Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-24 / 69. szám

4 2009. MÁRCIUS 24., KEDD NÓGRÁD MEGYE - EGÉSZSÉGÜGY Már nem küzd csőd közeli helyzettel a kórház A betegellátás során mindent biztosítani kell, ami a gyógyuláshoz szükséges! Töredékére csökkent a korábbi 68 milliós tartozás, valamint sok millió forint értékű, ingyenes plusz­munkát is elvégeztek a pásztói Margit Kórház dolgozói. Dr. Boczek Tibor igazgató főorvost arra kértük, hogy tájékoztassa lapunkat az eltelt időszak eseményeiről.- Hogy alakult az intézmény gazdasági helyzete?- Örömömre szolgál, hogy be­számolhatok a pásztói Margit Kórház 2008. évi működéséről és terveinkről. 2007-2008 for­dulójára 68 millió forintnyi szál­lítói tartozás halmozódott fel. Óriási kihívás volt tehát a kórház vezetése és dolgozói számára, hogy ezt az adósságállományt hogyan és milyen mértékben tudjuk csökkenteni a szakmai munka és a betegellátás érdeke­Dr. Boczek Tibor inek csorbítása nélkül. Az a ren­geteg intézkedés, amit a kórház menedzsmentje meghozott és a jelenleg is folyamatban lévő intézkedések lehetővé tették, hogy ez év elejére 14 millió fo­rintra csökkent a tartozás. 2007- ben jelentős létszám racionali­zálást kellett végrehajtani. Az így felszabadult bértömeg min­denféleképpen hozzájárult vesz­teségeink csökkentéséhez. Köz­ben a kórházvezetés törekedett és törekszik a mai napig is arra, hogy minden területen legalább annyian dolgozzanak, amekkora létszám a biztonságos betegellá­táshoz szükséges. Emellett na­gyon fontos volt, hogy a társada­lombiztosítás finanszírozási vo­lumenkorlát egy bizonyos össze­get maximalizált, amit csak ak­kor kaphatunk meg, ha teljesít­jük azt. Az e fölötti teljesítést nem fizeti ki a társadalombizto­sító. A kórház 100 százalékban kihasználta ezt a keretet, olyan mértékben, hogy a húszágyas aktív belgyógyászati osztályon, valamint az egynapos sebésze­ten néhány millió forinttal nagyobb értékű munkát végez­tünk, mint amit kifizetnek. Ugyanez elmondható a járóbeteg ellátáson is, itt kereken 15 millió forintnyi pluszfeladatot teljesí­tettünk, ami szintén nem került kifizetésre. Ezek ismeretében ennyi ingyen végzett munka mellett nagyon kedvezőnek ta­láljuk, hogy a 2008. évet csak mínusz 14 millióval zártuk!- Voltak- személyi változások?- A betegbiztonságot szem előtt tartva meghozott szakmai intézkedések éreztetik hatásu­kat. Az elmúlt két évben össze­sen 15 új kollégával bővült a kór­ház orvosi létszáma. Ezen idő alatt csak egy kolléga távozott. Azt gondolom ez is alátámaszt­ja, hogy a Margit Kórház a szak­emberek számára vonzó. Ez a betegek elégedettségét is szol­gálja, hiszen az új szakemberek­kel új profilokat sikerült beve­zetni.- Mik ezek?- Ilyen a műtős mátrix osztá­lyunk, de új szakorvosok, mint fül-orr-gégész is tevékenykedik itt. Vannak szakrendelésen és a belgyógyászati osztályon is dol­gozó belgyógyász szakorvosok, traumatológusok, ideggyógyász és más szakmák képviselői... Több mint egy éve indítottuk a térdsebészeti profilunkat. A kór­ház menedzsmentje képviseli a hitvallásomnak tekintett szem­lélet, ami szerint a betegellátás során mindent biztosítani kell, ami a gyógyulásához szükséges! Veszteségeinket nem úgy csök­kentettük, hogy lehúzzuk a szakmák általi anyagrendelése­ket, hanem arra törekedtünk, hogy fejlesszünk, beruházzunk. Bevezettük az alvásdiagnosz­tikát. Sajnos, ezt a társadalom- biztosítás nem finanszírozza, de minimális díjat felszámolva szűrni tudjuk a lakosságot. Na­gyon fontosnak tartom és kuta­tások igazolják, hogy az alvási apnoe nevű betegség önálló koc­kázati tényezőként szerepel a szívinfarktusnál és agyvérzés­nél egyaránt. A műtétes mátrixon belül fo­lyamatban van ortopédiai profil bevezetése. Ezen beavatkozások­hoz sem rendelkezünk társada­lombiztosítás által finanszírozott szerződéssel, viszont az ilyen műtétek végzéséből eredő bevé­telek is hozzájárulnak a kórház gazdaságos működéséhez és se­gítik a - már korábban említett - társadalombiztosítási finanszí­rozási kereten felüli betegellátá­sunk fedezetét.