Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-28 / 73. szám

2 ÉPÍTŐIPAR 2009. MÁRCIUS 28., SZOMBAT Akár a lakásár harmadát is le lehet alkudni A 2008-as évet mindenképpen trendfordulóként érté­kelhetjük a lakáspiacon. Megjelentek a készpénzes vevők, elmaradtak a külföldi vásárlók, megnövekedett az alku mértéke, visszaesett a fejlesztői aktivitás, új­ból sláger a kisebb lakás - derül ki az Otthon Cent­rum legfrissebb trendeket bemutató lakóingatlan elemzéséből. A lakáspiacon jelentkező válto­zások hatása 2009-ben tovább ér­ződik, és hosszabb távon is formál­hatja a piac egészét, elmozdítva a keresletet a minőségi lakások és fejlesztések, valamint a nagyobb ingatlanközvetítők felé. Az építési volument vizsgálva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2008-ban 36 ezer lakás kapott használatbavéte­li engedélyt, és közel 44 ezer új la­kásra adtak ki építési engedélyt, 1 százalékkal kevesebbre, mint 2007-ben. Az éves országos adat stagnáló lakásépítést jelez, e mö­gött azonban jelentős területi elté­rések és évközi hullámzások mu­tathatók ki. Budapesten és a nagyvárosok­ban a kiadott új engedélyek száma tavaly is jelentősen, 9, illetve 7 szá­zalékkal nőtt, a többi városban pe­dig a használatba vett lakások szá­ma volt 14 százalékkal magasabb, mint az előző évben. A községek­ben viszont jelentősen visszaesett a lakásépítés, mind az engedélye­ket (-15%), mind a befejezett épít­kezéseket (-10%) tekintve. Az utol­só negyedévet megvizsgálva meg­figyelhető, hogy a befejezett épít­kezések száma 1%-kal, az új enge­délyeké november és december hónapokban 10%-kal csökkent 2008-ban az új lakások több mint felét természetes személyek építtették, többnyire saját haszná­latra, 47 százalékát pedig vállal­kozások, zömmel értékesítésre. Az Otthon Centrum elemzése sze­rint az építési formákat tekintve országosan is visszaszorult a la­kóparki építkezés, és családi ház­ban épült a legtöbb új lakóingat­lan. A lakásépítés továbbra is a kö­zép-magyarországi régióra kon­centrálódik. Pest megyében egy­ötöddel több új lakást vettek hasz­nálatba, mint egy évvel ezelőtt, Bu­dapesten 9%-kal nőtt a kiadott új engedélyek száma. Az országos la­kásépítés fele történik - akár az új engedélyeket, akár a befejezett la­kásokat tekintve - a közép-ma­gyarországi régióban. Új építésű lakások piaca A tavaly októberben begyűrűző pénzügyi válság hatására a ban­kok nem csak a lakossági oldalon szigorítanak jelentősen finanszí­rozási feltételeiken, hanem ingat- lanprojekt-finanszírozásuk során is jóval körültekintőbben járnak el. Hazánkban mindez az ingat­lanpiac fundamentumait megha­tározó kedvezőtlen reálgazdasági környezettel párosult, amely a fej­lesztési tevékenység rég nem látott visszaesését eredményezte.- A legnehezebb helyzetben azok a beruházók találták magu­kat, akik épp’ elkezdték az építke­zést, viszont a lakásoknak nagyjá­ból csak a negyedét, vagy ennél kevesebbet értékesítettek, illetve alapból árérzékeny vevőket céloz­tak meg. Mivel ők az építkezést már nem állíthatták le, hirtelen ér­tékesítési kényszerbe kerültek. Az előrehaladott építkezési fázisban lévő, és magas értékesítési ará­nyokkal rendelkező fejlesztők ugyanakkor viszonylag probléma nélkül vészelhetik át a válság be­gyűrűzését Az átadáshoz közeli építkezésekkel kapcsolatban pe­dig az ügyfelek bizalma is na­gyobb - hangsúlyozta Valkó Dá­vid, az Otthon Centrum vezető elemzője. Az Otthon Centrum 2009. feb­ruári, teljes körű budapesti felmé­rése szerint, idén 9 600 társashá­zi lakás átadását tervezik a több­nyire már elkezdett projektek ke­retében.