Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-19 / 41. szám

2009. FEBRUÁR 19.. CSÜTÖRTÖK KÖZÉLET&GAZDASÁG 5 Mindenáron megvédené a gyengülő forintot Gyurcsány A pénzügyminiszterrel és a jegy­bank elnökével tárgyalt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök arról, milyen eszközökkel lehetne a forint árfolyamának gyengülését megállítani. A ta­nácskozás után azt mondta: arra kérte az Magyar Nemzeti Bank elnökét és a minisztert, vizsgál­ják meg: léteznek-e olyan nem szokványos piaci módszerek, amelyekkel meg lehet védeni a forintot. Nem Gyurcsány volt az egyet­len, aki tegnap a hazája pénzé­nek védelmében szólalt fel. A lengyel kormányfő tegnap azt nyilatkozta, hogy még az uniós pénzeket is hajlandó lenne a bankközi devizapiacon „átválta­ni” nemzeti devizájára, hogy ez­zel enyhítse a zlotyra nehezedő nyomást. Mindenesetre a hazai fizető- eszköz tegnap is folytatta a hul- lámvasutazást. Délelőtt még a keddi 309,6-os euróval szembeni mélypont környékén járt a forint, amely valószínűleg a kormányfő bejelentése miatt kora délutánra a 301-es szintig erősödött. Pár órára rá azonban ismét a 304-es szinten mozgott. ■ N. M. Mind többen nem tudják a hitelüket fizetni Megduplázódott az elmúlt hóna­pokban a hiteltörlesztési bizto­sítást igénybe vevők száma a K&H Biztosítónál - adta hírül a portfolio.hu internetes pénzügyi portál. A fizetésképtelenség oka az esetek közel háromnegyedé­ben a munkanélkülivé válás. A hiteltörlesztési biztosítással az adósok arra az esetre vásárol­nak fedezetet, ha nem tudnák törleszteni a kölcsönüket. Ezek a biztosítások jellemzően havi egy- kétezer forintba kerülnek, és a havi törlesztőrészlet mindhárom elemét - a tőkét, a kamatot és a kezelési költséget - fizetik a biz­tosított helyett, szerződéstől füg­gően 6-12 hónapon keresztül. Az elmúlt hónapok drámai fo­rintesése számottevő tehernöve­kedést okozott a hiteleseknél, a frankadósoknál akár 45-50, a jen­adósoknál pedig 75-80 százalék­kal is nőhetett a havi részlet ■ tyKPAiHA ytsrAftíA smn? Dominóként viselkedhetnek a régió országai: ha az egyik bedől, magával rántja a többieket is W Ukrán hrivnya-euró árfolyam 2009. jan. 1.-2009. febr. 17. Forint-euró árfolyam un .: ... 27 0 260 2009. jan. 1.-2009. febr. 17. Lengyel zioty-euró árfolyam 2009. jan. 1.-2009. febr. 17. .5 mám Román lej-euró árfolyam 2009. jan. 1.-2009. febr. 17. FORRÁS: FINANCRYAHOO.COM - EUROPRESSCRAFIKA A szakadék szélén állunk válság Ha bedől egy ország a régióban, mindenkit magával ránt Pengeélen táncol Magyar- ország. Megtörténhet ugyanis, hogy a külföldi tő­ke megkezdi a kivonulást az országból, ami teljes összeomláshoz vezethet. Molnár Sándor További 10 százalékos leértéke­lődést szenvedhet el a következő fél évben a forint - áll a Merrill Lynch bankház tegnap ismerte­tett elemzésében. Az anyag sze­rint a magyar nemzeti devizát 330 forint/eurón jegyzik majd szeptemberben. A Merrill Lynch úgy látja, a befektetői hangulat annyira rossz ma a világban, hogy a tőke a korábbinál jóval kockázatkerülőbb, és menekül minden, már egy kicsit is rizi­kósnak tartott országból (ilye­nek a kelet-közép-európai térség államai). Az eredmény: zuhan­nak ezeknek az országoknak a devizái, kötvényei és részvényei. Ukrajna minket is bedönthet Egyes elemzői vélemények sze­rint még ennél is durvábban ala­kulhat az előttünk álló fél-egy év. Ezek a szakértők úgy látják, hogy a térségünkkel szembeni befekte­tői bizalom nem fog egyhamar helyreállni. Sőt még az is megtör­ténhet - vélik -, hogy teljesen el­pártolnak a régiótól a befektetők, ennek viszont teljes összeomlás lenne az eredménye. Sok tízmil- liárd eurónyi tőkét próbálnának meg ugyanis rövid időn belül ki­menekíteni a térségből a befekte­tők, ez pedig bezúzná a devizákat és az értékpapírpiacokat. Külö­nösen veszélyessé teszi a helyze­tet, hogy a régiót egy nagy egy- ségként kezeli a tőke, ez azt jelen­ti, hogy hiába áll egy ország job­ban a többieknél, ha bármelyik szomszédja bedől, akkor az ösz- szeomlásból ő sem marad ki. Eb­ből a szempontból egyébként Ma­gyarország inkább veszélyforrás, „a folyamatos összeomlás ál­lapotában vagyunk” - állítja Járni Zsigmond, az MNB volt elnöke. A pénzügyi szakember azMfor.hu internetes lapnak azt mondta, hogy lényegében hónapok óta államcsőd van, hiszen nem ad hazánknak hi­telt senki. Járni szerint ezt egy­előre elfedi az IMF hitele, ám amint az elfogyott, szakadék­ba zuhanhatunk. Feltéve per­sze, hogy nem kapunk újabb kölcsönt - tette hozzá. nálunk ugyanis talán csak Ukraj­na van rosszabb helyzetbén. Drámai lenne a folyamat Az összeomlás tragikusan zajla­na le. Első körben, vagyis néhány nap, legfeljebb egy-két hét alatt az euró árfolyama felszökne 350-400 forintra, a budapesti tőzsde részvényindexe pedig megfeleződne. A következő kör­ben, azaz néhány hetes-hónapos időtávon a magyar állam fizetés- képtelenné válna, és nem tudná a hiteleit törleszteni. Hogy műkö­dőképességét fenntartsa, draszti­kus megszorításokhoz kellene fo­lyamodnia, az állami beruházá­sok teljes leállításához, a jóléti ki­adások megnyirbálásához. Néhány hónapon belül a devi­zahitelesek is elkezdenének tö­megesen bedőlni, amint elfogyott a maradék tartalékuk. Ez bedön­tené a bankokat és az ingatlan- piacot, még jobban visszavetné a fogyasztást, ami viszont a válság által eddig kevésbé megtépázott, a hazai piacra termelő, hazai tu­lajdonú vállalatokat sodorná ve­szélybe. További pár hónap elég lenne ahhoz, hogy a magyar gaz­daság becsődöljön, a GDP 10-15 százalékkal essen, a munkanél­küliségi ráta megduplázódjon. Mit lehetne tenni? Abban minden elemző egyetért, hogy a válságot nem lehet a hatá­rainkon feltartóztatni, hatásait legfeljebb mérsékelni lehet Pon­tosabban lehetne, ha nem költe­keztünk volna ki az elmúlt tíz évben, emiatt élénkítésre - ellen­tétben például Szlovákiával - már nem maradt pénzünk. Maradnak tehát a bizalomerősítő intézkedé­sek, amelyekkel hazánk azt jelzi, hogy egészséges pályára kívánja gazdaságát terelni. A takarékos­kodás, a vállalkozások terheinek a csökkentése ilyen intézkedés. Azonban, ha a tőke úgy dönt, túl kockázatos neki Magyarország, akkor semmi sem segít. Járai: Már államcsőd van Brüsszel újabb megszorításokat sürget A kiadások mérséklésének folytatására szólította fel tegnap az Európai Bizottság Magyarországot, főképp szerkezeti átalakítások révén. A bizottság tizenhét tagállam stabilitási prog­ramját értékelte. Csökkent tavaly a hazai lízingpiac mintegy 1,5 százalékkal csökkent tavaly a Magyar Lízingszövetség tagcégeinek forgalma, amely így 1203 milliárd forintra rúgott. Pannon A BÜX index 2009. február 18-án 11500 11200 10900 10600 10300 10000 9700 9 400. pont/ .