- Milyen további terveik van­nak?- Fontosnak tartjuk a meglé­vő tevékenységeinket erősíteni, fejleszteni. Bővíteni szeretnénk a jelenlegi kapacitásunkat, hi­szen a társadalombiztosító és az egészségügyi kormányzat által a pásztói Margit Kórháznak nyújtott igen lecsökkenteti ka­pacitás nem elégséges a térsé­günk betegei által támasztott igények kielégítésére. Mivel a társadalombiztosító fi­nanszírozása önmagában nem elégséges a kórház rentábilis mű­ködéséhez, így saját bevételek nö­velésére törekszünk. Szűrőprog­ramot vezettünk be. A betegségek megelőzésére, több fajta szűrő csomaggal rendelkezünk az alap­szűrésektől, a komplex szűrésig bezárólag, amely a szervezet vala­mennyi szervrendszerére kiter­jed. Szűréseink alkalmasak szív­ás érrendszeri, daganatos és egyéb megbetegedések még klini­kai tüneteket nem okozó állapot­ban való felismerésére. Bővítjük üzemegészségügyi ellátásunkat. Folyamatban van egy pályáza­tunk, ami az „Aktív kórházi ellá­tást kiváltó emeltszintű járóbeteg ellátás” címet viseli. Ennek része­ként 1200 négyzetméter alapte­rületű új szakrendelő kerül meg­építésre, korszerű a XXI. századi ellátási színvonalat biztosító új orvostechnológiai eszközök ke­rülnek beszerzésre, valamint energia-racionalizálás és költség- csökkentés céljából fűtéskorsze­rűsítést valósítunk meg. Mindaz az erőfeszítés, amely a korábbi összefogásból szárma­zik, meghozta gyümölcsét, hi­szen a kórház ma már nem küzd csőd közeli helyzettel, stabilnak mondható az intézmény gaz­dálkodása. Ehhez hozzájárult a lakosság körében 2007. novem­berében indult kórházat segítő gyűjtési akció, melyből több mint 12 millió forint bevétel szárma­zott. Ebből és a 2008-ban zajlott képértékesítési árverésből be­folyt összegek a kórház működé­sét segítették és a fejlesztést szol­gálják. Köszönöm a Pásztói Kór­házért Közalapítvány javára be­folyt valamennyi támogatást, ez minden esetben az adományozó szándékának megfelelően került felhasználásra. A közeljövőben tervezem a lakosság pontos tájé­koztatását a támogatási összegek nagyságáról és felhasználásáról. A kórház igazgatója végezetül jó egészséget kívánt valamennyi olvasónak. Nagy tervek a kórházban, nyugdíjasház építésével Szabó Andrea Balassagyarmat. A Dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet szakmai-gaz­dálkodási viszonyait, betegellátási és üzemeltetési tevékenységeit 2007. áp­rilis 1-től nagy változások érték. Az ál­lami normatív ágykapacitás szabályo­zás keretében a kórház kapacitását 137 ággyal csökkentették, ugyanakkor a rekonstrukció II. üteme kapcsán az intézmény egy milliárd 402 millió fo­rint címzett állami támogatásban ré­szesült. Ennek eredményeként a kórház által használt ingatlan egy része funkcióit el­vesztette. Az önkormányzat a felszaba­duló területrészre, a gépkocsibejáró szer- vizútjától keletre eső 15000 négyzetmé­teres területre hasznosítási koncepció ki­dolgozásával bízott meg egy tanácsadó Kft.-t. Az egészségügyhöz kapcsolódó, a kórház kapacitását növelő, de a jelenle­gi struktúrát nem érintő projektet vártak a megvalósíthatósági tanulmányban. A cég hatástanulmányt készített, mely a térség társadalmi és gazdasági viszonya­it is elemezte. A tanulmány kimutatta: az 1950-ig Nógrád-Hont vármegye székhe­lyeként működő Balassagyarmat köz­igazgatása, kereskedelme és egészség- ügyi ellátása több területen megyei igé­nyeket is kielégít, s a város a térség ok­tatási, kulturális és idegenforgalmi köz­pontja. A Dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet némely osztálya megyei feladatokat lát el és emellett a megye nyugati részének egészségügyi alapellá­tását szolgálja. A kevésbé fejlett észak-magyarorszá­gi régiók között a balassagyarmati kis­térség a régiós átlagnál kedvezőbb jel­lemzőkkel bír - például a természetes fogyás, belföldi vándorlás, munkanél­küliség, átlagos nyugdíj tekintetében. Ezt támasztja alá az is, hogy 2007-ben a balassagyarmati és rétsági