- Bár ez a szám kétezerrel több, mint a 2008ban értékesítési cél­lal, vállalkozók által épített volu­men, ugyanakkor sokéves tapasz­talat, hogy az év eleji tervek nagy­jából egyharmada átcsúszik a kö­vetkező évre, és a válság miatt idén ez a tendencia minden bi­zonnyal erősödik is. Becslésünk szerint így idén mintegy 30 száza­lékkal csökkenhet a megépülő vo­lumen - hívta fel a figyelmet Valkó Dávid. Az Otthon Centrum elemzése alapján a válság hatásaira csak ké­séssel reagáló kínálati oldal jövő­re pedig még ennél is jobban visz- szaeshet, s ez - a most 1 900, már átadott, de eladatlan mennyiség felszívódásával - többéves távlat­ban akár hiányt is okozhat az ak­korra remélhetőleg újra normáli­san működő újlakás-piacon. - A vevői szokásokat tekintve megfi­gyelhető a vásárlók alkupozíciójá­nak, valamint a kisebb lakások iránti érdeklődés megerősödése. Elterjedtek az ingatlanpiacon le­hetőségeket kereső készpénzes vásárlók, ugyanakkor persze so­kan elhalasztják vásárlásukat, ami élénkítőleg hathat a bérlakás­piacra - emelte ki Kühne Kata, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezető igazgatója. A korábban is jelen lévő érték- állósság és minőség mellé a vevők számára a beruházó megbízható­sága, tőkeereje és banki referenci­ái is eddig nem látott fontosságot nyertek. A szerződések aláírása a korábbiakhoz képest több héttel kitolódott, ennek oka a nagyobb körültekintés, és az előzetes hitel­kérelmi bírálat lefuttatása.- A megváltozott vásárlói igé­nyekre reagálnak a fejlesztők; bár ebben a piaci környezetben a be­vethető eszközrendszerük nagy­ban behatárolt Nem minden eset­ben lehet azonnali döntéseket hoz­ni, sem a lakásszámban, sem a la­kások kialakításában, maradnak tehát a különféle akciók, Váratlan fordulat: kevesebb építőipari felszámolás februárban Váratlan fordulattal nemhogy nem emelkedett, de ha­tározottan csökkent a felszámolt cégek száma az épí­tőiparban - derült ki az Opten céginformációs szolgá­lat jelentéséből. Világgazdaság A szakértő szerint ugyanakkor nem lehet fellélegezni, az ágazat megrendelés-állománya ugyanis jelentősen csökkent, és a kevesebb munka nem tartja el az amúgy is szétaprózott ágazat összes cégét Meglepő módon februárban nem emelkedett tovább az építő­iparban felszámolt cégek száma, sőt nemcsak a megelőző hónap­hoz képest, hanem tavaly febru­árhoz képest is jelentős csökke­nés következett be. Míg tavaly februárban 240, idén januárban pedig 278 cég ellen indult fel- számolási eljárás az ágazatban, addig idén februárban csak 131 cég jutott erre a sorsra.- Nem lehet még fellélegezni, az építőipar helyzete továbbra is rossz - véli Csorbái Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az ága­zat megrendelés-állománya drá­mai mértékben csökkent, és egy­re másra állnak le olyan kiemelke­dő beruházási projektek, amelyek egész alvállalkozói láncokat, több száz céget láttak el munkával. Az ágazat teljesítménye januárban 13,8 százalékkal maradt el az elő­ző havi és 30 százalékkal az egy év­vel ezelőtti szinttől. A szakértő szerint ennél is ag­gasztóbb, hogy januárban az új rendelések értéke több mint 35 százalékkal elmaradt az előző évi szinttől, a teljes rendelésállo­mány pedig 14 százalékkal volt a tavalyi szint alatt.- Az építőiparban Magyaror­szágon eleve szétaprózódott a tu­lajdonosi szerkezet: kizárt dolog, hogy ennyi cég nyereségesen megéljen a csökkenő piacon - vé­li az Opten stratégiai igazgatója. Az igazgató szavait alátá­masztják a végelszámolási ada­tok, amelyek februárban sem mutattak javulást. Az év máso­dik hónapjában 154 céget zár­tak be a tulajdonosok, szemben az egy évvel korábbi 114-gyel.- Mindezek alapján továbbra is azt gondoljuk, hogy idén 4 ezerre emelkedhet a felszámo­lás alá kerülő építőipari cégek száma. A februári, kedvező irá­nyú kilengés csak a januári pá­nikhangulat miatti átrendező­dés fordított utóreakciója, vagyis átmeneti jelenség volt - véli Csorbái Hajnalka. POROTHERM HS Hidd csak el, önmagában szigetel! promóciók, illetve a nyűt árcsök­kentés. Ez utóbbinál viszont gya­núra adhat okot, ha a beruházó könnyen és nagy arányban hajlan­dó a csökkentésre. Úgy gondo­lom, hogy a jó fejlesztések lakása­inak nagy részét fel fogja szívni a piac. A jó ár-érték arány még a ne­héz időszakban is felkelti a poten­ciális vevők érdeklődését - mond­ta Kühne Kata. Használt lakások piaca: folyamatos árcsökkenés 2008 utolsó két hónapjában há­romféle vevői csoport volt jelen a 2007 hasonló időszakához képest közel felére zsugorodó piacon: a tőzsdei és egyéb pénzügyi befek­tetés helyett megtakarításait ingat­lanba átcsoportosító készpénzes vásárlók; azok, akik tranzakcióju­kat már az év folyamán korábban megkezdték, és már aláírt szerző­déssel rendelkeztek; illetve akik valamilyen, pl. családi okból kény­telenek költözni, és nem halaszt- hatták el a vásárlást. - Bár a lakás­igények megváltozása nem követ­kezik be egyik napról a másikra, a csökkenő lakásigényeket a vál­ság kezdetekor előre vetítő jósla­tunk részben már a 2008 novem­ber-decemberi tranzakciós adato­kat megvizsgálva bizonyítást nyert Az év utolsó két hónapjá­ban az addig eltelt tíz hónaphoz képest minden kategóriában és te­rületen csökkentek a lakások négyzetméter-árai, csak a téglala­kások országos átlaga nem válto­zott tavaly. A folyamatos árcsökke­nés pedig már 2007 végétől meg­figyelhető, illetve tovább folytató­dik 2009-ben is - emelte ki Kühne Kata. Az elemzés szerint a vevők fajlagosan olcsóbb ingatlanokat vesznek, ugyanakkor a lakásmé­retből egyelőre nem adnak alább. Ezt egyrészt minőségi kompro­misszummal érhetik el, vagyis a lakás ára jóval fontosabbá válik, mint az állapota, másrészről javult az alkupozíciójuk. A piac szűkülé­se miatt egyre többször kénytele­fSií'liiVFl nek az eladók jelentősebb árcsök­kentésre. Az Otthon Centrum ér­tékesítési adatbázisa nagyrészt alátámasztja ez utóbbi teóriát: a válságot megelőző 3-5 százalék­hoz képest 5-7 százalékra nőtt a kí­nálati és a tranzakciós árak közöt­ti különbség. Ugyanakkor meg­marad a kettősség a piacon: jó be­fektetésnek tekinthető lakásoknál néhány százalék az alkulehetőség, míg egyes típusoknál - nem felújí­tott nagy panellakás vagy családi ház - extrém esetben akár a 20-30 százalékot is elérheti. Építési telkek piaca A fejlesztési telkek piaca már másfél éve érezhetően lassulás­nak indult.