Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-19 / 41. szám
2009. FEBRUÁR 19., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Májusban nyit a biliárdszalon (Folytatás az 1. oldalról.)- A szálloda éttermében alakítjuk ki a szalont, mely kluboknak, közéleti eseményeknek is helyet ad. A megyei innovációs klub szintén a nyolcvan férőhelyes szalonban működik majd, s megnyitjuk a város legszebb helyén a kilencven férőhelyes teraszt - tette hozzá az ügyvezető, aki a majdani, teljesen felújított szálló kulturális programjainak szervezését már megkezdte a „Gyönyörű Balassagyarmatért” Alapítvány közreműködésével. A kiviteli terveket a Mesterjegyek UG Kft. készítette, a technológiai berendezéseket a Miklós Kft. fogja szállítani. Varjú László, a Gazdasági Minisztérium államtitkára arról szólt: a kormány segíti a bátor vállalkozókat, s az egyik kiemelt cél százezer munkahely megőrzése, s húszezer munkahely teremtése főként a kis- és közép- vállalkozásokban.- Az állam hajlandó nagyobb kockázatot vállalni a munkahelyek megőrzése érdekében, $ akár ötvenmillió forintig hitelt is nyújt a kis- és középvállalkozásoknak - fejtette ki az államtitkár. Vida József, a Szentgál Takarékszövetkezet igazgatója hozzáfűzte: pénzintézetük körültekintően állt az ügy mellé, mert a vendéglátásban nyílnak lehetőségek.- Itt azonban nem elég a pénzintézetek jó szándéka, a gazdasági tárca segítségére is szükség van - szögezte le az igazgató. Lombos István országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a takarékszövetkezetek valódi magyar bankok, amelyek átszövik az egész országot, s támogatják a kis- és középvállalkozásokat. A képviselő javasolta: vonjanak be pályázatíró céget, hiszen egy jó pályázattal valószínűleg a Gazdasági Minisztérium támogatását is elnyerik majd. Havazás: törések és késések Magvetés előtt Salgótarján. A kiskerti munkálatokra készülnek a Bereczki Máté Kertbarátkor tagjai. Február 19-ei, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban 15 órakor kezdődő foglalkozásukon a vetőmagvakról és a növényvédelemről Török László tart előadást. Véradások SziráK/Rétság/NagylÓC. Február 19- én, csütörtökön két településen lesz véradás: a sziráki általános iskolában 14.30-tól 17.30 óráig várják a donorokat, a rétsági iskolában pedig 14-től 18 óráig lehet vért adni. Február 20- án, pénteken 10 és 12 óra között a nagylóci oktatási intézmény ad helyet véradásnak. Dupla bemutató Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a Palócfóld szerkesztősége február 20-án 17 órakor a könyvtár előadótermében mutatja be a Palócfóld idei első lapszámát, valamint Nagy Csilla „Magánterület” című kötetét. A rendezvény meghívott vendége Kappanyos András irodalomtörténész, közreműködik Pap Dávid. Iskolai farsang A helyi általános iskola felső tagozatos diákjainak február 20-án, míg az óvodások és alsó tagozatos tanulók farsangi mulatságát február 21-én rendezik meg az iskola tornatermében. Farsangolnak Rétság. a városi nyugdíjasklub február 21-én, szombaton, 16 órától tartja farsangi mulatságát a helyi művelődési központ aulájában. Egy sakkmester a bankvezéri székben Folyamatosan változó világ a bankoké, kiváltképp manapság, amikor egy gazdasági válsággal is szembe kell néznünk - hangsúlyozta Egyed András, a Budapest Bank Nyrt. közép-kelet-magyarországi üzletközpont vezetője. A 46 éves bankvezér immár két évtizede szolgálja ugyanazt a pénzintézetet, ezalatt számos rangos elismerést szerzett, de nemzetközileg jegyzett sakkmesterként is letette a névjegyét. Schveiczer Krisztián Nógrád megye. 2000 - Csúcsdíj; 2003 - Express-díj; 2004 - a General Electric Quality-díja; 2006 - Nógrád Gazdaságáért - díj. A legfontosabbak azon elismerd sek közül, amelyeket a 46 éves Egyed András már magáénak tudhat. Milyen út vezetett idáig? A Budapest Bank régióvezetője Mihálygergén és Litkén végezte el az általános iskolát. Gimnáziumi tanulmányait Pannonhalmán, a bencéseknél kezdte meg, majd Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnáziumban tett érettségit 1981-ben. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán 1985-ben szerezett diplomát, ezt követően pedig a nógrádi megyeszékhely önkormányzatánál helyezkedett el.- 1989. február 15-én kerültem a Budapest Bank salgótarjáni fiókjához, ami akkor még a Salgó úton működött - mondta Egyed András. - A jelenlegi fiókot 1991 november 7-én nyitotta meg az akkori főnököm, Bokros Lajos. Ehhez az eseményhez még egy felejthetetlen emlék kapcsolódik: másnap hajnalban megszületett a fiam, így az ő születésnapjainak a számán is le tudom mérni, hogy hány éve dolgozunk itt.- Hogyan alakulta banki karrierje?- Hitelezőként kezdtem, majd 1990-ben fiókvezető-helyettes, 1994. április elsejétől pedig fiókvezető lettem, miután Csépán Gusztáv nyugdíjba vonult. Ma is hálás szívvel emlékszem rá, támogatása sokat segített a pályám során. 1996 júliusában egy új pozíció, a régióvezetői feladat ellátására kaptam felkérést: attól kezdve Nógrád, Heves, Szolnok, valamint Pest megye keleti fele bankfiókjainak vállalati ügyfélköre tartozik hozzám. Ez kezdetben hét fiókot jelentett, ma már tizenkettőt. Egyébként az alapító régióvezetők közül mára egyedül én maradtam.- Strapás ez a munka?- Annyiban, hogy folyamatosan változó világ a bankoké, kiváltképp manapság, amikor egy - 70-80 éve nem tapasztalt méretű - gazdasági válsággal is szembe kell néznünk. Ez kihat az egész világra, s mindent átjár, így még fokozottabb odafigyelést és bankári munkát igényel. Extra kihívást jelent, hogy ilyen helyzetben is képes legyen megfelelni az ember, mind „házon belül”, mind az ügyfelek irányába.- Mi a véleménye a válságról? Hogyan vészelhetik át az emberek?- A szálak az Amerikai Egyesült Államokba vezetnek, s el kell ismerni, hogy ez bizony a kissé felelőtlen magatartásból következett be, egy szabadelvűbb hitelezés kapcsán. A válság pénzügyi szempontból mindenkit hatványozottan érint, ám minden ember problémája egyedi, ezért nehéz számukra egy biztos „receptet” mondani, nem is vállalkoznék erre. Mindenesetre, aki most szeretne hitelt felvenni, gondolja át alaposan, hiszen a devizában felvett hitelek törlesztő részlete az elmúlt egy-két hónapban 20- 30 százalékkal is növekedett a forint árfolyamának gyengülése miatt. Míg annak, akinek megtakarítása van, olyan biztos befektetéseket ajánlok, ahol a tőkéjük mellett a kamat, vagy a hozam is garantált.- Önöket hogyan érintette a válság?- A Budapest Bank rendkívül stabil, mert igaz ugyan, hogy a tulajdonosunk, a General Electric (GE) vállalatcsoport amerikai, de nem bank, hanem szerteágazó tevékenységű ipari holding, ezért a pénzügyi szférából kiindult válság kevésbé érintette. A részvényeinek árfolyama ugyan - sok más amerikai nagyvállalthoz hasonlóan - csökkent, de továbbra is eredményes tudott maradni és ez megfelelő biztonságot ad a pénzintézetünknek. A GE a világ egyik legnagyobb cégóriása, több mint egy évszázada az amerikai tőzsdén van, a nemzetközi hitel- minősítők a legmagasabb, AAA- s minősítést adták neki. Csak ösz- szehasonlításként - s engedje meg, hogy ne a bankszektorból hozzam a példát - a horvát állam BBB minősítésű.- Húsz év után sokan elgondolkodnak a váltáson. Ön is?- Szeretem ezt a munkát, különösen az ügyfelekkel kapcsolatos feladatokat. Az utóbbi időben sokat foglalkozom munkatársaim motivációjának erősítésével, kollégáim szakmai fejlesztésével. Nem gondolkodom más pénzintézetben, presztízseredmény számomra, hogy immár húsz éve a legjobb bankban dolgozom. S hogy kollégáim is hasonlóan vélekednek, arra jó példa, hogy rajtam kívül is számosán vannak - köztük felső vezetők is -, akik már legalább egy évtizede a Budapest Bankot erősítik. Ezt mással nem tudom indokolni, mint azzal, hogy a nagy terhek mellett is jól érzik magukat ennél a pénzintézetnél.- Sokan elsősorban a sakkversenyekről ismerik önt. így van. Talán írni és olvasni még nem is tudtam, amikor sakkozni már megtanultam. 1971- ben nyertem az első versenyemet, 1982-ben pedig ifjúsági aranyjelvényes sportoló lettem. 1980-tól az SBTC-nél, illetve jogutódjainál játszottam, jelenleg pedig a Fülek csapatában, Szlovákiában sakkozom. A Nemzetközi Sakkszövetség mesteri címét 2003-ban szereztem meg. Ösz- szességében: tizenkétszer nyertem meg Nógrád megye felnőtt bajnokságát az elmúlt húsz évben, s emellett számos „villám- tornáról” tértem haza győztesen.- Egyéb hobbi?- A családom. Huszonnégy éve nős vagyok, házasságunk gyümölcse két gyermek. Andris fiam a közgazdasági szakközépiskolában, Viki lányom pedig a Bolyaiban tanul, mindketten két év múlva értettségiznek. Feleségem a salgótarjáni önkormányzatnál dolgozik. Kedvelem továbbá a zenét: majd1 egy évtizeden keresztül játszottam zenekarban billentyűs hangszereken. Sok kedves ismerős emlegeti még ma is a régi MHSZ-épületben tartott bulikat. Ma azonban ez már tényleg csak kedvtelés. Munka után, esténként néha jól esik leülni a zongora mellé. A Dobroda-vöigy legtöbb településén szerda délelőtt még hópáncélos utak fogadták az autókat, buszokat, gyalogosokat (Folytatás az 1. oldalról.) Jelentősen megnövekedett a forgalom a Szent Lázár Megyei Kórház baleseti osztályán is - tudtuk meg dr. Halász Pétertől, a traumatológia osztályvezető főorvosától. Kedden és szerdán a csúszós utak miatt több végtagtöréses esetet kellett ellátniuk, mint az átlagos napokon. Többnyire gyalogosok sérültek meg, idősek és fiatalok egyaránt, de szerencsére személyi sérüléssel járó közlekedési baleset mindeddig nem történt. Az osztály- vezető hozzátette: a folyamatosan érkező betegeket igyekeznek minél gyorsabban ellátni. Hírlapunkat sem tudtuk minden településre eljuttatni a tegnapi napon, így újság nélkül maradtak Bárna, Mátrakeresztes, valamint Salgóbánya és Somoskő lakói, akiktől ezúton is elnézést kérünk. A buszjáratok jelentős késésekkel közlekedtek, néha kis is maradtak az utak állapota miatt Egyed András