Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-17 / 63. szám

2 2009. MÁRCIUS 17., KEDD NÓGRÁD MEGYE A kodályosok nyerték a Ladik-döntőt (Folytatás az 1. oldalróL)- Mindannyian régen ismer­jük egymást, ezért is tiszteljük meg a másikat azzal, hogy elme­gyünk a számára fontos, vagy legfontosabb ünnepére, rendez­vényére. Számomra, mint a Nóg- rád Megyei Hírlap főszerkesztő­jének, ügyvezető igazgatójának a március 15-én tartott megem­lékezés áll a szívemhez legköze­lebb. Nem feltétlenül és nem csak a „Mit kíván a magyar nem­zet” című kiáltvány első pontjá­ban megfogalmazott „Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra el­törlését” követelés miatt. Az ügy, mindenki tudja, ennél sokkal összetettebb. A magyarság olyan mértékű összefogása történt meg 161 évvel ezelőtt Soprontól Székelyföldig, Ungtól Baranyá­ig, amelyre azóta sem találtam példát - vélelmezte.- Az átlagember, amilyen én is vagyok mindig a mai, adott helyzetből indul ki. Sokat dolgo­zom, dolgozunk a munkatársa­immal együtt, de kétszer annyi befektetéssel, erőfeszítéssel, fe­leannyi eredményt érünk el, mint öt évvel ezelőtt, s akkor a gazdasági válság bennünket érő hatásait még nem vettem figye­lembe. Mi folyik országunkban, mi történik nemzetünkkel? Egy­részről értjük, másrészről pedig nem. Már megint külső erők ha­tásainak vagyunk védtelenül ki­téve? Vagy belső viszály tesz tönkre? Nehéz eset ez már év­századok óta - mondta a lap ve­zetője, majd így folytatta:- A válság adott, a párhuzam is. Széchényi nem gondolta ak­kor, hogy forradalom kell. Én ve­le értek egyet. Hitel kell! Ő ezt egy vastag könyvben megírta, s azon kívül vagyonából áldozott. Mindannyian tudjuk és ismer­jük mire: a Lánchídra, a Nem­zeti Kaszinóra, a balatoni gőz- hajózásra, lótenyésztésre, hen­germalomra. 1848. márciusi 15-én kitört a forradalom, amely úgy szólt a nemzeti elnyomás el­len, mint a saját tunyaságunk, nemzeti tespedtségünk ellen is. Számomra úgy tűnik, hogy né­pek harcának zajló tengerén, 1848/1849 tanulságát levonva, úgy tudunk a felszínen maradni, ha egymásba kapaszkodunk mi nógrádiak, mi magyarok! - zárta szavait a főszerkesztő. A sajtónap részeként a közép- iskolásoknak szóló Sajtó és Ta­nulás (SÉTA) programban ősz­szel részt vevő két iskola, a sal­gótarjáni Stromfeld és a balassa­gyarmati Szent Imre egy-egy di­ákja, Bene Tamás és Burik Anett olvasta fel az őszi sorozatban megjelent kedvenc írását. Ezek után lapunk szerkesztő­jét, Pádár Zsófiát és újságírón­kat, Schveiczer Krisztiánt ered­ményes munkájukért jutalom­ban részesítette Kopka Miklós főszerkesztő, majd a Szózat hangjai után állófogadással zá­rult a rendezvény. A Ladik-finálé első feladata a csapattársak bemutatása volt. Képünkön a győztes SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola diákjai. Az AS-M-től Farkas Andrea és Körtvélyessy Csaba is beszállt a játékba Készül a lapszemle a Nógrád Megyei Hírlapból Bene Tamás a legjobb SÉTA-írásáért kapott elismerő oklevelet Lapunk munkatársai a sajtónapi ünnepségen FOTÓK: GYUR1ÁP4TIB0R Sajtónapunkat szép számú partnerünk tisztelte meg jelenlétével Munkában a zsűri: szoros versenyben alakult ki a végeredmény

Next

/
Oldalképek
Tartalom