Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-20 / 42. szám

2009. FEBRUÁR 20., PÉNTEK 5 KÖZÉLET&GAZDASÁG m mnwmm wmm mm m mm mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm A mosógépem állandóan elromlik véges garancia Olvasónk drága mosógépe azóta folyton elromlik, amióta megvan. Hamarosan lejár az egy év jótállás, és a hölgy kérné a készülék cseréjét. Jogosult lehet rá? a hölgy kérheti a mosógép cseréjét, hivatkozva arra, hogy egy éven belül már négyszer romlott el. Ezt Magdus Ágnestől, a Nemze­ti Fogyasztóvédelmi Ható­ság Közép-magyarországi Regionális Felügyelőségé­nek osztályvezetőjétől tud­tuk meg. Ha a kereskedő nem hajlandó a cserére, a vásárló a lakóhelye szerinti békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulhat. Egy 95 ezer forintos készülék­nél már érdemes mérlegelni ezt a lépést. a hölgy várhat a jótállási idő leteltéig is, hiszen utána két esztendő szavatosság következik. Ezen belül érvé­nyesítheti az ahhoz való jo­gait. Ha a mosógép hat hó­napon belül ismét elromlik, a vásárló bebizonyíthatja (bevizsgáltatással), hogy gyári hiba az ok. Amennyi­ben a baj forrása valóban gyártási probléma, akkor a gépet kötelező kicserélni, illetve (ha nincs már ugyan­olyan), vissza kell fizetni az árát. NAGY BOSSZÚSÁG LEHET, hogy egy ilyen fontos és drága ké­szülék időről időre használ­hatatlanná válik. A békéltető testület azért lehet kedvező megoldás, mert az ő szakem­berei ingyen lefolytatják az eljárást az ügyben. Ezután ajánlást tesznek a kereske­dőnek, amelyet az nem köte­les ugyan elfogadni, de egy­re több cég van, amely még­is rááll a békéltetők ajánlotta megoldásra. Ez a gyártó jó hírét erősíti, arról nem be­szélve, hogy azok, akik el­zárkóznak a békéltetőktől, nyilvános listára kerülnek az interneten. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu A kiskeresetűek vesztenek adóvaí ozás Havi bruttó százezernél még csökken is a nettó A béren kívüli juttatások megadóztatása számításaink szerint akár teljes egészében elviheti a könnyítések okozta jövedelemnövekedést Az átlag-, illetve enyhén átlag feletti jövedelműek­nek kedveznének az adó- változtatások. Sok függ persze attól, hogy bérünk mekkora hányadát kap­juk cafeteriában. Europress Miközben a járulékcsökkentés valóban több ezer vagy akár tíz­ezer forintos megtakarítást hoz a vállalkozásoknak, a magánsze­mélyek esetében korántsem egy­értelmű, hogy a 2009. július kjé­től, illetve 2010. január l-jétől életbe lépő adómódosítások ré­vén összességében jelentősen csökken az elvonás mértéke. Emelkedő adójóváírás Ahogy arra szakszervezeti ve­zetők azonnal rámutattak, az el­ső dilemmát az okozza, hogy a személyi jövedelemadó (szja) al­só kulcsának egy százalékpon­tos emelkedésével romlana a minimálbér körül keresők jöve­delmi pozíciója. Ennek kiküszö­bölése érdekében azonban a kormány módosítani akarja az adójóváírás rendszerét is. Az adójóváírás a jelenlegi 1,25 mil­lió helyett már 1,5 millió forin­tos éves bruttó jövedelemig jár­na, mértéke - követve az adó­kulcsok változását - 18-ról 19 százalékra, maximális összege pedig 11 340 forintról 11 970-re nőne. Emellett szélesebb sávban vehetnék igénybe az adózók a szaknyelven az adójóváírás ki­futtatásának