Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-20 / 42. szám

2009. FEBRUAR 20., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Február 28-áig ingyenes a bérletigazolvány- csere Hogy melyik út vezet Budá­ra, azt már Toldi Miklós is tudta, sőt bizonyára azt is, hogy hány napi szekérjárásra található. Azt viszont még ko­rának legavatottabb tudósai sem tudták volna megmonda­ni, hogy az útszakasz ponto­san hány méter. Jelenünk tenyérbe vehető tudós navigátora, a GPS ter­mészetesen nemcsak Budát, hanem jóformán már a világ bármely településéhez vezető út hosszát (és persze elérhe­tőségi rajzát) képes meghatá­rozni. A pontosság igénye a tömegközlekedést is jellemzi. Ennek megfelelően a CData Kft. országos felmérése lehe­tővé tette, hogy a közúti célál­lomások közötti távolságok kifogástalanul, „mérethűen” kerülhessenek fel azokra a dolgozói bérletigazolványokra és viszonylatigazolásokra, amelyek autóbuszos közleke­désünk során használunk. 2008. december 14-étől, az országos menetrendváltozás­sal egy időben a fenti ok mi­att a régebben kiadott bérlet­igazolványok, valamint vi­szonylatigazolások újra kiál­lítása vált szükségessé.. Ez azt jelenti, hogy a pontos mé­rés következtében lesz olyan, akinek többet, vagy keveseb­bet kell fizetnie az általa le­utazott útvonalért, illetve minden marad a régiben, amennyiben a pontosítás a megadott „tól-ig” kilométer behatárolásokat nem érinti. Azonban utóbbi esettől füg­getlenül is mindenkinek meg kell újítania utazási igazolvá­nyát, amelyen nemcsak a ki­indulási és az érkezési pontot kell pontosan feltüntetni, ha­nem a köztük lévő átszállási helyet, valamint a szokásos viszonylattól eltérő útvonalat jellemző helységet is, mert ennek hiánya is vitára adhat okot az eltérő megközelítési távolságok következtében. A Nógrád Volán Zrt. arra kéri kedves utasait, hogy 2009. február 28-áig legye­nek szívesek felkeresni a vál­lalat bérletpénztárait (dolgo­zók esetében igazolványkép­pel), ahol a szükséges cseré­ket ingyenesen elvégzik. Az adott időpontot követően a cserét csakis meghatározott díj ellenében hajtja végre a Nógrád Volán Zrt. „Átadjuk 1956 üzenetét a fiataloknak” (Folytatás az 1. oldalról.) a valódi történéseket ismerhe­tik meg, így a jövő generáció sem felejti el, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon és ezen belül Salgótarjánban. Dr. Kiss Tamás, a POFOSZ al- elnöke visszaemlékezett a húsz évvel ezelőtti időkre, amikor még szovjet csapatok uralták az országot, s amikor határtalan lelkesedéssel várták a változá­sokat, de sajnos, az alelnök sze­rint nem sok minden változott az országban.- Legfőbb kötelességünk, hogy átadjuk 1956 üzenetét a fi­ataloknak, mert a hivatalos pro­pagandákban félremagyarázzák a történteket - hangsúlyozta az alelnök, hozzátéve: 1956-ban a nép vezette önmagát és vált nemzetté napok alatt. Kosztolányi Dezső „Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok” című versével kezdte beszédét Csank Csaba. A POFOSZ hagyományőrző cso­portjának tagja még nem élt 1956-ban és az akkori történé­sekről ellenforradalomként ta­nult az iskolában.