Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-11 / 58. szám
2009. MÁRCIUS 11., SZERDA 3 NORGAD MEGYE Kerengőavatás - Bárki festhet! A Nibelung gyűrűje az ódon vár Bebek-tornyában F. Z. Fülek. Alkotás zene ihletésére, együtt a közönséggel egy márciusi szombat délután. A rendhagyó képzőművészeti eseményben 2009. március 14- én lehet része a nógrádi közönségnek a Rovás Polgári Társulás A Nibelung gyűrűje című kiállításának egész napos megnyitóján a Füleki Vármúzeum Bebek-tornyában. Az alkotócsoport először 2008. augusztus 29. és 31. között, a budapesti Millenáris Parkban rendezett Art Mozaik Külhoni Művészeti Fesztiválon mutatta be A Nibelung gyűrűje című képző- művészeti akcióját. A rendezvény egyrészt tisztelgés volt Richard Wagner zeiieszerző emléke előtt, másrészt tiltakozás a nacionalizmus, a történelemhamisítás, a tudatos félrevezetésekre és csúsztatásokra épülő nemzeti önzés ellen. A tavaly nyári fesztivál közönsége előtt három nap alatt 100 darab festmény készült, nagyméretű farostlemezekre akrill technikával. Akkor kilenc művész vett részt a munkában. Szabó Ottó és Tóth József terveit Václav Kinga, Gyenes Gábor, Král Bea, Szászi Zoltán, Krúzs Judit, Kovács Oszkár és Viszlay Tibor valósították meg. A rendezvény folytatásaként 2009. február 14- én Komáromban, a Limes Galériában a képzőművészeti happening második felvonásaként Suchozsa József és Viktor Oravec a site specific art műfajában, és Szabó Ottó, Fodor Kata, Václav Kinga, Gyenes Gábor, Krúzs Judit, Ferdics Béla, valamint Szászi Zoltán bővítették tucatnyi új képpel a művet. Molnár István dzsessz-zenész Wagner művére építő szabadon improvizált gitárzenéje és Mizser Attila Nibelung- átiratai is szerves részeivé váltak az alkotási folyamatnak. A füleki helyszínen - a budapesti és komáromi happeninghez hasonlóan - 14.00 és 17.00 óra közt az alkotási folyamatba ismét bárki bekapcsolódhat nem csak szemlélődőként, aktív résztvevőként is! A kiállítás 17.00 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitója egyben a Bebek-torony új kerengőjé- nek avatóünnepsége és a 2009- es idény nyitórendezvénye is. Földink. Kittenberger Kálmán Kittenberger Kálmánt, a világhírű és talán legismertebb magyar vadászt, zoológust, szak- és szépírót, lapszerkesztőt mi, nógrádiak nem tartjuk földinknek, holott megtehetnénk! Életének több mint negyedét - persze nem a saját akaratából, hanem a világpolitika bűnei, meg a hazai vármegyerendszer kényszerű átalakítása miatt ugyanis Nógrád-Hont vármegyei polgárként élte le. A lévai születésű vadászembert brit hadifogságban, Indiában érte az első világháború vége - Ugandában tartóztatta le és kobozta el minden felszerelését, gyűjteményét a gyarmati hatóság, még 1914-ben. Onnan hurcolták el egy Ahmednagar nevű város fogolytáborába. Amikor aztán a háború után hazatérhetett, nem a csehszlovák csoporthoz csatlakozott, hanem inkább Budapestre jött. Az élete aztán nem sokkal később úgy alakult, hogy Nagymarosra költözhetett és meg is nősült; ez a szép fekvésű település 1923-tól 1938-ig, az első bécsi döntésig, illetve 1945-től 1950-ig az ideiglenesen egyesített Nógrád-Hont vármegyéhez tartozott. Hontból ugyanis csak a Börzsöny maradt a határ magyar oldalán, úgyhogy a viszonylag kis területű maradék miatt nem volt gazdaságos fenntartani egy önálló megyét... Tény tehát, hogy Kittenberger Kálmán húsz évig a Balassagyarmat székhellyel fennálló Nógrád-Hont vármegye lakosa volt. Faragó Zoltán Kittenberger Kálmán 1881. október 10-én született és 1958. január 4-én hunyt el. Halálának ötvenedik évfordulójára tavaly tavasszal emlékülést rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián, hazai és szlovákiai erdészek, vadászok, kutatók és történészek részvételével, leien sorok írójának is volt meghívója, sőt aznap éppen Budapesten volt, de