Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-30 / 74. szám
Vendégként nyert a Lapujtő, Héhalom és a Cered 12 __________________________________SPORTTÜKÖR___________________ LAB DARÚGÁS Megyei I. osztály, 21. forduló A Cered (kék mezben) győzelemmel távozott a Tar otthonából Szécsény - Szügy 3-2 (3-0) Szécsény, 150 néző, vezette: Pál L. (Baranyi G., Mohácsi B.). Szécsény; Tóth K. - Ordasi, Mikiién, ifj. Kovács L (Rutai), Gráf - Chikán (Végh), Kelecsényi, Bab- csán, Balogh R. - Gyimesi, Szegvári. Játékos-edző: Kovács Imre. Szügy: Szathmári - Majoros, Szilágyi, Dombóvári, Hodászi - Pintér I., Fábri, Koleszár, Rácz R. - Kakuja, Fábián A. Edző: Pintér István, Bélák Gyula. GL: Chikán (2), Balogh R., ill. Hodászi, Fábián A. Sárga lap: Ordasi, ifj. Kovács I., ill. Fábián. Jók: az egész csapat, Chikán a mezőny legjobbja, ill. Majoros, Hodászi, Dombóvári, Szathmári. Ellentétes félidők után igazságos eredmény született, a második félidőben már leálló hazai csapat, saját magának nehezítette meg a mérkőzést, esélyt adva az egyenlítésre, a rutinos vendégcsapatnak. Kovács Imre: - A sok hiányzó ellenére, mai felállásban is igazi csapatként üzemeltünk, mindenki tette becsülettel a dolgát! ló erőkből álló Szügy ellen sikerült begyűjteni a fontos 3 pontot. Benedek József, a Szügy szakosztályvezetője: - A kétméteres lesgól után azt hittem, hogy padlóra kerülünk, de a második félidőben nem sok hiányzott a csodához. Köszönöm a fiúk hozzáállását és gratulálok nekik, a hazaiaknak pedig további sok sikert kívánok. Ifi: 3-1. Bartus Attila Nagybátony - SBTC 0-0 Nagybátony, 200 néző, vezette: Olasz R. (Oláh, Szép). Nagybátony: Zsignár - Mátrai (Oláh T.), Kecskés, Kovács, Nagy P. - Almási, Mészáros T., Gubacsi - Varga Á. (Gazdag), Bakos, Lőrincz D. Edző: Sipkó Sándor. SBTC: Lőrincz P. - Bene, Juhász, Kruppa - Dániel (Kornya), Chikán - Bonivárt (Nagy Z.), Stark, Horváth - Mészáros R. Edző: Almási Dénes. lók: Oláh T., Kecskés, Almási, Lőrincz D., ill. Bene, Juhász, Kruppa, Mészáros R., Horváth. A mezőny két legfiatalabb átlagéletkorú csapatának összecsapását az első negyvenöt percben jobbára a két tizenhatos közti párharcok jellemezték. A második félidőben mindkét kapu többször forgott veszélyben, de gól nélkül maradtak a csapatok. Sipkó Sándor. - Ez nem az a mérkőzés volt amire azt szokták mondani, hogy ha holnap reggelig játszik a két csapat, akkor sem rúg gólt. Mindkét gárda több ígéretes ziccert dolgozott ki, de a csatárok lába a kapu előtt megremegett. Almási Dénes: - Tipikusan egygólos mérkőzésen a helyzetek ellenére egyik csapatnak sem sikerült eldöntenie a találkozót, így a döntetlent reális eredménynek tartom. Ifi: 0-2. S. S. Pásztó - Kisterenye 3-1 (1-0) Pásztó, 100 néző, vezette: Mohácsi L. (Csikós, Ágoston). Pásztó: Szeles - Bazsó, Fenyvesi V., Fenyvesi R, Kiss - Kapás L., Dancsok, Szabó (Domonkos (Figura), Foltényi - Alapi, Szőllősi Elnök-edző: Hegedűs László. Kisterenye: Simon (Kuris) - Kun (Minka), Komódy, Lőrincz, Fejes - Nánási, Kakuk, Szebe- rényi, Kovács N. - Kovács J., Kovács Z. Játékosedző: Ta rl ós i Tamás. GL: Alapi (2), Szőllősi, ill. Komódy. Sárga lap: Bazsó, ill. Nánási, Szeberényi, Kakuk. Jók: egész csapat, ill. Nánási, Kakuk, Fejes. A végig fölényben játszó pásztói csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot. Hegedűs László elnök-edző: - Hosszú heteken át tartó mélyrepülésünket sikerült megállítani. Ha ilyen felfogásban folytatjuk tovább a bajnokságot, akkor ismét megörvendeztethetjük a lelkes pásztói közönséget. Gratulálok a csapatom minden tagjának! Hajrá, Pásztó! Tarlósi Tamás:- Amíg a ziccereket nem rúgjuk be, nagyon nehéz lesz győzni! Ifi: 1-3. z. £ Mátranovák - Héhalom 1-3 (0-2) Mátranovák, 100 néző, vezette: Dósa Á. (Nagy J., Lukács L). Mátranovák: Rigó Cs. - Szoó, Varga Gy., Sándor (Dancsok), Rigó Sz. (Botos) - LíberZs., Oszvald, Tóth R, Gubán - Tábori, Smelkó. Játékos-edző: Smelkó Károly. Héhalom: Kotasz - Kovács Zs., Urbán, Csintalan, Kárpáti - Varga B. (Podobén), Gerhát, Géczi, Babusa - Lőrincz (Pásztor), Danguly (Varjú). Edző: Szilágyi Albert. GL: Tábori (11-es bői), ill. Lőrincz, Danguly, Varjú. Sárga lap: Varga Gy., ill. Urbán, Gerhát. Kiállítva: Smelkó. Jók: Varga Gy., Oszvald, Tóth R, Gubán, ill. az egész csapat, Kotasz a mezőny legjobbja. Az erélytelen játékvezetés mellett lejátszott mérkőzésen a hazaiak léptek fel támadólag, de a vendégek két ellentámadásból két gólt is szereztek. A 45. percben egy színészi közjáték hazai kiállítással ért véget, amiért majdnem botrányba fulladt a mérkőzés. A második félidőben a tíz emberrel játszó novákiak negyven percet támadtak, számtalan gólhelyzetet teremtettek, de a remek napot kifogó Kotasz mindent hárított, amikor pedig már ő is tehetetlen volt, akkor a kapufa mentett. A vendégek a 89. percben szerzett góllal biztosították be győzelmüket Smelkó Károly: - A mérkőzés a játékvezető lelkén szárad. Kétgólos hátrányban is egykapura játszottunk, de a szenzációsan védő vendégkapus - akit egyébként velem együtt ki kellett volna állítani - megnyerte a mérkőzést Szilágyi Albert: - A nagy akarattal küzdő csapatom, kapusunk vezényletével értékes győzelmet aratott. Ifi: 7-1. Gecse István Berkenye - Nógrád Nissan- Karancsberény 3-2 (1-1) Berkenye, 100 néző, vezette: Szűcs Gy. (Gordos, Dobsonyi). Berkenye: Koszta - Kábái, Hannus, Földvári (Szabó), Bedőcs - Nyikos, Hugyecz, Rottenbacher (Súlyán), Blaskó - Koszty, Sára. Játékos-edző: Füle Antal. Nógrád NissanKarancsberény: Sztremi - Freistág (Babka T.), Zsély L, Varga, Babka G. (Horváth) - Szőke L., Zsély R, Szőke Sz., Paczári (Fodor Cs. P.) - Kovács (Létrái), Szőrös. Edző: Földi Attila. GL: Bedőcs, Nyikos, Blaskó, ill. Szőrös, Horváth. Kiállítva: Nyikos. Jók: Hannus, Hugyecz, Bedőcs, Blaskó, ill. Szőke L., Kovács, Szőrös, Paczári. Csúszós, mély talajú pályán az első félidőben egy jól játszó vendégcsapatot láthatott a közönség. A második játékrészben a feljavuló Berkenye kétgólos előnyhöz jutott, ám Nyikos kiállítása után csak nagy nehézségek árán tudta otthon tartani a három pontot. FüleAntah - Küzdelmes mérkőzésen, jó helyzetkihasználásunknak köszönhetően győznünk. Földi Attila: - A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget, mivel végig egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnokcsapatnak. Gratulálok a csapatomnak! Ifi: 10-0. Schmidt József Buják - Karancslapujtő 0-2 (0-1) Buják, 100 néző, vezette: Babcsán Á. (Boda V, Katona L.). Buják: Molnár T. - Gulyás, Gál, Kucsik, Gágyor - Szilágyi N., Szilágyi R., Illés (Sáfrány), Molnár Zs. (Borbély) - Juhász, Pila (Tóth Gy.). Edző: Péter Csaba. Karancslapujtő: Babják - Ravasz, Szabó K., Bozó N., Sági - Kovács, Ács (Bársony), Fodor Zs., Fodor M. (Tóth Sz.) - Új, Bozsik (Bozó R). Edző: Tóth Ferenc. GL: Új, Kovács. Sárga lap: Pila, Kucsik, ill. Kovács, Ravasz. Jók: Gágyor, Juhász, Molnár T., ill. Ravasz, Új, Szabó K. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat lelkesedése kevés volt a rutinos vendégcsapattal szemben. Péter Csaba: - Megérdemelt vendégsiker, az eltelt négy mérkőzésből most voltunk a legfegyelmezetlenebbek. Tóth Ferenc: - A könnyűnek ígérkező mérkőzést saját magunknak tettük nehézzé a sok kihagyott helyzettel, de így is magabiztos győzelmet arattunk, a megújult, lelkes hazai csapat ellen. IfL-0-4. p.S. Palotás - Rimóc 1-0 (0-0) Palotás, 100 néző, vezette: Farkas Á. (Dobos A, Fodor R.). Palotás: Kresák - Jambrich, Hegyi N., Varga, Pisák (Korecz)- Kobka, Sipos, Komáromi R, Tancsik (Jakus) - Jele, Burillák (Szűcs). Edző: Komáromi Tibor. Rimóc: Oláh T. - Kuris, Rádi, Mócsány, Hodur - Árva, Jusztin B. (Jusztin G.), Laczkó, Bangó N.- Bangó R., Vincze (Bangó A.). Edző: Komár Gábor. GL: Korecz. Sárga lap: Mócsány, Hodúr. Jók: Jambrich, Hegyi N., Korecz, Jele, ill. Oláh T., Kuris, Rádi, Mócsány, Bangó N. Alacsony színvonalú mérkőzésen a játékot a küzdelem jellemezte. A hazaiak egy pontrúgás után találtak a vendégek hálójába. Komáromi Tibor: - A lelkes vendégcsapat ellen a második félidei akaratos játékunkkal megszereztük a győzelmet. A csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott! Komár Gábor: - Közepes színvonalú, de végig küzdelmes mérkőzésen a nagyobb tudású csapat nyert. Gratulálok mindkét csapatnak! Ifi: 2-3. BohusJános Tar - Cered 2-3 (2-1) Tar, 100 néző, vezette: Kovács T. (Molnár L., Szász K.). Tar: Torják - Maksó D., Szabó, Verebélyi, Megyeri (Kiss D.) - Endrész, Gömbicz (Grexa), Berkes, Halász (Bata) - Maksó V, Sándor (Nagy Zs.). Edző: Vallus Ferenc. Cered: Kurucz - Nagy A., Kovács, Radics, Holló (Halmosi) - Mihály, Bódi N., Timkó, Kisbenedek - Lucza, Szurok. Edző: Bódi Zsolt. GL: Gömbicz, Maksó V, ül. Nagy A., Radics, Kisbenedek. Sárga lap: Berkes. Jók: Maksó D., Szabó, Endrész, ül. Lucza, Radics, Szurok. Vallus Ferenc: - Sérülések miatti kényszerű cserét követően szétesett csapatunk játéka, ennek ellenére ha lehetőségeinket kihasználjuk magabiztosan tartjuk itthon a három pontot. Bódi Zsolt: - Egy nagyon jól játszó tari csapatot sikerült legyőzni a 90. percben szerzett góllal. Gratulálok a hazaiaknak! IfL 6-6. S. I. Szabadnapos: Romhány. A bajnokság állása 1. Palotás 1814 3 1 60-16 45 2. Berkenye 17 14 1 2 55-15 43 3. Szécsény 1714 1 2 50-18 43 4. Nagybátony 1811 2 5 49-34 35 5. K.-lapujtő 1810 2 6 39-25 32 6. Romhány 17 10 0 7 43-25 30 7. Pásztó 18 9 3 6 36-25 30 8. Héhalom 18 8 5 5 43-26 29 9. Karancsber. 19 8 3 8 41-51 27 10. Mátranovák 18 8 1 9 4446 25 11. Rimóc 18 6 5 7 36-31 23 12. Szügy 19 6 4 9 3941 22 13. SBTC 17 5 5 7 25-20 20 14. Cered 18 4 113 36-83 13 15. Kisterenye 18 3 1 14 23-56 10 16. Tar 18 2 016 24-73 6 17. Buják 18 1 116 16-74 4 18. Kisbágyon visszalépett Ifjúsági mérkőzés: Romhány - Kisbágyon 1-2. Az ifjúsági bajnokság állása l.SBTC 19 16 1 2 120-17 49 2. Romhány 1913 1 5 7744 40 3. Szécsény 1912 4 3 82-27 40 4. Kisbágyon 1912 2 5 107-37 38 5. K-lapujtő 1911 5 3 72-33 38 6. Berkenye 19 11 3 5 9141 36 7. Pásztó 19 11 2 6 63-33 35 8. Nagybátony 19 8 7 4 50-31 31 9. Palotás 19 9 1 9 6144 28 K). Kisterenye 19 9 1 9 73-60 28 11. Rimóc 19 10 1 8 55-37 27 12. Mátranovák 19 8 3 8 57-52 27 13. Szügy 19 7 1 11 80-73 22 14. Karancsber. 19 3 1 15 45-111 10 15. Héhalom 19 2 1 16 23-152 7 16. Cered 19 8 3 8 63-53 6 17. Tar 19 1 2 16 40-141 5 18. Buják 19 0 1 18 8-181 1 Megjegyzés: A Ceredtől 21, míg a Rimóctól 4 pont levonva. 2009. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ Félezer diák futott atlétika Körzeti mezei futó diákolimpia, Salgótarján Közel 550 diák részvételével a közelmúltban rendezték meg a Salgótarján közeli általános iskolák körzeti mezei futó diákolimpiáját. A salgótarjáni Tóstrandon kellemetlen szélben és hűvös időben gyülekeztek a lelkes diákok. A délután folyamán az atlétikai szakemberek több nevet is felvéstek noteszeikbe, a félezer tanuló közt ugyanis több tehetséges atlétapalánta is feltűnt. Egyéniben a Gagarin kettő, míg a Mocsáry, az Uzoni, a Petőfi, a Kodály, a Beszterce és a Madách egy-egy bajnokot adott. Az ötfős csapatok versenyében a Beszterce vitte a prímet négy elsőséggel, a Gagarin, az Uzoni, a Kodály és a Petőfi ötösei pedig egyszer nyertek a délután folyamán. A dobogósok I. korcsoport Fiúk (66 célba érkező): 1. Boros Attila (Mocsáry Antal Ált. Isk., Karancslapujtő). 2. Zalán László (Mocsáry). 3. Németh Dávid (SKÁID Beszterce-lakó- telepi Ált. Isk.). Csapat: 1. Beszterce 24 pont. 2. Mocsáry 27. 3. SKÁID Arany János Ált. Isk. 52. Lányok (69): 1. László Leila (SKÁID Gagarin Ált. Isk.). 2. Pompor V. (Beszterce). 3. Bohács Margaréta (Általános Iskola, Bárna). Csapat: 1. Beszterce „A” 25. 2. Arany 38. 3. Beszterce „B” 63. n. korcsoport Fiúk (103): 1. Pünkösdi Kristóf (Uzoni Péter Ált. Isk.). 2. Tóth Benedek (SKAID Kodály Zoltán Ált. Isk.). 3. Laczkó Soma (SKÁID Petőfi Sándor Ált. Isk.). Csapat: 1. Beszterce 40.2. Petőfi 42.3. Uzoni 45. Lányok (86): 1. Burai Virág (Gagarin). 2. Ferencz Flóra (Gagarin). 3. Veres Mirella (Gagarin). Csapat: 1. Gagarin 16. 2. Mocsáry 22. 3. Beszterce 70. Dl. korcsoport Fiúk (77): 1. Bakos Kristóf (Petőfi). 2. Maiomhegyi Márió (Arany). 3. Budveszel László (Uzoni). Csapat: 1. Uzoni 43. 2. Arany 53. 3. Petőfi 59. Lányok (60): 1. Szuhán Dóra (Kodály). 2. Bállá Annamária (Kodály). 3. Bacsa Bernadett (Kodály). Csapat: 1. Kodály 13. 2. Mocsáry 64. 3. Beszterce 70. IV. korcsoport Fiúk (54): 1. Fehérvári Dániel (Beszterce). 2. Hajzser Máté (Bolyai János Gimn., St). 3. Takács Zoltán (Gagarin). Csapat: 1. Beszterce 30. 2. Mocsáry 36. 3. Petőfi 56. Lányok (31): 1. Király Kinga (Madách Imre Gimn., St.). 2. Berki Dzsenifer (Petőfi). 3. Baksa Zsófia (Petőfi). Csapat: 1. Petőfi 4L 2. Beszterce 45. 3. Kodály 49.