nevezett lehetősé­get is: ennek jegyében a jelenle­gi 2,762 millió helyett egészen 3,552 millió forintos éves jöve­delemig járna vissza az amúgy A bér és a bérköltség* a változások tükrében Bruttó bér Netto jövedelem Bér­költség JELENLEG 100 000 76340 135 450 200 000 122 215 268 950 300 000 166 500 402 450 2009. JÚL. l-JÉTŐL 100 000 75970 130450 200 000 131 553 261800 300 000 169 833 395300 2010. JAN. l-JÉTŐL 100 000 75 970 130450 200 000 134 720 258950 300 000 182 500 387 450-* MUNKAADÓI TEHER FORRÁS: EUROPRESS-SZÁMÍTÁS fizetendő szja egy - fokozatosan csökkenő - része. Az átlagos bér már nyerő Ha ezeket a módosításokat is fi­gyelembe vesszük, önmagában az szja rendszerében valóban nem romlik egyetlen adózó pozí­ciója sem, igaz, sokaké nem is ja­vul. Lapunk számítása szerint százezer forintos bruttó jövede­lem mellett az átalakítás szaldó­ja havi néhány száz forint körül lesz, mégpedig mínuszban. Ösz- szességében az átalakítás jóté­kony hatása - a nagyvonalúbb adójóváírás dacára is - havi 150 ezerforintos jövedelemtől mutat­kozik meg, és a nettó kereseten - egészen havi 296 ezer forintos bérig - sokat lendít a jóváírás jö­vedelemhatárának megemelke­dése is. Az új szisztéma előnye számításunk szerint havi 470- 480 ezer forintos bérnél fogy el, később azonban ismét az adózók előnyére válik a 4 százalékos kü­lönadó megszüntetése. Fontos azonban megjegyezni, hogy a sávhatár szélesítését a kedvezmények - egyelőre nem részletezett - kivezetése kíséri. Mivel ezeket általában kisebb jö­vedelem mellett vehetik igénybe az érintettek, valószínűnek tű­nik, hogy a „kisemberek” helyze­te némileg mégis romlani fog. Nem szabad szem elől téveszte­ni azt sem, hogy a családi pótlék és néhány más támogatás a jövő­ben beleszámít az adó alapjába, vagyis ez is növeli az elvonás mértékét. Nagyot bukunk a cafeterián Komoly érvágás lesz az is, ha va­lóban megszűnik a béren kívüli juttatások adómentessége, és be­lép az 54 százalékos szja-, vala­mint a 11 százalékos egészség- ügyi hozzájárulás-fizetési kötele­zettség. Ez olyan népszerű jutta­tásokat érintene, mint az étkezé­si jegy vagy az üdülési csekk. La­punk számítása szerint a cafe­teria szigorítása elviheti a jövede­lemadó csökkentéséből származó megtakarítás egy részét vagy akár az egészét is. A bruttó bér 10 százalékára rúgó havi cafeteria- juttatással számolva a belépő adóteher kétszázezer forintos jö­vedelem mellett éppen lenullázza az alacsonyabb szja-teherből szár­mazó többletet. Feleekkora jöve­delem mellett pedig a módosí­tások összesített hatása eléri a ha­vi mínusz 6500 forintot. Már a Világbank is a régiónk segítségére sietne bankmentés Európa kettészakadásától tartanak - Gyurcsány Ferenc is összefogást sürget Megkongatta a vészharangot a Világbank elnöke: szerinte az IMF és a bank együttesen nem képes megakadályozni Kelet-Kö- zép-Európa leszakadását, ha nem segít be az EU. „Támogatni­uk kellene a régió megsegítését az európai kormányoknak” - mondta Robert Zoellick a Finan­cial Times brit üzleti napilapnak adott interjújában. „Húsz évvel ezelőtt egyesült újra Európa, tra­gédia lenne, ha hagynánk ismét szétszakadni” - hangsúlyozta a pénzügyi szakember. A Világbank elnökének felhí­vása azok után érkezett, hogy az osztrák kormány már felvetette a régió bankszektorának megse­gítését. Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök pedig tegnapelőtt nyilatkozott szintén úgy, hogy közös összefogásra lenne szük­ség a kelet-európai régió támoga­tásához. A kormányfő szerint az euróövezeti és az azon kívüli or­szágok kormányainak együtte­sen kellene megszerezniük az Európai Unió támogatását egy 100 milliárd eurós bankmentő csomaghoz, méghozzá még az Európa Tanács március közepén esedékes legközelebbi, szokásos tanácskozása előtt. Korábban az Európai Újjáépíté- | si és Fejlesztési Bank vélte úgy, ; hogy a régiónak 200 milliárd dől- j lárra lenne szüksége, és további 100-150 milliárd kellene a bank- : szektor újratőkésítéséhez. ■ N. M. Értünk aggódnak megtelt hazánkkal és a ré­giónkkal a külföldi sajtó: mindenhol úgy vélik, hogy egész Európát nehéz helyzet­be hozná, ha bedőlne a kelet- középeurópaí térség. „A gu­lyásba taszíthat minket a ke­let-európai régióban kibonta­kozó válság” - írta a Times Online. A Financial Times pedig azt hangsúlyozta, hogy a keleteurópai térségben az EU nagyobb segítségére lenne szükség a válság elkerülése érdekében. A Wall Street Journal pedig a Nyugat fele­lősségére hívta fel a figyelmet MÉT?Tf?Tyi''iyB Perbe hívja hazánkat az illeték miatt az EU AZ EURÓPAI BÍRÓSÁGON indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság az ille­téktörvény miatt. Brüsszel szerint ugyanis a szabályo­zás diszkriminatív. A prob­lémát az okozza, hogy míg magyarországi lakóingatlan vásárlásakor a fizetendő il­leték csökkenthető, ha a ve­vő egyben el is ad egy ugyancsak itteni lakóingat­lant, ugyanez a lehetőség nem áll nyitva azok számá­ra, akik külföldön lévőt ér­tékesítenek. Elemzők: 3,5 százalékkal zsugorodhat a gazdaság az idén 3,5 százalékkal csökkenhet hazánk GDP-je - állítják a Reuters által megkérdezett elemzők. A hírügynökség 23 hazai és külföldi szakértőt kérdezett meg várakozásairól; az elemzők szerint az idei visszaesést gyengécske, 0,9 százalékos növekedés kö­vetheti jövőre. Úgy látják: a forint tovább gyengülhet a következő hetekben-hóna- pokban, tény ugyanakkor, hogy az előrejelzéseknél óriási a bizonytalanság. Gátat szabna a drága hiteleknek Herczog Edit A képviselőnő aggódik „törvényi szintű szabályo­zással kellene gátat szabni a gyorskölcsönök túlzottan magas THM-szintjének” - írta az Európai Bizottság­hoz intézett levelében Herczog Edit európai parla­menti képviselő. Á szocia­lista politikus szerint a rendkívül drága kölcsönök elsősorban a kiszolgáltatott embereket sodorják nehéz helyzetbe, az elszegényedő családok ugyanis azok, amelyek a gyors anyagi se­gítség reményében akár a kölcsön sokszorosát is haj­landók visszafizetni a hite­lezőknek. A Molt is utolérte a leépítési hullám MINTEGY 5400 dolgozója kö­zül 220-tól megválik a Mól - erősítette meg tegnap a magyar olajtársaság. A le­építést az idén valósítja meg a cég. Az elbocsátások harmadát előre hozott, illet­ve korkedvezményes nyug­díjazással lépi meg a Mól. Az indoklás szerint „a meg­változott gazdasági környe­zet új feltételeire” reagál ily módon a vállalat. Bécs segítene, Ausztria bankjainak sok pénze fekszik ugyanis a régióban

Next

/
Oldalképek
Tartalom