Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-28 / 73. szám
4 r KULTÚRA ___________ 2009. MÁRCIUS 28., SZOMBAT „Teremteni több, mint szolgálni” Szabó Gyula losonci festőművész (1907-1972) mély tartalmú jegyzetei között vetette papírra e gondolatot, amelyet így folytatott: „De a teremtést is szolgálni kell.” Szavainak súlyát, hitelét saját munkásságával igazolta vissza. Egész életében „adni és továbbadni” akart, a múlt értékeire építette az emberhez való hűségét is. Nem csak zseniális tehetségű festő és grafikus volt, költőként, elméleti igényű írások szerzője- ként is figyelemre méltó műveket hagyott hátra. A kivételes képességekkel megáldott alkotó emlékét volt hivatott megidézni a salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéház minapi rendezvénye. Az est alaphangulatát „A losonci Don Quijote” című film adta meg, amelyet dr. Kubicka Kucsena Klára forgatókönyvéből 7 Pataki László rendezett. Az operatőri munkát Eibner Tamás és Kulcsár József végezte, narrátorként P. KernerEd.it, énekesként Csábi István működött közre. A verseket Csikász István tolmácsolta mintegy a halála előtti utolsó művészi feladatként. A Szabó Gyula életét, sokoldalú pályaképét élmény- szerűen, illusztratíven megjelenítő film rendezője, T. Pataki László elmondta, hogy annak idején mestere, Ruffy Péter újságíró riportjából vett tudomást a losonci festőről és - alkotótársaival együtt - készséggel, szeretettel vett részt a közös munkában. Noha már harminchét év eltelt a művész halála óta, szellemi öröksége példaszerű elevenséggel él a losonciak, a felvidékiek tudatában. Kiállítások, kiadványok, gyermekrajzversenyek őrzik emlékét és értelemszerűen ezt teszi a Szabó Gyula Barátainak Klubja polgári társulás is. T. Pataki László kiemelte, hogy a legtöbbet Szabó Gyula özvegye, sz. Haltenberger Kinga teszi az életAz emlékest hangulatát a Szabó Gyuláról készült film bemutatása adta meg mű továbbéltetése, megismertetése érdekében. Dr. Szabó Kinga személyesen mondta el, hogy Szabó Gyula művészete nemcsak kapcsolatuk elején látszott „kiapadhatatlan forrás”-nak - ahogyan az „Irodalmi Szemle” hasábjain 1969-ben megjelent írásában fogalmazott hanem kényszerűen rövidre szabott házasságuk idején is. Sőt e véleménye mindmáig nem változott. Annál is kevésbé, mert 2007-ben, a művész születésének századik évfordulóján megjelentetett „Szabó Gyula” című reprezentatív album előkészítése és összeállítása új adalékokkal is szolgált, a kétszáz kép és a hat tanulmány újabb nézőpontokat is felszínre hozott. Dr. Szabó Kinga örömmel számolt be arról is, hogy hosszú évek törekvéseinek megkoronázásaként 2008. november 27-én - amelyet élete legboldogabb napjának tart - sikerült megnyitni a nyilvánosság számára Losoncon a Szabó Gyula Emlékházat, ott, azon a helyszínen, ahol a művész élete utolsó tizenhét évét töltötte állandó intenzív munkával. A látogató az egyes alkotói korszakok jellegzetes alkotásait tekintheti meg és érzékelheti annak a környezetnek az atmoszféráját, amelyben a remekművek létrejöttek. Az emlékház nyitókiállításának létrejöttét a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának nemzetiségi szekciója támogatta. A dr. Szabó Kinga által említett monografikus igényű kiadvány egyik tanulmányát egy Füleken élő művészettörténész, antropológus, a Losonci Múzeum munkatársa, fíozó Andrea írta Szabó Gyula művészetének szimbolikájáról. Az ifjú szakember - aki ugyancsak vendége volt a Szerdatársaság Irodalmi Kávéháznak - szóban is ismertette dolgozatának téziseit, sarokpontjait az ősképek, a szimbólumok (Nap, Hold, fák, nőalakok) ismétlődéséről, egymással és a képek mondandójával való összefüggéseiről. Az emlékest - amelyen Sándor Zoltán előadóművész tolmácsolásában Szabó Gyula néhány verse is elhangzott - minden bizonnyal meggyőzte e jelenvoltakat, hogy - T. Pataki László szóhasználatával éve - a közeli Losonc festője a mi festőnk is volt. A rendezvény remélhetően megerősítette dr. Kubicskova Kucsera Klárának a 2001-es „Szabó Gyula-breviárium” című kötetben megfogalmazott gondolatait: a művészet feltétlen érvénye, tagadhatatlan ereje adott értelmet életének és tette létjogosulttá munkásságát. Rendületlenül hitte, „hogy amit alkot, annak súlya van a világ erői közt zajló küzdelemben.” Csongrády Béla A művészről és munkásságáról dr. Szabó Kinga, T. Pataki László és Bozó Andrea beszélt fotAgócséva „Éjszaka a nappal anyja" Kifejező, szimbolikus címe van a svéd Lars Norén 1982-ben írott és Magyarországon 1986- ban bemutatott színművének: a két napszak közti szoros függőség, egymásra utaltság ugyanis ezúttal egy család belső viszonyait hivatott kifejezni. Elsősorban a família feje, az adósság- csapdában vergődő szállodatulajdonos, alkoholistaapa teszi pokollá felesége és két fia életét, de ők maguk is felelősek