kistérség kikerült a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közül. A határon átnyúló szlovák-magyar kapcsolatok már ma is azt jelzik, hogy a munkaerő, a szolgál­tatások igénybevétele a teljes határ mentén növekvő intenzitást mutat - kü­lönösképpen a szomszédos nagykürtösi járás tekintetében. Ami a kórházat illeti: az intézmény megyei szintre akkreditált pszichiátri­ai, addiktológiai, infektológiai, pulmonológiai ellátást nyújt, komoly szakmai hagyományokkal rendelkezik. A kórház Ideggyógyászat és stroke ellá­tást nyújtó osztálya egyike az Egészség- ügyi Minisztérium akkreditációja mel­lett működő 31 Stroke Centrumnak. A jelenlegi közfinanszírozott ellátó- rendszerben az elhízás kezelése egy ak­tív osztályon történik a fővárosban, s ez igen jelentős várólistát eredményez. Az elhízás kezelésének egészségügyi kíná­lati oldala lényegében hiányzik a ma­gyar egészségügyi rendszerből. Nógrád megyében a bentlakásos elhelyezést nyújtó idősotthonok férőhelyei az igé­nyeket nem képesek kielégíteni. Az in­tézmények, a kapott információk sze­rint várólistával rendelkeznek. Emelt szintű ellátást két intézményben nyújta­nak. Balassagyarmaton a rekreációs szolgáltatások kínálata rendkívül gyér. A városi strand csak szezonálisan mű­ködik, így a téli időszakban nem tudja kiszolgálni az igényeket. Mindezek alaj>- ján egy cég a projekt szakmai kínálatá­nak összeállításánál olyan egészség helyreállítását, egészséges életmódot tá­mogató szolgáltatáskört vett figyelem­be, amely Balassagyarmat kedvező adottságaira is épít. A tervezett szolgál­tatások vonzáskörzeteként ezért a kis­térségi, megyei lehetőségek mellett szá­moltak a Budapest és Szlovákia közelsé­géből adódó lehetőségekkel is. A projekt egyik lényegi eleme a neurológiai reha­bilitáció. Magyarország az agyvérzés­ben elhunyt betegek számát a lakosság létszámához viszonyítva, vezető helyen áll az európai stroke halálozási statisz­tikában. Az Agyérbetegségek Országos Központjának statisztikai adatai szerint a százezer fős népességre jutó stroke ha­lálozási arányszáma 185 ember! Az ország hét régiójából a legnagyobb stroke „veszélyeztetettség” az Észak­magyarországi régióban, kiemelten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Nógrád megyében tapasztalható. A tervezett szolgáltatás, az ötven ágyas neuro-rehabilitációs részleg el­sődlegesen programozható, ismételt fel­vételes, karbantartó rehabilitációt kí­ván megvalósítani azon betegek köré­ben, akik fennmaradt fogyatékosságuk­ból kívánnak rehabilitálódni, krónikus progresszív betegségük akut szakasza után szorulnak rehabilitációra, vagy az önállóságukat szeretnék szinten tarta­ni. A harminc ágyas Életmód Központ a túlsúlyos vagy elhízott lakosság gond­jain kíván segíteni. Észak-Magyaror- szág régióban a férfiak 31 százaléka túl­súlyos és 20 százaléka elhízott, míg a nőknél az arány 28, illetve 18 százalék. Az elhízást 1998-ban önálló betegséggé nyilvánították, mely tartós kezelést igé­nyel a testsúlycsökkentés, majd súly­tartás céljából. A tervezett ötven apart­manos nyugdíjasház emelt szintű bent­lakásos ellátást nyújtana, s azokat a nyugdíjkorhatárt betöltött személyeket várná, akik képesek az öngondoskodás­ra. Az igénylők felvétele földrajzi meg­kötöttség nélkül az ország egész terüle­téről történhetne. A város felé is nyitott szolgáltatások körét képeznék a rekre­ációs szolgáltatások, melyek egy uszo­dát, valamint wellness és fitnesz szol­gáltatásokat tartalmaznak. A délelőtti órákban iskolák számára úszásoktatás, illetve kihelyezett testnevelésórák meg­tartása tervezhető, amelyet az önkor­mányzat pénzügyileg is támogat. A szolgáltatások egy része -gyógytorna, fizikoterápia- elsősorban a tervezett re­habilitációs osztály betegellátását szol­gálná, de igény esetén ezek a szolgálta­tások a lakosok által is igénybe vehetők lennének. A megbízott cégnek 2009. augusz­tus 31-ig kell a projekthez befektetőt találnia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom