Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-24 / 69. szám
2 Baráti kapcsolat Fülek. A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete és a füleki Vis Vitális Polgári Társulás több éves, s egyre mélyülő szakmai és emberi kapcsolatainak évről-év- re fontos eseménye a március 15- i találkozás, a közös megemlékezés 1848-49 forradalmának és szabadságharcának eseményeiről és hőseiről. A 2009-es közös ünneplés - mostantól - kiemelkedik az eddigiek sorozatából. Füleki barátaink vállalták a házigazdaságot, de nem csak velük találkoztunk: kis túlzással egész Fülek ünneplő közönségével. A BEBESE tagsága zsúfolt autóbusszal és személygépkocsikkal érkezett a szlovákiai kisvárosba. A Magyar Ház udvarán az egyesületi vezetők mellett a város polgár- mestere, Agócs József köszöntött bennünket. Beszédét a megtiszteltetés, a szívélyesség, az együttműködés méltatása szavakkal jellemezhetjük. Aztán kisüsti pálinkás, pogácsás kínálás következett, s a füleki vár „meghódítása” zárta a délelőtti programot. Bőséges ebéd és városközponti séta után kapcsolódtunk be a városi ünnepségbe. A művelődési ház zsúfolásig megtelt színháztermében színvonalas műsor gyönyörködtette a közönséget A szereplők között örömmel láttunk salgótarjáni - Madách gimnazista- fiatalokat úgy látszik nem csak a BEBESE ápol füleki testvérkapcsolatokat A nap fő programjának helyszínén, az 1848-as emlékmű környezetében ünneplő tömeg - lehettünk talán ezren is - várta a koszo- rúzási ceremónia kezdetét Benkó Júlia szavalatát nagy tapssal fogadtuk, majd Erdős Vince, az MKP alelnöke vezényelte - nagyon intelligens „összekötő” mondatokkal - a koszorúzást. A koszorúkat virágokat elhelyező csoportok között hajdúnánási, váci és más magyar csoportok jelenléte is mutatta: nagyon sokan tartják fontosnak a közös részvételt nagy nemzeti ünnepünk emléke- ző-tisztelgő rendezvényén. Befejezésként a városi vegyeskar a szózatot énekelte el. Pontosabban: ők kezdték az éneklést melyhez aztán a résztvevő tömeg mind több csoportja csatlakozott dr. U. I. NÓGRÁD MEGYE Családi napközi óvodabővítéssel Kisgyermekes anyukák segítségére siet a vizslási önkormányzat, mégpedig fejlesztéssel. Gazdasági megszorításoktól hangos mindennapjainkban, s a települési vezetések alapjában véve is szűkös anyagi helyzetében duplán meglepő egy ilyen lépés terve. A részletek ismerete azonban hamar rávilágít arra, hogy szükséget akarnak orvosolni, s ebben az összefogás is igen fontos segítő eszköz. Mj. _______________________ Viz slás. A kisgyermekes családokat fokozottan érzékenyen érinti a szociális körülmények rosszabbodása, ami sok szülőt késztet arra, hogy - ha nehéz is - munkát keressen. Ezért is figyelemre méltó a községi ön- kormányzat kezdeményezése, miszerint a helyi óvoda épületét kibővítve, családi napközi keretében lehetőséget keresnek húsz hónapos kortól gyermekek napközbeni elhelyezésére. Nemcsak a község családjainak köréből fogadják majd a csemetéket, hanem a környező településekről is, a tervek szerint 2009 szeptemberétől. Lehet jövője kistelepülésen egy ilyen intézménynek? A kételyek eloszlatására a következő tényekre mutattak rá: a kisgyermekes családok és a vizslási önkormányzat tisztség- viselői, illetve a képviselők is jól ismerik a megye bölcsődei férőhely viszonyait. A Salgótarján környéki falvakban élők számára szinte elérhetetlen az ilyen ellátás, ugyanakkor az anyukák rá vannak késztetve arra, hogy gyermekük születése után a három év letelte előtt álljanak visz- sza munkába. Kinek-kinek más indokai is lehetnek erre, mint például a megélhetési gondok, vagy az állás elvesztésétől való félelem. Kormányprogram is segíti a mamák mihamarabbi munka- vállalását; mint ismeretes, az anya gyermekgondozási segély folyósítása mellett nyolc órában dolgozhat. Másrészt a munkaügyi központok is támogatják gyesen lévő anyukák bizonyos képzésekben való részvételét, illetve meghatározott feltételek mellett ösztönözhetik a munkáltatókat, így növelve az elhelyezkedési esélyeket. A felsőoktatásban pluszpont illeti meg többek között a gyed-ben, gyes-ben részesülő kismamákat. Itt kell megemlíteni, hogy egyre több a levelező szakon és távoktatásban indított felsőoktatási képzés államilag finanszírozott formában is. Mindezek következményeként megnövekedett - s tovább növekedhet - az igény a legkisebbek napközbeni elhelyezésére, azonban ezt nem követte a férőhelyek számának bővülése a megyében. Ezért kívánnak lépni a vizslásiak, kezdeményezésük