Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-02 / 26. szám
3 2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Ikonok tárlata Pásztó. A helyi múzeumban Danes Jeanette ikonfestő munkáiból nyílik kiállítás február 6- án, pénteken 14.30 órai kezdettel. A programon köszöntőt mond Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. A kiállítást megnyitja dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök. A tárlat egészen a hónap végéig látogatható lesz. Testvérkereső a határ túloldalán Piliny. A szlovák-magyar határ két oldalán lévő községek, városok közül egyre többen létesítenek testvér-települési kapcsolatot. Decemberben Piliny község önkormányzata felvette a kapcsolatot a Nagykürtös közelében lévő Kiszellő (Maié Zlievce) község önkormányzatával. A szlovák településről JozefFilkusz polgármester vezetésével küldöttség járt Pilinyben. Lehoczki Szabolcs polgármester azt mondta, hogy a jövőben közös kulturális és sport jellegű találkozókat szerveznek, kölcsönösen részt vesznek egymás nagyobb rendezvényein, s amikor lehetőség adódik rá, együtt nyújtanak be európai uniós pályázatot. A pilinyi képviselők rövidesen viszonozzák a szlovákiai vendégek baráti látogatását. Borok es sütemények versenye Borkóstolót és süteménysütő-ver- senyt rendeztek a hét végén Karancsalján, a polgármesteri hivatal nagytermében. Karancsalja. A rendezvény vendégeit Lantos Sándor, Karancsalja polgármestere köszöntötte, majd Borenszki Ervin, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy ez a nap igazából nem is a borokról és a süteményekről szól, hanem a szívekről és a telkekről. A borkóstolón a zsűri, amelynek elnöke Manusek Béla volt, az általa legjobbnak ítélt nedűket arany, ezüst és bronz fokozatokkal minősítette. A süteménysütő értékelő ítészek pedig - Mezei Sándorné elnökletével - Az év karancsaljai kalácsa címet is kiosztották. A jó hangulatról a helyi általános iskolások, valamint a Rozmaring népdalkor és a Hatrongyos népi zenekar gondoskodtak. Szakértő szemek bírálgatták a benevezett remek édességeket Zenével, tánccal jó borokkal és süteményekkel mulattak a karancsaljaiak Borbírálók a fehér asztal mellett HÍRSÁV Volt növendékek hangversenye Salgótarján. A Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt növendékei adtak hangversenyt nemrégiben az intézmény hangversenytermében. Fellépett Szatmári Szilvia, Kiss Zsófia, Tóth Nóra, Fájd Gergő, Pálfalvi Tamás, Kiss Péter, Kozma Béla. A felajánlásokat a Zenélő Ifjúságért Alapítvány javára fordítja az iskola. „Mesés” rajzpályázat Pásztó. Meseillusztrációs pályázatot hirdetett a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ. A felhívás szerint A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese egy-egy részletéről, óvodás és általános iskolás gyerekek tetszőleges technikával készült rajzait várják. Beküldési határidő: március 20. A legjobb rajzokból kiállítást rendeznek. Művelődéstörténet Balassagyarmat. Február 4-én 18 órakor „ Azért olyan szép a világ, mert a szíve Magyarország” címmel Born Gergely művelődéstörténész tart előadást a magyar néptánc hagyományairól a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban a Magyar Örökség Kulturális Műhely előadássorozatának részeként. Akinek a Duna vize a tükre Januártól új ügyvezető igazgatója van a Nyugat-Nóg- rád Vízmű Kft.-nek, Farkas Egonná személyében. Joggal vetődik fel a kérdés, mi lett a korábbi ügyvezetővel, Vogel Csabával, aki nagy szakmai tekintélynek számít „vizes berkekben”. Vácon találtunk rá, ahol immár fél éve vezérigazgatóként vezeti a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-t, s egészen a múlt év végéig a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft.-t is irányította.