Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-07 / 55. szám
SPORTTÜKÖR Megkezdődik a pontvadászat LABDARÚGÁS Winner-Sport NB III, Mátra-csoport, 16. forduló A hét végén a labdarúgó Winner-Sport NB III Mátra- csoportjában is megkezdődik a tavaszi pontvadászat. A tizenhatodik játéknapon a Balassagyarmat a RAFC- ot fogadja, míg a Salgótarján-Baglyasalja az Ózd vendég lesz. Ózd (11.) - Salgótaiján-Bagtyasalja FC (2.) Kis Károly, a Salgótarján-BFC edzője: - Az ismert körülmények miatt kevés idő állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy egyáltalán csapatot tudjuk indítani. A problémát nagyon gyorsan kellett megoldani. Végül is már az egyik célt sikerült elérni, hogy továbbra is maradt NB-s csapata Salgótarjánnak. Sokat dolgoztunk azért, hogy így legyen. Azonban az önkormányzat, a Nógrád Volán Zrt és más támogatóink nélkül ez nem jött volna létre. A csapatépítésre nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre. Számunkra minden mérkőzés rangadó lesz, mivel a mezőny alsó felében lévő csapatok is megerősödtek. De nemcsak nekünk, hanem más együtteseknek is háromesélyesek lesznek a meccsei. Az eltelt rövid időt jól használtuk ki, bízom a játékosokban, fontos cél, hogy minél jobban összekovácsolódjunk. Továbbá szervezetten kell játszanunk, úgy, mint ami az őszi szezonban is jellemezte a csaltatok Sokat jelent számunka, hogy az említett támogatóink mellett a szurkolóktól is sok biztatást kaptunk. Bármi nagyot is ígérni a jelen helyzetben felelőtlenség lenne. Ugyanakkor azt megígérhetem, hogy ezután is érdemes lesz kilátogatni az SBFC mérkőzésire. A hétvégi ellenfelünk egy szervezetten játszó csapat, ezért mindenkinek a maximumot kell nyújtania, hogy jól kezdjük a szezont A várható kezdő csapat: Kiss M. - Galbács, Csatlós Cs., jeney, Bállá Almási, Csatlós T., Németh - Siróczki, Tarcsa, Kálmán J. Sérült: Varga Cs. Eltiltott■ nincs. Balassagyarmat (13.) - RAFC (12.) Nagy Tibor, a Balassagyarmat edzője: - Mindenképpen győzelmet várok a nyitómeccsen annak ellenére, hogy tudom a BSE-nek nem jó a mérlege a RAFC ellen. Gondot okoz számunkra, hogy három stabil játékosra (Gaál, Mohácsi, Széles) nem számíthatok. Egy fiatal csapattal, támadójátékot szeretnék játszani. A várható kereti Geregai (Földi) - Csitári, Duba, Földvári, Szenográdi - Nagy A, Zolnyánszki - Barta, Vidra, Langó - László. Sérült: Gaál. Beteg: Lovász. Eltiltott: Mohácsi (piros lap miatt), Széles (sárga lap miatt). ■ Balogh Tibor Magyar Kupa A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetségben a napokban elkészítették a Magyar Kupa megyei selejtező harmadik fordulójának párosítását A továbbjutásról egy mérkőzésen határoznak a csapatok. Döntetlen esetén az alacsonyabban rangsorolt gárda léphet a következő körbe, míg azonos osztályban szereplő együttesek a rendes játékidőt követően hosszabbítással, illetve büntetőlövésekkel döntik el a továbbjutó kilétét A program. Március 18., szerda, 15.30 óra: Karancsalja MSE (megyei II. osztály) - Balassagyarmat SE (NBIII.), Mátranovák VSC (I. o.) - Pásztó SK (I. o.), Karancslapujtő KSE (I. o.) - Berkenye SE (I. o.), Érsekvadkert SE (II. o.) - Szügy SE (I. o.), Varsány SE (I. o.) - SBFC (NB BLo), Babcsán Művek SC (ül. o.) - Nőtincs SE (III. o.). Hivatalosan továbbra is Ferenczi Béla az SBFC elnöke A labdarúgó NB Hl Mátra-csoport őszi szezonjának befejezése után amolyan vihar előtti csend övezte heteken át a Salgótarján-Baglyasalja FC csapatának háza táját A 2008 decemberi évzáró után felgyorsultak az események. Sok mendemonda kering az utcán: átigazolások, pénzügyek, változások a klubvezetésben. Ferenczi Béla, a klub elnöke és főszponzora megelégelte a tarjáni fiit- ballt körülvevő állapotokat és bejelentette távozását, de erről hivatalos döntés nem született az egyesületben. Mi is ma a valós helyzet? Egyebek között erről is kérdeztük Ferenczi Bélát- Meglepő távozásának híre, hiszen sok mindent feltett a salgótarjáni labdarúgásra, az SBPCre.