Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-20 / 42. szám

Az idősek értik Gyurcsányt? S' tervek Újabb kritikák a miniszterelnök újabb javaslatairól Gyurcsány Ferenc az Idősügyi Tanács ülésén. A kormányfő sikerként könyvelte el, hogy egyetlen szervezet sem utasította el kategorikusan a javaslatait. Fidesz: drasztikus az agráriumot érintő elvonás megdöbbentőnek és drasz­tikusnak nevezte a mező- gazdaságtól tervezett 40 milliárd forint elvonás lehe­tőségét Font Sándor, az Or­szággyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. A fideszes szakpolitikus úgy fogalmazott, hogy az elhibá­zott kormányzati politika árát most a mezőgazdaság­gal kívánják megfizettetni. Bebörtönöztek Rómában egy körözött magyar nőt romában elfogott egy ká­bítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekért körö­zött magyar nőt az olasz csendőrség. A 23 éves, ma­gyar állampolgárt, akit egy római lakásban találtak meg, a Rebibbia nevű elő­város börtönébe szállítot­ták. A nőnek hatévi börtön- büntetést kell letöltenie. Meciar szerint felelőtlen a nacionalista politika Vladimír meciar fontosnak tartja, hogy Szlovákiában ne keletkezzenek felesle­ges konfliktusok a többsé­gi társadalom és a nemzeti kisebbségek között, mert ez akadályozná az ország fejlődését. „Az a szlovák politika, amely a kisebb­séghez való tartozás miatt sérteget valakit, felelőtlen” - mondta a volt szlovák kormányfő. Meciar: jobb kisebbségi politikát Nyugdíjasok, nagycsalá­dosok - ez a két társadal­mi csoport szólalt meg teg­nap Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök reformtervei­nek kapcsán. Rajtuk kívül közgazdászok arról nyilat­koztak, hogy kiadáscsök­kentésre lenne szükség. Ambrus Vilmos Az Idősügyi Tanács tagjaival ta­lálkozott csütörtökön a miniszter- elnök. A megbeszélés után Gyurcsány úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjasszervezetek tudomá­sul veszik a nyugdíjakat érintő változtatásokat, de a részletekről még egyeztetni szeremének. „A nyugdíjasok pontosan értik, hogy a holnap nyugdíjfizetésének alap­ja a mai munka” - mondta Gyurcsány. A kormányfő jelezte: pár héten belül törvényjavaslatot nyújtanak be a nyugdíjakról. Korózs Lajos, a Szociális és Mun­kaügyi Minisztérium államtitká­ra szerint a nyugdíjasszervezetek egybehangzóan támogatták a 65 évre történő korhatáremelést, de a 13. havi nyugdíj jövőjéről és a nyugdíjszámítás módjának meg­változtatásáról további konzultá­ciót kértek. Ami a lényeg, hogy egyetlen szervezet sem utasította el kategorikusan ennek a jutta­tásnak a beépítését az alapnyug­díjba. Az államtitkár felidézte, hogy a kabinet tervei szerint ha nem növekszik a gazdaság, az infláció mértékével akkor is nö­velik a nyugdíjakat, ha pedig nő a gazdaság, akkor abból is része­sülnek. Bár az Idősügyi Tanács nem bí­rálta különösebben a kormány nyugdíjakat érintő terveit, a Fi­desz szakpolitikusa azt mondta, jövőre nem lesz 13. havi nyugdíj, továbbá a korrekciós járulék- kiegészítéseket is befagyasztot­A VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA készítette a fejlesztési és gaz­dasági miniszter azt a cso­magot, amely kétéves időtar­tamra mintegy 1400 milliárd forintot tartalmaz, és amely­tők, ami szintén többmilliárdos megtakarítás a kormánynak, az embereknek viszont nemcsak gazdasági, hanem megélhetési válság is egyben. „Ma is 750-800 ezer