- Az a közvélemény előtt is isRégi-új helyen a Szerdatársaság mert, hogy a regionális vízmű és a kft között szoros együttműködés van, már csak a vízbázis okán is. Miként lett az ország egyik legnagyobb víztermelő cégének első embere? - kérdeztük elsőként.- Vízműves szakmai pályafutásom az akkori DMRV-ben kezdődött 1975-ben, beosztott mérnökből osztályvezetővé „küzdöttem” fel magam nem egészen 10 év alatt. A Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. alakítási munkáiban, mint DMRV-s vettem részt és így tettem az alakuló cég ügyvezető igazgatója 1993-ban, e feladatot 15 évig láttam el. A DMRV Zrt. vezérigazgatójává úgy váltam, hogy egyrészt nyugdíjba vonult a korábbi vezérigazgató, másrészt - korábbi DMRV-s kötődésem okán is - az arra illetékesek megkérdeztek, hogy vállalnám-e a jelölést a posztra. Rövid gondolkodás után igent mondtam, majd az MNV Zrt. előterjesztésére a társaság közgyűlése meg is választott vezérigazgatónak.- Nem fél egy picit, hiszen az állami cégek vezetői mostanság sűrűn kerülnek a politika célkeresztjébe?- Egy cseppet sem félek, mert elvem az, hogy a víziközmű-szol- gáltatásnak mindenféle politikai, vallási stb. identitástól függetlenül kell működnie, csak és kizárólag a korrekt szolgáltatói magatartásra kell koncentrálni. Én eddig is ezt tartottam vezérelvnek és a jövőben is ennek szellemében kívánok dolgozni.- Hogyan lehetne érzékeltetni a laikus olvasó számára, hogy mi a különbség egy regionális vízmű és egy kistérségi kft. között, termő szetesen szakmai szempontból?- A műszaki elveket illetően nincs sok különbség a DMRV Zrt és a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. rendszerei, működési módjai között A regionalitás alapvetően nagyobb térségek összefüggő ivóvíz-és szennyvízvezetékrendszerekkel való „behálózását” jelenti, egy-egy jelentősebb vízbázisra, ill. szennyvíztisztító műre alapozva. Hál’ istennek, a Nyugat- Nógrád Vízmű Kft. működési területén úgy tettek kiépítve - ill. átalakítva - az ivóvízvezeték-rendszerek, hogy a teljes ellátási térség egy összefüggő „hálóba” van fogva egy saját - a dejtári és egy „idegen”, a dunai - vízbázishoz kapcsolódóan. A DMRV Zrt által működtetett rendszerek is hasonló kialakításúak, a differenciák abban vannak, hogy mások a dimenziók - a csőátmérők jelentősen nagyobbak -, és a regionális elv érvényesülése a DMRV Zrt területén már a ’70-es években megkezdődött, míg Nógrád térségében csak a 80-as évek végén, a ’90-es évek elején.- Azért gondolom, a kapcsolat tovább is él Nyugat-Nógráddal, a régi kollégákkal?- Nógrádi kollégáimmal természetesen nem szakadt, szakad meg a kapcsolatom. Ha szabad ilyet mondanom, a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft-t úgy tekintem, mint a saját gyermekemet, hisz’ alapításától „felnőtté” válásáig az életem részét képezte, s több helyen jeleztem is, hogy ezt tartsák tiszteletben, nem engedem „bántani”. A társaságban a DMRV Zrt. 27,1 %-os tulajdoni hányaddal részesedik, e tulajdonosi jogok okán részt veszek minden lényegi döntés meghozatalában, de ezen túlmenően 2009. január 1-jétől a felügyelőbizottság tagja tettem, így ezen a szálon is szoros a kötődés. Mindezeken túl jó néhány kollégával a személyes nexusom is mondhatni baráti, így mint magánember sem szeretném ezen kapcsolatokat elveszíteni.-A DMRV honlapján találtam ezt a mottót: „A Víz a jövőnk tükre!” Ön hogyan értelmezi ezt a kijelentést?- Egyszerű a válasz: amit ma teszünk környezetünkkel, ezen belül vízkincsünkkel, az a jövőnket tükrözi vissza. De azt is mondhatom, hogy nézzünk mindig tükörbe, mielőtt vizeinkkel, víziközműszolgáltatásunkkal kapcsolatban döntést hoznánk. Átvitt értelemben is, de a valóságban is igaz az, hogy víz nélkül nincs étet, nekünk pedig utódainkra is gondolnunk kell.- Kevesen mondanák, hogy a Duna a legtisztább vízbázisunk, de van-e rá remény, hogy uniós, vagy kormányzati forrásokfelhasználásával megvalósíthatók azok a fejlesztések, amelyek a pozitív folyamatokat erősítenék?- Lehet, hogy ez meglepő, de a Duna igenis az egyik legjobb, legtisztább vízbázisunk! Hazai vízellátásunk szempontjából az egyik meghatározó vízbázis, több millió ember mindennapi vize a Dunából származik. A természet csodája révén - az öntisztuló képességtől a természetes szűrőrétegek működtetéséig - a parti szűrésű vízbázisok igen jó minőségű vizet biztosítanak nemcsak a DMRV Zrt. működési területén, hanem egyéb helyeken is. Ennek fenntartása érdekében kell azonban fokozott figyelmet fordítani az ún. háttérszennyezések megakadályozására, a szennyvíztisztítók kiépítésére és hatékony működtetésére. Ezen feladatokhoz szükségesek azon EU-s és hazai források, melyekből elvégezhetőek a szeny- nyeződés-mentesítések és kiépíthetők, ill. korszerűsíthetek azon szennyvíztisztító telepek, melyek befogadója a Duna, Ül. olyan kisebb vízfolyások, melyek a Dunába torkollanak. Ha a szakma által igényeknél lassabban is, de megindultak ezen fejlesztések - lásd: dél-pesti szennyvíztisztító projekt, vagy a DMRV Zrt. működési területén a dunakeszi szennyvíz- tisztító telep korszerűsítése -, így tehetünk optimisták: megmarad tiszta vizünk, tükörként is használhatjuk.- Köszönöm a beszélgetést, munkájához sok sikert kívánunk! TNL Salgótarján Februártól újra a 2007-es gyakorlat szerinti eredeti helyszínen, a József Attila Művelődési Központ déli szárnyában, a Frei Cafe galériában folytatja tevékenységét a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház. Nemcsak a színhely, hanem az időpont is változik: 17 óra helyett egy fél órával korábban kezdődnek a rendezvények. A zálogjogok egyik fő típusa a jelzálogjog, ahol ellentétben a kézizálogjoggal a zálogtárgy nem kerül átadásra, csupán megjelölésre, márpedig azért, hogy az elzálogosítás mindenki előtt felismerhető tegyen. A jelzálog tárgya bármilyen, közhiteles módon megjelölhető dolog lehet, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a jelzálog legtipikusabb tárgya az ingatlan. A polgári törvénykönyvünk - Ptk.- szerint ingatlant csak jelzálog alapítása útján tehet elzálogosítani. Ez az elv az ingatlantulajdonos érdekeit védi, de magának a zálogjogusultnak is érdeke, mert a kötelezettnek megmaradnak az ingatlan hasznai, így hathatósabban kielégítheti a jogosult követelést. Éppen ezért a Ptk. kifejezetten semmisnek tekinti azt a zálogszerződést, amelyben a jelzálog jogosultjának a zálogtárgy birtoklására vagy hasznai szedésére jogosítja fel. Fontos törvényi feltétel, hogy a jelzálogjog alapításához két Ennek megfelelően legközelebb február 4-én 16.30 órakor fogadják vendégüket, Tóth Krisztina - többek között - Graves-, József Attila- és Vas István-díjas költőt, műfordítót, akivel a , Szépírók Társasága képviseletében Kőrössi P. József író, szerkesztő, az Alexandra Pódium műsorvezetője beszélget. együttes feltétel szükséges. A szerződés írásba foglalása és az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés. Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésnek olyannak kell tennie, hogy abból a jelzálog terjedelme egyértelműen kitűnjön. Éppen ezért meg kell határozni a biztosított követelés összegét, és azoknak a járulékoknak, költségeknek a mértékét is amelyekre a jelzálog kiterjed. Megjegyzendő, hogy ha egy ingatlanra több zálogjog van bejegyezve, a kielégítés sorrendjét, a bejegyzések ideje dönti el (rangsor elve). Nem árt tudni azon szabályt: ha a tulajdonos vagy harmadik személy a jelzálog tárgyának épségét veszélyezteti - mivel a követelés fedezetének értékcsökkenésétől tehet tartani -, a jelzálogjog jogosultja a veszélyeztető cselekmény eltiltását és a veszély elhárításához szükséges intézkedések elrendelését kérheti. Dr. Rafael Károly ügyvéd Vogel Csaba JOGI SAROK A jelzálogjog