más elfoglaltságai miatt nem tudta meghallgatni az előadássorozatot. Sajnálta is a dolgot, viszont a kihagyott rendezvény ellensúlyozására nagy örömmel vette kézbe azt a szép kivitelű, archív képek sokaságát tartalmazó, gondosan szerkesztett és tartalmas könyvet, ami az emlékülésen elhangzott előadások szövegét tartalmazza, méghozzá magyar mellett hosszabb-rövidebb szlovák és angol nyelvű összefoglalókkal együtt. A nagy vadász életének főbb eseményei, tevékenysége, eredményei viszonylag széles körben ismertek. Azt azonban annál kevesebben tudják, hogy Kittenberger valóságos nyelvzseni volt! Beszélt németül, angolul, franciául, olaszul és Kelet-Afrika eszperantóján, a szuahélin kívül ismert valamilyen szinten több törzsi nyelvet is. Előbbiek mellett - Léva környékén voltak szlováklakta falvak az ő gyermekkorában is - tudott a tót atyafiak nyelvén is! Ezt azonban Elefántláb likőröskészlet a nagymarosi kiállításon FOTÓ: FARAGÓ ZOLTÁN csak onnan tudjuk, hogy idős korában említi valahol: nagyrészt elfelejtette már szlovákul. Mindenesetre sorsa afféle bús magyar sors. Kelet-afrikai gyűjteményei részben elvesztek, részben elpusztultak, részben külföldi múzeumok anyagát gazdagítják, a könyvből azonban az is kiderül, hogy a csaknem 60 000 tételből álló anyag feldolgozása még most, csaknem száz évvel azután, hogy Kittenberger Kálmán nagy nehézségek árán hozzájuk jutott, úgy 90 százalékig sikerült feldolgozni. A tudós vadász elsősorban igyekezett hazája számára gyűjteni az anyagot, de bizony nemegyszer el kellett adnia azt gazdagabb intézményeknek, ebből fedezte aztán további munkája költségeit. Mindenesetre elévülhetetlen érdeme, hogy számos új fajt is felfedett. Arról, hogy mennyit, nem derül ki a könyvből, de talán nem is tudjuk pontosan. A Budapesten, tehát a nagyobb és jelentősebb európai kutatóközpontoktól elszigetelten azonosított 300 új faj mintegy háromnegyedéről kiderült, hogy máshol, szerencsésebb és főleg gazdagabb múzeumok kutatói már azonosították, elnevezték őket. Ha azonban csak a maradékot nézzük, Kittenberger Kálmán hat utazásának, összesen 16 és fél évi afrikai gyűjtőmunkájának eredménye így is 80-90, a tudomány számára addig ismeretlen faj és alfaj! Ezek közül mintegy 50 viseli felfedezőjük nevét, bár itt is van egy érdekesség: Kittenberger fivérei ugyanis az 1900-as évek legelején Katonára magyarosították a nevüket, a kutató leghosz- szabb afrikai távolléte alatt pedig az újként azonosított fajokat is így nevezték el. Kittenberger Kálmán azonban úgy tartotta, mint pár évtizeddel korábban Herman Ottó: nem kell ahhoz nevet cserélni, hogy valaki igaz magyar ember legyen. Aztán említettem előbb a bús magyar sorsot. Az egyik legnagyobb csapás az első világháború kezdetekor érte, amikor legjobban felszerelt, valószínűleg legmesz- szebbre eljutó expedícióját vezette: a brit gyarmati hatóság, mint a velük háborúban álló Osztrák-Magyar Monarchia polgárát letartóztatta, valamennyi felszerelését, addigi leggazdagabb gyűjteményét elkobozta, őt magát pedig hadifogolyként Indiába deportálta. A lefoglalt gyűjtemény sorsáról évtizedekig nem sokat lehetett tudni, de éppen a tavalyi évfordulóra készülve derült ki, hogy valószínűleg Uganda akkori brit kormányzója - egyébként jó hírű ornitológus - vette meg egy árverésen. Későbbi publikációiban soha nem említette meg - már megint egyfajta mellőzés hogy Kittenberger gyűjteményeit is felhasználta volna tudományos munkájához, de mostanra bebizonyosodott, hogy több - főleg az elterjedésre vonatkozó adat is éppen az elkobzott kollekció alapján kerülhetett a kormányzó kelet-afrikai madárfajokat bemutató könyveibe. Kittenberger Kálmán több mint négyévután, 1919 legvégén került haza Indiából, 1920-ban pedig Nagymaroson telepedett le. Némi szerencse talán csak itt kísérte életútját, hiszen az igen sokoldalú gróf Teleki Pál, két alkalommal is Magyarország miniszterelnöke, a pártfogásába vette. A szenvedélyes vadász és tudós főrend érdeklődését és jóindulatát bizonyára nagybátyja, Teleki Sámuel kalandos afrikai vadász- és kutatóútja - a Rudolf- és a Stefánia-tó, a Teleki-vulkán felfedezése - alapozta meg. Mindenesetre közbenjárására került Kittenberger az akkori Nimród Vadászújság főszerkesztői székébe. Bár semmiféle újságírói gyakorlata nem volt, mégis kiváló munkát végzett, ő fedezte fel a magyar vadász- és szépirodalom számára Fekete Istvánt, Széchenyi Zsigmondot - utóbbi vadászember neve mellett megemlíti, hogy szerette jó minőségű fotóit is, merthogy a XX. század első felében az még nagy ritkaság volt. Persze még egy sor jeles, de napjainkra már kevésbé ismert szerző is munkatársai körébe tartozott, közöttük olyan jeles alkotók is, mint Bársony István, Nádler Herbert, Csathó Kálmán, a Sólyom néven alkotó Láng Rudolf, vagy éppen a nem elsősorban vadászíróként híressé vált Wass Albert Ő maga ritkán írt, de hát ilyen toliforgatók mellett nem is nagyon lehetett rá szükség... Élményeit azonban összefoglalta három könyvben - volt közöttük olyan is, amelyikbe Horthy lenő, a kormányzó öccse is írt hat fejezetet közösen tett kongói útjuk- ról. A második világháborúidőszakban kiadott művekben ez persze nem szerepelhetett, a cenzúra pedig a későbbiekben Fáczányi Ödön szerkesztette az Országos Magyar Vadászkamara gondozásában napvilágot látott kötetet több cím alatt adta ki az eredeti élménybeszámolókat - ezek között az eligazodás komoly érdeklődést és időbefektetést igényel... Kittenberger Kálmán az 1930- as évek elejétől a Nimród tulajdonosa lett, az újság a háború alatt is megjelent, csak Budapest ostroma idején maradt ki pár lapszám. Végül 1948-ban hatalmi szóval megszűnt a lap, Kittenbergertől a fegyvereit is elvették, 1955-ig nem vadászhatott. Ebben az időszakban - utolsó mentsvárként - az Erdészeti Kutató Intézet nagymarosi prémesállat-tenyésztő kísérleti telepén a nyest és a nyuszi szaporodásbiológiáját tanulmányozta. Óriási csapás érte 1956- ban is: Európa egyik legnagyobb Afrika-gyűjteménye pusztult el, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum a harcok alatt kiégett, s ennek nagy része is Kittenberger gyűjtéseiből származott. Emléke azonban él, Léván a magyar cserkészcsapat, több vadásztársaság, a veszprémi állatkert viseli nevét, van néhány szobra, Nagymaroson pedig az Ipoly Erdő Zrt. helyi erdészete emlékkiállítást rendezett be a lakóhelyén fellelhető relikviákból. Az eredeti trófeák, használati tárgyak mellett láthat itt az érdeklődő valódi párducbőr bundát, néprajzi tárgyakat, fotókat is. *** Bús magyar sors - a mérleg egyik serpenyőjében mellőzöttség, megalázottság, anyagi természetű akadályok, a másikban pedig a tudomány iránti elkötelezettség, igazi sportemberhez méltó vadászszenvedély, rendkívüli fizikai bátorság. A kettő együtt láthatjuk, mit ért: felfedezett új fajokat, három könyvet, egy mai napig élő vadászújságot, a magyar szak- és szépirodalom számára felfedezett alkotókat, egy gazdag életmű legnagyszerűbb alkotóelemeiként Csakhogy a tudomány is olyan, mint a történelem: nincs benne helye annak, hogy mi lett voL na, ha... Ha azonban mégis eljátszunk a gondolattal, hogy Kittenberger anyagiakkal is rendesen ellátott, jól felszerelt expedíciókat vezethet Afrika akkor még feltá ratlan vidékeire, akkor mit eredményezhetett volna a tudomány iránti elkötelezettség, igazi sportemberhez méltó vadászszenvedély, a rendkívüli fizikai bátorság? Csakhogy ezt már sosem tudjuk meg. A bús magyar sors nem engedte, s a jelenlegi viszonyaink is egyre inkább arrafelé mutatnak, hogy a jövőben sem jut több osztályrészül hazánkfiainak... Trófeák, néprajzi tárgyak, személyes relikviák és fotók