nagy összhangra talált: a helyi vezetés, a Salgótarjáni Többcélú Kistérségi Társulás, a szülők és a helyi óvoda szülői munkaközössége egyaránt megvalósításra alkalmasnak tartja az elképzelést. Angyal Jenőtől, a falu polgármesterétől azt is megtudtuk: a tervkészítés megkezdődött, a bővítési munkálatokat az önkormányzat anyagi hozzájárulásával fogják elvégezni. Állami normatívából a társulás üzemelteti majd a napközit. Nyitottak a környező településekről érkező igények befogadására is, s gondolva a többgyermekesekre, attól sem zárkóznak el, hogy testvérpárok egy intézményben lehessenek, az óvodás korú testvérét is felveszik az óvodába. Fenti kezdeményezéshez a szülők alapítvány létrehozásával is csatlakozni akarnak, pályázatokkal, aktív közösségi munkával kívánják emelni a kisgyermekek ellátásának színvonalát. Az önkormányzat számára most igen fontos feladat az igények felmérése, ezért várnak minden érdeklődő megkeresést nemcsak a szeptemberi kezdés kapcsán, hanem azok részéről is, akik később kívánják igénybe venni a szolgáltatást. A településvezetés azt szeretné, ha jobb körülmények lennének a gyerekeknek. Kezdeményezése is ennek tükrében, az esély- egyenlőség jegyében, s abban a reményben született, hogy szükséglet és jó megoldása talál majd egymásra. 2009. MÁRCIUS 24., KEDD Fogadalomtétel Mátraverebéty-Szenttút Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepnapján, március 25- én, szerdán 11 órától tartanak szentmisét a nemzeti kegyhelyen. Ennek keretein belül a Ferences Világi Rend egy tagja - aki rendszeres szolgálattevője a szentkútnak - örök fogadalmat tesz. Könyvbemutató: máskor lesz Balassagyarmat Nagy Csilla: Magánterület című kötetének bemutatója a Madách Imre Városi Könyvtárban Kabdebó Lóránt betegsége miatt március 24-én, ma elmarad. A Palócföld Könyvek sorozatban megjelent kiadványt március 31-én 17 órától Mizser Attila, a Palócfóld főszerkesztője ajánlja a közönség figyelmébe a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében. Akadálytalanul Nagjforosá Megvalósult az általános iskola akadály- mentesítése a községben. A pályázati pénzből megvalósuló beruházás az Eszak- Magyarországi Operatív Program „Utólagos akadály- mentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben” című pályázati kiírás segítségével vált lehetővé. A község önkormányzata közel tízmillió forintot nyert a pályázati feladat megoldásához, melyhez mintegy egymillió forint saját erőt is biztosítania kellett. A projekt során a Nagyorosziban működő általános iskola épületének és környezetének teljes körű - parkoló, járda, bejárat, vizesblokkok, infokommunikációs eszközök - akadálymentesítése valósult meg. Tavaszköszöntő disznótorral, lovaglással na a jelenlévők érdeklődésére, világra hozták kicsinyeiket. Az egész napos program este zenés rendezvénnyel zárult. Fiikor Lajos, az iskola igazgatója elmondta, hogy az eddigi jótékonysági báljuk helyett tartották ezt a rendezvényt, ahol a vendégek szórakozhattak, és egy kicsit közelebbről megismerhették iskolájuk gyakorlati oktatásának életét. Az estebéd árából, a befolyt támogatásokból az Ancsa- majorban őshonos állatfajokat bemutató park kialakításra kerül sor. Szenográdi Ferenc Szécsény. Az ötlet jó, a megvalósítás remek, a vendégek szép tött ancsamajori egész napos rendezvényéről, tömören elmondtuk a lényeget. Egy kicsivel bővebben: A rendezvény reggel disznóvágással és pörzsöléssel kezdődött. Délután négy órára az asztalra került a finom disznótoros estebéd. A falusi vendéglátó osztály, Ispán Lászlóné tanítványai és a segítkező tanárok jelesre vizsgáztak. Míg a katlanban főtt az étel, töltötték a hurkát, kolbászt, addig a jelenlévők különböző díjmentes programokban vehettek részt. Áz iskola diákjai, a lovaskor tagjai, Végh Ferenc és Véghné Turányi Éva tanítványai lovasbemutatót tartottak. Akik úgy gondolták felülhettek a pacik hátára és lovagolhattak. Volt hintózás, kocsizás, állatsimoga- tás, íjászat. A kézműves foglalkozáson Pintér Lászlónak, az iskola tanárának és a meghívott kézműveseknek az irányításával az érdeklődők népművészeti tárgyakat készítettek. Többen kipróbálták a gulyás ostor csattog- tatását. A vemhes kecske, és a juh is, mintha csak ráéreztek volszámmal megjelentek, közöttük nagyon sok szülő gyermekével, akik kiválóan érezték magukat. Ha csak ennyit írunk a szécsényi Lipthay Béla Mező- gazdasági Szakképző Iskola március 21-i, szombati, tavaszköszöntő disznótorral egybekö-