- 2004nyarától a Somosi SE elnökeként kezdtem komolyabban támogatni a labdarúgást A Salgótarján- Baglyasalja FC megalakulása, majd a harmadosztályban történt megkapaszkodása után a 2008-as őszi szezonban ragyogóan szerepelt a gárda. Az egyesület főszponzoraként, pénzt és fáradtságot nem kímélve valósítottam meg régi álmomat, a volt Kohász-stadion felújítását, hogy méltó körülmények között fogadhassuk ellenfeleinket a bajnokságban.- A remek bajnoki szereplést követően mégis felkorbácsolódtak az indulatok a csapatnál. Mi történt a háttérben?- Azzal kezdődött, hogy Kis Károly edzőnek megköszöntem munkáját és megváltunk tőle. Ő ennek ellenére harcias aknamunkába kezdett, pedig egy olyan képzett szakembernek, mint Kis Karcsi, tudnia kellene, hogy a kispad bizony ingatag, s a világban mindenhol a klubtulajdonosok, a főszponzorok döntenek személyi kérdésekben.-Az edző távozásával párhuzamosan pénzügyi kérdésekről szóltak a történetek.- Birtokomban van egy olyan dokumentum, melyet minden labdarúgó aláírt, s abban az szerepel, hogy az egyesületnek semmilyen tartozása nincsen feléjük. S ha már szóba került a pénz, hadd mondjam el: azt is híresztelték, hogy az önkormányzattól tavaly kapott támogatás elég a csapat működtetéséhez, de abból én saját céljaimra fordítottam bizonyos összeget Nincs szándékomban magyarázkodni, ám én az egyesülettől nem vittem a pénzt, hanem csak hoztam és hoztam. Akik pedig kicsit is járatosak a sportágban, azok tudják, hogy a klub működtetése ennél az összegnél nagyságrendekkel magasabb. Most 15 millió forintos költségvetést emlegetnek a tavaszi szezonra - ez gyakorlatilag három hónap -, az önkormányzat pedig 3,5 milliót adott az előző fél szezonra. Akkor hogyan is van ez?- A mendemondáktól, az edzővel történt affértól nem biztos, hogy Egerig kellene robogni és ott szerepet vállalni a foci fellendítésében.- Nem is az imént elmondottak az okai távozásomnak. Januártól ugyanis sorban értek a meglepetések. Egyik fő támogatónk, a Nógrád Volán közölte, hogy a korábbi utazási támogatásnak mindössze tíz százalékát tudja biztosítani. Ugyancsak a Volán intézte el, hogy a Baglyasalján lévő pályát - amely az ő tulajdonuk és azt támogatásként használhattunk - egy vállalkozónak jelképes összegért bérbe adta. Januártól óránként négyezer forintot kell fizetni annak használatáért az SBFC-nek. De mondhatom azt is, hogy a városi sportcsarnokban nem kaptunk edzési lehetőséget - pedig fizettünk volna érte -, így az edzésnapokra csak este nyolctól fél tízig sikerült termet találnunk Pálfalván. Mindezek csúcsaként a csapat öltözőjében Korponai Tamás kijelentette, hogy az önkormányzat nem támogatja tovább az egyesületet, s ezt Fenyvesi Gábor alpolgármester személyes beszélgetésünk során megerősítette. Mindent összevetve úgy láttam és vallom, hogy Salgótarjánnak nem érdeke a minőségi futball. Olyannak éreztem magam, mint aki betonfalakba ütközik, s mint akit elüldöznek azért, mert tenni és adni próbál a fociért. Úgy gondoltam, másutt vállalok szerepet a labdarúgásban. Megkeresett az Eger és én igent mondtam az invitálásra. Mindezek után mondott le az SBFC elnöki posztjáról?- Én nem mondtam le az elnöki posztról. Az újságokból értesültem arról, hogy valakik valahol összehívtak egy állítólagos közgyűlést és azon Korponai Tamást választották meg elnöknek. Kérdem én: ha én vagyok az elnök, vannak elnökségi tagok és vannak hígjai a közgyűlésnek - akik tagdíjat fizetnek, nem úgy, mint Korponai Tamás -, azok vajon miért nem tudtak az egészről, miért nem voltak jelen az eseményen? És ki hívhatja össze a közgyűlést? B-közép, netán iflesapat? Sok minden zavaros. Az is, hogy a nevemben ki írta alá az átigazolási időszak végéig az idecsábított játékosok átigazolási lapját, hiszen a bírósági bejegyzéseken 2009. március 4-én - ahogy ezen a napon meggyőződtem róla - még én voltam az elnök, s az is, hogy jön ahhoz mondjuk egy akár nyúltenyésztő vállalkozó, vagy akár egy önkormányzat, hogy egy egyesület belügyeibe beavatkozzon. Visszatérve a kérdéshez: hivatalosan ma is én vagyok az SBFC elnöke és a történtek miatt megteszem azokat a szükséges jogi lépéseket, amelyek mindenki számára megnyugtatóan tisztázzák a kialakult helyzetet Én kíváncsian és nyugodtan kivárom a történet végét. 2009. MÁRCIUS 7., SZOMBAT Szombat labqarúgás.NB m, Mátra-csoport: Balassagyarmat - RAFC, Balassagyarmat, műfüves pálya, v.: Pikó A., 14.30 óra. Megyei I. osztály: Nagybátony - Mátra novák, v.: Pál L, Rimóc - Romhány, v.: Hornyák K., 14.30 óra. FUTSAL-NBI, nők: Salgótarjáni Vadmacskák - Skorpió SE Salgótarján, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 10 óra. kézilabda. NB n, Keleti csoport, férfiak: Mizse - Salgótarjáni KC, 18 óra. kosárlabda NB ]/B, Keleti csoport, férfiak: Wamsler SE- Salgótarján - Nagykállói KE, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 18 óra. NB D, Keleti csoport, férfiak: Pásztói SZSE-Green Devils - Békési SZSK, Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, 18 óra. AQUATUM. Megyebajnokság. Futás 9.30 órától a salgótarjáni külső pályaudvaron, úszás 11 órától a városi tanuszodában. Vasárnap LABDARÚGÁS. NB m, Mátra- csoport: Ózdi FC - Salgótarján- Baglyasalja FC, v.: Urbán Eszter, 14.30 óra. Megyei I. osztály: Tar- Palotás, v.: Olasz R., Cered - Pásztó, v.: Fekete L., Kisterenye- Szécsény, v.: Mohácsi L, Héhalom - Buják, v.: Nagy J., Karancslapujtő - Berkenye, v.: Kovács T., Szügy Karancsberény, v.: Katona L., 14.30 óra. Tál triatlon. Országos bajnokság és nyílt verseny. Galyatetői biatloncentrum, 10.30 óra. Bizakodik a Salgótarjáni KC KÉZILABDA Nß II, Keleti csoport, férfiak 13. forduló Mizse KC (5.) - CredithilT Salgótarjáni KC (4.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazgató: - Jó előjelekkel várjuk a hétvégi összecsapást Forgács Péterrel kiegészülve fogjuk felvenni az azonos ponttal álló és csak gól- különbséggel a hátunk mögött lévő Lajosmizse ellen a harcot Úgy ítélem meg, hogy háromesélyes a mérkőzés, egy igazi rangadóra van kilátás. Ősszel is óriási mérkőzést játszottunk velük hazai pályán, csak az utolsó tíz percben sikerült magunk javára fordítani a találkozót. Nekik a tavaszi rajt nem a legsikeresebb volt, mert nagy gól különbségű vereséget szenvedtek a Vecsés otthonában. A csapatot képesnek tartom arra, hogy idegenben is pontot, vagy pontokat szerezzen. Nem jó hír, hogy Ponyi Gergő a porcműtétjéből még csak most lábadozik, remélhetően már március végétől ő rá is számíthatok. A készülő keret: Bíró, Kovács, Magyar kapusok, Jakab Zs., Blazsek, Jakab M., Borbély, MoT nár, Forgács, Péter, Bialaszek, Bukta, Fejes, Bán, Petrény, Gyetvai. Eltiltott: nincs. Sérült: nincs. ■Mulicza Ferenc NB VB, Keleti csoport, férfiak: A 16. fordulóra kisorsolt Balassagyarmati Kábel SE - Diósgyőri KC mérkőzést március, 11-én, szerdánk óráról játsszák le. Lemondott Némileg váratlanul lemondott posztjáról Jim Scherr, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ügyvezetője. Az nem derült ki, hogy Scherr mivel indokolta csütörtöki lépését, ám valószínűleg összefüggésben lehet a gazdasági válsággal, mely miatt éppen ő jelentette be néhány napja, hogy az USOC 2009-es költségvetését 15 százalékkal le kell faragni. A korábbi olimpikon birkózó helyét ideiglenesen Stephanie Streeter, a vezetőség tagja veszi át Ha nyerünk, felezünk Játékunkban pénteken Balázs Pál salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: 1, x2, 12, x2, lx, 1, 12, 1, 1, 2,2, lx, 1, x. Beckham marad labdarúgás. David Beckham június 30-áig az AC Milánnál marad - állítólag erről állapodott meg egymással az olasz klub és az angol lutballista amerikai munkaadója, a Los Angeles Galaxy. A Corriere della Sera című milánói lap pénteken arról számolt be, hogy a felek három és fél hónappal meghosz- szabbították a szigetországi sztár kölcsönszerződését, így Beckhamnek a jövő héten nem kell visszatérnie az Egyesült Államokba. Erre az újság szerint csak július közepén kerül majd sor, így a középpályás még szerepelhet a Franciaország tuRO-2016. Franciaország benyújtotta pályázatát a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogára. „Most már hivatalosan is kandidálok vagyunk” - jelentette ki Jean-Pierre Escalettes, a helyi szövetség elnöke. tengerentúli bajnokság (MLS) utolsó 13 mérkőzésén, majd januártól már végleg Milánóba költözik. A lap úgy tudja, hogy a játékos lemondott kétmillió euróról - jövő évi milánói fizetése feléről -, s a lombardiai klub ezzel az összeggel megemelte a Galaxynek tett ajánlatot, amely így hárommillió dollárról ötmillióra emelkedett. A válogatott futballista január elején érkezett kölcsönbe a milánóiakhoz azzal a feltétellel, hogy március 9- éig vissza kell térnie a Galaxyhez, melyhez még több mint három évre szóló szerződés köd. is pályázott A franciák mellett az olaszok önállóan, míg a svédek és a norvégok közösen jelentkeznek az eseményre. Skócia és Wales a gazdasági világválságra hivatkozva visszalépett kandidálási szándékától. Újra élen a Bátonyterenye TEKE NB II, Északkeleti csoport, 13. forduló Sáfár Zoltán (balra) és Nagy Péter (Bátonyterenye) Bátonyterenyei TK - Rákoskerti TBKE 8:0 (3256-3016) Bátonyterenyei TK: Márton F. 535/1, Huber I. 535/1, Kecskés K. 526/1, Nagy P. 575/1, Oláh D. 513/1, Sáfár Z. 572/1. Rákoskerti TBKE: György R. 510, Papp Á. 501, Bereczky S. 496, Sajermann G. 517, Zelenyák F. 500. A BTK kiütéses győzelmet aratott a csoport rangadóján és átvette a vezetést a Rákoskert csapatától. Nádújfalu KSE - Miskolci TDSE 1.5:6.5 (2809-2847) Nádújfalu KSE: Fodor T. 477, Pintér T. 470, Gubán P. (Szabó T.) 415, Czene S. 493, Gubán F. 530/1, Stoszek L. 424. Miskolci TDSE: Szabó Z. 496/1, Sereg T. 470/1, Kavalecz T. 415, Sztahura L. 507/1, Bodnár Z. 467, Kavalecz T. 492/1. Hazai csapatnak megint nem sikerült pontszerzés. Salgó-Sík - Egri Nyomda SE 5:3 (3089-3055) Salgó-Sík: Ozsvárt 0. 523/1, Kotroczó Cs. 539/1, Bokros B. 488, Fancsik 1.509, Jakus L 505, Nádasdi I. (Telek T.) 525/1. Egri Nyomda SE: ifj. Dévai József 513, Mester J. 477, Vajda Á. 491/1, Csontos Á. 532/1, Gembiczky Gy. 543/1, Tamasi A. 499. Újra megérezte a győzelem ízéta SalgóSíkcsapata. További eredmény: Gázművek MTE - Széchenyi SC 3:5. A Vegyterv TK - Rákoshegyi VSE mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. Bátonyterenye 13 10 1 2 72-32 21 IRákoskert 13 10 0 3 62.5415 20 3. Széchenyi SC 13 8 1 4 6440 17 4. Rákoshegy 12 6 2 4 5541 14 5. Salgó-Sík 13 7 0 6 51-53 14 6. Miskolc 13 7 0 6 505-535 14 7. Gázművek 13 5 0 8 4559 10 8. Vegyterv TK 12 5 0 7 42-54 10 9. Egri Nyomda 13 1 2 10 3653575 4 10. Nádújfaki 13 1 2 10 335-705 4