-■'óra Előző napi záróérték: 1116S 15.30, ' a Ke» York-i 9 tőzsde nyitása /1 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2009.02. is. VMtrvrAaP K) »6 FI* Csepel 257 + 2,39 0,1 Unamar 1450 + 2,11 0,6 Bookline 365 + 1,38 1 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Uttfcóá(R) Vattósf K> MtoFt OTP 1810-11,53 20307 MTelekom 525-1,69 1024 Mól 8630-4,69 3699 A BUX index az elmúlt napokban 11000 11166 1061 pont/ 02.10 02.11 02.12 02.13 02.16 02.17 .-nap FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. február 18-án. /Ft $/Ft CHF/Ft f f t 307,75 244,73 208,28 +1,62 Ft +7,67 Ft +1,45 Ft Vidéki rendezvények az életminőség javítása jegyében úvmp Újabb pályázatokat lehet benyújtani közösségformáló rendezvények támogatására A 2007-2013 közötti uniós költ­ségvetési időszak közös agrárpo­litikájában a korábbiaknál jóval hangsúlyosabbá vált a vidékfej­lesztés, a vidék népességmegtar­tó erejének növelése. Ezt a priori­tást ülteti át a gyakor­latba az Új Magyaror­szág Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Ut­as tengelye. Ide kapcsolódik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium (FVM) által február 10-én újból meghirdetett pályá­zat is, amely lehetővé teszi az ÚMVP hatálya alá tartozó telepü­lések önkormányzatai, az e tele­püléseken tevékenykedő non­profit szervezetek, Uletve magán- személyek számára, hogy a helyi rendezvények szervezéséhez, a helyi közösségformáló kezdemé­nyezések megvalósításához tá­mogatást igényeljenek. A napok­ban meghirdetett ki­írás értelmében 2009. március 10-ig lehet benyújtani a pá­lyázatokat a 2009. május 15. és decem­ber 31. között terve­zett rendezvényekre. A pályázat szövege teljes egészé­ben a www.umvp.eu honlapon ol­vasható. A tavalyi évben nagy sikerrel zárult kezdeményezés során 150 vidéki rendezvény megvalósítá­ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 Héhalom, falunap 2008-ban sát biztosította az uniós forrás, s az ország hét régiójának szinte valamennyi kistérségét érintette. A vidéki rendezvények, faluna­pok tematikájában semmiféle kü­lönösebb megkötés nincs. A tá­mogatás keretében nem szabadon fel­használható pénzösz- szeget nyerhetnek a pályázók, hanem egy komplex szolgáltatás­csomagot. A jelenlegi kiírásban 150-200 pályázat, tehát ugyanennyi település remény­kedhet sikerben. A rendezvényeken biztosítani kell az ÚMVP információs stand­jának elhelyezését, melynek cél­ja, hogy a rendezvény látogatói is értesüljenek az ÚMVP céljairól és aktuális intézkedéseiről, a LEADER Program megvalósulá­sáról. Ezért kell a pályázóknak bevonniuk a stand napi program­jának megtervezésébe és megva­lósításába a térség­ben működő LEADER Helyi Akciócsoportot, valamint az FVM kis­térségi információs pontját, a Helyi Vi­dékfejlesztési Irodát. Európai Mezőgazdasági Vidék- fejlesztési Alap: a vidéki területek­be beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Ma­gyar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támo­gatásával. ★ ★ ★ ★ * ★* Szakadékba zuhanhatunk új kölesé nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom