Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-09 / 32. szám
3 2009. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Az ikon téren és időn túli realitás eszme, eszmerendszer bujkál s ez igaz a keleti egyház sajátos, hagyományos kifejezésmódjára, az ikonfestészetre is. Varga Lajos történetileg tekintette át e művészeti ág kialakulását, felelevenítette szigorú szabályait és ezekkel összevetve méltatta Danes Jeanette konkrét műveiben is tetten érhető tematikai, tartalmi és formai jegyeket, a hagyományok kötelező tisztelete mellett megjelenő újszerű elemeket, egyéni jellemzőket is. Szót kért, illetve kapott a messziről érkezett alkotó is, hogy beavassa a jelenlévőket az ikonkészítés kulisszatitkaiba. Danes Jeanette nagy vonalakban ismertette azt a többhónapos folyamatot - az alaptábla kiválasztásától, kezelésétől kezdve az aranyozás, színezés, vilá- gosítás bonyolult követelményeinek érvényesítéséig - amíg az ikonszerű kép megszületik. Ahhoz azonban, hogy ikonná váljék templomi szentelés szükséges... A beszédeket követően a közönség birtokba vehette az önálló kiállítás keretében ritkán látható tárlatot, megszemlélhette Danes Jeanette jobbára kis méretű ikonjait, köztük a „Teremtés”, a „Gondviselés”, a „Krisztus a tengeren”, a „Trónoló Istenanya”, a „József és a kisded”, a „Rafael arkangyal”, a „Keresztelő Szent János”, a „Szent Mihály” című képeket. A kuriózumnak számító kiállítás február 28-áig tekinthető meg a Pásztói Múzeumban. Cs. B. FOTÓK: OROSZIANDRÁSNÉ Danes Jeanette ikonjain is gyakran jelenik meg Istenanya alakja (Folytatás az 1. oldalról.) Lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagabbá tesz bennünket” - mondta Becsó Zsolt és kifejezte elismerését mindazoknak, akik közreműködnek abban, hogy a Pásztói Múzeum látogatói a képző- és iparművészetek minél szélesebb ágait ismerhetik meg a szűkebb és tágabb környezetünkből s az ország legkülönbözőbb tájairól is meghívnak bemutatkozó alkotókat. A kiállítást megnyitó dr. Varga Lajos váci segédpüspök, általános helynök mondandóját arra a kérdésre építette, hogy lehetséges-e az emberi létezés teljessége, tökéletessége. A kereszténység egyértelmű, határozott válasza szerint elérhető a magasabb rendű létdimenzió. Minden műalkotás hátterében valamilyen Többen Salgótarjánból is elutaztak Pásztora, az ikonkiállítás megnyitójára Emberibb körülmények között (Folytatás az 1. oldalról.) Február 6-án, pénteken délután Dejtáron ilyen eseményre került sor. Átadták rendeltetésének a felújított, akadálymentesített orvosi rendelőt. A dejtáriak kis házi ünnepségén sokan megjelentek, az ott élők ezzel is kifejezték, hogy mindaz, ami történt, értük van. Kovács Diána 7. osztályos tanuló ez alkalomra illő vers el- szavalásával tett még ünnepélyesebbé az átadást. Balga József polgármester köszöntötte a megjelenteket, többek között Lombos István országgyűlési képviselőt, Markó Antalt, Szűcs község polgármesterét és- dr. Czimbalmos István háziorvost. A polgármester elmondta, hogy önkormányzatuk az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program keretében nyújtott be pályázatot: „Utólagos akadálymentesítés komplex megvalósítása a dejtári orvosi rendelőben” címmel. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogató döntése alapján a projektjük 9 729 519 forint támogatásban részesült A megvalósításhoz az önkormányzati önerő 10 százalék volt. A munkálatokhoz 2008. július 15-én fogtak hozzá. Átalakításra került mindkét vizesblokk, kicserélték a nyílászárókat, megépült a mozgáskorlátozottak számára is használható parkoló, a biztonságos közlekedést segítő feljáró. A rámpa megépítésével a kerekes széket használók, a babakocsit toló kismamák és a nehezen járók a lépcső igénybevétele nélkül tudnak bejutni az orvosi rendelőbe és a védőnői szolgálathoz. Beépítettek 2 darab induktív hurkos erősítőt, mely a halláskárosultaknak jobb kommunikációs kapcsolatát javítja. Lombos István hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a középületek minden ember számára történő könnyebb megközelítése, különösen fontos ez egy egészségügyi intézményben. Arról szólt, amit a polgármester mondott neki: örül, hogy az egyik elképzelése megvalósult. JJangsúlyozta: Balga József részéről nem ez az első és nem is az utolsó, amit a köz érdekében megvalósít. Ő személy szerint, ahol csak lehet, közreműködik, segíti a falu fejlődését, gyarapodását. Czimbalmos István háziorvos megköszönte a kivitelezőnek, hogy a kérésüket meghallgatták, segítségükre voltak. A munkát úgy ütemezték, hogy az alatt az orvosi rendelés zavartalan volt. Örül, hogy rendelőintézetük kívül, belül megújult és az tágasabb lett. Pénzéért szegődött mellé Salgótarján. Egy 43 éves salgótarjáni férfi az italboltból tartott hazafelé az Acélgyári úton csütörtök este. Hamar „mellé csapódott" egy általa nem ismert személy, aki átkarolta a vállát azzal, hogy segít neki járni. Később pénzt kért kölcsön az ittas embertől, aki elő is vette a pénztárcáját, csakhogy állapotánál fogva megtántorodott és elesett. Ennek láttán az ismeretlen megpróbálta magához ragadni a bukszát, amit azonban a sértett erősen a markába szorított. A tárca végül elszakadt, így a támadónak sikerült 15 ezer forinttal elszaladni. E jeleneteknek azonban az egyik szolgálaton kívüli nyomozó is szemtanúja volt. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai az adatgyűjtés alkalmával beszerzett információk és a személyleírások alapján rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt, egy 37 éves monori férfit. A rendőrök lopás vétség elkövetése miatt, gyanúsítottként hallgatták őt ki. A tettes elismerte a bűncselekmény elkövetését és az ellopott pénz is meglett, így a sértettet ért kár nagy része megtérült. A hatóság kezdeményezte az elkövető bíróság elé állítását. Vigyáznak egymás értékeire Dejtár. Balga József, a község polgármestere örömmel újságolta, hogy mióta községükben polgárőrség működik, gyakorlatilag megszűnt a bűnözés. Nincs lopás, betörés, ami addig elég sűrűn előfordult. A község lakossága az elmúlt év őszén vette kezébe saját védelmének megszervezését. Megalakult a negyvenhat fős helyi polgárőrség, amelynek a vezetője Medve András volt határőr. Hogy milyen komolyan veszik a dejtáriak a polgárőrséget, bizonyítja, hogy ma már hatvanketten vigyáznak az emberek értékeire. MULATOTT A KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Salgótarján. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hét végén tartotta tavaszváró bálját, ahol a debreceni Musical Színház növendékei táncos műsorral szórakoztatták a vendégeket. A talpaláva- lót Laci és Misi zenekara szolgáltatta, a vendégsereg pedig szemmel láthatóan jól mulatott az esten.