- Bár 2008 közepéig viszonylag élénk és fizetőképes kereslet mu­tatkozott a beépíthető területek iránt, csak néhány nagy volume­nű telektranzakció zajlott az év során. A magas tőkeáttétellel vá­sárló spekulánsok hamar eltűn­tek a piacról, és az ingatlanfejlesz­tők aktivitása is csökkent A ke­resleti oldalt tehát gyakorlatilag az a korlátozott számú tőkeerős vevő jelenti, akik a válság előttinél jóval alacsonyabb árszinten len­nének csak hajlandók vásárolni, amit az utóbbi hónapokban az el­adók többsége kénytelen volt elfo­gadni - mondta Valkó Dávid. A kínálati árszintek nagyjából a 2005 végi árszintekre estek visz- sza, ennek alapján mintegy 20 százalékos árzuhanás már év vé­gére nyilvánvaló volt- Az ingatlanpiac alapjai és a projektek piacra vitele alapvetően változtak meg az év utolsó két hó­napjában. Jelenleg a piac és a ko­rábbi működési modellek újragon­dolása zajlik, megnehezítve az új árazás kialakulását minden rész­piacon. Mivel egy fejlesztési telek értéke alapvetően a rajta megvaló­sítható ingatlanfejlesztési projekt értékétől függ, az új árszintek ki­alakulása az üzleti tervek újragon­dolásával történhet meg - tette hozzá Kühne Kata. [ Soha többé nem kell ajtókat festeni! Az Ön (égi ajtajából kedvező áron lesz j csupán 1 nap alatt igénye szerinti új. / Értékes PORTAS burkolóanyag / Számos faulánzatú és egyszínű mintázattal i y Díjmentes, kötetlen helyszíni felmérés! / Minden ajtóra és tokra alkalmazható j / Kedvező áron egy nap alatt. Hívjon most I I VIZONA KFT. PORTAS-szaküzem 2660 Balassagyarmat, Sánta K. út 1 www.portas.co.hu Kizárólagos forgalmazó Nógród Megyében, valamint a Szobi- és Vád Kistérségekben Hivt00 bennünket m0 PORTK Európa renoválója Nr. 1 Az optimalizált üregszerkezetű Porotherm HS tégla beépítésével akár 15%-kal jobb hőszigetelésű falazat érhető el. Kiegészítő hőszigetelés nélkül! Wi Á Wienerberger Building Value Akció! Porotherm 44 HS 372 Ft/db * (bruttó) Wienerberger Téglaipari zftt. Tel.: (1) 464 7040, info@wienerberger.hu, www.wienerberger.hu ’ Az ár ajánlott fogyasztói ár, amely nem tartalmazza a szállítási költségeket, a raklap használati és betéti díját. Az akciós ajánlott fogyasztói ár 2009. március 26-tól a készlet erejéig vagy visszavonásig érvényes. Ingatlanválság: kedvezhet a spórolós magyar építkezőknek www.vg.hu Az orosz-ukrán gázvita kap­csán kialakult energiaválság rávilágított arra, hogy adotl esetben milyen kiszolgáltatottá válhat a lakosság, ha lezárják a csapokat - nyilatkozta a Kom- lós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Az ilyen bizonytalanságoknak in­gatlanpiaci hatásai is lehet, amelyet csak tovább erősít a pénzpiaci válság. Ugyanakkor a válságnak nyertesei is lehet­nek, főként azok a cégek, ame­lyek képesek előremenekülni ebben a helyzetben. kinek a jövőben pénze lesz új ház építésére az is jobban oda fog figyelni az új innova­tív építési módszerekre. A jü vőben az építkezők jobban fi­gyelnek a hőszigetelésre, az ajtók ablakok minőségére. Ugyanakkor több figyelem övezi majd az energiatakaré­kos megoldásokat is, amelyek­kel tízezreket spórolhatunk a gáz-és villanyszámlánkon - olvasható a Leier Kft. szer kesztőségünknek eljuttatott közleményében. A Leier közleménye kiemeli azt is, hogy a teljes közép-eurú pai cégcsoport közel 160 millió eurós, azaz 40 milliárd forintos éves forgalmat bonyolít. Az in­novatív fejlesztéseknek köszön­hetően nem csökken a foglal­koztatottak száma, inkább emelkedik. A legújabb kassai beruházásuk miatt, arra felé csökkeni látszik a munkanél­küliek száma. A kassai gyár lesz a családi vállalkozás ötödik téglagyára, ezen kívül Magyar országon kettő, Lengyel- és Horvátországban pedig egy-egy téglagyára működik. A Leier az új beruházásainak köszönhetű en újabb 120 munkahelyet te­remt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom