Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-26 / 71. szám

10 SZOLGALTATAS 2009. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK MÁRCIUS 36. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Emánuel nevű olvasóinkat! emánuel. A héber Immánuelből ered, jelentése: velünk az Isten. A név változatai az Immanuel, a Manó, a Mánuel és a Mendel. A női változat az Emanuéla. Védőszentje: Szent Emanuel, IV. századi vértanú. Immanuel Kant a német filozófia nagy alakja, akinek munkássága óriási hatással volt nemcsak XVIII. századi kortársa­ira, hanem a későbbi századok gondolkodóira is, köztük Hegelre, Schopenhauerre. Főműve A tiszta ész kritikája, amely magyarul is több kiadást megért. Mai Manó a fotográfia őskorának kitűnő fény­képésze volt, akinek a Nagymező utcai háza ma a fotóművészek kiállítóterme. Nap kel: 5.34, nyugszik: 18.05 órakor. A Hold kel: 5.06, nyugszik: 18.13. MmetwWíl ■> let lelhöznt /v, "W* _ 7X 9 *C .3 *C-3 *C . Szécsény * Bal assagyarmat PH 9X 2°C Salgótarján Bátonyterenye \ Rétság I* Pásztó 8 °C -1 *C ,,EMS EWS­Készíttette: zones KX r 7”C Nógrád megyében ma számottevő csapadék és erős szél nem lesz. Délelőtt erősen felhős lesz az ég, délután viszont ki­süt a Nap. Az éjszaka második felében viszont nyugatról újabb felhősödés kezdődik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 9 fok köré emelkedik, péntek reggelre -1 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: pénteken erősen felhős, száraz időben várhatóan erősödik a felmelegedés. Szombatra meleg, tavaszi idő valószínű. Vasárnap kiadós esővel, csökkenő hőmérséklete van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfront! hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az időjárás most számottevő mér­tékben nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumef.ltu M*C Vizhőmérseklet Duna 6-8 ’C Tisza 4-5 °C Balaton 5 C Velencei-tó 5°C Fertő 4 “C Tisza-to 5 °C Hojelentés Dachstein 0-450 cm Hintertuzer 50-335 cm Kaprun 240-4520 cm NÉMET VÁROS ~* ÚJRA MÁSOL KONT­ROLL JUHÁSZ GYULA VERSE —* A FOGYASZ­TÁ NEMES­GÁZ tanAcs, NÉMETÜL ► ▼ PESTI EGYETEM ► ▼ SZEMBE­SZÖKŐ ERŐ, LATINUL L ▼ RÓMAI 4-ES ► CIGA­RETTA HEVESI ► CSÉPEL­NI KEZD! ► * GOTOVAC KÓPÉJA KÖHÖGŐS l TAROKK ÜTŐLAP ► ▼ MINNELLI ITT, NÉPIESEN ITTERBI- UM JELE ÍME, NÉZD ► ▼ MINDEGY ► ▼ KOCSI­ÜLÉS ICUSKA l ▼ NEVETÉS ► ▼ PERTU­BAN VAN! KUKORI­CA1TAL ► ▼ MOZIBAN VANI ► DÍSZLET ► MEGFEJTÉS: ZOHVZSI1 V Sok bank kínálja i szolgáltatásait Magyarországon, de magyar tulajdonban lévő pénzintézetek csak a TAKARÉKSZÖVETKEZETEK! VEGYE IGÉNYBE ÖN IS A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET SZOLGÁLTATÁSAIT! MEGBÍZHATÓ, GYORS ÜGYINTÉZÉS, KEDVEZŐ FELTÉTELEK. Igazgatóság Március 24-i 3 7 20 25 30 31 41 43 50 51 Kknö nyerőszámok 55 57 58 59 62 64 70 72 74 77 NAPI HOROSZKÓP KOS (III. 21-IV. 20.). A Kosban az újhold és ez nagy lendületet ad, hogy valóra váltsa egy régi álmát. Szerelmi ügyeknek kedvez a nap, amikor is kedvesével komoly elhatározásra jutnak. bika (IV.21-V.20.). Ma újhold van, s ön telítődik lelkesedéssel és vidámsággal. Ha még egyedülálló, megismerkedhet egy vonzó személlyel. ikrek (V.21-VI.21.). Szüksége van nyugalomra, ezt ön is érzi, ezért a különböző társasági programok helyett jobban teszi, ha otthona nyugalmát választja. Az újhold rendbe teszi lel­kivilágát. rák (VI. 22—VII. 22.). Bizonyos kérdésekben kétségek gyötrik, de ezeket eltitkolja, emiatt nyomott a hangulata. A szerelem nem azt jelenti, hogy állandóan költekeznie kell. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Újhold van és ön a háttérben meg­húzódva valami nagy dologra készül. Folyton a legjobb alka­lomra vár, de valami miatt örökösen alulmarad. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Figyeljen oda a múltjával kapcsolatos gondolataira, de ha a múltban nem sikerül valami, attól most még sikerülhet. Ne féljen, nem marad le semmiről. mérleg PX.24-X.23.). Újhold napján ráébred, hogy ön semmi­vel sem ér kevesebbet másoknál. Teljesen új életformát kép­zel el magának, közben pedig az egész életfelfogása megvál­tozik. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy kapcsolat, ami azért húzódott ilyen sokáig, mert egyikük sem talált jobb társat, most a vé­géhez közeledik. Keresse meg az önhöz illő társat. nyilas (XI.23-XII.21.). Egy váratlan hír sokkolóan hat, és ön el­gondolkozik a jövőjéről. Tanuljon a már megélt dolgokból is. Beszélje rá párját, hogy kapcsolódjanak ki néhány napig. bak pül. 22-1.20.). Újhold van és ön új energiákat kap az égi- ektől. A mai napon igen nagylelkű, szívesen vesz ajándéko­kat és szerez örömöt, különösen a párjának. vízöntő (1.21-11.20.). Nem kell kapkodnia, szép nyugodtan gondoljon végig mindent, mielőtt döntést hozna. Az újhold biztosít elég energiát a dolgok véghezviteléhez. halak (II. 21-111.20.). Az újhold ösztönzést ad arra, hogy rejtett tartalékait hasznosítsa. Ne féljen kockáztatni, de fontos, hogy tudja, hol a határ. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mív 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Ötcsillagos szerelem (német sorozat-20/11.) 9.45 Alvás és memória (francia dokumentumfilm) 10.05 Védelmi jog (olasz krimisorozat-26/17.) 11.05 Főtér - Dél-Balaton 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 A fagyos folyó lovasa (ausztrál sor. - 65/64.) 13.05 Uszt Ferenc (magyar-német-olasz sor.) 13.35 Rondó 14.35 Átjáró (ism.) 15.00 Múlt kor (ism.) 15.30 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat - 40/16.) 16.20 Balettábécé Henriettel (dok.-film-sorozat - 20/20.) 16.35 Önök kérték! (ism.) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Memento ’89 17.50 MobilVers 18.00 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/7.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat-240/24.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Szempont 21.10 A la carte 22.10 Csütörtök este 22.50 Kultúrház 23.00 MobilVers 23.05 Extra - Kultúrháttér 23.35 Euro-Taxi 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Műkorcsolya- és jégtánc-vb • Páros 11.03 Szarvashiba 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.00 Élet-víz 13.20 Érték és mérték 13.50 Segítünk 14.15 Magánbeszélgetések 15.05 Párok és házaspárok 15.25 Napnyugta 17.55 Válaszd a tudást! 18.45 Est! mese 19.00 Festőpaletta (fr. dokumentumfilm-sor.) 19.35 Szegény milliomosok (német sorozat -12/6.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Kísértő igazság (amerikai krimi, 2004) r '-JÉÉk _____j Chr istine Bennett korábban apáca volt, aki a modern világért elhagyja a kolostor bezárt életét. De új élete nem várt veszélyeket hoz, amikor arra kényszerül, hogy felmentsen egy iker­párt, akiket 30 évvel ezelőtt anyjuk brutális meggyilkolásával vádoltak. 22.20 Záróra 23.10 9 érv 9 év Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál (magyar zenés dok.-film) 23.35 Kefalónia (olasz film, 2005-2/2.) TV 2 6.00 Strucc 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Babapercek 9.05 Stahl konyhája 9.15 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.50 Kvízió délelőtt 10.30 Teleshop 11.35 Didi és az édességgyár (brazil film, 2004) A kedves és dolgos Didi egy aprócska édességboltot üzemeltet, ahol saját készítésű finomságait árulja. A vállal­kozás azonban egyre rosszabbul megy, mert Didi nem tud lépést tarta­ni a hatalmas édességgyárak okozta versenyhelyzettel, noha azok a meny­nyiségre, nem pedig a minőségre tö­rekszenek. Didi számára közben vilá­gossá válik, hogy a nagyüzemek által készített édességek telis-tele vannak káros anyagokkal, ezért elhatározza, hogy a gyermekek egészségének vé­delmében minden lehető eszközzel harcba száll ellenük. 13.15 Kvízió 14.25 Az áruló (amerikai-kolumbiai filmsor.) 15.40 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 16.40 Aktív 17.20 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 MrEsMrs (sztárpárshow) 20.05 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.40 Hal a tortán 21.40 Börtöncsapda (am. akciófilm, 1990) Burke pályafutásának legkeményebb feladata egy őrült pszichopata gyilkos börtönbe juttatása. Ennek sikeres tel­jesítése után úgy érzi, hogy megérde­melne egy kis pihenést. A rendőrfő­nök azonban másképpen gondolja. A Harrison-börtönben rejtélyes halál­esetek sora történik, s ennek kivizsgá­lásával Burke-öt bízzák meg... Közben: Kenósorsolás 23.154400 (amerikai misztikus sorozat) rrsn KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 06-91-33-55-33 13.45 Egy húron (amerikai vígjáték, 2003) A country-zenészek nagyhírű me­nedzserének halálakor ismét színpad­ra lép bárom legendás együttes, hogy egy vidám koncerttel tisztelegjenek hajdani mentoruk előtt - mégpedig nem akárhol: a New York City Town Hallban. 15.15 Győzike 16.15 Vacsoracsata 17.20 Mónika- A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 Halálod napja (am. akciófilm, 2005) Harlan (Steven Segal) modernkori Robin Hoodként kábítószer-kereske­dőket foszt ki, a pénzt pedig jótékony célra adja. Látnoki képességekkel megáldott barátnője tanácsára éppen jó útra térne, mikor ártatlanul egy rablásba keveredik és börtönbe kerül. Bosszút esküszik azok ellen, akik rá­szedték. Szökése után volt fegyenc- társa segítségével megkezdi a meg­torlást, am a szálak szövevényeseb­ben fonódnak össze, mint azt bárki hitte volna. 23.15 Házon kívül 23.50 Hús vétkek (magyar film, 2008) 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Jake és a dagi 8.00 San Francisco utcáin (am. krimisorozat) 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Szívek szállodája (ism.) 11.00 Segítség, gyerekeim vannak! (ism.) 12.00 Tv-dokik (am. talkshow) 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Segítség, gyerekeim vannak! 18.00 Topmodell leszek! 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) NÓGRÁD t HÍRLAP KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnal - Táj. 6,00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Ven­dég a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rá­diószínház. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.49 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap tör­ténetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22,25 Esti beszélge­tés. 23.04 Arcvonások. 23.34Tér-idő. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő 7.00 Szentmise 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Közélet 11.05 Mustármag 12.00 Harangszó, Úrangyala 13.05 Zenés világjárás 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Templomok és törté­netek 14.35 Zeneismertető 15.15 Püspökkenyér 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor 16.30 Nyelvlec­ke 17.00 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Irodalom 19.35 Esti mese 20.10 Ka- tedrális 21.05 Moralizáljunk! 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima 24.00 Himnusz 22.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 23.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) DUNA TV 5.45 Váltó (Ism.) 6.00 Híradó 6.20 Térkép - reggel 7.00 Heuréka! Megtaláltam! 7.30 Élő egyház (ism.) 7.55 Cigája (dok.-film) 8.15 Kézjegy (ism.) 8.55 Gorontalo - Elrejtett éden (3/2.) 9.30 Bűvölet (Ism.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Kalandozó 14.40 Léptünk koppan ódon köveken (ism.) 15.05 A világörökség kincsei 15.20 Charles Simonyi, a méta utazó (2/1.) 16.25 A simlis és a szende (amerikai sor.-65/52.) 17.15 Mese 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet (olasz sorozat -11-12.) 20.00 Közbeszéd 20.30 Színlap 21.00 Imagine, azaz „Képzeld el” (angol-osztrák dok.-film) Páratlan értékű, eddig nem látott ar­chív dokumentumokra építő portré­film John Lennonról, feleségéről, Yoko Onóról és zenész barátjukról, Mick Jaggerről. S a legfontosabb, hogy egyúttal egy spirituális és kelet­kezéstörténeti film is a világ egyik leg­híresebb daláról, az Tmagine’-ről, az­az a képzelet daláról. A néző egy fan­tasztikus zenei utazás részese lehet a kreativitás és az inspiráció világában. A Central Parkba 123 ország küldött fákat ajándékba a saját földjéről, így itt minden növény békében él egymás­sal, még ha odakint háborúznak is. John Lennon, míg élt, a békéért élt, s megírta minden idők egyik legszebb dalát, az Tmagine'-t. Lennon azt akar­ta, hogy a világban minden ember egyforma részt és gondoskodást kap­jon. Az 'Imagine' példaszerű mű a szeretetről. 22.30 Váltó 22.40 Sport 22.50 Drót (amerikai sorozat) 23.50 Sitke 2008 - Koncert a kápolnáért SPORT 1 14.00 Labdarúgás U17-es Eb-selejtező Magyarország-Szerbia (ismétlés) 16.30 Tenisz ATP1000, Indian Wells (összefoglaló) 17.30 Mai helyzet 17.45 Magyar labdarúgás Ligakupa Negyeddöntő, visszavágó Újpest-Győr (élő) 20.15 Zuhanyhíradó 21.15 Póker 23.15 Mai helyzet 23.30 Magyar labdarúgás Soproni Liga, 20. forduló (összefoglaló, ism.) 6.00 Alomszigetek 7.00 Állati rekordok 7.50 A mamit akarom! 9.00 Ez elment vadászni... 10.00 River Cottage-kúra 10.55 Egészségünk - Tények és tévhitek 11.50 A mamit akarom! 13.00 Álomszigetek 14.00 Ki hitte volna? 14.55 Enteriőrjárat 15.15 Richard, a világjáró 16.10 Ez elment vadászni... 17.10 Egészségünk : Tények és tévhitek 18.05 Állati rekordok 19.00 River Cottage-kúra 19.55 Ki hitte volna? 20.50 Doktorológia Leslie Nielsen módra 21.20 Michael Schumacher 22.15 Fegyvertár gazdagoknak 23.15 Napóleon új világa HALLMARK 6.00 McLeod lányai 8.00 Lókötők (francia vígjáték, 1987) 10.00 McLeod lányai 11.00 Jane Doe: Ha szorul a hurok (amerikai krimi, 2007) 13.00 Kingdom ­Az igazak ügyvédje 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Lókötők (Ism.) 17.00 A parti őrség 18.00 Jane Doe: Ha szorul a hurok (ism.) 20.00 A médium 21.00 A parti őrség 22.00 Esküdt ellenségek 23.00 A médium (ism.) AXN 8.00 Futótűz 9.00 Csillagkapu 10.00 Eltűntnek nyilvánítva 11.00 Szellemekkel suttogó 12.00 David Letterman-show 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu 15.00 Raboljuk ki Mick Jaggert! 16.00 Szellemekkel suttogó (amerikai sorozat) 17.00 „Szentek" kórháza 18.00 Futótűz (am. sorozat) 19.00 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 20.00 Painkiller Jane 21.00 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 22.00 Vak igazság 23.00 Bordélyház TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Biztonsági zóna 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Gólyavédő lettem 19.30 Varnus Xavér Salgótar­jánban 20.00 Hírfüzér 20.20 Rekviem (kisfilm) 20.30 Hírháló 21.00 A tűzzel sose játssz! (kanadai-amerikai horror) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,----------------------K??tíl\' Nflt'ILAP-------------------- Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerk esztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a Figyelmet. j wí'.Vwe».» Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög Fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készüli

Next

/
Oldalképek
Tartalom