Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-14 / 61. szám

2 KULTÚRA 2009. MÁRCIUS 14., SZOMBAT A költő Gyüre Nándor ecsetjén ^ abbéli örömét hogy a maga mód­Az idei magyar kultúra napi ünnepség óta Salgótar­jánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-köz­pontban - Kő Pál szobrászművész jól ismert dombor­műve mellett - egy festmény is emlékezteti a látogató­kat az intézmény névadójára, a magyar irodalom köl­tőgéniuszára. Az alkotó, Gyüre Nándor jelenleg ret­rospektív kiállításával is megmutatkozik az épület üvegcsarnokában. A 81. életévében járó Gyüre Nándor ötgyermekes etesi bá­nyászcsalád sarjaként a tarjáni üveggyárban, a festőüzemben kamatoztatta több mint negyven éven át veleszületett és Bóna Ko­vács Károly szabadiskolájában, a későbbiekben pedig Iványi Ödön, Czinke Ferenc, Földi Péter által is pallérozott tehetségét. A gyárkapun kívül is hamar meg­mutatkozott talentuma s mind­máig aktívan részt vesz a megye kulturális vérkeringésében. A szécsényi őszi tárlat állandó ki­állítója, 1999-ben a „Bujkáló nap” című alkotásáért Salgótar­ján megyei jogú város díját nyer­te el. Önálló tárlatainak száma az utóbbi évtizedben sokszoro- zódott meg. Munkásságát műfajilag a fa­rostra festett olaj táblaképek rep­rezentálják leginkább. Tartalmát tekintve a természet-, a tájábrá­zolás szándéka vezérli legszíve­sebben ecsetjét. A természeti va­lóság elevenségét, az évszakok változásait, szó szerinti sokszí­nűségét, az ember hangulatára gyakorolt hatásait igyekszik megörökíteni. Most aktuális ép­pen a „Búcsúzik a tél” című alko­tása. Az erdők, a fák jelentik egyik kedvenc témáját a fény és árnyék jól leképezhető játéka miatt és azért is, mert termelik az oxi­gént. Sőt az erdőnek muzsikája is van, ami különösen kedves a több hangszeren is ját­szó Gyüre Nándornak. A történelmi múlt irán­ti érdeklődése felmenő­inek sorsával is össze­függ, de ő maga is kény­telen volt átélni katarti- kus eseményeket. A sal­gótarjáni sortűz drámai pillanatait megörökítő képe néhány éve már a városháza épületében található. Az ősök előtti tisztelgés jegyében az „Édesapám veszély­ben”, vagy a 2000-es millennium évében fo­gant a „Honfoglaló ma­gyarok a Medves-fennsíkon” cí­mű képe. Gyüre Nándort érdek­li szeretett lakóhelyének, Salgó­tarjánnak távolabbi és közelebbi története, jelene is. Előszeretettel festi a környező várakat, egyik figyelemre méltó alkotása pedig éppen azért született, hogy fejet hajtson az elődök - bányászok, vasasok, üveggyáriak - várost te­remtő érdemei előtt és kifejezze abbéli örömét hogy a maga mód­ján ő is részese lehetett e nemes küzdelemnek. Dokumentumér­téke van a „Salgótarjáni öregpi­ac” című képének is. Néhány újabb városképe a tervek szerint ugyancsak a polgármesteri hiva­talba kerül. A kétkezi munka a főszereplője a „Kosárfonó” vagy a „Csipkeszedő” című alkotásá­nak, szépek régebbi leányfejei, Gyüre Nándor a salgótarjáni ipari parkot megörökítő képe előtt új portréinak egyike, a „mi” Zenthe Ferencünknek állít emlé­ket, a másik Korill Ferencet, a Jó­zsef Attila Művelődési és Konfe­rencia-központ nyugdíjba vonult igazgatóját ábrázolja. A kiállítás egyik leghatásosabb képét a „Gyűlölet magvetőjé”-t éppen azért festette meg, hogy felhívja a figyelmet a gonosz szellem ve­szélyeire. Az „Én Krisztusom” cí­mű korpusza azKugallja: a ke­reszthalál mindenkiért történt, a szeretni tudó, jó emberek esélye­sek a győzelemre. Persze ehhez nemcsak lelki, testi egészségre is szükség van. Ezért kell óva­kodni a drogtól, a káros szenve­délyektől, amelyek hatásai a „Végzetes életút” című képben összegződnek. Szép keretet ad­nak a tárlatnak a feljárókban el­helyezett önarcképek. Az egyik még 1954- ben, a másik 45 évvel később készült. A két dátum között teljesedett ki, mélyült el Gyüre Nándor humáncentrikus művé­szete. Szemlélődő egyé­niségéből fakad, hogy mindenről van vélemé­nye. Nem tartozik a hangos, netán különc művészek közé, ugyan­akkor sokáig talán túl­zottan is elszigetelten alkotott. Bizony lehetett volna - mai szóhaszná­lattal élve - jobb mene­dzsere is önmagának. Életműve létrejöttében sokat köszönhet a ki­egyensúlyozott családi háttérnek.- „Munkásságom célja és szán­déka, hogy színvallása legyen op­timista életszemléletemnek. Mély meggyőződésem, hogy létünknek értelme van. Ez az ars poeticám.vetette papírra né­hány évvel ezelőtt Gyüre Nán­dor magáról. Jelenlegi - április 2-áig látható - életmű-kiállítása visszaigazolja önvallomását. Csongrády Béta FOTÓ: GÓCS ÉVA Előny a hátország Az idén sem kis feladatra vállal­kozott az a versmondó, aki úgy döntött, hogy benevez a József At­tila nevét viselő országos vers-, énekelt vers- és prózamon­teken érződött, hogy van hozzáér­tő segítségük, kapcsolódnak vala- müyen szakmai műhelyhez, szín­padhoz, stúdióhoz. A megyei ver­senyt végül is Müller Zsófia egye­Müller Zsófia (balról az első) és Mikecz Estilla (jobbról a második) biztos résztvevője a József Attila versmondóverseny országos döntőjének dóversenyre. Ugyanis a jelentke­zők repertoárjában három József Attila-versnek, vagy -prózának, két Radnótí-versnek vagy - prózának, Illetve egy versnek, vagy prózának ma élő költők, írók műveiből kellett szerepelnie. Bár a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által rendezett megyei válogatóra „elég” volt két József Attila- és egy Radnóti-mű, a megmérettetés még így is komoly felkészülést igényelt Aki azonban úgy döntött, hogy pó­diumra lép, alaposan kitett magá­ért Nem véletlenül dicsérte a zsű­ri Budapestről érkezett elnöke és tagja - Tóth Zsuzsa előadóművész, rendező és Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnö­ke - a mezőnyt, a versmondók tel­jesítményét A „messziről” jött vendégek azt külön is hangsúlyoz­ták, hogy minden fellépőn, de kü­lönösen az élmezőnyben végzet­temi hallgató (felkészítő: Sándor Zoltán) nyerte, a második helyen pedig Mikecz Estilla, a Bolyai Já­nos Gimnázium és Szakközépis­kola tanulója (felkészítő: Sóvári László) végzett. így ők ketten biz­tosan képviselik Nógrádot a köl­tészet napi tatabányai országos döntőben. Tekintettel a magas át­lagszínvonalra a zsűri úgy dön­tött, hogy további két versmon­dót - Baló Emese egyetemi hall­gatót (felkészítő: Sándor Zoltán) és Horváth Lili bolyai diákot (fel­készítő: Sóvári László) - úgyne­vezett várólistára helyez. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a szak­emberek más megyékben nem találkoznak ilyen kvalitású ver­senyzőkkel, akkor mind a né­gyen utazhatnak Komárom-Esz- tergom megy székhelyére. Vala­mennyien tagjai a Vertich Szín­padnak illetve a Pódium Stúdió­nak. Magyar „Szeget szeggel” Hovatovább elmondható, hogy az ExperiDance táncszín­ház hazajár Salgótarjánba. A 2000 októberében alakult, akkor még Román Sándor nevét viselő együttes műkö­dése korai szakaszában, a 2001-es magyar kultúra napi ünnepségen vendégszerepeit először itt s az „Ezer év” című, újszerűén koreografált történelmi tablóval egy csapásra „berobbant” a köztudatba, meghódította a he­lyi közönséget (is). Azóta - mintegy közkívánatra - jó néhány más darabjukat színre vitték a József Művelődé­si és Konferencia-központ színpadán is. Az idén, március 8-án az ExperiDance nyitotta meg a Tarjáni tavasz június végéig tar­tó rendezvénysorozatát a tavalyi reneszánsz év tiszteletére Ro­mán Sándor által megálmodott nos és mások szerepelnek. Az igazságosként emlegetett Corvin Mátyás a táncjátékban furfang- gal hozza rendbe az ország hely­tartójával, Vitéz Jánossal meg­romlott viszonyát. Küzdelmük A mozgásművészet magas foka ezúttal is elkápráztatta a közönséget és rendezett „Szeget szeggel” cí­mű előadással. Az új mű, a „renedance ” Shakespeare komé­diáját „csomagolta” magyar re­neszánsz köntösbe. A Schwajda György által átírt produkcióban Angelo, Claudio, Izabella, Mari­anna, Júlia helyett Mátyás ki­rály, Beatrix királyné, Vitéz Já­nemcsak két személyiség küz­delmét jelenti, hanem a boldog­ságkereső, életigenlő világszem­lélet és a megszokotthoz ragasz­kodó, puritán mentalitás külön­bözőségét is felszínre hozza, lát­tatja. A XV. század közepi sztori természetesen ezúttal is az ExperiDance egyedi stílusú táncnyelvén elevenedik meg, amely nem nélkülözheti a mu­zsikát sem. A „Szeget szeggel” egyrészt korfestő, másrészt a cselekmény kibontakozását se­gítő, egységes hangulatú zené­jét Czomba Imre szerezte. A lát­ványos, kifejező díszletek Mira János, a szépséges jelmezek Debreczeni Ildikó igényes mun­káját fémjelzik. A frenetikus összhatáshoz - mint mindig, ez alkalommal is - nagy mérték­ben járulnak hozzá a modern fény- és hangtechnikai effektu­sok. Az előbbiekért Szimeiszter Balázs, az utóbbiakért Kupcsik Bertalan dicsérendő. S itt most az igazi főszereplők, a táncosok- magyar és itáliai urak és höl­gyek, katonák, apácák, rabok, kurtizánok, hóhérok, kocsmai népek - hosszú listája következ­ne. Tehetsége és tudása alapján minden közreműködő megérde­melné, hogy megemlítessék a neve, de e helyütt csak néhány karakterszereplő kiemelésére van lehetőség. Mátyást Patonai Norbert, Beatrix királynét Vass Judit, Mujkó udvari bolondot ResznekiDomán, Vitéz Jánost Dé­nes Nándor, menyasszonyát Sáto­ri Júlia, Pannonius pantomim-ot M. Kecskés András táncolta ke­csesen, ügyesen, robbanéko­nyán: ExperiDance-módra. Las­san tízéves, következetes tevé­kenységük, a minőséget a popu- laritással ötvöző karakterük majdcsak meghozza számukra az egyéni ismertséget, elismert­séget is, bár az ő művészi erejük- amelytől joggal várnak nem­zetközi sikereket is - az együttes munkában rejlik. Cs. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Drágám! ígérd meg, hogy idén nem nyakkendőt kapok kará­csonyra!" Szerencsés nyertesünk: Szőke Sándomé, Pásztó, József A. u. 2. Kérjük, mai rejtvényünk meg­fejtését március 19-éig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forin­tos vásárlási utalvány szintén itt vehető át. DETEKTÍVE K; REGÉNY KELETI KÜZDŐ­SPORT HUZATBAN ÁLL! MESTER­KÉLT TESTTART ÁS FAIPARI SZAKMUN KÁS SZILÁRD KENŐ­ANYAG FIZETŐ­ESZKÖZ NÉPI HOSSZ­MÉRTÉK A MÚLT IDŐ EGYIK JELE ÉNEKLŐ­SZÓCSKA BŐSÉGES KÉSZLET, LERAKAT CSŐRÖS FUVOLA NYIT PÁROS BETŰI NINCS NÉLKÜLE HÓNAP! LÉGNEMŰ ANYAG PÁROSÁN NYES ! A SUGÁR JELE BUDAPESTI PÁLYA­UDVAR AZ URÁN VEGYJELE CÉRNA­GURIGÁS OSZTRÁK ÉS MÁLTAI AUTÓK JELZÉSE r BEREN­DEZÉSI TÁRGY A TÍZES ALAPÚ LOGARITM US JELE BECÉZETT ERIKA SZÜLŐ­FÖLD ÉPÜLET­ELEM NEPÁL HATÁRAI ! KÉPES, BÍR KISSÉ RUMOS! PILLANGÓ, RÉGIESEN MŰKÖDÉSI HIBA A TÖBBES SZÁM JELE ÓCSKA HOLMI SZEKCIÓ TAGJA ! AZONOS MÁSSALH ANGZÓK PAPÍRRA JEGYEZ VÁDPONT ELEME ! TÜKÖR SZÉLEI ! ÁTKELŐ A FOLYÓN ÁZSIA RÉSZE! r~ =4 BILIÁRD­ESZKÖZ AROMÁT­LAN REPED A BALATON JEGE

Next

/
Oldalképek
Tartalom