idős ember él a létminimum határánál, s a 13. havi elvétele ezt a helyzetet rontani fogja” - véle­kedett Iván László. Egy másik társadalmi csoport, a nagycsaládosok sem voltak annyira megértők a kormánnyal szemben, mint a nyugdíjasszer­vezetek. A nagycsaládosok egye­sülete egyenesen úgy gondolja, a Gyurcsány által bejelentett intéz­kedések csökkentik a családok biztonságát. A gyes, illetve a csa­ládi pótlék bruttósítását, vala­mint az adóalapba történő bevo­nását és megadóztatását logikát­ből 560 milliárd már elér­hető. Bajnai Gordon azt is el­mondta, hogy a kis- és közép- vállalkozásoknak egy 2000 milliárd forintos keret is el­érhetővé válik. lannak tartják, emellett vélemé­nyük szerint alkotmányellenes, ugyanis ezek a jövedelmek a gyermekeket illetik meg, nem pe­dig a szülőket. Kritizálta a kormányzati elkép­zeléseket a liberálisok által szer­vezett konferencia több neves közgazdász előadója is. Fodor Gá­bor pártelnök hangsúlyozta: a ka­binetnek nem nagy ívű, hosszú távú reformprogramokat kell meghirdetnie, mert egy év múlva választások lesznek. A liberális politikus az adóemeléssel szem­ben inkább a kiadások csökken­tését tartja fontosnak. A konfe­rencián Csillag István volt gazda­sági miniszter amellett érvelt, hogy vissza kell fogni az állam működési költségeit és a szociális kiadásokat, így például meg kel­lene szüntetni a 13. havi nyugdí­jat és fizetést Járai Zsigmond egy­kori jegybankelnök az állami költségvetés terjedelmének csök­kentését és egykulcsos adó beve­zetését ajánlotta. „Válságban vál­ságkezelési csomagra van szük­ség, amelynek egyik legfőbb cél­ja a befektetői bizalom vissza­szerzése” - tette hozzá. Fegyelmit kapott a veszprémi rendőrkapitány? Nem nyilatkozik és nem is tud fe­gyelmi ügyről Bolcsik Zoltán, Veszprém megye rendőrfőkapi­tánya. Pedig lapinformáció sze­rint Bolcsik fegyelmit kapott, mert a Cozma-ügyben félretájé­koztatta Bencze József országos rendőrfőkapitányt Bencze egy al­kalommal úgy nyilatkozott, hogy Cozma egyik feltételezett gyilko­sának nemzetközi elfogatóparan­csát azért csak órákkal az elfogá­sa után adták ki, mert a veszpré­mi rendőrök nem tudták elérni az ügyeletes bírót. Ezt a bíróság cá­folta, és kiderült, hogy a bíró nem volt elérhetetlen. Bolcsik a távira­ti irodának azt mondta: „nem tu­dok fegyelmi ügyről”. Újabb hír, hogy életmentő éremre terjesztik fel az MKB Veszprém egyik játékosát, Uros Vilovskit. A sportoló a Cozma- gyilkosság idején megmentette csapattársa, a horvát Ivan Pesic kapus életét, ugyanis ölben és vállon vitte be a kórházba az életveszélyben lévő sportolót. ■ Rablók heréitek ki egy férfit Szabadkán Kedden este az utcán megtámad­tak és kasztráltak egy férfit Sza­badkán. A 43 éves, oromi P. Ká­roly traktoralkatrészt vásárolni ment a vajdsági nagyvárosba, es­te nyolc óra tájban azonban né­gyen megállították. Ötven eurót követeltek tőle, majd miután azt a választ kapták, hogy nincs pén­ze, hárman a földre szorították, a negyedik pedig kiherélte. Az ál­dozat a saját lábán ment be a tá­madás helyétől körülbelül egy ki­lométerre lévő szabadkai köz­kórházba, ahol ellátták. Selymesi Nándor urológus a Magyar Szónak elmondta: szak­szerűen végezték el a kasztrálást, mert két kis vágással távolították el a heréket, anélkül, hogy nagy vérzést okoztak volna. A beteg túl van az életveszélyen, de élete vé­géig hormonpótlásra szorul. ■ Bajnai Gordonnak is van egy csomagja Véget kell vetni a gettóiskolák korának hátrányban A reform gyakran a szegregációt segítette elő a kritika szerint „Azok a pedagógusok, akik hal­mozottan hátrányos helyzetű gyermekeket oktatnak, március­tól átlagosan havi bruttó 25 ezer forint pótlékban részesülnek. A nemrég lezárult pályázat során 475 iskolafenntartó közel 11 ezer pedagógus után igényelte a póüé- kot” - szögezte le Hiller István. Az oktatási miniszter hozzátette: csaknem 600 iskolában, illetve 450 óvodában dolgoznak az érin­tett pedagógusok, legtöbben Szabolcs-Szatmár-Beregben, illet­ve Borsod-Abaúj-Zemplénben. Tatai-Tóth András, az MSZP- frakció oktatási munkacsoportjá­nak vezetője szerint először nem pénzügyi és jogi úton, hanem szakmai, pedagógiai megoldá­sokkal és az integráció felté­teleinek megteremtésével kel­lene megoldást találni az integ­rált oktatás problémáira. „Vannak olyan jelek, hogy az integrált oktatás nem váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket, sőt egyes esetekben a szegregációt segítet­te” - mondta a szocia­lista politikus. Tatai- Tóth kifejtette: ha nem teremtették meg az adott intézményben az integráció feltételeit, ak­kor az együttnevelés jogi elrendelése gyakran az­zal járt együtt, hogy a nem roma származású, illetve a tehetősebb ro­ma származású szülők elvitték az iskolából a gyerekeket, ahol maguk­ra maradtak a hát­rányos, és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerme­kek, köz­tük sok ro­ma tanuló. ■ V. M. Hiller István: segítség az újabb pótlék Az integráció a cél „a cél az integrált oktatás, mert az iskolában a gyere­kek legtöbbet egymástól ta­nulnak. De amikor a társa­dalom ennyire szétszakadt szegényekre és mélyszegó nyekre, álságos ennek azon­nali megvalósítását követel­ni” - hangsúlyozta Ladányi János. A romakutató szerint ha az elcigányosodott telepü­léseken bezárják az iskolá­kat, akkor a gyerekeket a nyolcadik faluba kell buszoz- tatni, hogy ott még mindig gettóiskolába járjanak. Zuschlag-per: könyvelés nélküli számlagyár A fiktív egyesületek napi pénz­ügyi gyakorlatát, a kamu pályáza­tok benyújtásának részleteit is­mertette tegnap is Zuschlag Já­nos, akit az ellene és 15 társa el­len indított büntetőperben hall­gatott meg Kecskeméten Fodor Endre bíró. A volt szocialista politikus azt is elmondta, hogy a 2002 eleje és 2004 vége között a hivatalosan 20 millió forinttal gazdálkodó Fia­tal Baloldalnak (FIB) gyakorla­tilag nem volt könyvelése. Itt Zuschlag rácsodálkozott a bíróra. Azt mondta: nem gondolták, hogy ez törvénytelen. Olyan eset is többször előfordult, hogy a programok költségeit saját zseb­ből előlegezték meg a FIB-nél. Hiába kérdezte azonban a bíró, hogy kik voltak a „mecénások”, Zuschlag nem árulta el. A FIB ve­zetői minden év elején elfogad­ták a költségvetést, az év végén pedig egy beszámolót is, ám ezek­be az elszámolásokba - jelentet­te kl Zuschlag - egyáltalán nem a valós pénzügyi mozgások ke­rültek. Zuschlag a jövő héten folytat­ja vallomását. Eddig általánossá­gokban beszélt, konkrét nevek ritkán hangzottak el. Mindemel­lett úgy vélik az ügyészek, hogy az eddig elhangzott vallomás egé­sze igazolja a vádat Noha mind­végig érezni lehetett, hogy Zuschlag szándéka éppen ennek az ellenkezője volt. ■ Miklós L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom