyen kötelező az agresszív szülő ellen - többek között ezt tartalmaz­za az a hat pont, amelyet a Pedagógusok Szakszerveze­te (PSZ) fogalmazott meg a pedagógusok elleni agresz- szió megfékezéséért. Nem jelezte előre tettét a winnendeni ámokfutó cáfolta a baden-württem- bergi rendőrség szóvivője azt az értesülést, amely sze­rint a 15 embert megölő winnendeni ámokfutó, Tim Kretschmer az interneten előre jelezte volna tettének tervezett elkövetését. Köz­ben a rendőrség körbezárt egy iskolát Ilsfedben, Németország délnyugati ré­szén tegnap, miután a vi­lághálón egy készülő erő­szakos cselekményről sze­reztek tudomást. Mégsem jelzett az interneten

Next

/
Oldalképek
Tartalom