sorsukért: a fiatalabb,- tizenhat éves testvér, David a semmit nem akarásával, nemtörődömségével, az idősebbik, Georg a túlzott keménységével, az empátiahiánnyal, az önmagát emésztő mama, Elin pedig a mindenkit megérteni akaró gyengeségével, engedékenységével. A szeretet- hiányos mindennapi őrlődés azonban a történet végén némi reménnyel is kecsegtet. A hezitáló David végül is dönt: elhagyja a házat, megpróbál saját lábára állni. Elhatározásával felnőtté is válik egyszersmind. A Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kolibri Színház koprodukciójában egy évvel ezelőtt Budapesten színre került, fojtogató, rideg, helyenként durva légkörű, szabados nyelvezetű darab a közelmúltban Salgótarjánba, a lózsef Attila Művelődési és Konferencia-központba is eljutott. A szervezők elsősorban fiataloknak, a családi drámákkal naponta szembesülő gyermek- és családvédelmi szervek, szervezetek képviselőinek szánták az előadást és törekvésük be is vált. Az úgynevezett célközönség „vette a lapot”: megértette a szerző és a rendező szándékát. Ez azokból a véleményekből is kiderült, amelyek az előadást követő ankéton elhangzottak az ugyancsak ifjú évjáratú, Londonban tanult rendező, Berzsenyi Bellaagh Adám és a négy színész - Dóczy Péter, Csere Ágnes, Mészáros Tamás és Pomlényi Attila - jelenlétében és aktív részvételével. A beszélgetésből kiderült, hogy a „két oldal” azonos hullámhosszon van. A sok ember életét tönkretevő alkoholizmus nehezen kezelhető, bomlasztó személyes és közösségi probléma, de a produkcióban - minthogy a mindennapokban is - legalább ilyen nagyságrendű kérdés a család mint intézmény veszélyeztetettsége. Cs. B. Egy megrázó jelenet a tragikus sorsú család életéből Búcsúszavak egy költő emlékére Sajnos, megint elment közülünk egy nagyszerű Ember, egy őstehetség: Tamás István 71 évesen távozott az élők sorából. A salgótarjáni Madách- és a hatvani Bajza József Gimnáziumban járt középiskolába, majd Esztergomban szerzett tanítói diplomát. Mátra- szőlősön és szülőfalujában, Szurdokpüspökiben tanított harmincéves koráig. Azért csak addig, mert mindkét szeméből lassan kihunyt a fény... így írt erről „Istenvert” című verseskötete hátlapTamás István fényképe az „Istenvert’ című, 1986-ban megjelent kötetéből ján: „...látásom elvesztése ...nem befolyásolta tartósan életkedvemet - még úgysem írásaim hangulatát és témáját. Bár sok a buktató - tenni akarásom töretlen...” Ez így volt és maradt sokáig, amint személyesen is megtapasztalhattam ritka, de annál emlékezetesebb találkozásaink alkalmával. Tamás István igazi művésziélek volt: életnagyságú olajfestménye van egyetlen fiuk kisgyermek- koráról. Élete végéig faragott apróbb bútorokat, gyümölcsfákat, rózsabokrokat szemezett kifinomult tapintással. Az udvarukba vitte az erdőt és a rózsafákat, mert az is költészet volt az ő nemesen tiszta, népünk sorsáért mindig aggódó magyar lelkének... Csendes, remeteéletet élt „kicsi szigetén” szerető családjával, hűséges és a közös sorsot hősiesen vállaló tanítónő feleségével. Akaraterejével, elszántságával megpróbált teljes, egész életet élni. Szinte megvédte magát a külvilág álnokságaitól. Egy emberi kézfogás, egy biztató jó szó a fények felragyogását jelentette számára, de ezekből vajmi kevés jutott neki... Példásan kötődött szülőföldjéhez, a közeli hegyekhez, a csipkebokrokhoz, a mezei virágokhoz, a dalos madárkákhoz, mert ő maga is énekes, e tájhaza énekese. írásai, versei jelentek meg a Palóc- földben, a Nógrád megyei napilap hasábjain, az „Ébresztő idő” és a „Napsütésben” című antológiákban. Drága barátom! A „Palócföld” című verseddel kívánok neked immár örök nyugodalmat és örök világosságot földi életed „sötétsége” után: „riadt vergődésed töretlen s megnyílt utakra vitt S lármás szemfényvesztések dús kirakata után barázdáid barna melegére bukva oly jól esett sírnom... Kit innen küldenek nem parancsra indul kezében bot oldalán iszák S a napraforgók biztos iránytűje nyomán konok ősök kemény hitébe vág. Vígságés bánat szűkszavú földje átkozott és áldott kínzó marasztalás köszöntőm szép feltündöklő arcod tenyérnyi csöpp hazám..." id. Budai Gyula ny. középiskolai tanár JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Teleette magát erjedt banánnal, részegségében leesett a fáról és emberré vált." Szerencsés nyertesünk: Tóth Lajos, Mátraszele, Gáborvölgy u. 58. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését április 2-éig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vásárlási utalvány szintén itt vehető át. ÉRCPÉNZ OLDALAI ! AJÁNLOTT KÜLDEMÉNY JELÖLÉSE CT A re u EURÓPAI UNIÓ, RÖV. BECÉZETT EDGÁR PATÁS HÁZIÁLLATÉ JÓL KIFENT BARNÁSVÖRÖS N MEGSZŰNIK A FORRÁS TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ HÁROMTAGÚ ZENEKAR KÓRHÁZ JELE ÉRTELEM ADÓHIVATALUNK LOMBTAJLA^ÍFA^