- Otthon azonban a forrada­lom szó csendült meg halkan, hi­szen akkor még nem nagyon le­hetett a történtekről beszélni, de ezért fontos, hogy a fiatalok meg­ismerjék a valódi eseményeket - fejtette ki Csank Csaba. - Ismer­nünk kell múltunkat, hiszen a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni. A beszédek után kitüntetése­ket adott át Bérezési Mihályné. A POFOSZ országos elnöksége a megyei szervezet alapító tagjait tüntette ki a huszadik évforduló alkalmából. Elismerésben része­sült Csákvári László, Németh László és Zólyomi Ferenc. A POFOSZ Hazáért Érdemkereszt arany fokozatát vehette át Szálkái Andrásné. Ezüstplakettel tüntet­ték ki Kasza Andrást, bronzpla­kettel pedig Deme Attilát és For­go Elemért. A megyei szervezet emlékplakettel ismerte el Balogh Katalin, a Salgótarjáni Városi Te­levízió munkatársának tevékeny­ségét. Utazunk, hogy úti cél legyünk (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád is ajánlhatta értékeit, szépségeit - mondta az elnök, s azzal folytatta: a beszterceiek a külföldiek között önálló kiállí­tással is képviseltetik magukat. Ott lesz a Palóc Út is a megye standján, új színfoltként pedig játékos vetélkedőkkel igyekez­nek felkelteni az érdeklődést varázslatos világunk iránt. Becsó Zsolt megemlítette, hogy március elején Nógrád el­látogat Berlinbe, a világ legna­gyobb utazási kiállítására, az olaszországi Catanzaroban szintén bemutatkozunk. Felhív­ta a figyelmet arra: sokat vár­nak a turisztikai szervezeti rendszer nagyobb átalakításá­tól, amelyre pályázni kell. Tá­mogatással hoznák létre ugyan­is a három helyi, valamint a tér­ségi turisztikai desztinációs szervezetet. Az előbbiek salgó­tarjáni, szécsényi és bánki, a térségi pedig hollókői központ­tal működne. Ezek nemcsak a vásárokon, bemutatókon való részvételt szerveznék, hanem a termékfejlesztést, képzést is összefognák. Ha ebben az évben meghirdetik a pályázatokat, jö­vőre megkezdhetik a munkát, ami azért lenne fontos, mert na­gyon ráfér egy ilyen, átfogó szer­vezet a megyére. Komoly problé­mánk, hogy bár viszonylag sok vendég fordul meg nálunk, leg­feljebb két-három naposak a rendezvények. Kevés vendég éj­szakázik itt, így a hozadéka is ki­csi a sok befektetett energiával, anyagi ráfordítással járó progra­moknak. Mint Becsó Zsolt fogal­mazott: az lenne az örömteli, ha egymáshoz kapcsolódó, „egy láncra fűzött” szórakoztató idő­töltések lehetőségével várhat­nánk a turistákat. így érdemes lenne távolabbi országrészekről, vagy akár külföldről is idejönni. A támogatási rendszert ehhez kellene igazítani annál is in­kább, mivel a regionális idegen- forgalmi bizottságnál ilyen célú forrás idén már nem lesz. Va­gyis a helyi önkormányzatok­nak szervezés, propaganda te­kintetében többet kell vállalni. Álrendőr fosztott ki időseket Kisbágyon. Családi házában tartózkodott egy 75 éves kisbágyoni férfi 72 esztendős feleségé­vel, amikor pár napja udvarukban megjelent egy általuk nem ismert férfi, aki azt állította, hogy a rendőrségről jött és egy barna színű iga­zolványtokot is felmutatott. Az ismeretlen azt állította, hogy annak a férfinak az ügyében nyomoz, aki két hete krumplit akart nekik el­adni. Az álrendőr arra kérte az idős urat, hogy mutassa meg neki a pénzét, mert valószínűleg hamis bankjegy is van közötte. A házigazda át­adta neki megtakarítását, amelyből az elköve­tő - az „átvizsgálás” során - észrevétlenül ki­emelt százezer forintot A magát rendőrnek kiadó férfi vékony testal­katú, 180 centiméter magas, 3040 év körüli, fe­hér bőrű. Fekete színű baseball-sapkát, fekete, testhez simuló kabátot és barna szövetnadrágot viselt A rendőrség arra kér mindenkit, de főleg az idős, egyedül élő embereket, hogy legyenek óvatosabbak! A rendőr az intézkedés megkezdése előtt kö­teles felmutatni igazolványát, s közölnie kell a nevét és az azonosítószámát is. A kereskedelmi forgalomban kapható utánzatoktól a valódi rend­őri jelvényt az különbözteti meg, hogy utóbbiba egy öt számból álló azonosító van vésve. Megtévesztő lehet még a rendőri igazolvány­tok is, ami azonban önmagában nem hivatalos okmány. A rendőr az igazolványát nem adja át, de azt kérésre is felmutathatja. Lehetővé kell tennie továbbá, hogy az intézkedés alá vont sze­mély akár le is írhassa a nevét és az igazolvány- számát, s ezáltal a szolgálati helyén győződjön meg arról, hogy a vele szemben intézkedő való­ban rendőr volt-e. Gasztronómiai időutazás 1969-be Salgótarján szélén, az eresztvényi Salgó Hotelben negy­ven évvel ezelőtti étlapból választ­hatnak a vendégek péntektől, feb­ruár 20-ától 22-éig, vasárnapig. A vendégeknek a korabeli árakon szolgálják fel az 1969-ben slágerfo­gásoknak számító ételeket, igaz, a rendezvényre belépődíjat kell fizet­ni, 2500 forintot, amiből 2000 le­iható. (Kovács István igazgató tájé­koztatása szerint üdülési csekket nem fogadnak el.) A három napos retro rendezvényt kiállítás is színesíti, a Nógrádi Tör­téneti Múzeum anyagából összevá­logatott tárgyak a szálloda előteré­ben tekinthetők meg. A megnyitó ma délben lesz, dr. SzirácsikEva, az intézmény igazgatója ajánlja a tár­latot a közönség figyelmébe. Idősek farsangja Varsány. A gondozási központ szervezésében idősek farsang­ját rendezik meg február 20-án, pénteken 17 órától a község művelődési házában. Svédasz­talos vendéglátás, tombolasor­solás és élőzenés szórakoztatás várja a helyieket az esten. Áll a bál Cered. Az Id. Szabó István Álta­lános Iskola diákjai február 20- án és 21-én is farsangi mulato­zást tartanak a faluházban. Pénteken a jelmezbe öltözött al­só tagozatos iskolások délután 16 órától, szombaton pedig a felsősök 15 órától jelmezekben, álarcokban várják a nézőket és búcsúztatják a telet. Mindkét rendezvény a nyolcadik osztá­lyosok nyitótáncával kezdődik. Nótaest Berkenye. A helyi német kisebb­ségi önkormányzat első ízben rendezett nótaestet, melynek pár napja a helyi fogadó konfe­rencia-terme adott helyet, Sok érdeklődőt vonzott az esemény, melynek keretében a német aj­kú kisebbségiek léptek fel. Útfelújítás KállÓ. Európai uniós forrásból, a Regionális Operatív Program keretében idén elkezdődik az Erdőtarcsa és Kálló közötti út­szakasz felújítása. A 4,5 kilo­méteres szakaszon várhatóan április 16-án kezdődnek a mun­kálatok. Csendül a nóta Karancsalja. „Csendül a nóta” címmel magyar nóta műsoros délutánt rendeznek a polgár- mesteri hivatal nagytermében február 21-én 15 órakor. Fellép Simon Zsóka aranykoszorús, valamint Horváth Gábor és Pál György bronzkoszorús ma- gyarnóta-énekes, mindhárman Egerből érkeznek. De színpad­ra lépnek megyei magyarnóta- énekesek is, így a szandai Grényi Lászlóné, a karancsla- pujtői Teplán Sándor és a helyi Rozmaring népdalkor. Elnökségi és közgyűlés Salgótarján. Közgyűlést tart a múzeumbaráti kör február 23- án, hétfőn 16 órakor a Nógrádi Történeti Múzeum tanácster­mében. Az elnökségi ülés ez előtt, 15 órakor kezdődik. Akvarellek kiállítása Karancsság. Immáron harma­dik alkalommat nyílt kiállítás Dénes Sándorné, Endrefalván élő és alkotó, tanító és rajzta­nár munkáiból a helyi I. Ist­ván Általános Iskolában. Az akvarelleken - a bennünket körülvevő nógrádi táj szépsé­gei mellett - láthatjuk a zebegényi alkotótáborban ké­szült műveket és megcsodál­hatjuk a tolnai dombok rejtet­te falu, Szálka természeti szépségeit is. A tárlaton - amely egészen március 15- éig, az iskola nyitva tartása alatt látogatható - csendélete­ket, tanulmányokat és portré­kat is megtekinthetnek az ér­deklődők. Dr. Kiss Tamás alelnök szerint nem sok minden változott az elmúlt húsz évben az országban fotó: gyurián tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom