Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-20 / 66. szám

2 2009. MÁRCIUS 20., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Aktívabb, érzékenyebb rendőrséget! Szabályt sért a rendőrség, de a bírságot fizetni kell Bár mindenki elismeri, hogy a rendőrség szabályt sért azzal, hogy az érintettek gyakran hónapokkal ké­sőbb kapják meg a közlekedési bírságokról szóló ha­tározatokat, a büntetési tételt ez nem teszi semmissé - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Fenyvesi Gá­bor alpolgármester. Schveiczer K. Salgótarján. Amint arról beszá­moltunk: a közelmúltban töb­ben is Fenyvesi Gábor alpolgár­mester segítségét kérték, mert minden előzetes értesítés nél­kül több tízezer forint összegű - közlekedési szabálysértés mi­att kiszabott - bírságról szóló határozatot kézbesített részük­re a postás. A közigazgatási bír­ság kiszabására regionálisan kijelölt Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság azonban a fenti ügyek mind­egyikében megsértette a 60 na­pos határidőt. Fenyvesi Gábor az üggyel kap­csolatban több hatóságot, szer­vezetet is levélben keresett meg. Az Országos Rendőr-főkapitány­ság vezetője, dr. Bencze József nevében helyettese, Samu István válaszolt, aki a konkrét jogeset­tel kapcsolatban elismerte, hogy a rendőrség eljárási szabályokat sért. Ezt azonban a jogalkotó nem minősíti semmisségi oknak és nem fűz hozzá jogkövetkez­ményt. A rendőri vezető elismer­te azt is, hogy sérül az emberek­nek a tisztességes ügyintézés­hez, a jogszabályokban megha­tározott határidőben hozott dön­téshez való joga.- Összességében: az eljárási határidő túllépése olyan eljárási szabályszegés, amely nem teszi semmissé a meghozott határo­zatot, a szabályszegés elköveté­sét. Észlelése esetén a felettes szerv új eljárásra utasíthatja az első fokon eljárót, s indokolt esetben fegyelmi eljárást kezde­ményezhet - fejtette ki Fenyvesi Gábor. Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség az eljárás megindításáról szóló értesítés elmaradása miatt fel­szólalást nyújtott be a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr­főkapitánysághoz. Dr. Panyi Bé­la megyei főügyész-helyettes vá­laszlevelében kitért arra a tava­lyi tapasztalatra is, hogy a határozatok meghozatala és kéz­besítése között jelentős időkü­lönbség tapasztalható. Ennek oka, hogy a Miskolcon készült, elektronikus úton elkül­dött határozatokat Budapesten nyomtatják ki, majd futárpostá­val visszaviszik a borsodi me­gyeszékhelyre az aláírás elvég- zése.érdekében, A postára adás azonban szintén a fővárosban történik meg.- A főügyészség megállapítot­ta, hogy a határozat meghozata­la időben történt, az eljáró ható­ság azonban az egész ügyinté­zési folyamatért felel, ezért a kézbesítés elhúzódását az ügyészség felszólalásában kifo­gásolta - hangsúlyozta Fenyve­si Gábor. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, Ju­hász Gábor válaszlevelében szintén elismerte az eljárás sza­bályainak megsértését, de ez a határozatot nem teszi semmis­sé, a büntetési tételt tehát ki kell fizetni. Az államtitkár az egyedi ügyeket jogorvoslati eljárás ke­retében tartja szükségesnek vizsgálni és elvárásnak nevezte a rendőrség gyors, szakszerű és hatékony fellépését a jogsértő cselekményekkel szemben.- A jogorvoslat egyetlen lehe­tősége, hogy ha az érintett, aki késve kapja kézhez a határoza­tot, fellebbez. Ennek költsége öt­ezer forint, s abban sem lehe­tünk biztosak, hogy nekünk ad­nak majd igazat - fűzte hozzá Fenyvesi Gábor. Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa, prof. dr. Szabó Máté pedig arról tájékoztatta az alpolgármestert, hogy indítvá­nyozta az Alkotmánybíróságnál a közúti közlekedésről szóló tör­vény objektív felelősség alkal­mazására és a közigazgatási bír­ságolásra vonatkozó szabályai­nak utólagos alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését. Az ombudsman szerint ugyanis azok ellentétesek a jogbiztonság, illetve az alkotmányos büntető­jog szellemiségével, s a tisztessé­ges eljáráshoz való jog sérelmét idézik elő. Fenyvesi Gábor azzal zárta tá­jékoztatóját: hiába nyilatkozott az összes szerv arról, hogy sza­bálysértésről van szó, ha a hatá­rozatokat 60 napon túl kapják meg az érintettek, a büntetési té­telt ez nem teszi semmissé. Te­hát azok, akik ilyen cipőben jár­nak egyelőre kénytelenek lesz­nek fizetni. Az alpolgármester szerint esetleg a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség felszólalása, illetve az Alkot­mánybíróság majdani határoza­ta hozhat változást ezzel kapcso­latban. Ünnepelt a Petőfi Sygffí»#fL A SKÁID Petőfi Sándor Tagiskola a hagyomá­nyoknak megfelelően idén is megrendezte a Petőfi Napo­kat. A megemlékezés dél­előtt koszorúzással kezdő­dött, az 1848-as forradalom, az iskola névadója, valamint az idén 80 éves iskolaépület tiszteletére. A tanulók szín­vonalas műsorral készültek, ezt követte Földi Gergely mű­vésztanár kiállításának meg­nyitója. Délután a városi sportcsar­nokban folytatódott az ünnep­ség. Kiosztották a Petőfi-pályá- zatok helyezettjeinek díjait. Végül az iskola sportolói re­mek hangulatú gálaműsorral szórakoztatták a megjelent vendégeket. Balról Juhász Gábor, Szabó Jenő, Becsó Zsolt és Balta Mihály FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Csuka Enikő . ' . ’ A közbiztonsági helyzet, a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság múlt évi tevé­kenysége, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) feladatterve, a közrend és a köz- biztonság megerősítése, a „zéró tolerancia”, valamint a Nógrád Megyei Közbiztonsági Egyezte­tő Fórum megalakítása volt a központi téma csütörtökön a Megyeháza dísztermében - Nógrádban első alkalommal - rendezett egyeztető fórumon. A vendégek között Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, Ju­hász Gábor, az IRM rendészeti államtitkára, a megye rendőr- kapitányságainak vezetői és or­szággyűlési képviselői, vala­mint az önkormányzatok pol­gármesterei foglaltak helyet.- Az elmúlt év különleges volt, mivel történelmet írt a rendvé­delem területén is - mondta Sza­bó Jenő dandártábornok, megyei főkapitány. 2008. január első napjától megnyütak az uniós bel­ső határok, nyitottabb, szaba­dabb ország lettünk. Új szerveze­ti egységeket alakítottunk ki és létrejöttek a gazdasági igazgató­ságok is. Feladatként tűztük ki, hogy az állampolgárok bizton­ságérzetét leginkább befolyáso­ló bűncselekmények irányában - a bűnmegelőzés és a bűnfelde­rítés területén - még nagyobb aktivitást fejtünk ki. Juhász Gábor tájékoztatójában elmondta, hogy a közbiztonság egy társadalmi termék és csak úgy lehetséges létrehozni e ter­méket, hogy együtt, közösen tesznek érte az önkormányzat­okkal, társadalmi szervekkel és az állampolgárokkal.- A feladat végrehajtásába a társadalom valamennyi szerep­lőjét be kell vonni - vélelmezte. - A településeken olyan rend­őröknek kell járőrözniük, akik mindenkit és mindent ismer­nek, napi kapcsolatban vannak az állampolgárokkal. Az Igaz­ságügyi és Rendészeti Miniszté­rium tervei közt szerepel fegyve­res biztonsági őrök képzése, va­lamint olyan polgárőrségek ki­alakítása is, amelynek minden tagja erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek. Ezek után Szabó Jenő adott részletes tájékoztatást a közel­múltban bevezetett „zéró tole­rancia” cselekvési tervről: - An­nak ellenére, hogy Nógrád me­gyében több, mint 27 százalék­kal csökkent a bűncselekmé­nyek száma, az állampolgárok objektív biztonságérzete még­sem javul - közölte. - A „zéró to­lerancia” elve szerint aktívabb, de ugyanakkor érzékenyebb, empatikusabb fellépést várunk el rendőreinktől. A cselekvési terv egyik fontos eleme, hogy a rendőrjárőr a gépkocsiból ki­szállva szólítsa meg az utca em­berét és segítsen azon.- Terveink közt szerepel a rendőrség diszlokált osztályai­nak létrehozása, fegyveres biz­tonsági őrség kialakítása és a körzeti megbízotti szolgálat re­formja is - hangoztatta dr. Nagy Károly ezredes, rendészeti igaz­gató a Közbiztonsági Egyeztető Fórumról (KÖBEF) rendszeréről adott tájékoztatásában, majd hozzátette: a program célja a közbiztonság feladatainak helyi szintű koordinációja, a társada­lom tagjainak széleskörű bevo­nása a bűnmegelőzésbe, vala­mint az állampolgárok szubjek­tív biztonságérzetének növelése. Számos polgármester és vendég hallgatta az előadásokat ÁLLATORVOSI SAROK Zarándoklat A kullancsokról II. A kullancsok több órát töltenek a vérszívás he­lyének kiválasztásával, melynek során a fő szem­pontok: bőrfelülethez közeli, felszín alatt futó ér és direkt napfénynek nem kitett bőrfelület. A kul­lancs alkalmas terület kiválasztásakor szétnyitja tapogatóit, és érzéstelenítő hámoldó nyálat köp a felszínre, az oldott szövetnedvet felszippantja, majd állkapcsai fűrészlapokhoz hasonló mozgás­sal felvágják a bőrt, horgaikat kifordítva lehorgo­nyoznak a bőrseb falában. Az állkapocs behatolá­sakor apró üreg keletkezik a szipóka körül, amely szövethiányt a bőrben speciális, nyálmirigy ter­melte kötőanyaggal kitölti, és így rögzíti a kul­lancs nyakát a bőrseb falához. A világon több száz fertőző betegség kórokozó­inak terjesztésében van szerepük a kullancsoknak. A kullancsok terjesztette kórokozók közül azokra vetül nagyobb figyelem, amelyek emberi és állati megbetegedéseket egyaránt okoznak (zoonózisok). A kullancs a fertőzést leggyakrabban csípésével, pontosabban a szúrásával (nyálával) adja át. A kullancs azonban más fertőzési technikákkal is rendelkezik:- A kullancs székletében is vannak kórokozók. A széklet beszáradása után az felporzik és így a közelben lévő ember vagy háziállat belégzés útján légúti fertőzést szenved. A bőrsebbe került szék­let is fertőz.- Az elhalt kullancs testében élve maradnak mikroorganizmusok, és a tetem elporladása után is megvan a belégzéses fertőződés lehetősége.- Legelő kérődző állatok nyers teje is fertőzhet, amennyiben az állatot kullancs által terjesztett fertőzés érte.- A kullancs terjesztette kórokozókkal fertőzött erdei állatok testváladékaikkal is szennyezhetik a növényzetet és a természetes vizeket, ahonnan közvetett úton ember-állat fertőződhet.- A fertőzött kullancs vagy ürüléke lenyelésével is bekövetkezhet a fertőződés (elsősorban kisgyer­mek és kutya esetében). dr. Papp Tamás Bátonyterenye Cs. E. _____________________ ímk nákeri/ISMmtttU^ $snÉÜ Gyümölcsoltó Boldog- asszony (március 25.) ünnepé­nek tiszteletére elővételezett búcsúnapot tartanak a nemzeti kegyhelyen március 21-én, szombaton. A jeles esemény al­kalmából az érsekvadkerti es- peresi kerület papjai és hívei zarándokolnak el Mátra- verebély-Szentkútra. Az ünne­pi szentmisét - amely előtt gyó- nási lehetőség is lesz - Tamai Imre esperes atya mutatja be 11 órai kezdettel. A délután továb­bi részében pedig, 13.30 órától keresztúti ájtatosságot végez­hetnek a jelenlévők. A ference­sek az esperesi kerületen kívül­ről is minden zarándokot és hí­vőt szeretettel várnak a búcsú­napra! Soha többé nem kell ajtókat festeni! Az Ön régi ajtajából kedvező áron lesz csupán 1 nap alatt igénye szerinti új. Értékes PORTAS burkolóanyag I / Számos fautánzatú és egyszínű mintázattal j / Díjmentes, kötetlen helyszíni felmérési Minden ajtóra és tokra alkalmazható Kedvező áron egy nap alatt. Hívjon most! VIZONA KFT. PORTAS-szaküzem 2660 Balassagyarmat, Sánta K. út 1 www.portas.co.hu Kizárólagos forgalmazó Nógrád Megyében, valamint a Szobi- és Vád Kistérségekben Europa I renoválója Nr. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom